A vegyi fegyver fogalmának meghatározására több értelmezés ismert, ahogy a vegyi anyagok besorolására is. Mi a következőket fogadjuk el, és ezek mentén gondolkodunk a továbbiakban.
Vegyi anyag veszélyessége: Az adott vegyi anyag élő szervezetekre gyakorolt hatása.
Vegyi fegyver: Fegyverként alkalmazott vegyi anyag.
De nézzünk egy-egy példát a fogalmakra a gyakorlatban, szigorúan „gondolati kísérlet” jelleggel, népmesei elemekkel, az „emberek jelentős véleménye szerint” La Fontaine nyomán. A Hangya szorgalmasan dolgozgatott a kertjében és észrevette, hogy a krumplit megtámadta a krumplibogár. A Hangya, mint jó gazda lepermetezi a krumplit mondjuk Actara 25 WG-vel. Az élőszervezetekre gyakorolt hatása jól látható és érzékelhető a Hangya számára, szemrevételezéssel is. Ha az előírásnak megfelelően készítette el a permetlevet, és mondjuk háti permetezővel megfelelően kijuttatta azt, akkor a krumplibogarak elpusztulnak. Ez a vegyi anyag veszélyessége.
A Hangyánk, mint aki jól végezte dolgát, lepihen egy kicsit, csakhogy a szomszédjában a Tücskök nem bírnak magukkal. Most ünneplik ugyanis, hogy XIV. Tücsök Romeó Brendon Leonszió kiszabadult a Kaptárból, melyet azért kapott mert ellopta a Hangya tavaly nyáron megtermelt terményeit. Valamint 18 nyarat megért már és kijárta a Kaptárban a kisegítő iskola 8. osztályát. Ezzel egy időben pedig rokkantnyugdíjazták immáron jogerősen is 67,5%-kal. Továbbá megszületett Tücsök Orália Eszmeralda Karmenka XIV. Tücsök Romeó Brendon Leonszió nyolcadik gyermeke a hatodik élettársától, mely gyermek akkor fogant mikor a Kaptárban szabadságvesztés büntetését töltötte. Hát, ez igen csak okot ad az ünneplésre, így talán gondolhatjuk is, hogy hamar tetőfokára hág a hangulat, egy-két deci be, pár decibellel erősödik az Aranyeső, és el is kezdik szidalmazni a szorgalmas Hangyát a Tücskök. Mert ugye a Hangya hordta át a tavaly megtermelt termését XIV. Tücsök Romeó Brendon Leonszió portájára, a Tücsök egyáltalán nem lopta el, csak utána a Ganajtúró és Cserebogár a Csendőrségnek jelezte a lopás tényét, galád módon tőrbe csalva XIV. Tücsök Romeó Brendon Leonsziót. A Hangyánk megtört, a több évtizedes tücsökterror alatt, melyet ő és családja, valamint a környékbeli tisztességes Hangyák viseltek el eddig. Betelt azonban ama bizonyos pohár már és ki is csordult a keserűség régen, nem viseli tovább a szidalmazást, fenyegetést és háti permetezőt ragad, s a maradék permetlével megpermetöli XIV. Tücsök Romeó Brendon Leonsziót és igen népes családját. A zene meg csak szól: „Savas eső a szép kis tücsökputrira. Savas eső a családomra. Jáj há míghalok! Temerá!” Ez a vegyi fegyver. Abban az esetben, ha a többi Hangya a Hangyánknak tanúsítaná a bíróságon, hogy a Tücskök önként szívták ki a permetlevet a háti permetezőből, akkor az megint csak vegyi anyag veszélyessége.
De most akkor nézzük először a vegyi anyagok élő szervezetekre gyakorolt hatását.
CN-gáz: (klór-aceto-fenon) A CS-gázhoz hasonló hatásmechanizmusú, de annál gyengébb hatásfokú anyag. A CN-gáz leváltására fejlesztették ki a CS-t.
CS-gáz: (orto-klorobenzilidén-malononitril) Igen irritáló anyag, amely a nyálkahártyával kapcsolatba lépve erős könnyezést és köhögést vált ki, valamint megemeli a vérnyomást és a pulzust. Használata kétségkívül igen veszélyes olyan emberekre, akik asztmában, epilepsziában, illetve hasonló tüdő- vagy légúti betegségekben szenvednek. (Nem csének hanem cé-es-nek kell ejteni helyesen.)
CR-gáz: (dibenzo-xazepin) A CS-gáznál jóval irritálóbb kristályos anyag, szaga a borshoz hasonlatos. Erős bőrfájdalmat (különösen nedves bőrfelületen), köhögést, kapkodó légzést, ideiglenes vakságot okoz, és ezek együttes hatása miatt erős pánik uralkodik el a célponton, amely legtöbb esetben teljesen cselekvésképtelenné teszi azt. Zárt térben használva rövid idő alatt halálos dózist lehet belőle belélegezni. A CR-nek kitett bőrfelületen súlyos fájdalom jelentkezhet még akár két nap múlva is, ha vízzel érintkezik. Használata a legtöbb fekete afrikai és demokratikus országban tiltott.
OC-gáz vagy paprikaspray: a csípős paprikát mindenki jól ismeri, ennek a kapszaicin tartalma határozza meg, hogy mennyire is csípős az adott fűszernövény. A kapszaicin-kivonat spray formában igen elterjedt mind az önvédelem, mind a rendfenntartás terén. A célpont bőrével érintkezve égető fájdalmat okoz. A fájdalom különösen erős, ha az orrba, szájba vagy szembe jut – ez utóbbi esetén ideiglenes vakságot is okoz, mivel az áldozat az erős fájdalom miatt nem tudja szemhéjait kinyitni. A hatásidő az alkalmazott anyag töménységétől függ, de fél-egy óra között változik.
Vajon mit használtak?
Aki a Szabadság téren tartózkodott és kapott egy kis ízelítőt a gázból a tömeg felszólítása nélkül, (A neo-ÁVH véleménye szerint egyszerre, egy időben a tömegoszlatás megkezdésével. A Terrorfőkapitány szerint előtte...) az a gáz élőszervezetre gyakorolt hatása alapján hogyan sorolná be? Vajon milyen gázt is használtak? Nagy valószínűség szerint nem a CS-gázra szavazna, ha a fenti felsorolásból kellene választania. A CS-gáz hatását már sokan ismerik, csak könnyeztet és köhögtet. Ez nemigen lehetett már csak azért sem, mivel pormaszk, vizes papírzsebkendő is aránylag kellő védelmet biztosít a CS-gáz ellen. Hatása rövid időn belül elmúlik. A aktív szenes gázmaszkszűrők pedig egyértelműen hatásosak ellene. De a Szabadság téren nem szűrték a gázt ezen szűrők, hanem hatástalanok maradtak. Sokan rosszul lettek, hánytak, vért köhögtek, légszomjuk lett, illetve depressziós lelki állapotot figyeltek meg magukon. A bőrre, szembe került tömegoszlató gázt nem lehetett vízzel lemosni, hanem még erősebb fájdalmat okozott. Valamint a Droidok is új gázmaszkszűrőt kaptak, mely egyértelműen bizonyítja jelzése alapján nem - csak – aktív szenes szűrő. Ezek a megfigyelések, tapasztalatok megint egy bizonyos gáz bevetését erősítik tényszerűen.
Jól látszik, hogy a szűrő másfajta.
A terrorfőkapitány állásfoglalása szerint CS-gázt vetett be tömegoszlatásra az ÁVH, igaz „egy kicsit erősebbet”. Itt álljunk meg! Itt nem százalékra kell gondolni, mint mondjuk az italok alkohol tartalmánál. Hanem más hatóanyagra!
Nézzünk egy példát a gyakorlatban, szigorúan „gondolati kísérlet” jelleggel, népmesei elemekkel, az „emberek jelentős véleménye szerint” La Fontaine nyomán. A kis Hangya az iskolában nagyon unja a kisegítő osztályos 17 nyarat megért Tücskök terrorját és beszórja a ruházatukat viszkető porral. Mivel viszkető porral szórta be a ruházatát a kis Hangya a Tücsökbűnözőknek, ezért a Tücsökbűnözők csak vakaróznak, igaz ez náluk alapvető a tetvek miatt. De a hatás egy idő után elmúlik. A következő alkalommal a kis Hangya egy „kicsit erősebb” viszkető port vásárol a boltos Hangya bácsi tanácsára és megint bele szórja a Tücsökbűnözők ruházatába. A hatás ugyanaz vakaróznak, lehet jobban viszket nekik a kitinjük, mint múltkor és továbbtart a hatás is időben. De csak vakaróznak! A kis Hangya vesz újból egy kis viszkető port és összekeveri egy kis DDT-vel mondjuk 99% viszketőpor és 1% DDT arányban. Majd ezzel a „kicsit erősebb” anyaggal – valójában keverékkel - kezeli meg a Tücsökbűnözők ruházatát. A Tücsökbűnözők vakaróznak, jobban mint múltkor, tovább tart a hatás is. Sokan már kitinjüket is felkaparták de csak tovább viszket nekik a kitinjük. A Tücsökbűnözők kezdenek hányni, vért köhögnek fel, de túlélik, igaz kitinjük sokáig víz hatására fájdalmassá válik mintha égne. (Nem mintha olyan sokat érné víz a kitinjüket.) Vagyis az új tünetek az élő szervezetre gyakorolt hatásukat tekintve új hatóanyagot sejtetnek.
De nézzük mi is van a Droidok mókatárában.
A tömegoszlatásról az 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről rendelkezik az 59 § (1) bekezdés c) pontjában mely így szól „ingerlőgáz”. Hát ebből nem sokat tudunk meg, így meg kell néznünk a közbeszerzéseket. De itt sem találunk semmit. Azonban a közbeszerzéseket meg lehet kerülni bizonyos esetekben a 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelettel és láss csodát. Itt vannak a beszerzett anyagok, felszerelések darabszámra és forintra, valamint a szállító neve. Itt megtudhatjuk, hogy a 40 mm-es könnygázgránátot a Combat Kft.szállította, mintegy 3000 darabot, darabja bruttó 17 520 Ft. összesen bruttó 52 560 000 Ft. értékben, 2007. április 24-én. De azt is megtudhatjuk, mennyi paprika utántöltő oldatot vásároltak, vagy mennyi 40 mm-es gránátvetőt, illetve ütésálló pajzsot. Ezekből a mennyiségekből könnyen ki lehet számolni mennyi Droidot is lehet kiállítani a felszerelésekből. De láthatjuk azt is, mennyibe került a locsoló kocsik javíttatása, nem vicc: 50 millióba, sörétes puska beszerzésre csak 8 milliót szántak. (Sörétes puskából lehet a gumi lövedékeket kilőni.) De lássuk, mi van még a Droidok mókatárában. Erre a kérdésünkre a választ a 63/2007. (XII. 23.) IRM rendelet, a Rendőrségnél rendszeresített kényszerítő eszközök típusairól és fajtáiról szóló rendeletben találjuk. Már meg sem lepődünk a rendszeresített izraeli maroklőfegyvereken. De az izraeli locsoló kocsik típusszámát is megtudhatjuk, melyek Mercedes-Benz Actros 3341 alvázra vannak szerelve.
Itt jegyezzük meg: Mivel a Rendőrség határvédelmi feladatokat is ellát, illetve a dél-szláv háború alatt is elláttak Határvadász feladatokat ezért szükséges felszerelés számukra mondjuk a „58-K-100-as harckocsi elleni gránát”. Vagyis lehet az országhatárt átlépő ellenséggel szemben rendőri csapaterők veszik fel a harcot elsőként. Továbbá a felszámolt, összevont, Honvédségi egységek és Határőrség fegyverzetéből, készleteiből, felszereléséből is kerültek át a Rendőrség kezelésébe harceszközök ezen feladat sikeres ellátásának biztosítása érdekében.
De nézzük a könnygázgránátokat: itt már találunk is két félét „40 mm-es Skat Shell könnygázgránátot” és a „CS hatóanyaggal szerelt univerzális könnygázgránát”. Nézzük meg most mit is tudhatunk meg a Skat Shell-ről Mi ezt találtuk. Igaz, a gyártó nincs megnevezve.
Itt tegyünk egy kitérőt: a 63/2007. (XII. 23.) IRM rendelet, mely a Rendőrségnél rendszeresített kényszerítő eszközök típusairól és fajtáiról szól 2008. január 1-től hatályos. Itt szerepel a „40 mm-es Skat Shell” könnygázgránát, altípus megjelölése nélkül. (A példa kedvéért: 6171 CN, 6172 CS, 6173 Smoke.) De itt szerepel „CS hatóanyaggal szerelt univerzális könnygázgránát” is. A kérdés ezen tényekből adódik: akkor milyen könnygázgránátot vásároltak a Combat Kft.-től. 2007. április 1-jei szállítási idővel? Mert ott az szerepel „40 mm-es könnygázgránát”.
Lássunk egy újabb „gondolati kísérletet” az ”emberek jelentős véleménye szerint”.
A változat: Ha a két megnevezés alatt ugyanazt a gránátot értik jelen esetben a „CS hatóanyaggal szerelt univerzális könnygázgránátot”, akkor hol szerepel a „40 mm-es Skat Shell könnygázgránát beszerzése”?
B változat: Ha a két megnevezés alatt ugyanazt a gránátot értik, jelen esetben a „40 mm-es Skat Shell könnygázgránátot", akkor mért előre vásároltak? Mielőtt engedélyezésre került volna ezen kényszerítő eszköz, akkor miért vásároltak be előre 3000 darabot 2007. április 24-ei szállítási határidővel? Honnan tudták előre, hogy engedélyezni fogják 2008. január 1-től?
De szőjük tovább eme „gondolati kísérletet”: 2007.09.14-én engedélyezték állítólagosan az „új gázt”. Tomcat 2007.10.18-án készített ezzel kapcsolatosan néhány beszélgetést.
De a mókatárban még van meglepetés, amelyet már be is mutattak a nagyközönségnek. Ez pedig a víz, amit Green SS5564 és Indigokarmin CL73015 ételfestékekkel színeznek meg. Így védekezésként alkalmazható, hogy „az ismerősömnél voltam, aki szakács, és véletlenül magamra öntöttem az ételszínezéket vízben oldva”. Lehet a rendőrök ezt az indoklást a színezett ruházatra nem fogadják el, de a bíróság az más, mert ott bizonyítani kell az ÁVH-nak. A felsorolásban szerepel még a Moussol-APS F-15 alkoholálló AFFF-univerzális oltóhab, melyről azt gondolhatnánk tüzet oltanak vele, de véletlenül oltás közben lehet, hogy pár embert szembe fújnak vele a Droidok, persze csak úgy véletlenül. Az oltóhab egyébként a vegyi anyagok veszélyesség szerinti besorolása alapján a V-B osztályba sorolható, vagyis veszélyes. A mérgek, vegyi anyagok minősítése méregerősség szerint pedig az M-III. osztályt érdemelte ki jellemzői alapján vagyis gyenge méreg. Ezek után az „IFA L60 terepjáró tömegoszlató ráccsal” már megmosolyogtató.
A két IFA meg a tömegoszlató rács.
De meg kell még említenünk a „gyérfüstű hang-fény gránátot”, mely a beszerzésben nem szerepel, így nem kell valószínűleg a füldugót betenni a gázálarc mellé. Egyébként ezen gránát hangereje körülbelül 170-180 dB , a fénye pedig, mintegy 300 000 gyertyának felel meg. Ezen hatásoktól az emberek körülbelül 15 másodpercre veszítik el környezetükkel a kapcsolatot. A nagy fényt és a nagy sötétséget az emberi szem „nem látja”, így a nagy fényhatás után „nem látunk”, elvakít a fény, mint mikor napba nézünk és térben nem tudunk tájékozódni. A nagy hanghatástól pedig egy darabig nem hall az ember. A hang és fényjelenség a másodperc tört részéig tart.
Utóirat: Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét, hogy a tücsök hasznos rovar, lehetőleg ne permetezzük le őket és ne szórjunk rájuk viszkető port még „kicsit erősebbet” sem. Nem tehet a tücsök arról, hogy őt választotta mesehősnek La Fontaine úr.
(Lehel - Szent Korona Rádió)
Hozzászólások
1 óra 14 perc
1 óra 24 perc
2 óra 15 perc
2 óra 35 perc
2 óra 46 perc
2 óra 48 perc
2 óra 49 perc
2 óra 52 perc
2 óra 57 perc
3 óra 10 perc