FromTo


Hír a Szent Korona Rádióról

Szakács Gábor bértollnok esete a maffiózó Jobbikkal (+Reagálás és viszontválasz)

Magyar Sziget 2008 - interjút készít a Szent Korona Rádió Szakács Gáborral és Friedrich KlárávalMagyar Sziget 2008 - interjút készít a Szent Korona Rádió Szakács Gáborral és Friedrich Klárával

Sértődöttek félinformáció alapján, Szakács Gábor tollából, Bencsik parancsára született meg a legújabb Jobbikot lejárató anyag a Demokratában. Árulások sorozata. Szakács Gábor helyett a felesége, Friedrich Klára válaszolt, amit lehozunk - pedig nem kérték-, majd válaszolunk.

Szakács Gáborról, a Demokratában megjelent cikke kapcsán megfogalmaztunk egy véleményt nemrégen, amiben bíráló hangnemet ütöttünk meg. Meg volt jelölve a szerző is. Szakács helyett, a felesége Friedrich Klára válaszolt, és sok olyan utalást tesz, amit vagy nem értünk, vagy egyszerűen semmi köze az általunk leírtakhoz, vagy egyszerűen félreértelmez bizonyos dolgokat. Annak ellenére közöljük ezt a választ, hogy minket nem kértek a leközlésére, és amikor mi kértünk hasonlót, akkor a válasz az volt, hogy majd egy hónap múlva, mert akkor frissül a honlapjuk. Mi korrektek vagyunk, és most rögtön, azonnal megtesszük ezt és minden bekezdés után kiemelve reagálunk is, amire tudunk, mert pl. a Jobbik vagy a Magyar Gárda nevében nem fog nyilatkozni portálunk, vagy olyan dolog kapcsán, amit nem is értünk.

"2010 március 7-én a Szent Korona Rádió honlapján jelent meg a Szakács Gábor bértollnok esete a maffiózó Jobbikkal c. írás, erre szeretnék válaszolni, köszönöm, hogy a Magyar Polgár Info vállalja az esetleges kipellengérezést ennek megjelentetéséért. A honlapon megjelenteket dőlttel jelölöm.

(Az MPI híreket, írásokat tesz közzé.Ezen írást megjelentető szerkesztője viszont Szakács Gábort igen tiszteli, barátságát kincsnek tekinti.-O.Gy.-)

SZKR-válasz: Nem szokásunk honlapokat azért "kipellengérezni", mert leközölnek egy reagálást. Ezt a feltételezést vissza kell utasítsam, mert ez úgy hangzik, mintha mi rágalomhadjáratot indítottunk volna Szakács Gáborék ellen, őket teljesen elzárva a reagálás lehetőségétől, és ráadásul még azokra is köpdösünk, akik az ő válaszaikat is megjelentetik. Csak ismétlem: mi korrektek vagyunk, lehozzuk a válaszokat.

„Sértődöttek félinformációi alapján, Szakács Gábor tollából, Bencsik parancsára született meg a legújabb Jobbikot lejárató anyag a Demokratában.

Megsértődött neofiták nyilatkozgatnak össze-vissza, nem is tudják, hogy ezzel mekkora károkat okozhatnak."

Nem sértődöttek és neofiták félinformációi alapján írta meg Szakács Gábor az írást, hanem a Jobbik gyöngyösi szervezetének alapítója, Czeglédi Ágnes alapján. Tehát nem Bencsik András parancsára, hanem az egyik alapító kérésére. Hogy Czeglédi Ágnes milyen őszintén hitt a Jobbikban, azt fiától tudom régóta. Mivel Szakács Gábor nem kapott pénzt Czeglédi Ágnestől a cikk megírásáért, tehát nem bértollnok.

SZKR-válasz: Olyan régóta nem hihetett a Jobbikban, mert a Jobbik sem túl idős, azt meg hogy alapító tagja volt nem hiszem. A tevőleges nemzeti oldalon azonban neofitának számítanak, mert nemrég csöppentek bele az aktív rétegébe - ha pedig 2000 óta harcolnak, csak én nem ismerem őket, akkor bocsánat. Valaki le tudja vetkőzni a folytonos vezérhangya szerepét és elfogadja a játékszabályokat, valaki nem. Nem Bencsik parancsára írta a cikket, értjük, elhisszük, de akkor is Bencsik lapjában (ami rendszeresen közöl Jobbikellenes és nemzeti radikálisokat mocskoló írásokat), Bencsik fizetésén élve, vagy a többi cikket is ingyen írja? Az is szörnyű lenne... Ráadásul a cikk címe: "Szakács Gábor bértollnok esete a maffiózó Jobbikkal". A Jobbik nem kérte ki eddig magának tőlünk, hogy nem maffiózó, mert a cím az egész helyzetet akarta körülírni, amit a párt megértett, Szakács Gábor ezek szerint nem.

„Mit keresett ott eddig is Szakács, ahol mocskolják folyamatosan azokat, akik őt hetente hívják előadni, akik teret adnak neki? Eddig ezzel nem foglalkoztunk, pedig tudtuk régen"

Hogy mit keres Szakács a Demokratában, arra könnyű válaszolni, mert ez a munkahelye, talán már húsz éve is. Kérem, nevezzenek meg a Szent Korona Rádió által most bírált cikken kívül olyan írást Szakács Gábortól, amely nem vállalható Önök szerint. A Demokrata volt a munkahelye akkor is, amikor Önök a Magyar Gárda avatására meghívták, tudták róla. Annál is inkább tudták, mert Bencsik András volt a Magyar Gárda alapítója. A solti Helyi Tükör egyik cikkírója, Vitek József írja a 2010 februári számban, hogy Bencsiket Önök azért menesztették, mert kifogásolta, „hogy már több az MSZP-s köztük".

SZKR-válasz: Jó, hát szíve joga ott dolgozni, ahol akar, valamiből élni kell, ez világos. Nem is zavart minket a szituáció, addig amíg csak a rovásírással, kutatásaival, őstörténettel stb. foglalkozó írások jelentek meg és nem Jobbikot mocskoló anyag. És valamit tisztázzunk: nem mi hívtuk meg a Magyar Gárda avatására, nem mi menesztettük Bencsiket a nem tudom én honnan, mert mi a Szent Korona Rádió vagyunk, ami nem szervezett Gárda-avatást, és hála Istennek semmi közünk Bencsikhez, aki annyi hülyeséget nyilatkozhat, amennyit akar, de ha Önök szerint is sok az MSZP-s a jobbikban, vagy netán a Jobbikot az MSZP hozta létre, akkor nincs miről beszélgetnünk.

Szakács Gábort nem hívja hetente a Jobbik, és nem ad teret neki kb. 2009 májusa óta, bár hetente előtte sem hívta. Már a Gárda avatásról készült videóról is kizárólag őt hagyták le, talán mert beszédében tanulásra bíztatta a fiatalokat.

SZKR-válasz: Az egész nemzeti oldalra értettem a heti meghívást, ami az én megítélésem szerint magába foglalja a Jobbikot, a Jobbikkal együttműködő szervezeteket, és ezek holdudvarait. Őszintén reméljük, hogy nem erről a videóról való lehagyás áll annak háttérében, hogy Szakács úr a nevét adta a mocskolódáshoz, mint bosszúhoz, mert kicsinyes lenne.

A Jobbik majálisra sem hívtak meg minket, valamint már nem tarthattam meg az utolsó rovásírás órámat az Attila király Népfőiskolán, 2009 júniusában.

„Hogyan fog ezután ez az ember ránézni mondjuk a Magyar Szigeten a közönségére? A közönség ezután hitelesnek fogja-e tartani mondanivalóját, mikor hazáról, nagy ősökről beszél? Ezek után érdemes-e mikrofont adni egy olyan ember kezébe, hogy gyermekeket tanítson a történelemre, rovásírásra, de ami a legfontosabb lenne: becsületre, hűségre és kitartásra."

Ez az egész mondat hihetetlenül álságos, hiszen kitetszik belőle, hogy eldöntött, hogy nem fogják meghívni a Magyar Szigetre, tehát kár itt aggódást tettetni, hogy Szakács hogy fog ott nézni a Szigeten. Erről van szó, a Magyar Szigeten tartott előadásaink is fájnak azoknak, akik ezt az ismerős demagóg szöveget tollba mondták. Még a „gyermekek" szót sem javították át „ifjakra". Ismerjük a szerzőket, kiszorítottak ők már minket máshonnan is, nyomunkban járnak. Nem kell Önöknek aggódni egyébként, hogy a közönség hitelesnek fogja-e tartani Szakács Gábort. A közönség tudja, hogy Szakács Gábor 18 éves kora óta, azaz 41 év óta dolgozik és nem volt közben függetlenített párt vagy KISZ titkár. Egyetemre nem járhatott, mert az édesanyjával a Sasvár utcai templomba járt vasárnaponként. Így nem pályázott arra, hogy az egyetem után azonnal az Országházba jusson és kikerülje a munkát. Vagyont nem szerzett, a fél Őrséget sem vásárolta fel. (Csak úgy az Őrség jutott eszembe, véletlenül)

SZKR-válasz: Hát én nem tudom kit hívnak meg a Magyar Szigetre, még a fix időpontját sem tudjuk a Rádiónál, mert bár igaz, hogy Vármegyés vagyok, de magához a fesztivál rendezéséhez nincs sok közöm, és ez ügyben nem konzultáltam a főszervező Zagyva Gy. Gyulával, illetőleg más szervezővel sem. Nem így működnek nálunk a dolgok, hogy egy kis vita miatt előadókat tiltunk le. Ha esetlegesen a főszervező úgy dönt, hogy mellőzi Önöket, akkor annak nem az én cikkem lesz az oka, vagy az én közbenjárásom, hanem egyszerűen a tény, hogy Szakács Gábor a nevét adta valamihez, ami nem tetszik sokaknak. Zagyva fogja mérlegelni a dolgot, és őszintén megmondom nem irigylem, mert nehéz döntés elé állították őt, magával a demokratás cikkel. Pont ezért nem kellett volna Szakácsnak a nevét adnia hozzá, mert az ilyesmi ilyen feszültségeket szül és következményekkel jár - de hadd ne én magyarázzak már fiatalon, a sokat tapasztalt idősebbeknek.

Itt szeretném a tisztelt Fiatalság figyelmét felhívni, hogy mielőtt valami nagy Szakértő előtt hasra esne, kérdezze meg tőle, hogy hány évet is tetszett dolgozni? És ha nem mond legalább negyven évet, kérdezzék meg tőle, hogy akkor miből tetszett a fél Őrséget felvásárolni? (Ez csak egy kis példa, mondhattam volna más országrészt is, csak valamiért megint ez jutott eszembe.)

SZKR-válasz: Nem értem... Ki érti? Ez valami rejtvény? Milyen "Őrségről" ír? Köze vannak ennek az én általam írt cikkhez és a tevékenységemhez, mert nagyon nem. Egyébként nem vagyok 40 éves sem, és pont ez az előnyöm: nem érintett meg a szocializmus, a liberalizmust úgy ahogy még elkerültem - reményeim szerint sikerrel. Ez az előnye a mostani fiatalságnak, tisztán, bátran tudunk küzdeni. Komolyan lövésem sincs ehhez a bekezdéshez, írok inkább másról, ha nem haragszik meg: Én vagyok a Szent Korona Rádió vezetője, én elvárom, hogy aki hozzánk csatlakozik az a vezetőséget tisztelje, azzal szemben ne mutasson ellenállást, kövesse azt. Akinek nem tetszik valami, az csendben elmehet, minden harag nélkül. Aki belép a Jobbikba, az úgy lép be, hogy tisztában van a felső vezetés összetételével, tudja kik az alelnökök, ki az elnök, ki a pártigazgató, megyei elnök, helyi alapszervezet elnök, aki nem véletlenül van abban a pozícióban, ahol. Ha nem tetszik valami, akkor ott kell csendben hagyni. Ha nagyon nem tetszik valami: lehet ellenállni, tényeken alapuló érvelést folytatni egymás között, ha eredménytelen, akkor nyugodtan lelépni. Egy valamit semmilyen körülmények között sem szabad: kiteregetni a tiszta ruhát úgy mindenki szeme láttára, mintha az szennyes lenne. Főleg nem ilyen kampányidőszakban, amikor csak muníciót ad az ellenfélnek, és csak a bosszúállásra jó, de a saját helyzet javítására nem. Az Ön férje pedig ebben segédkezett.

Képzelje, minket is megkerestek, de mi nem hoztuk le az anyagot, hanem annyit kértünk, hogy semmi pénzért se nyilatkozzanak, mert azzal sokat árthatnak, és felajánlottuk, hogyha tényleg annyira durva a helyzet, mint ahogy állítják és meghallgathatjuk mi is a hangfelvételt, akkor tudunk segíteni tisztázni a dolgot. Pár napra rá a Magyar Narancsban, majd később a Demokratában volt lehozva a sztori, felhasználva a Jobbik ellen, kiélezve drámaian és szenzációéhesen egy maffiasztorira. Mire volt ez jó, azonkívül, hogy az Index és más nagy látogatottságú portálok címlapján örültek a szaftos lejárató anyagnak és a Jobbikon tudtak egyet megint rúgni? Elhiszem, hogy szörnyű lemaradni egy videóról, meg elesni egy utolsó rovásírás óráról a Jobbik népfőiskoláján, de véleményem szerint ez még nem jogosít fel senkit sem arra, hogy a nemzet felemelkedésének legnagyobb lehetőségét magában hordozó pártjába rúgjon. Czeglédit és Laczikot nem ismerem, bár sokat elárul, hogy a Magyar Narancsnak is nyilatkoztak, és hogy úgy ülnek le beszélgetni valakivel, hogy diktafon van a zsebükben, de ha ők alapították volna egész Heves megyében a Jobbikot, akkor sincs joguk arra, hogy országos méretű botrányt keltsenek! Bízzanak inkább a pártjuk vezetésében, akik eddig jól csináltak mindent. Azért léptek be oda önként, mert nyilván ezt látták ők is, és nem kell hisztizni, ha nem úgy van, ahogy ők szeretnék.

A hozzászólásokhoz

A honlapon több hozzászólás olvasható, például végre valaki védelmébe veszi azt, aki már tett valamit a magyar hazáért:

„Megsértődött neofiták nyilatkozgatnak össze-vissza"

Neofitak? `A gyongyosi alelnok mar akkor hazafi volt, mikor Vona Gabor meg meg sem szuletett.
Olyan erzesem van, mintha a Nepszabadsagot olvasnam..."

Aztán ez a gyöngyszem, de ismerős megint a stílusa, természetesen álnéven (Szubotaj, CPG) hazudik:

„Én egyszer beszéltem a Szakáccsal telefonon, és a mesteréről olyan hangnemben beszélt(Forrai Sándor, Isten nyugosztalja), ami számomra elfogadhatatlan.
Ezen kívül a rovás szabványosítása olyan dolog, amit szakmailag nem tudok elfogadni. Lehetnek jó dolgai, amiket el kell ismerni, de számomra elásta magát.
A gitározásától meg feláll a szőr a hátamon.
A zsidesz szekerének taszigálása csak feltette a koronát az eddigi hibáira.
Kezet foghat a Vukiccsal. Emberileg ugyanott vannak..."

Én is bejelentkezhetnék Vadvirág néven, hogy egyszer beszéltem ezzel a Szubotaj, CPG álnevű alakkal telefonon és miket mondott Vona Gáborról. Ajánlom mindenki figyelmébe a honlapunkat, amelyet Forrai Sándorról neveztünk el. www.rovasirasforrai.hu A honlapunkon pedig olvassák el a Névadónkról rovatot. Szakács Gábor tiszteletét Forrai Sándor iránt nem csak az mutatja, hogy róla nevezte el a honlapot, hanem például az általunk létrehozott Szkíta-Hun-Avar-Magyar örökség díj is, amelyet először Forrai Sándor kapott, mert a Magyar Örökség díjra hiába küldtünk be kétszáz aláírást. A rovásírás szabványosítását nem Szakács Gábor végezte, hanem Hosszú Gábor, de hát Szubotaj, CPG ilyen kicsire nem ad, ha egyszer belelendül a hazudozásba. A gitározáshoz nem ért, mert a zene megértéséhez lélek kell, neki olyan nincs.

„Szomorú ez kérem,a júdások országává lettünk.Az ingadozó értelmiség fél legjobban egzisztenciája miatt,ezért mindenre hajlandó azért,hogy a valószínűsíthetően győztes párt mellé sorakozzon fel.Példa erre most szakács gábor,korábban sajnos csurka istván mint ügynöki tevékenységet írásban elvállaló személy,aki ma a fidesz lelkes hívévé lett, és követni fogják őket még sokan mások. Saját gyengeségüket bizonyítják nyilatkozataikkal,pedig nem biztos,hogy tetteikért hálát éreznek majd megbízóik." Mohican

A Mohikán álnév mögé bújó figura megpróbálja Szakács Gábort ügynökséggel megvádolni, egybemosva, egy mondatban Csurkával. Jó lenne, ha nem szégyellné ennyire a nevét és bemenne a mittudoménmilyen hivatalba és kikérné az adatokat Szakács Gáborról, majd sürgősen bocsánatot kérne tőle. Szakács Gábor semmiféle hálát nem vár Czeglédi Ágnestől, aki nem is a megbízója.

Egyébként a hozzászólások legtöbbje olyan, mintha ugyanaz a tudathasadásos személy levelezne önmagával.

Tisztelt Fiatalok, mi nem hisszük el sem Vona Gáborról a szexbotrányát, sem azt, hogy Budaházi György terrorcselekményeket akart elkövetni. Czeglédi Ágnes sem Szakács Gáborhoz fordult először, hanem a Jobbikon belül próbálta meg elintézni az ügyet. Lehet, hogy az Önök szándékai jók, de a hozzászólásokból elővigyorgó tudathasadásos tanácsadójuk rossz irányba tereli Önöket.

Kívánok minden tisztességes Magyarnak szebb jövőt!

Friedrich Klára

2010/3/11"

A cikk alatti, hozzászólásokról írt minősítést legszívesebben kihagytam volna, de végül benne hagytam a közlésben, csak hogy teljes legyen a válasz, és ne vádolhassanak minket "fáj az igazság?" vagy a "vége miért maradt le?" dolgokkal. Kollektíve sértik ezek a megjegyzések a Szent Korona Rádió olvasóit, legalábbis azokat, akik velünk értenek egyet. A hozzászólásokban majd mindenki leírhatja, hogy mennyire tartja ő magát általam befolyásoltnak, mennyire "hazudik", vagy hogy valóban egy személy az a sok hozzászóló?

Remélem tudtam mindenre válaszolni, még arra is, ami nem ránk tartozik, és hogy sikerült annak ellenére gondolkozásra serkentenem az idősebbeket a helyes hozzáállás kapcsán, hogy jóval fiatalabb vagyok náluk.

Turner Gábor
SZKR-elnök
sk.

UI.: Amúgy se szeretem a demokráciát, a szervezeten belüli demokráciától meg rosszul vagyok egyenesen. Remélem ettől még nem vagyok maffiózó.

Korábban írtuk:
Nemrég egy újabb lejárató anyag látott napvilágot: Sneiderrel való beszélgetését felvette egy sértődött jobbikos nő, akinek nem tetszett a párt azon döntése, hogy más lesz Vona Gábor kampányfőnöke, mint akit ők gondoltak. Szerintük maffiózó, de legalábbis maffiózó kapcsolatokkal rendelkezik az új kampányfőnök.

A harminc valahány perces felvételen (amit úgyse hallgatnak végig az emberek), a következő hangzik el:
"Czeglédi Ágnes: Az összes játékterem üzemeltető környéken, annak jóban kell lenni Magda Robival. Ez az egyik, a másik...

Sneider Tamás: Én nem tudom...

Itt egyszerre beszélnek, nem érthető a felvétel, majd Sneider Tamás megismétli mondatát:

Sneider Tamás: Valószínű maffiózokkal is kell, hogy jóban legyen, hogy tárgyaljon esetleg..." Tehát Sneider a játékgépeket üzemeltető tulajdonosra értette, nem a pártra. De hát őszintén, tudvalevő, hogy aki az éjszakában él, mozog, annak valamilyen szinten kapcsolatban kell állnia a maffiával, még ha nem is része annak.

Nem is ez a lényeges, mert a Jobbik és Sneider is megvédte magát (alább a nyilatkozatok), hanem az ügy kirobbanásának körülményei.

Megsértődött neofiták nyilatkozgatnak össze-vissza, nem is tudják, hogy ezzel mekkora károkat okozhatnak. Egy pártszerveződés hátránya pontosan ez a felfogás, hogy a legkisebb pont is óriási károkat tud okozni, mert a média felkapja, főleg kampány idején. Ezekkel a felelőtlen nyilatkozatokkal, titokban felvett hangfelvételekkel egyszerűen elárulták az ügyet.

Ami azonban még inkább felháborítóbb, hogy a radikális nemzeti oldalon oly kedvelt, rovásírás és egyéb őseink kutatásával foglalatoskodó Szakács Gábor írta meg az ügyet kirobbantó cikket annak a Bencsiknek a lapjában, aki szerint a radikálisok java része provokátor, és minden hazugságot elkövet, csak hogy a Jobbikot, a HVIM-et és egyéb nemzeti radikális szervezeteket lejárasson.

Mit keresett ott eddig is Szakács, ahol mocskolják folyamatosan azokat, akik őt hetente hívják előadni, akik teret adnak neki? Eddig ezzel nem foglalkoztunk, pedig tudtuk régen. Elnéztük, de afelett már nem lehet elnézni, hogy ehhez a lejárató cikkhez nemhogy a nevét adta a Demokrata impresszuma által, hanem ő írta.

Ezután hogyan hívják meg jobbikosok, vármegyések és egyéb radikálisok előadást tartani? A kérdést persze nekik kell eldönteni, de azért Szakács is gondolkozhatna: egy hátsóval nem lehet megülni két lovat.

Hogyan fog ezután ez az ember ránézni mondjuk a Magyar Szigeten a közönségére? A közönség ezután hitelesnek fogja-e tartani mondanivalóját, mikor hazáról, nagy ősökről beszél? Ezek után érdemes-e mikrofont adni egy olyan ember kezébe, hogy gyermekeket tanítson a történelemre, rovásírásra, de ami a legfontosabb lenne: becsületre, hűségre és kitartásra.

Azt is tudjuk, hogy Bencsiktől pénzt kap nyilván, fizetést a cikkekért. De Júdás is kapott 30 ezüstöt, ne feledjük. Egyszerűen megkerülhető lett volna az egész, ha azt mondja, hogy kérjen meg mást, ő ezt nem írja meg.

2006 őszén volt az első vízválasztó. Akkor hullott le végleg a lepel a műellenzékről és a hozzátartozó, ugyanolyan megalkuvó köztársaságpárti sleppről. Úgy látszik, hogy 2010. a következő ilyen forduló, amikor sok mindenkiről kiderül(t), hogy hol is áll, mert a valódi választóvonal már a műnemzetiek és az igazán nemzeti érzelműek között húzódik. E két oldal között hezitál sok megtévesztett, jó szándékú ember, akiket tovább ámítanának Bayerek, Benkők, Orbánok és most már Szakács Gábor is, amin az sem változtat, hogy ért a rovásíráshoz.

Sneider Tamás nyilatkozata:

Sneider Tamás: Válasz a maffia vádra

Ami már megvalósult: Fidesz-MSZP-SZDSZ nagykoalíció a sajtóban.

A Fidesz jelenlegi házi sajtója a Magyar Demokrata március 3.-i száma átvette a Fidesz múltbeli házi sajtójának, a szélső liberális Magyar Narancsnak a Jobbikot lejáratni próbáló írását. Átnéztem a Fidesz időkben a Szent Koronát svájci sapkához hasonlító szélső liberális újság február 4-i írásait és csodák csodájára ugyanúgy egyetlen a „nemzeti” Fideszt támadó írást sem találtam benne, mint a Demokratában.
A szélső liberális és a magát nemzetinek tartó újságok írásai közös tartalommal szólnak a Jobbikból alkalmatlanságuk, emberi hibáik miatt kizárt vagy eltávozott néhány ember gyűlölködő, romboló tevékenységéből fakadó hazugságairól és rágalmairól. A teljesség igénye nélkül válaszolnék néhány idézetre. Czeglédi Ágnes a Magyar Demokrata nevű lap szerint azt állítja, ezt mondtam neki: „ha pedig nekem van szükségem némi anyagi juttatásra, akkor elintézi, hogy én legyek a megyei alelnök.” Rossz hírem van. A Jobbikban jelenleg még Vona Gábor sem kap anyagi juttatást, azért mert ő a párt elnöke. Így nem kapnak a jelenlegi országos alelnökök, megyei elnökök és a megyei alelnökök sem. Sajnos szegény Ágnesnek, ha megyei alelnök lett volna, saját magának kellett volna havonta több ezer, de inkább több tízezer Ft-ot költenie a Jobbikra. „A választmányi gyűlésen nem is akartak neki szót adni.” Mármint Ceglédi Ágnesnek. Újabb rossz hír: több mint ötven választmányi tag tudja ellenkezőjét igazolni. „Amikor pedig ismételten utalt Faragó Tamás nem túl szerencsés foglalkozására, Sneider Tamás a Jobbik Heves megyei elnöke ezt válaszolta: A maffiózókkal is jóban kell lenni. A Diktafonra rögzített beszélgetésben ez a mondat kristálytisztán hallható.” Nos, itt a nagy lehetőség. A mai technika ismeretében nem kell nagy tudás ahhoz, hogy az egész titkos hangfelvételt feltegyék az Internetre. Hadd lássa ország-világ milyen gonosz is a Jobbik alelnöke. Előre közlöm amennyiben nem hamisított, nem vágott hangfelvétel kerül fel, nem indítok pert senki ellen.

Mindenesetre megjegyzem, nem gondoltam volna, hogy az elnökségből pont azt az embert szemelik ki „maffia kedvelőnek” akit közel 20 éve 19 évesen elítéltek, mert egy cigány maffiózónak lekevert egy pofont. Aki abban a városban – Egerben – él, ahol a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején nem tudta a maffia megvetni a lábát, mert nem engedték az egri fiatalok. Akire a cigánymaffia – amíg volt ereje Egerben - vadászott. Aki ott volt azon a tárgyaláson - jelenlegi országgyűlési képviselővel együtt - ahol egy cigány vezér kijelentette: 2000 cigányt hozat szétverni Egert. Akire utcai sétálás közben kétszer is, hirtelen fékező autókból, cigánybűnözők rontottak rá - sikertelenül. Akit még pár éve is mikor késő délután hazafelé tartott a szőlőből, prostituáltakat futtató cigány maffiózók akartak lefejezni, mert egyszerűen nem állt illedelmesen el az útjukból. Aki, ezek után talán nem véletlenül, 20 éve a legkérlelhetetlenebb ellensége a cigánybűnözésnek.

Nekünk itt Észak-Magyarországon, ha így megy tovább, lassan minden nap a túlélést jelenteni, ennek ellenére szerény körülmények közt élő nagycsaládosként anyagilag is támogattam a cikk írójának nemes kezdeményezését a rovásírás terjesztését és hívtam az embereket az előadásaira. Jótett helyébe jót várj. Ugye, kedves Gábor!

Erkölcsi példaképünk a hosszú nyelvecskéje segítségével fényes gazdagságban élő, a Népszabadság szélső balos újságírójából mélymagyarrá vált, Bayer Zsolt vezető fideszes publicista szerint Vona Gábor 20 millió oroszt szeretne betelepíteni Magyarországra. Akkor pedig egy maffiózó már igazán elfér a Jobbik elnökségben. Lassan megismerjük egymást és megismernek benneteket is az emberek, Gábor… és szépen elkopnak a bértollnokok.

Sneider Tamás, Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, Heves megye I. vk. képviselőjelöltje

A Jobbik nyilatkozata:
Bencsik lapjának hamisításával ismét lyukra futott a fideszes média

A Jobbikot újabb nemtelen, hazug támadás érte a Fideszt kiszolgáló Demokrata hetilap részéről. Az általuk közzétett felvételen két jobbikos vezető vitatkozik egymással azon, hogy alkalmas-e a gyöngyösi választókerület kampányfőnökének egy friss Jobbik-tag, aki vállalkozóként játéktermeket üzemeltet. Ennek a beszélgetésnek egy-két mondatát hamisítja meg az áriratban Bencsik lapja, úgy adva közre az elhangzottakat, miszerint Sneider Tamás azt mondja, hogy a Jobbiknak mint a pártnak a maffiózókkal jóban kell lennie.

Azonban meghallgatva a felvételt, a beszélgetésből kiderül, hogy a kijelentés általánosságban a játékterem üzemeltetőkre vonatkozik, s egyáltalán nem a Jobbikra mint pártra. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezért bocsánatkérésre és helyreigazításra szólítja fel Bencsik lyukra futott fideszes lapját. Vona Gábor kampányfőnöke egyébként a választási küzdelem kezdetétől fogva Várkonyi Zsolt, s nem a felvételen kritizált vállalkozó.

A Jobbik továbbra is a rend pártja, s nemcsak a maffiózóktól, hanem a politikusbűnözőktől vagy az őket kiszolgáló cselédmédiától is távol tartja magát. A Bencsik tévedését változatlan formában átvevő médiumoknak felhívjuk a figyelmét, hogy előbb hallgassanak bele a felvételbe, és szintén közöljék a helyreigazítást.

Szabó Gábor
a Jobbik országos kampányfőnöke

Az érintett rész pontos átirata:

Czeglédi Ágnes: Az összes játékterem üzemeltető környéken, annak jóban kell lenni Magda Robival. Ez az egyik, a másik...

Sneider Tamás: Én nem tudom...

Itt egyszerre beszélnek, nem érthető a felvétel, majd Sneider Tamás megismétli mondatát:

Sneider Tamás: Valószínű maffiózokkal is kell, hogy jóban legyen, hogy tárgyaljon esetleg...

(Demokrata, Jobbik.hu, Kuruc.info nyomán Turner Gábor - Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!