Sport: Kikapott a listavezetőtől az Alba Volán

Acroni Jesenice-Alba Volán SC 3-1.

Az Alba Volán SC jégkorongcsapata tegnap az Erste Bank Eishockey Liga listavezetőjéhez, az Acroni Jesenicéhez látogatott bajnoki mérkőzésre.

Az Alba Volánnak nélkülöznie kellett a végleg kiállított Ryan Bonnit és Derek Couture-t, ráadásul a sérült Vaszjunyin Artyom sem szerepelhetett.

A 36. másodpercben már megszerezte a vezetést a szlovén válogatottra épülő Jesenice. Többet támadott az Acroni, ráadásul a fehérváriaknak ebben a harmadban három emberhátrányt is ki kellett védekezniük, ez tovább őrölte az energiájukat.

A Fejér Megyei Hírlap tudósítása szerint az előző húsz percből áthúzódó emberelőnyt nem sikerült gólra váltania a Volánnak, sőt, a következő létszámfóros helyzetből a vendégek jöttek ki rosszul, Andrej Hebar a kevesebben jégen lévő Acroninak szerzett gólt a 31. perc elején.

A záró harmad 48. percében minden eldőlt: David játszotta meg Marcellt, aki tovább hizlalta a hazai előnyt, 3-0. Nem akart azonban szégyenben maradni a Volán, és végre sikerült egy ember-előnyt is kihasználni az 56. percben Kovács Csaba révén, 3-1.

A Volán pénteken Linzbe látogat, vasárnap pedig a Villach együttesét fogadja saját csarnokában.

(www.sportforum.hu)

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!