Internacionálét harsogó nyugdíjasokkal, kádárjánosos nyakkendőkkel és külföldi vendégkommunistákkal zajlott a baloldal nőnapi konferenciája vasárnap délelőtt. Megtudhattuk azt is, hogy ha Kádár élne, azt üzenné a fiataloknak, hogy: „Kitartás!”
Legalább negyven évet ugrottak vissza az időben azok az érdeklődők, akik a Zöld Baloldal és a Magyarországi Munkáspárt 2006 által megrendezett nőnapi konferenciára látogattak el vasárnap.
A nőnap századik évfordulójának alkalmából tartott összejövetelnek a nyolcadik kerületi Vasas Szakszervezetek székháza adott otthont, melynek a 44-es szovjet mártírok emléktáblájával díszített előterébe belépve úgy érezhették volna a fiatalabb látogatók, egy 56-os film forgatásának díszletei közé csöppentek.
Az esemény résztvevőin minden bizonnyal úrrá is lett a nosztalgia érzése, kevés kivételt leszámítva ugyanis javarészt nyugdíjasok képviselték a női nemet a jeles évfordulón. Érdekes módon sok férfiú is kötelességének érezte ugyanezt, mivel szép számmal jelentek meg a vörös függönyökkel és sarló-kalapács jelképekkel ékesített díszteremben. Volt, aki Kádár János képével díszített vörös nyakkendőben érkezett.
Ugye, gondolsz néha rámA konferencia fő témái között szerepelt a nők szociális és egészségügyi helyzete, munkaerő-piaci kiszolgáltatottságuk és politikai döntéshozatalban való részvételük. Miután elhangzott a köszöntő dal, melynek szövege cirill betűs orosz fordításban a kivetítőn volt olvasható, a felszólalók meglehetősen sötét képet festettek a nőpolitika helyzetéről: a nők egyenlőtlen bérezéséről és a családalapítás miatt rájuk háruló plusz terhekről, az úgynevezett „második műszakbeli" munkáról, melyet nem méltányol eléggé se a társadalom, se a munkaadók.
A nők társadalmi hányatottsága mellett a több órásra nyúlt előadáson szóba került a fenyegető fasizmus és a kapitalista kizsákmányolás réme is, ezekre a pódium felett kifüggesztett, „Nem akarunk a kapitalizmus rabszolgáivá válni!" feliratú vörös lepedő, a vörös alapon „Soha többé fasizmust" és a „Neoliberalism → fasism" szövegekkel ellátott transzparensek hívták fel a közönség figyelmét, és több felszólaló is megemlítette. Legelső előadóként Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke emlékezett azokra az áldozatokra, akik az életüket adták a fasizmus elleni harcban.
„A fasizmus ismét itt dübörög az utcákon" - jelentette ki a Thürmer Gyula vezette Munkáspártból 2006-ban kiváló párt elnöke, utalva arra, hogy csapatával együtt a szombati antifasiszta tüntetésen pár ellendemonstrálónak vélt turistával összetűzésbe keveredett.
A meghívott külföldi előadók közt szerepelt a Francia Kommunista Párt alelnöknője is, aki szerint a válságért a „korlátlan kapzsiságot hatalomra helyező" kapitalista rendszer a felelős. „Progresszív magyarok, tiltakozzatok a neoliberális lépések ellen!" - üzente a magyar nőknek a francia kommunista hölgy, aki szerint éles osztályharcban élünk.
A magyar politikai színtérről magát „határozottan antikapitalista" és „engesztelhetetlenül antirasszista és antifasiszta mozgalomként" meghatározó Zöld Baloldal elnöke, Droppa György is felszólalt, és projektoros vetítéssel próbálta prezentálni, miért is működik helytelenül világunk.
Droppa György véleménye szerint a médiában uralkodó, ideálisnak beállított embertípusok hamisak: ezt alátámasztandó, fényképekkel bemutatta a „sovány, szőke, alkalmazkodó, komolytalan, vihogó" nőt és a „verekedős, macsó" férfit. Utóbbi hatásosabb érzékeltetésére Bruce Lee, Arnold Schwarzenegger képét és Bruce Willis kigombolt inges fotóját mutatta meg a közösségnek. A „valóságnak meg nem felelő" képpel ellentétben Droppa György a környezettudatosan gondolkodó embert hozta fel pozitív példának.
Egy harmadik baloldali mozgalom tagja is szót kapott a nőnapi konferencián: a Magyar Egyesült Baloldal vezetője, Artner Annamária véleménye szerint a mai nők problémáinak oka az, hogy a rendszerváltozás utánra a társadalom alapegysége a család lett, mely bezárja és rabszolgává teszi a nőt. Az ennek megfelelő jogrendet kell visszaszorítani, helyette pedig a társadalmi újratermelés közösségi formáit kell erősíteni, magyarázta el a hölgy.
Két felszólalás között magához ragadta a szót a Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság elnöke is, aki felolvasott egy petíciót, melynek aláírására kérte fel a jelenlévőket a Chávez elnök vezette Venezuela politikájának ismertetésére és a média által eltorzított hírek megcáfolására szegődött szervezet.
A nyilatkozatban a Chávez-féle bolivári forradalmat támogató mozgalom a latin-amerikai országokkal való szolidaritásra szólít fel, és arra, hogy „a marxisták, kommunisták, radikális baloldaliak" kifejezzék támogatásukat az imperializmus elleni küzdelemben, és távoli országunkból „harci, forradalmi" üdvözletüket küldjék a szabad és szocialista világ létrehozásán fáradozó társaiknak.
A latin népek iránti elköteleződés jeleként egy másik külföldi vendég, a kubai nagykövet-asszony is felszólalt: a magát forradalmi kubai nőként definiáló hölgy több mint ötven percesre sikeredett beszédében - melyet egy dadogó, folyamatosan visszakérdező tolmács próbált lefordítani a közönségnek - az amerikai blokádtól kissé szenvedő, de igazából rendkívül jó helyzetben lévő honfitársnőiről mesélt.
A kubai forradalmárasszony mellett az olaszországi Kommunista Újjászületés Pártjának egy képviselője is átadta „harci" üdvözletét a magyar „elvtársaknak", végül pedig Tamás Gáspár Miklós liberális-antikapitalista filozófus beszélt a nők és a politika kapcsolatáról, melyről csak annyit mondott: nem hiszi, hogy hazánk előnyére válna, ha Morvai Krisztina lenne a köztársasági elnök.
A tavalyi EP-választásokon majdnem a Zöld Baloldal színeiben induló publicista kifejtette, hogy a társadalom reprodukcióját ingyen és nem önkéntesen végzik el a nők, ugyanis erre kényszeríti őket a tőkés rendszer és a tradicionális családmodell is.
„Ennek a nyolc évnek az eredménye zéró" - mondta el az aktuálpolitikai helyzet kapcsán Tamás Gáspár Miklós, aki szerint fasiszta áttörés közeleg, mely a nőket is fenyegeti: a radikális jobboldal ugyanis a hierarchia, a harciasság és a hímsovinizmus eszményeit és bizonyos embercsoportok alsóbb- és felsőbbrendűségét hirdeti, és „vissza fogja kergetni a nőket a konyhába, a templomba és a plébániákba, ott nem lázadnak, és nincs velük baj".
„A szocialisták, marxisták, feministák vagy ugyanabban a győzelemben fognak részt venni, vagy ugyanabban a koncentrációs táborban fognak ülni" - zárta szavait a filozófus, majd a konferencia zárásaként felcsendült a tapssal és a nyugdíjasok ökölrázásával kísért mozgalmi dala, az Internacionálé.
>
(Heti Válasz)






Comments
Vona Gábor állapította meg nagyon helyesen, hogy ebben az országban már nem az a baj, hogy egy nagy bográcsgulyásba beleesett egy kis kutyaszar, hanem az, hogy itt már egy egész bogrács kutyaszar rotyog. A politikai, gazdasági felső vezetés bármelyik szegmenséhez nyúlnak a vizsgáló kezek, mindenütt a mocsokba, a szennybe, és a szarba nyúlnak bele. Az egész parlamentet, az 1500 állami vállalat igazgatótanácsait, bíróságok, ügyészségek, önkormányzati hivatalok, az APEH, a faktoring cégek bűnöző elemeit ki kell füstölni mindörökre, fillérre történő elszámoltatás mellett, és tömeges börtönmunkára bocsátás következményével. Magyarországon csak úgy maradhat, ha a börtönben végzett munkájával megtermeli ellátásának a költségeit, és azon vagyonrészt, amelyet nem lehet lefoglalni, mivel bűnöző életvitelével már felélte, vagy a holdudvarával feléltette, vagy egyéb módon eltüntette az elszámoltatás elől. A külföldre szökő politikus bűnözőket az Interpol-lal hazahozatni, és sittre vágni a mocskos tolvajokat. Befolyásuk, hatalmuk ezeknek a férgeknek az ország határain kívülről érkeznek, tehát meg kell szakítani minden, hazánkra veszélyes külkapcsolatot, legelőször is Izraellel felszámolni minden érintkezést, diplomáciai kapcsolatot aztán, ha szükséges, az EU-val, a NATO-val szemben is. De Izraellel mindenképp, hacsak Sharon, cinikus és cionista-talmudista kijelentésére utalunk. Ha nem a nemzeti erő, a nép hatalmából és akaratából való erő, a Jobbik programját megvalósító mozgalom, most már párt kerül kormányzati pozícióba, hanem bármelyik is (Hegedüs Zsuzsa kívánatában), akkor a globális, főként izraeli irányítottságú Fidesz, pörölycsapásként fogja befejezni húsz éves közös munkájukat, az indirekt népirtást folytatva, a magyar népet, hazánk területét és vizeit, energiáit teljesen kiszolgáltatni az EU birodalom építő szándékainak, és főként a terrorista Izrael gyarmatosító törekvéseinek.
A Fidesz és MSZP olvasatlanul írta alá a Lisszaboni szerződést, a 600 milliárdos bankmentő csomagot, most pedig az egész húsz éves hazaáruló, népirtó és gazdaság romboló közös tevékenységük titkosításáról szavaztak közösen, amikor már nyilvánvalóvá vált a Jobbik parlamenti részvétele. Magyarul, leoltják a villanyt, és csak azt engednék látszani, ami nem terhelő az MSZP-Fidesz hazaáruló, mocskos koalíció számára. A liba-tolvaj Bajnai hazafiként aposztrofálta Orbánt, és Mesterszarházit is, mocskos politikai mutyit nézhetünk most végig a Fidesz és az MSZP között. És ez világosítja meg azt a tényt, hogy eddig is szövetségben adták, árulták hazánkat, irtották népünket, és építették az új, izraeli honfoglalóknak a lakóparkokat.
A Jobbiknak 85%-al kell bejutni a parlamentbe, kitakarítani az összes hazaárulót onnan (Orbánnal együtt), elszámoltatni, és Magyarországból ismét egy „magyar” országot csinálni. Minden másnak a bekövetkezése, s ezt piros, nagybetűkkel képzeljétek el, hazánk és népünk halálát jelenti. "S a sírt, hol nemzet süllyed el népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül".
Ami, vagy aki bármi módon kapcsolódik az elmúlt húsz évhez, többé nem szabad, hogy köze legyen hazánk irányításához. Csak egy lehetőséget adott Isten a magyaroknak, amely a megalakulása óta is már történelmet írt, és tett a hazáért, emberek millióinak a szemét felnyitva: a Jobbikot. Isten óvja a hazát minden mástól! Isten óvja népünket a két nagyfejű (MSZP-Fidesz), és több kisfejű, de egytestű szörnyetegtől! Isten óvjon bennünket a cionista, rabló és népirtó, kapzsi és gátlástalan bűnöző politikusoktól. Isten figyeli az X-et majd április 11-én, és Ő is kéri majd számon, hogy a hazát megmentő helyre, vagy a további pusztítást folytatók kockáiba kerültek-e azok. A mi Istenünk, a magyarok Istene.
Csak próbálkoznak az őskövületek.
Ez a TGM már volt minden csak halott éjjeliőr nem. Ami késik az nem múlik.
Olyan érzésem volt, mintha a házból kilépve egy dinoszauruszba botlanék. Azt hiszem, ők ugyanezt érzik, amikor meghallják, hogy királyság. Gondolom ők is egy állatkerti ketrecbe dugnának engem, mint én őket. A különbség csak annyi, hogy én sajnálom, hogy nem kerül a parlamentbe egy tényleg kommunista párt.
Na, jöhetnek a kövek! XD
- - - - -
"Rohadt, büdös kommunista banda. Miért nincsenek ezek felakasztva?" Cpg
droppus? nem volt ügynök?
Érdekes, milyen szépen megfért egymás mellett a kommunista, a radikális és a neoliberális eszmeiség.
Vigyázni kell ezekkel a mondatokkal sbulcsu. Pár éve majdnem ugyanezeket mondták ránk a Hollán utcában. Emlékszik, ugye az ominózus videóra? A hülyeség nem attól hülyeség, hogy kevesen hisznek benne.
Amin én csodálkozom, hogy ez a TGM egy közpénzen alkalmazott, (túl) jól megbecsült egyetemi tanár.
Ilyeneket fizetünk, hogy az állam szétverésén és a kommunizmus eljövetelén munkálódjanak az én pénzemen?
Tanítson magánegyetemen, kommunista fenntartású egyetemen, vagy Észak-Koreában, ha van valaki, aki fizet a nézeteiért, de ne már mi tartsuk el, hogy utána nekünk szólogasson be...
BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!
kihalófélben vannak.