Bertha Szilvia: Az igazság napja

Az igazság napja jött el a közszférában dolgozóknak, azoknak, akik a héten megkapták a fizetésüket. Ekkor szembesültek ugyanis a kormány adócsökkentési, a reálkereset megőrzését szent esküvel biztosított ígéreteinek valóságtartalmával.

Sokan - az 5%-osra tervezet infláció mellett- nettóban több ezer forinttal kevesebbet vihettek haza. Az ő „bűnük” csupán az volt, hogy vagy nem kapták meg a kódfejtő programot a kormányrendelet helyes értelmezéséhez, vagy az életük párja a versenyszférában dolgozik és ezt becsületesen be is vallották. A munka becsületét hirdető kormány - a kizárólag versenyszférában dolgozókkal ellentétben - számukra nem biztosítja a nettó bérpozíció megőrzését.

Az igazság napja jött el a BKV-dolgozók számára is, hiszen meglepetéssel értesültek arról, hogy béreik szinten tartásához szükséges kompenzációt, kiegészítést, csak akkor kapják majd meg, ha a cég anyagi helyzete ezt megengedi. Ismerve a BKV elmúlt 21 éves történetét, matuzsálem korukig erre türelmesen várhatnak.

Az igazság napja jött el a gyesen-gyeden lévő kismamák számra is, hiszen most jöhettek rá, hogy a családtámogató kormány kifelejtette őket a bérkompenzációból. Persze, ez egyáltalán nem meglepő fejlemény a nem megfelelően előkészített törvény dömping miatt. Az utólagos kompenzációs lehetőségekről szóló kormányrendelet ugyanis csak most jelent meg.

Az igazság napja jött el a MALÉV dolgozói számára is. A bedöntött légitársaságnál ugyanis több mint 1000 embert érintő létszámleépítés lesz, nem beszélve a társult vállalkozások több ezres munkavállalói tömegeiről. Ők most szembesülhetnek azzal, hogy mit is jelent nekünk az Unió, és vele az Európai Bíróság döntése a cég állítólagosan jogtalan állami támogatásáról. Valószínűleg kevesen gondolják most közülük, hogy jó ötlet volt annak idején az Unióba történő belépésünk. Győztesei azonban máris akadnak a magyarországi munkanélküliség növekedésének, ezek pedig nem mások, mint a minimális szolgáltatásokat, nem igazán olcsón nyújtó külföldi tulajdonú fapados légitársaságok.

Nem mellékesen, a Malév csődjével a turizmussal foglalkozó vállalkozásoknak és munkavállalóiknak is eljött az igazság napja, akik még bíztak az magyarországi idegenforgalom fellendítésének ígéretében.
Február elején az igazság napja jött el a közfoglalkoztatás nyomorúságos bérei ellenére is dolgozni akaró álláskeresőknek, akik bíztak a Start-közmunkaprogramok idei elindulásában. Ők a közmunkaprogramok óriási sikeréről szóló kormányzati propaganda ellenére is hűlt helyét találják a közmunkának.

A legközelebbi választásokon pedig - remélhetőleg - a jelenlegi hatalom birtokosai számára is eljön az igazság napja.

Bertha Szilvia


(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Megint Bertha Szilvia.
Megint megalapozott, szakmai munka.
És ő az, aki a tüntetéseken is ott van....és aki felszólalt a Fidesz-székházak előtt Budaházy-ügyben...meg a politikai foglyokért.
Jó hír, hogy van ilyen is.

#2

Megnyugtattál Chack!
Már azt hittem, hogy a magas kapcsolata a kormánynak elengedte a szegények kezét. Viszont, mint ahogy írod is kezd korrigálni! Első lépésnek egy munkahelyteremtő hóesés igen biztató a jövőre nézve!

#3

Szerintem a hóesést is a hatalmon levő kormánynak köszönhetjük: magas kapcsolataiknak köszönhetően elérték, hogy néhányan a sok negatív jelenség ellenére munkához juthattak. Igaz, nincsenek túlfizetve, meg csak néhány műszakot dolgozhatnak, de hát a hóeltakarítás már csak ilyen.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!