Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke az év elejétől megkezdi kárpát-medencei tagtoborzó körútját, melynek első állomása január 6-án Torockón lesz.
Előadásai során filmek, képek vetítésével is színesítve ismerteti a nemzeti ellenállás helyzetét, majd vázolja a jövő stratégiáját. Januárban és február elején Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti részét járja körül.
A januári program:
Január 6. Torockó, Művelődési Ház, 18 óra
Január 7. Kolozsvár, Szent Kamill Otthon díszterme, 18 óra
Január 8. Bánffyhunyad, Ravasz László Emlékház, 18 óra
Január 10. Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, 18 óra
Január 14. Szováta, Teleki Központ, 18 óra
Január 15. Gyergyószentmiklós, Pro Art Galéria, 19 óra
Január 16. Szászrégen, 18 óra
Január 17. Székelyudvarhely, Siculus Ifjúsági Ház, 18 óra
Január 19. Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme, 18 óra
Január 20. Barót, Művelődési Ház, 19 óra
Január 21. Csíkszereda, Szakszervezetek Művelődési Háza, 18 óra
Január 22. Szentegyháza, Gábor Áron Művelődési Ház, 19 óra
Tekintettel arra, hogy Toroczkai László utazásai nem mindig zökkenőmentesek, az utazás során folyamatosan elérhető lesz a következő erdélyi telefonszámon: 0740-524-842
Általánosságban elmondható, hogy Horthy Miklós neve, a „szegedi kormány” és a Nemzeti Hadsereg cseng csak ismerősen, de a valódi ellenállást szervezőkről, az eredményeket kiverekedőkről - a legjelentősebbeket említve báró Lehár Antal, gróf Sigray Antal -, csak elszigetelten esik szó.
A magyar történelem egy alig, vagy inkább liberális értékek mentén tárgyalt részével kívánok foglalkozni a következő cikksorozatomban. A Magyar Tanácsköztársaság bukásának és a régi rend visszaállításának részleteivel kevesen vannak tisztában. Általánosságban elmondható, hogy Horthy Miklós neve, a „szegedi kormány” és a Nemzeti Hadsereg cseng csak ismerősen, de a valódi ellenállást szervezőkről, az eredményeket kiverekedőkről - a legjelentősebbeket említve báró Lehár Antal, gróf Sigray Antal - , csak elszigetelten esik szó. A tények ismertetésén túl vállalkozom a miértek megválaszolására is.
Egy vesztes háború, a Magyar Tanácsköztársaság hatalomátvétele és az abból következő vörös terror, Boldog IV. Károly uralkodónk száműzése, a román, a szerb és a cseh megszállások együttes ténye mély döbbenetet és csendet ültetett a magyarságra. Ebből az állapotból nehezen ébredtek fel a nemzeti erők és szerveződéseik is lassan bontakoztak ki.
Több sikertelen próbálkozás is volt. Az első ellenforradalmi cselekedet Flanger Béla és Sebestyén János, volt katonatisztek nevéhez fűződik. Egész Zala megyét behálózó szervezkedést hoztak létre, és felvették a kapcsolatot a szerb-horvát megszálló csapatokkal is, kérve a semlegességüket egy fegyveres ellenforradalom kirobbanása esetén. 1919 húsvétjára tervezték a hatalomátvételt, mellyel egy időben Budapesten is kirobbantották volna a fegyveres felkelést. Utóbbira nem került sor, a Zala megyei próbálkozás elbukott, és a régi rend híveinek próbálkozását vérbe fojtották a vörösök.
Ezt követően sok elszigetelt fegyveres felkelés volt a Dunántúlon, mind eredménytelenül. Budapesten gróf Bethlen István szervezkedett, de az áprilisra tervezett fegyveres hatalomátvételét, - melynek egyik mozzanata lett volna Lingauer Albin, Mikes János szombathelyi megyéspüspök küldöttjével való találkozás-, leleplezték így Bécsbe kényszerült menekülni, ahol gyülekeztek a már a hasonlóan járt ellenforradalmárok. Pallavicini György őrgróf, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Beniczky Ödön, Huszár Károly, Szmrecsányi György, Gömbös Gyula, báró Lehár Antal ezredes, gróf Sigray Antal, gróf Teleki Pál gyülekeztek itt.
Április 12-én megalakult Bethlen István vezetésével az Antibolsevista Comité (továbbiakban ABC) Bécsben, a fent nevezett személyekből. Meghirdették az összes ellenforradalmi szervezet egyesítését az ő vezetésük alatt, céljuknak tűzték ki a Magyar Tanácsköztársaság megbuktatását és a régi rend visszaállítását. Utóbbi célt sokan másként képzeltek el és a restauráció gondolata is megosztotta később az ellenforradalmárokat.
Az egység hamar megbomlott és két frakcióra váltak. Első frakció vezetője Bethlen István volt, álláspontjuk szerint a Magyar Tanácsköztársaság megdöntését Budapesten kell kezdeni és onnan kell az egész országot visszaszerezni, bár Bethlen ténykedését tekintve inkább csak kivárt és a nyugati hatalmakkal való kapcsolatot kereste. A másik frakció szerint akármekkora hídfőállást kell szerezni a Dunántúlon, és onnan kell szervezni a maradék ország visszaszerzését. Utóbbiak vezetője kezdetben Szmrecsányi György volt, és álláspontjukat igazolta, hogy az entent csak meg nem szállt területeken működő kormányt fogadott volna el. Szmrecsányival volt Sigray, Beniczky, Pallavicini és Lehár is.
Szmrecsányiék elítélték Bethlenéket, hogy nem tettek gyakorlatban semmit még, míg ők már értek el eredményeket Sopron környékén. Szmrecsányinak volt tapasztalata határszéli támadások indításában, mivel a Károlyi-kormányban a cseh megszállók ellen már szervezett ellenállást – bár Károlyi lefegyverezte őket. Volt Szmrecsányiéknak azonban egy nagy gondjuk: nem volt elengedő pénzük a fegyverkezéshez. Megszervezték a Bankgasse-i „magyar” nagykövetség kirablását, zsákmányolva 135 millió koronát, 150 ezer francia frankot és 70 ezer svájci frankot.
Tervük szerint Bruckból törtek volna be Nyugat-Magyarország területére három főerővel (Sigray, Szmrecsányi és Pallavicini), de elbuktak, mert kitudódott a támadás és felkészült csapatokba ütköztek már a határ közelében. Hozzátartozik a történéshez, hogy Bethlenék sem segítették kellően a vállalkozást, talán hogy igazolhassák az ő verziójukat. A fegyvereseket Bécs ekkori rendőrfőnöke, a későbbi kancellár, Schober elfogatta. Az illetőket pedig hamarosan elengedte, mert nem tudta kicsikarni a követség pénzének átadását, amelyből Bethlen csoportjának is jutott egyébként.
1919. június 1-jére Szombathelyről kiinduló vasutassztrájkot szerveztek az ABC megbízottai, melyhez sok kisebb fegyveres csoport is csatlakozott és így sikerült megbénítani az egész Dunántúl forgalmát. Június 7-ére a véreskezű Szamuely leverte az ellenforradalmárokat, a vasúti közlekedés visszaállt a helyére. A Tanácsköztársaság újabb ezredet állított fel a nyugati határhoz a Vörös Őrség kötelékében (vezetője Rákosi Mátyás), hogy megakadályozzanak minden betörést és ellenforradalmi lépést.
gróf Károlyi Gyula vezetésével Aradon megalakult a „kormány”, melynek menekülnie kellett a román megszállás elől és Szegeden talált menedéket, ahol egyesült az ottani ABC-vel, és mint „szegedi kormány” működött tovább. A szegediek élvezték a franciák támogatását, és Szeged városában a franciák biztosították számukra a munkát és védelmet, így vonzó gyűjtőhellyé vált az ellenforradalmárok számára a város, ahol így igen vegyes társaság született; megtalálható volt sorainkban a liberálisoktól kezdve a szabad királyválasztókon át mindenki. Számos eredményt értek el főként hírszerzési és beszivárgási tevékenységükkel a Tanácsköztársaság ellen, mely eredmények elvitathatatlanul Gömbös Gyula nevéhez fűződnek.
A szegediek is Budapesten képzelték el a hatalomátvételt Bethlenékkel egyetemben. Kalocsán és környékén szerveztek erős fegyveres felkelést, mely egyesülni akart a Ludovikán kirobbanttal, de a Tanácsköztársaság ezt a felkelést is leverte – igaz, a felkészületlenség és az árulás volt a lázadás bukásának fő oka.
Horthy Miklós ellenforradalmi színre lépése is a „szegedi kormányban” kezdődött, mikor felajánlotta szolgálatait 1919. június 5-én, és mint fővezér kezdett el tevékenykedni P. Ábrahám Dezső alatt. Hozzátartozik a szegedi kormány tevékenységéhez, hogy segített a Román Hadseregnek is, kizárólag a Tanácsköztársaság megdöntése érdekében, és ha szigorúan vesszük, akkor a Magyar Tanácsköztársaság végleges megbukása legalább annyira köszönhető volt a Román Hadseregnek, mint az ellenforradalmi erőknek, ha nem jobban.
Sigray felkérte Lehárt a dunántúli akciók parancsnokának, amit az ABC jóvá is hagyott. Nem véletlenül Lehár került a katonai irányítás élére, hiszen az ezredesi rangot viselő Lehárnak komoly tapasztalatai voltak; ő volt a múltbéli 86-os és a 106-os ezredek parancsnoka.
Lehár gyors szervezőmunkába is kezdett. Felvette a kapcsolatot az ausztriai karintiai tartomány ezredesével, Ludwig Hülgerth-tel, aki vállalta a magyar csapatok segítését több ponton is.
Időközben Vas és Zala megyékben lázadás robbant ki és Muraszombat vezetésével megalakult a „Mura-köztársaság”, melyet gyorsan eltiportak a Tanácsköztársaság csapatai, hiába volt Lehárék segítsége. A megmaradt fegyveresek beolvadtak Lehár egységébe.
A bécsi Bethlen-féle ABC túlzott óvatosságát megelégelő Szmrecsányi-csoport áttette székhelyét Grazba, megalakult a „grazi parancsnokság”, melyre inkább a „dunántúli parancsnokság” jelző illene. Feldbach-ban, egy Graz közeli hadifogolytáborban rendezkedtek be, mint „internáltak”, mellyel a baloldali osztrák erőket akarták megtéveszteni. Grazra azért esett Lehárék választása, mert a Steier tartomány jobboldali-keresztény vezetésű volt, míg a többi tartomány vagy baloldali, vagy Nagynémet gondolkodású (a Nagynémet gondolat Dunántúl egy jelentős részének elfoglalását is magában foglalta, így ők nem támogatták Lehárék szervezkedését). A táborban fegyvert és felszerelést vásároltak a követségről szerzett pénzből. Lehár ezredes egész Dunántúlra kiterjedő hírszerzési hálózatot hozott létre, felvette a kapcsolatot Bozó Pál ezredessel, aki Sopron környékén állomásozott, továbbá a Szombathelyen szervezkedő Nemestóthy-Szabó őrnaggyal. Elegendő fegyveres összegyűjtése után elszánták magukat a betörésre, de Lehár biztosra akart menni és Steier tartományban állomásozó osztrák csapatokkal akarta kiegészíteni seregét, akik végül nem vállalták a harcot, mikor megkapták Ausztriának benyújtott békefeltételeket, ami kimondta, hogy a határszéli településekből sok osztrák fennhatóság alá kerülne. Lehár várakozott a megfelelő pillanatra. Közben Gömbös Gyula és Lingauer Albin, mint a „szegediek” küldöttsége Grazba látogatott, ahol felszólították Lehárt a parancsnokság átadására, amit az ezredes megtagadott.
A Tanácsköztársaság fő kormányzószerve, a Forradalmi Kormányzótanács lemondott augusztus 1-jén, ami meglepte az ellenforradalmárokat és csak több nap késéssel reagáltak. József főherceg (teljes nevén: Habsburg–Toscanai József Ágost főherceg), mint a király embere (Homo Regius), a száműzött király megbízottja a névleges kormányzói tisztségét elfoglalta augusztus 7-én, ami még igen korlátozott volt ekkor.
A kialakult helyzetre való tekintettel az ellenforradalmi erők leültek tárgyalni, ahol többek ellenzésére Lehár ezredes és gróf Sigray Antal kitartott az azonnali katonai beavatkozás mellett. Az időközben a hatalmat átvevő semmilyen Peidl-kormányt viszont Sigray-ék nem ismerték el, mely kormánynak semmi ereje sem volt és Sigray-ék proletár kormánynak tartották, hatalma szintén csak névlegesnek bizonyult.
Lehár ezredes és csapatai megkezdték harcukat a régi rend visszaállításáért a Dunántúlon, pontosabban Vas megyében. Augusztus 3-án döntöttek egy önálló, katonai, karhatalom létrehozásáról, melynek élére Szomor Aurél őrnagyot fogadták el. Közben Bozó Pál Sopron és Vas megyékben szerelte le sorra a Vörös Őrséget. Augusztus 7-én Szombathelyen Lehár és Sigray tanácskozást hívott össze a vármegyeházán, ahol megteremtették a közigazgatás alapjait, bár Zala és Moson megyékben lassabban szerveződött az ellenállás, a dunántúli akció sikeresnek volt mondható. Sorra foglalták vissza a településeket és tartóztatták le a vörösöket mindenféle túlkapás nélkül. Pickner különítményét Lehár idejében leállította, aki önkényes bosszút tervezett. Nyugat-Magyarország vezetőire jellemző volt a feltétlen királyhűség, és első számú céljaik között szerepelt a legitim uralkodónk visszahelyezése az őt megillető trónra, melyről maga IV. Károly nem mondott le soha. „Én az ellenforradalmat csak a király visszatérését elősegítő folyamatnak tekintem!” – mondta báró Lehár Antal ezzel kapcsolatban.
Horthy, látva a graziak sikereit, a katonai parancsnokságát és csapatait Siófokon rendezte be. Horthynak viszont elégtelen katonai ereje volt, így katonai beavatkozásra nem gondolhatott. A „ szegedi kormány” továbbra is Szegeden maradt, ami lemondott az időközben a bizonytalan Peidl-kormányt erőszakkal eltávolító Friedrich-kormány javára. József főherceg Horthy-t nevezte ki fővezérnek, ami előtt Lehár ezredes értetlenül állt, de megérthetjük a király emberének döntését, hiszen Horthy, amikor a felkent királyt éppen távozásra szólították fel Bécsben, akkor a császári és királyi palotában tartózkodott, mert éppen a horvátoknak át kellett adnia a flottáját. Károlynak, egy kéretlen esküt tett, amelyben életére megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi mind a két trón Őfelségének. Horthy kinevezése mellett szólhat az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében befutott karrierje. Azt pedig nem tudhatta József főherceg, hogy Horthy az ígéretét kétszer is meg fogja szegni.
Friedrich István kormánya először József főherceggel tárgyalt, aki elismerte a kormányt és jóváhagyta működését, ezzel, egy valóban ellenforradalmi erő vette át a hatalmat, mely a régi rendszer teljes visszaállítását képviselte, de katonai ereje csak a Dunántúlra nézve volt meg, a budapesti hatalmát a megszálló románok korlátozták, és többször le akarták tartóztatni Friedrich-t, amit rendre az entent megbízottai akadályoztak meg. Friedrich kormányt hatalmára jutását egy olasz katonai misszió segítette, így az legitimálta működését. Lehár ezredes elfogadta a „Nyugat-Magyarország katonai parancsnoka” kinevezést és jelentett a Friedrich-kormány hadügyminisztériumába. Friedrich István legitimista-monarchista beállítottságú volt, így megértjük, hogy József főherceg miért fogadta el a kormányát, és láthatjuk, hogy Lehár ezredes pedig miért jelentett már másnap Schnetzer Ferenc hadügyminiszternek.
2009.01.03.: Hibák javítva, Békés Márton, a téma kiemelt szakértője észrevételei alapján.
(Források:
Zsiga Tibor – Horthy ellen, a királyért;
Monarchista.blogspot.com;
wikipedia.hu;
SIGRAY ANTAL
NYUGAT-MAGYARORSZÁG
1919-ES SZEREPÉRŐL Közzéteszi: BÉKÉS MÁRTON http://www.vasiszemle.t-online.hu/2006/06/bekes.htm ;
nyomán: Hubatka -Szent Korona Rádió)
A Neturei Karta (Jeruzsálem Barátai) egy orthodox zsidó csoport, amely a következőket vallja: "Mielőtt a Mindenható nekünk adta a Szent Földet 3260 évvel ezelőtt, a következő feltételeket szabta: Ha megtartjuk a Tórát (Zsidó vallási törvényt), a föld a miénk, ha nem, akkor száműz minket. Népünk vétett az isteni törvények ellen, és kiűzettünk a földről…A cionisták eltulajdonították az „Izrael” nevet és nincs semmilyen jogalapjuk a zsidó emberek nevében beszélni.”
Yisroel Dovid Weiss rabbi, a Neturei Karta International szóvivője, az alábbi nyilatkozatot tette közzé az iráni elnök, Mahmoud Ahmadinejad érkezésének estéjén:
"Különös megtiszteltetés volt számunkra, hogy több alkalommal is találkozhattunk Ahmadinejad elnökkel és más iráni vezetőkkel az elmúlt időkben. Továbbá megadatott számunkra az a lehetőség, hogy különféle okok folytán látogatást tehettünk Iránban. Az iráni vezetőkkel történt minden egyes találkozás alkalmával kihangsúlyoztuk, hogy a média hisztériakeltésével és néhány félreinformált zsidóval ellentétben, az iráni népet és vezetőiket barátságos és tiszteletteljes embereknek ismertük meg.
"Hasonlóan, noha mi, mint zsidók nem politizálunk (a zsidó törvényeknek megfelelően, vagyis a zsidók hűséges állampolgárai kell hogy legyenek annak az országnak ahol élnek), az iráni elnököt egy mélyen vallásos embernek ismertük meg, aki elkötelezett egy békés világ iránt, amelynek alapja a kölcsönös tisztelet, méltányosság és párbeszéd.”
"A Judaizmus a békét keresi. Sajnos, ma van egynéhány zsidó, akik az alig egy évszázados Cionista eszme hatása alatt álnak, akik úgy gondolják, hogy a megfelelő zsidó válasz az ellenségek felé – legyenek azok valósak vagy csak a fantázia szüleményei – csakis a támadás lehet, és ezért erőszakra uszítanak és sajnálatos módon más nemzeteket is megpróbálnak a háború útjára terelni”
"Nagyon szomorú hogy valójában csak egy páran próbáltak az iráni elnökkel leülni beszélgetni vagy megismerni az Iránban élő zsidók valódi véleményét, akik nem csak békében élnek az iráni nemzettel hanem hitüket is szabadon gyakorolhatják. Megismertük ezt az embert, aki ez alkalommal újra bebizonyította, hogy neki őszinte érdeke az Iránban élő zsidó közösség jóléte és mélyen tiszteli a világ zsidóságát és hitüket, a Tórát. A cionista próbálkozás, vagyis hogy szociálisan elszigetelni ezt az embert és népét teljességgel erkölcstelen és végzetes hiba."
"A cionizmus ellentétes a Tóra tanításaival. Ez előírja, hogy létrehozzuk saját felsőbbrendű életterünket, amely határozottan tiltott az Isten által elrendelt száműzetés miatt. Ez a cionista ideológia vezet a nemzetek elleni agresszióhoz és ölt testet „Izrael” Állam létében. Ez az Állam folyamatos elnyomás alatt tart más embereket a Judaizmusra és az össz-zsidóságra hivatkozva. Ez a mozgalom erősíti a zsidók elleni gyűlöletet a világ minden táján. Mahmoud Ahmadinejad elnök átlátja a különbséget a hagyományos judaizmus és a cionista torzszülemény között.”
„Iránhoz való hozzáállásunk legyen jó példa a világ zsidósága és az egész emberiség számára. A Tóra a mindenható könyve, amely az összes néppel szembeni megbocsátás és igazságosság jegyében íródott. Mi követtük ezt az utat az iráni elnökkel való kapcsolatunk kiépítésében és személyében egy hasonló eszmék iránt elkötelezett ember képét ismertünk meg. Annyi minden érhető el építő párbeszéddel és a másik fél meghallgatásával, ugyanakkor mindent elveszíthetünk a háborús irányt alapul vevő szópárbajokkal." Korunk súlyos tragédiája a cionizmus által táplált eszement hatalom, amely a konfliktusok kezelését kizárólag az erő alkalmazásával akarja megoldani, rávéve sokakat hogy szembehelyezkedjenek a Tóra alapvető tanításaival. Mi reméljük és imádkozunk azokért a zsidókért, akik a cionizmus áldozatául estek, hogy visszatérjenek a hagyományos zsidó értékeken alapuló párbeszédhez, tisztelethez és békés együttéléshez.”
„A háború borzalmas dolog. A közel-keleten egy jövőbeni konfliktus sötét felhői már ott lebegnek a láthatáron. A Tóra zsidósága reméli és imádkozik azért, hogy ezek a felhők még időben szertefoszoljanak.”
"Az ünnepekre való készülődés jegyében imádkozunk a Mindenhatóhoz, hogy ez az újév a béke és jólét jegyében teljék befogadó hazánkban az Egyesült Államokban, az Iráni Iszlám Köztársaságban és a világ valamennyi országában. Minél előbb, már napjainkban lássuk meg a cionizmustól mentes Szent Földet, „Izrael” Állam békés és gyors leépítését. Teljesüljenek be Ézsaiás próféta jövendölései (Ézsaiás 2.4): "Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.". Végezetül pedig kívánjuk hogy jöjjön el az a nap, amikor minden nemzet felismeri a Mindenható Királyságát és közösen szolgálják Őt békében és harmóniában. ÁMEN."
Zárásként halljuk Weiss rabbi szavait, "Nagy tisztelettel az iráni nemzet és vezetői felé örömmel üdvözöljük a tisztelt Ahmadinejad elnök urat New York-ban, ÜDVÖZÖLJÜK!"
(Neturei Karta nyomán – Krampus, Szent Korona Rádió)
"A hozzászólások letiltva az oldalra nem illő vulgáris hozzászólások miatt. Panasznak helye nincs, tessék értelmesen hozzászólni!"
Ünnepi műsorokkal, meglepetésekkel, kellemes dalokkal, üzenetekkel, archív felvételekkel járulunk hozzá a karácsonyi hangulathoz, utána Wass Albert Hétvégét tartunk, majd élőben közvetítünk koncerteket, végül egy fergeteges talpalávalót adunk a szilveszteri házibulik közönségének.
Szentestétől Karácsony második napjáig
Szenteste napján és Karácsony első, illetve második napján az ünnepi hangulathoz, készülődéshez illő dalok lesznek hallhatóak. A zenét műsorvezetői jókívánságok, ismert és kevésbé ismert emberek gondolatainak tolmácsolása, archív felvételek (pl. Wass Albert karácsonyi gondolatai), versek, novellák tarkítják majd több műsorvezetőnk részvételével, illetve egy, a Karácsonyhoz kapcsolódó magyar népszokásokkal, hagyományokkal foglalkozó műsor, az Erdőzúgás és a Vallásóra Különkiadása.
Ezeken felül Szentestén egy különleges Karácsonyi Kívánságműsorral lepjük meg hallgatóinkat, amiről bővebben ITT lehet olvasni. Karácsony első napján Szentmise és Istentisztelet is hallható lesz.
(Elmarad a szerdai napokon megszokott Budaházy, a csütörtöki Radics Béla Emlékóra és a Magyar Lelátó. 24-én, 25-én, 26-án nem lesz Korabeli revíziós dalok órája és NépZene füleinknek blokk, továbbá a megszokott ismétlések sem lesznek hallhatóak, 24-e kivételével Kívánságműsor sem lesz.)
A Karácsonyt követő hétvégén a Wass Albert Emlékév zárásaként Wass Albert Hétvégét tartunk. Visszatérünk a Műsorújság rendjéhez, de szombaton 9:00-tól, 13:00-tól, 17:00-tól és 21:00-tól zenékkel fűszerezett, eredeti, Wass Albert szájából elhangzó felvételek lesznek hallhatóak, továbbá az Erdőzúgás az írófejedelemmel foglalkozó műsora. Vasárnap pedig ugyanez, a Műsorújságban majd jelölt időpontokban, de az Erdőzúgás helyett a Vallásóra Wass Albertnek szentelt különkiadásával.
A további napokban (29-e és 31-e estéjének kivételével) visszatérünk a jól bejáratott és megszokott Műsorújsághoz.
-
Élő koncertek az év végén
Hétfőn (29-én), ha a technika velünk lesz, akkor élőben közvetítjük a III. Szent Korona Konferencia szervezésében megtartandó H-599, Napvágás és Ismerős Arcok koncerteket.
Szilveszter a Szent Korona Rádióval
Este héttől egészen hajnalig a legjobb, legpörgősebb, a nemzeti rock javából szemezgető rádióadás lesz, hogy a házibulik közönségének igényeit kielégítsük. Természetesen pontban éjfélkor (szokásunkhoz híven) a Himnusszal búcsúztatjuk az Óévet és köszöntjük a reményeink szerint Szebb Újévet.
Áldott Karácsonyt, Szebb Jövő(éve)t kívánva: a Szent Korona Rádió „legénysége és leánysága”
December 18-án, csütörtökön Árpád-sávos zászlóval figyelmeztessük a zsidó területfoglalókat, hogy december 21-re tervezett rekord hanukázásuknak, amikor is „a világ legnagyobb hanuka lángjának” meggyújtására készülnek a Hősök terén, keressenek megfelelőbb helyszínt, például Jeruzsálemben vagy Tel Avivban.
Rendőrségi tiltás miatt nem lehet a Dohány utcában tüntetni (míg a zsidóknak lehet a Hősök terén), így a tüntetés helyszíne: Erzsébet tér, a liberális Gödör mellett. Az időpont nem változott: December 18. (csütörtök), 18:00.
Korábban írtuk
-
Hazafiak!
Csak nemrég volt, hogy a deviáns homokos csürhe magamutogató felvonulásától meg kellett védenünk nemzeti történelmünk nagyjaira emlékező szakrális terünket, a Hősök terét, és máris itt az újabb, minden eddigit felülmúló vérlázító provokáció: a „Hanuka rekord". Mert ez most tényleg provokáció.
A hazánk fővárosában utóbbi években minden karácsonyi időszakot megkeserítő, a köztereinken valami eddig ismeretlen ünnepet ülve zajongó Salamon Berkovitz-féle zsidó szekta minden eddigi határon túlmenni készül. December 21-én, mely nemcsak, hogy idén aranyvasárnap – azaz az adventi ünnepkör fontos napja, – de egyben a téli napforduló napja is, mely az eredeti, ősi karácsony ünnep szakrális időpontja, és mely napokon a hagyományőrzők országszerte tömegesen megülik e jeles eseményt, ők „Hanuka rekordot" készülnek felállítani a budapesti Hősök terén. Mondhatnánk, hogy számunkra felfoghatatlan, mi szükség van erre, és általában az egész utcai hanuka vircsaftra, agresszív magamutogatásra, de nem mondjuk, mert pontosan tudjuk az okát. Amennyire jelen helyzetünkben kénytelenek voltunk utánanézni, egy régi „fergeteges zsidó győzelemre" emlékeznek ezzel az eseménysorral, amely egy nyilvános színpadon, gépzene kíséret mellett örökzöld slágereket dalolászó hájas, pajeszos zsidógyerek cincogásából, meg a színpad előtti táncikálásból, illetve a zene-bona végén egy sokágú vasállványon lévő petróleum lámpa meggyújtásából áll nagyjából (legalábbis amikor „volt szerencsénk" személyesen látni, akkor ilyen volt). Mivel a „produkció" még a dél-amerikai indián utcazenészek műsorának kulturális értékétől is messze elmarad, nyilván művészet közvetítése helyett valami más célja lehet az egésznek.
Megismerkedve a hanuka ünnep történelmi lényegével, rájöhetünk, hogy ez tulajdonképpen egy győzelmi tor megülése a legyőzöttek felett. És ennek a most már évek óta tartó, a karácsonyi ünnepkört megzavaró utcai csinnadrattának Simon Perez elkottyantott kijelentése ad igazi értelmet. Ennek fényében felháborítónak, és mélységesen sértőnek, sőt megszentségtelenítőnek tartjuk a Hősök terét, mint helyszínt, és ráadásul az időpont kiválasztását, mert számunkra az egésznek az a kicsengése, mintha a magyar nemzet feletti uralmukat szeretnék ezzel kifejezésre juttatni. Ezért felhívjuk az esemény megrendezésén szorgoskodó zsidó szervezőket, hogy keressenek a rekordjukhoz valami hozzájuk jobban köthető helyet, mondjuk Tel Avivot, Jeruzsálemet, vagy legalábbis valamelyik zsinagóga környékét, és álljanak el a tervüktől, hogy ezt az eseményt a mi szent terünkön rendezzék meg.
Hogy eme követelésünknek nyomatékot adjunk, felhívunk minden magyar hazafit, hogy december 18-án 18 órakor, lehetőleg Árpád-sávos zászlókkal felszerelkezve jöjjön, és tüntessen velünk Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga épülete előtt. Amennyiben megértő, a konfliktust kiélezni nem akaró fogadtatást tapasztalunk, ez esetben természetesen nekünk sincs szükségünk karácsony előtt tüntetés szervezésével bajlódni, és hajlandóak vagyunk elállni tőle, de ha süket fülekre találna követelésünk (volt már ilyen), abban az esetben nem tudjuk szavatolni, hogy a mélyen sértő esemény kapcsán jogosan felháborodó hazafiak nem vesznek-e elégtételt a nyilvános megalázásért.
Budaházy György és Toroczkai László
Chánuká, a zsidó szabadságharc győzelmének ünneplése
A hanuka lényegéről az alábbiak olvashatók a zsido.com-on: „A chánuká ünnepének történelmi hátterében egy kis nép szabadságharca áll. Ez a kis nép, a zsidóság, képes volt nemet mondani egy világhatalomnak.” (ti. a görögöknek, akik úgymond rájuk akarták erőltetni a görög vallást bálványimádással, disznóhúsevéssel egyetemben – szerk.) „Ekkor tört ki a mákkábeusok felkelése. Ez az ellenállási mozgalom nem elsősorban politikai, inkább szellemi alapokon állt. Mátitjáhú főpap és öt fia vezette a zsidóság példa nélkül álló szabadságharcát. Ennek a küzdelemnek ma is a kis korsó olaj a jelképe, amelyet nem szentségtelenített meg a pogány elnyomók keze, s tisztán, érintetlenül őriztetett meg a Szentélyben. (…) A Fény Ünnepének nyolc napján térjünk vissza a tradíciókhoz! Tegyük ki ablakunkba a Chánuká-gyertyákat: hadd hirdessék, hogy a magyarországi zsidóság él, és őrzi az évezredes hagyományokat!”
Ennek az "ünnepnek" mi keresnivalója az utcán? Mi keresnivalója Budapesten? Mi keresnivalója a Hősök terén?
A mai tárgyalási napon két tüntető 1-1 év szabadságvesztést, két másik fejenként 1 év 4 hónapot, ötödik társuk pedig másfél év börtönt kapott. Az első fokon meghozott ítéletek ellen sem a vádlottak, sem az ügyészség képviselői nem fellebbeztek, így a döntés egyúttal jogerőre is emelkedett.
A 2006. szeptemberi tévéostrom tárgyalás-sorozatában ma annak az öt vádlottnak az ügyében hozott döntést a bíróság, akik már kezdettől beismerő vallomást tettek. A negyed- és tizenötöd rendű vádlottakat a taláros testület közérdekű üzem működésének megzavarásában mondta ki bűnösnek, ők ezért egy év felfüggesztett börtönt kaptak, és előzetes mentesítést kaptak a büntetett előélet alól. A heted- és harmincnyolcad rendű vádlottakat emellett felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakban is bűnösnek találták, mivel az ítélet szerint kövekkel dobálták a rendőröket. Ők ezért egy év négy hónapot kaptak, ám ők is megkapták a bíróságtól az előzetes mentesítést. Ötödik társuk viszont, aki a per harminckilenced rendű vádlottja, másfél év börtönbüntetést kapott és mentesítésben sem részesült: az indoklás szerint ugyanis volt már korábban is összeütközése a törvénnyel, sőt egy másik ügyben jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Mivel a döntés ellen senki sem fellebbezett, mind az öt ítélet jogerős; az ügy további szereplőivel szemben ugyanakkor a per még tovább folytatódik.
Szent Korona Rádió: Meg nem erősített információink szerint a média képviselőit távozásra szólította fel a bíró, mondván, hogy semmi érdekes nem fog történni, majd ítéletet hirdetett anélkül, hogy meghallgatta volna a védelem tanúit, köztük Toroczkai Lászlót.
Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan ítéletet, ami az MTV ostroma ügyében születik, hiszen nem szabad mellőzni a forradalmi légkört, hangulatot, mint befolyásoló tényezőt, ami miatt egyébként békés természetű emberek is bátran odaálltak. Nem szabad megfeledkezni a többezres tömegről, ami tapodtat sem mozdult a valóban (akkor még) szintén a hatalom áldozataiként jelenlévő rendőrök sorozatosan kudarcba fulladó támadásai hatására sem. Emlékezni kell arra, hogyan vezették ki az elfoglalt vízágyúból kimászó rendőröket, sértetlenül, nem a titkosszolgálat emberei, hanem csillogó szemű, büszke és becsületes hazafiak. Hogyan köszönték meg a rendőrök, hogyan és miről beszélgettek később már a megadás jeleként levetett sisakkal a kezükben. Hogyan törték be néhányan a székház egy oldalsó bejáratát, majd látva az ott tárolt archív felvételeket, hogyan barikádozták el, nehogy bántódásuk essék, s inkább másik utat kerestek a bejutáshoz. Hogyan bátorították a hazafiakat a mögöttük álló idősek, fiatal lányok, értelmiségiek. Továbbá, bátran tessék megkérdezni bárkit, aki ott volt azon a napon, hogy érezte-e azt a forradalmi hangulatot, a remény édes ízét, s hogy bánja-e, hogy ott volt és az történt, ami. Nem a hatalom által gerjesztett hazugságokra, legendákra és történetekre kell hallgatni, hanem az igazi résztvevők beszámolóira. (Tudjuk, hogy ez inkább már vélemény, mint hír, de felháborodásunk reméljük, felülírhatja néha az objektivitást.)
Keserű szájízt ad visszaemlékezésünknek, hogy ebben a kérdésben azóta sem változott semmi. Ami pedig ezenkívül ebben az országban és a gúnyhatáron túl történt azóta, nem ad okot reménykedésre. Látszólag. Megkérdeztük az utca emberét, mit gondol 2004. december 5-ről.
A válaszok összességében meglepték szerkesztőségünket. Az okot megtudhatják a videóból.
Háttér
Mi történt akkor? Magyarország (egyedülállóan a hasonló helyzetben lévő országok joggyakorlatával) nem adta meg automatikusan az állampolgárságot a gúnyhatáron túl élő honfitársainknak.
Ezen gyalázatos helyzet megszüntetésére kezdeményezett népszavazást a Magyarok Világszövetsége, melyet az OVB hitelesített, s egy nappal Mikulás előtt a szavazópolgárok az urnákhoz járulhattak.
A következő kérdésre kellett választ adni:
"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. §-a szerinti »Magyar igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"
A szavazók 51,55 százaléka szavazott igennel és 48,45 százaléka nemmel, azonban az igen szavazatok aránya alig 18,9 százalék körüli volt, és a szavazás csak akkor eredményes, ha a szavazók fele, de az összes választópolgár legalább 25 százaléka plusz egy fő azonos módon szavaz...
Folyamatos uszítás
„Elmegyek a népszavazásra, és nemmel szavazok, (...) nemmel az egészségügy tönkretételére (...), nemmel szavazok a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra (...) Felelős hazafi csak olyat ajánl a nemzetének, aminek látja a végét.” - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc, (Maradék-)Magyarország miniszterelnöke 2004. november 30-án.
"Ne fizessünk rá"Köszönhetően annak az uszításnak és agymosásnak, amelyet az MSZMP-ből MSZP-vé, kommunistából kapitalistává vedlett hatalommániás "baloldali" politikusok folytattak, megtörtént a magyarsággal újra, amire már senki sem számított. Újra, még jobban szétszakadtunk. Trianon után eljött a lelki-Trianon is.
Azóta már valóban elkülönülünk, de nem "holmi" térképeken húzott vonalak miatt, nem. Magunkfajták élnek különálló életet a magukfajtáktól. Nem közösködünk többé, hiszen 2004-ben, ha még akkor nem is vettük észre, a köztünk lévő határok élesen kirajzolódtak.
Ezen határokat azóta nem lépjük át. Annál jobban feszegetjük viszont szellemi - és nem is olyan ritkán fizikailag is létező - karámunk kerítését. Nem az ajtón próbálkozunk, nem is várjuk, hogy beengedjenek minket. A küzdelem reménytelennek tűnik, de az áttörés gyors lesz és eredményes. Hasonlóra számíthatunk nem csak általánosságokban, hanem a kettős állampolgárság ügyében is.
Ez nem Holokauszt-kép... Német hadifoglyokat állítottak a falhoz.
Az USA módszere: "Tombolt a vérhas és rövidesen saját ürülékükben aludtak, mert ahhoz is gyengék voltak, hogy a gödörig eljussanak. Sokan ételért könyörögtek, a szemünk előtt betegedtek és haltak meg. Bőven volt élelmünk és tartalékunk, de semmit sem tettünk értük, még orvosi segítséget sem kaptak."
Tizennyolc éves koromban, 1944 októberében jelentkeztem az Egyesült Államok hadseregébe. Elsősorban az ardenneki offenzíva miatt a kiképzésem rövid volt, az eltávozási időt felére csökkentették és azonnal küldtek Európába. Miután megérkeztünk a franciaországi Le Havre-ba, máris teherautókra pakoltak minket és vittek a frontra. Mikor odaértünk, egyre erősebb tünetekkel jelentkezett rajtam a Pfeiffer-féle mirigyláz és egy belgiumi kórházba kerültem. Mivel akkoriban ezt a kórt „csókbetegségnek” hívták, írtam haza egy köszönőlevelet a barátnőmnek.
Mire elhagyhattam a kórházat, a felszerelésem, mellyel a dél-karolinai Spartanburgban gyakorlatoztam, már mélyen Németországban járt és minden tiltakozásom ellenére tartalékos egységbe helyeztek. Nem érdekelt már az egység, melyhez jelentkeztem és nem is szívesen emlékszem vissza az egészre, mivel a harcoktól távoli egységek katonáit gyakran kinevették akkoriban. A különítményi minősítési aktám szerint nagyrészt a 14. gyalogezred C alegységével voltam a Németországban töltött 17 hónap alatt, de emlékeim szerint már egységekhez is áthelyeztek egy-egy alkalommal.
1945 március végén vagy április elején a Rajna-menti Andernachba helyeztek át egy hadifogolytáborba. Négy évig tanultam németet a középiskolában, tehát tudtam beszélni a foglyokkal, bár ez tilos volt. Később azonban egyre gyakrabban használtak tolmácsnak és arra is kértek, hogy nyomozzam ki, hogy vannak-e SS-tagok a foglyok közt. (Egyet sem találtam.)
Andernachban körülbelül 50 000 mindenféle korú hadifoglyot őriztünk egy drótkerítéssel körülvett nyílt mezőn. A nőket egy elkülönített helyen tartottuk, melyet én csak később láttam. Az általam őrzött férfiak felett nem volt fedél, sem takaró. Sokuknak kabátja sem. A sárban aludtak vizesen és dideregve. Illemhely gyanánt egy hanyagul kiásott gödröt kellett használniuk. Esős, hideg tavasz volt és védtelenségük miatt nyilvánvalóan szenvedtek.
Ennél is borzasztóbb volt látni, ahogy a foglyok füvet szedtek a bádogedényükben lévő híg leveshez. Azt mondták azért, hogy enyhítsék az éhség okozta fájdalmaikat. Nagyon gyorsan lesoványodtak. Tombolt a vérhas és rövidesen saját ürülékükben aludtak, mert ahhoz is gyengék voltak, hogy a gödörig eljussanak. Sokan ételért könyörögtek, a szemünk előtt betegedtek és haltak meg. Bőven volt élelmünk és tartalékunk, de semmit sem tettünk értük, még orvosi segítséget sem kaptak.
Felháborodva tiltakoztam parancsnokaimnál, de csak rosszindulattal és nyájas közömbösséggel találtam szembe magam. Mikor kérdőre vontam őket, azt felelték, hogy szigorú parancsokat kaptak „odafentről”. Egyetlen tiszt se merte volna megpróbálni ezt 50 000 emberrel és felelősségre-vonásnak tenni ki magát, ha tudja, hogy helytelen amit tesz. Miután rájöttem, hogy tiltakozásom értelmetlen, megkértem egy konyhán dolgozó barátomat, hogy csempésszen ki egy kis ételt a foglyok számára. Ő is azt mondta, hogy „fentről” kapott szigorú parancsok szabták meg a foglyok napi fejadagját. De elmondta, hogy több élelmük volt, mint amit fel tudtak használni, ezért megpróbál kihozni nekem valamennyit.
Bedobtam az ételt a drótkerítésen a foglyoknak, de elkaptak és fogsággal fenyegettek. Megismételtem a „kihágást” és egy tiszt dühödten azzal fenyegetett, hogy agyonlő. Egészed addig arra gondoltam, csak blöfföl, amíg találkoztam egy századossal egy Rajna feletti dombon amint a 45-ös kaliberű pisztolyával civil német asszonyokra lövöldözött. Amikor megkérdeztem: „Miért?”, azt motyogta: „Lőgyakorlat” és kilőtte rájuk a tárat. Láttam amint az asszonyok próbálnak fedezékbe menekülni, de ilyen távolságból nem láttam, hogy érte-e golyó valamelyiküket.
Ekkor döbbentem rá, hogy gyűlölettől fűtött kegyetlen gyilkosokkal van dolgom. A németeket csak elpusztítani-való félállatoknak tartották. A rasszizmus történetének egy újabb fejezete volt ez. A Csillagok és Sávok című katonai lap cikkeiben német koncentrációs táborokat mutattak be lesoványodott foglyok fotóival. Ez tovább erősítette álszent kegyetlenségüket és megkönnyítette annak a magatartásnak az elfogadását, amit el kellett volna utasítanunk. Ugyanakkor azt gondolom a harcokból kimaradt katonák a hadifoglyokon és civileken akarták bizonyítani mennyire kemények.
Amint azt kiderítettem, ezek a foglyok nagyrészt földművesek és munkások voltak. Éppoly egyszerű és tudatlan emberek, mint sokan közülünk. Az idő teltével egyre többen közülük közömbös zombikká változtak, míg néhányan próbáltak megszökni őrült öngyilkos elméjüktől vezérelve fényes nappal a nyílt mezőn keresztül rohanva a Rajna irányába, hogy elsőként szomjukat oltsák. Mindannyiukat lekaszálták.
A foglyok közül néhányan legalább annyira akartak cigarettát, mint élelmet, mert azt mondták, az elveszi az étvágyukat. Ennek következményeként kufár jenki katonák rengeteg órát és gyűrűt zsákmányoltak néhány csomag, vagy még kevesebb cigarettáért cserébe. Amikor elkezdtem cigarettát bedobálni a foglyoknak, hogy megakadályozzam az efféle üzletet, a rangidős tisztek megfenyegettek.
Az egyetlen napfényes pont a szomorú helyzetben azon az éjjelen történt, amikor „sírhant műszakba” kerültem hajnal 2-től 4-ig. Volt egy sírkert néhány méterre, a tábor dombnak felfelé menő oldalán. Elöljáróim elfelejtettek zseblámpát adni, én pedig nem akartam kérni, annyira undorító volt már az egész helyzet. Egészen világos éjszaka volt és hamar figyelmes lettem egy fogolyra, aki a szögesdrót alatt mászott kifelé a sírkert irányába. A parancs szerint szökésben lévő hadifoglyokra azonnal tüzet kellett nyitnunk, így épp figyelmeztetni akartam, hogy másszon vissza, amikor megláttam egy másikat a sírkert irányából visszafelé mászni. Az életüket kockáztatták, hogy megszerezzenek valamit a sírkertből. Ennek utána kellett járnom.
Amint beléptem a komor, árnyékos, cserjés temetőbe, teljesen védtelennek éreztem magam de a kíváncsiság hajtott. Minden óvatosságom ellenére véletlenül ráléptem egy hason fekvő alak lábára. Miután majdnem elbotlottam, megpróbáltam visszanyerni lélekjelenlétem és örültem neki, hogy nem sütöttem el reflexből puskámat. Az alak felült. Fokozatosan megláttam egy lány gyönyörű de halálra rémült arcát és a mellette fekvő piknik kosarat. A civil németeknek tilos volt etetni, de még megközelíteni is a hadifoglyokat, ezért én sietve közöltem vele, hogy helyesnek tartom, amit csinál és ne féljen, mert kimegyek a temetőből és nem állom útját.
Így is tettem és leültem egy fának dőlve a sírkert szélén egy nehezen észrevehető helyen, hogy ne zavarjam az eseményeket. Akkor a piknikkosaras nő szép arca járt a fejemben, melyet azóta sem felejtettem el.
Végül még néhány hadifoglyot láttam visszatérni a táborba. Láttam, ahogy élelmet visznek társaiknak és nagyra becsültem bátorságukat és elszántságukat.
Az európai győzelem napján, 1945. május 8-án elhatároztam, hogy néhány fogollyal fogok ünnepelni, akik kenyeret sütöttek társaiknak. Ennek a csoportnak bőségesen volt kenyere és terjesztették a háború vége miatti jókedvüket. Mind azt gondoltuk hamarosan hazamehetünk, mint kiderül ez szánalmasan naiv remény volt. A később francia megszállási övezetnek nevezett területen voltunk, ahol hamar megtapasztaltuk a francia katonák brutalitását, amikor hadifoglyainkat átszállítottuk kényszermunka-táboraikba.
Ennek ellenére azonban aznap boldogok voltunk.
Baráti gesztusként még fegyveremet is kiürítettem és álltam a sarokban, kérésükre még azt is megengedtem, hogy játszanak vele. Ez kellőképpen megtörte a jeget és röviddel ezután együtt énekeltük az egymásnak tanított vagy a középiskolából felelevenített dalokat („Du, du liegst mir im Herzen”). Hálájuk jeléül sütöttek nekem egy különleges kis édes kenyeret. Az egyetlen ajándék ez volt, amit adhattak. Beletettem „Eisenhower-kabátomba” és visszacsempészve a kaszárnyába, egyedül fogyasztottam el, mikor egyedül voltam. Úgy hiszem, hogy Krisztus kozmikus értelemben (minden lények közös eredetében) akkor ott mutatta meg nekem létét, mellyel jelentősen befolyásolta későbbi döntésemet, hogy filozófiát és vallást tanuljak.
Röviddel ezután néhány beteg és gyenge foglyunkat francia katonák kísérték táborukba. Mi a menetoszlop mögött haladtunk teherautónkon. Időről időre lelassultunk és lemaradtunk, talán a sofőr megütközése miatt. Minden alkalommal mikor egy német katona megtántorodott vagy lemaradt, egy bottal szétverték a fejét. A testeket az út mellé gurították és egy másik teherautó szedte fel őket. Sokuk jobban járt, hogy így halt meg, mint ha a mi gyilkos mezeinken halt volna éhen.
Mikor végre megpillantottam az elkülönített német nőket, megkérdeztem őket miért tartják fogva. Azt mondták ők a tábort követik, mint az SS tenyészállománya a felsőbbrendű faj létrehozására. Beszéltem néhányukkal, és bizton mondhatom, hogy sosem találkoztam talpraesettebb és vonzóbb nőkkel. Egyáltalán nem érdemelték meg, hogy fogolyként tartsák őket.
Egyre többször alkalmaztak tolmácsként és így meg tudtam akadályozni néhány szerencsétlen őrizetbe vételt. Az egyik valamelyest szórakoztató eset az volt, amikor egy öreg földművest elhurcolt a katonai rendőrség. Nekem azt mondták, volt egy „különleges náci medálja”, amit meg is mutattak nekem. Szerencsére volt egy listám az összes német kitüntetésről és jelzésről. Az említett medált azért kapta, mert öt gyermeke volt! Talán a felesége egy kicsit fellélegzett, hogy ura távol volt, de nem hiszem, hogy haláltáboraink egyike megfelelő büntetés volt a Németországért végzett szolgálataiért cserébe. A katonai rendőrök egyetértettek és elengedték, hogy tovább végezhesse a „piszkos munkát”.
Az éhínség egyre terjedt a német civilek közt is. Mindennapos volt német asszonyokat könyékig a szemétben turkálva látni, amint valami ehetőt kerestek. Persze ha azt a párat pont nem üldözték el már korábban.
Érdeklődtem a kis városok és falvak polgármestereinél és azt a választ kaptam, hogy „áthelyezett emberek” (Németországban dolgozó külföldiek) teherautókra pakolták és elhajtottak az élelmiszer-tartalékokkal. Amikor ezt jelentettem, vállrándítás volt a válasz. Soha, egyetlen alkalommal sem láttam a táborban civileket segítő vöröskereszteseket, bár a standjaik kávéval és fánkkal mindenhol jelen voltak. Mindeközben a németeknek a rejtett tartalékokra kellett hagyatkozniuk a következő aratásig.
Az éhség sokkal „hajlandóbbá” tette a német nőket, mégis az erőszak (bántalmazással együtt) mindennapos volt. Világosan emlékszem egy 18 éves lányra, akinek két jenki katona puskatussal verte be az arcát mielőtt megerőszakolták. Még a franciák is panaszt emeltek az erőszak, fosztogatás és részeg randalírozás amerikai részről tapasztalt durva elharapózása miatt. Le Havre-ban tájékoztatókat kaptunk, melyek szerint a német katonák tisztességgel viseltettek a békés francia civilek irányában. Kérték, hogy mi is tegyünk hasonlóképpen, ez viszont távolról sem sikerült.
„Na és akkor mi van? Az ellenség kegyetlenségei durvábbak voltak.” – mondhatják sokan. Igaz ugyan, hogy nekem csak a háború vége jutott, amikor már győztes helyzetben voltunk. A túlkapásokra nekünk voltak meg a lehetőségeink, a németeknek már alig. De senki sem lesz jó csak azért, mert más is rossz. Ellenségeink bűneinek megismétlése helyett igyekeznünk kellene megtörni a gyűlölet és bosszú körforgását, mely megfertőzte és eltorzította az emberi történelmet. Ezért emelem fel a szavam most, 45 évvel később. Nem akadályozhatjuk meg az egyéni kihágásokat egy háborúban, de befolyásolhatjuk a kormányok politikáját, ha elegen szólalunk fel. Elutasíthatjuk a hivatalos propagandát, mely alsóbbrendűnek nevezi az ellenségünket és az általam látott borzalmak elkövetésére biztat. Tüntethetünk polgári célpontok bombázása ellen, amely ma is zajlik. És megtehetjük, hogy nem nézzük el kormányainknak fegyvertelen, legyőzött hadifoglyok gyilkolását.
Tudom, hogy az átlagpolgár számára nehéz beismerni ilyen nagyságrendű bűntetteket, különösen ha maguk is részesei voltak. Az áldozatokkal szimpatizáló amerikai katonák mesélték, hogy még ők is féltek panaszt tenni, mivel bajba kerülhettek. A veszély pedig nem múlt el. Néhány héttel ezelőtti felszólalásom óta kaptam néhány fenyegető telefonhívást és a postaládámat is szétverték. De megérte. Katartikus hatásával régóta elfojtott érzéseket szabadított fel, amikor erről írtam. Felszabadítás ez, mely talán emlékezteti a többi áldozatot is, hogy „az igazság szabaddá tesz és véget vet a félelemnek.” Talán még egy magasabb szintű lecke is következhet mindebből: csak a szeretet képes mindent legyőzni.
Martin Brech a New York állambeli Mahopacban él. Amikor visszaemlékezéseit megírta 1990-ben, adjunktus professzorként tanított filozófiát és vallástudományt a Mercy Főiskolán Dobbs Ferryben, New York államban. Brech unitárius-univerzalista tiszteletes és a Columbia Egyetemen szerzet Master diplomát teológiából..
Az esszé megjelent: The Journal of Historical Review, Summer 1990 (Vol. 10, No. 2), pp. 161-166. (jav., átdolg.: 2008 nov.)
Ajánlott olvasmány
James Bacque, Crimes and Mercies: The Fate of German Civilians Under Allied Occupation, 1944-1950 (Toronto: Little, Brown and Co., 1997)
James Bacque, Other Losses: An investigation into the mass deaths of German prisoners at the hands of the French and Americans after World War II (Toronto: Stoddart, 1989)
John Dietrich, The Morgenthau Plan: Soviet Influence on American Postwar Policy (New York: Algora, 2002)
Ralph Franklin Keeling, Gruesome Harvest: The Allies’ Postwar War Against the German People (IHR, 1992). Originally published in Chicago in 1947.
Giles MacDonogh, After the Reich: The Brutal History of the Allied Occupation (New York: Basic Books, 2007)
John Sack, An Eye for an Eye: The Story of Jews Who Sought Revenge for the Holocaust (2000)
Alfred-Maurice de Zayas, Nemesis at Postsdam (Lincoln, Neb.: 1990)
Alfred-Maurice de Zayas, A Terrible Revenge: The Ethnic Cleansing of the Eastern European Germans, 1944-1950 (New York: St. Martin’s Press, 1993) / 1994)
(Martin Brech, Institution for Historical Review nyomán Bessenyey Soma, Szent Korona Rádió)
A Legnépszerűbb webrádió 2008 cím kapcsán kaptunk meghívást az Echo Tv-ben futó Éjjeli Menedék című műsorba, amit Siklósi Beatrix és Matúz Gábor neve fémjelez.
Aki lemaradt volna az adásról:
A műsor pénteken (nov. 21.) 22:30-tól volt látható, ismétlésben pedig vasárnap szintén 22:30-tól lesz adásban.
Véres Szombat - Siklósi-Matúz legújabb filmje a magyargyűlöletről - tiltott zenék, tiltott gondolatok
Bemutató: december 5.
Részlet a készülő produkcióból /Makovecz Imre, Prof. Papp Lajos, ifj.Hegedűs Loránt, Morvai Krisztina, Sziva Balázs, Brády Zoltán, Boros Bánk Levente, Schuster Lóránt, Vona Gábor és sokan mások.../
Pozsonyi exkluzív - Hogyan masírozott, mit hirdet a Szlovák Testvériség betiltott radikális szervezet
Makovecz 73 - születésnapi köszöntő
A legjobb webrádió - a Szent Korona Rádió ifjú csapata nyerte a hallgatók elismerését
Kárpátia lemezbemutató koncert – több, mint 5000 rajongó az újpesti csarnokban
A Véres Szombat c. film vetítésének helyszíne - a téma érzékenysége miatt - még szervezés alatt van
Már nemcsak a magunkfajták kedvence, hanem "hivatalosan" is :)
Szeptemberben indult útjára a hazai webrádiók versenye, amiben olvasóink, hallgatóink segítségével először bejutottunk a döntőbe, majd elhozhattuk a Zene.hu legnépszerűbb webrádió 2008 címet és a vele járó díjakat. Köszönjük!
"Megvan a legnépszerűbb webrádió: olvasóink trónra emelték a Szent Korona Rádiót. (...) A versenyt toronymagasan nyerte a Szent Korona Rádió."
(frissítés nov. 12-én, azaz másnap: Közben az idézet már nem stimmel, ugyanis a hivatkozott linken megváltoztatták a végeredményt közlő cikket. Mindegy, eredetileg ez volt kiírva, így meghagyjuk. Amúgy mást is megváltoztattak, arról később lehet, hogy írunk, de lehet, hogy nem foglalkozunk vele. Továbbá közzétették a további helyezéseket: 2. Megadance 3. PrivateBeat 4. Laza 5. Starmusic 6. MagyaROCK 7. Háló 8. PowerFM 9. Tranceteam 10. All-Star Oldies. Gratulálunk nekik is, attól függetlenül, hogy mit ír néhány rádió szerkesztője, vezetője, hallgatója különböző fórumokon.)
Ezúton is köszönjük olvasóink, hallgatóink segítségét, továbbá a Zene.hu olvasóinak, szerkesztőinek a lehetőséget. Ez mindenképpen a nemzeti oldal újabb győzelme, hogy egy nem radikális hangvételéről ismert honlapon "trónra emeltettünk".
A kétkedőknek
Szerencsére rengeteg bíztatást kaptunk, ami meglátszik a végeredményben is, de voltak olvasóink, hallgatóink, akik írták emailben, hozzászólásban, személyes üzenetben, hogy mennyire nem tartják jó ötletnek, hogy elindultunk a versenyen. Megkaptuk, hogy hozzájárulunk a Zene.hu meggazdagodásához, úgyis el fogják csalni és lebőgünk, másrészt meg, mit kezdünk a díjjal.
Az SMS-es szavazásoknak utána lehet járni, de ugyanúgy működnek, mint a sima emelt díjas SMS-es támogatás (amit sokan tanácsolnak nekünk), vagyis a legnagyobb százalékát a szolgáltató viszi el, elenyésző az összeg, ami a megrendelőnek jut. Nem is beszélve arról, hogy a díja ebben az esetben nagyon alacsony (125 FT+áfa) volt. Nem elhanyagolható az sem, hogy itt minden bizonnyal (pontos adataink nincsenek) nem százezres mennyiségű SMS érkezett, hanem mondjuk pár száz. Megsaccolva, körülbelül tízezer forint juthatott belőle a Zene.hu szerkesztőinek. Nevetségesen alacsony, tehát messze nem segíti elő a meggazdagodásukat. Lehet mondani, hogy támogattuk a szolgáltatót is, borzasztó.
Mi jár cserébe?
Már magát a versenykiírást is rengeteg honlap átvette, elég csak beütni a "legnépszerűbb webrádió" szöveget a keresőbe és megláthatjuk, hogy a rádiónk neve olyan helyekre is eljutott, ahova addig soha és a verseny után sem jutna valószínűleg. Rengeteg olyan olvasóhoz jutott el a rádiónk neve, bemutatkozása, akik nem a szó szoros értelemben vett törzsközönségünk, de legalább már így is hallottak rólunk, az általunk képviselt gondolatokról, a nemzeti zenekarokról. Soha nem lehet tudni, hogy hányakat fog meg úgy a nevünk, bemutatkozásunk, hogy aztán itt is "ragad". A többi pedig legalább már hallotta, hogy ilyen is van.
A nemzeti oldal honlapjaival jóban vagyunk, így a saját területünkön a hirdetés nem kerül semennyibe, de innen kitörni nagyon nehéz. Ismeretes, amikor ránk hivatkozva csak annyit írnak, mondanak a másik oldal médiumai, hogy "egy szélsőjobboldali honlap", nem említve nevünk. Tehát az ilyen "reklámokra" nem számíthatunk. Igyekszünk erőnkhöz mérten gerillareklámhoz folyamodni hallgatóink segítségével, amit lehet látni sok formában, de nyilván ez is kevés. Egyébként pedig hirdetni különböző honlapokon borzasztó összegekbe kerülne, amit egy önműködő (non-profit), elenyésző pénzmozgással rendelkező rádió nem engedhet meg magának. Ezt a Zene.hu-s díjat (300.000 forintos reklámlehetőség a honlapjukon) gyakorlatilag ingyen kaptuk, cserébe néhány SMS-ért.
Nyertünk még CD-csomagot is, arra kíváncsiak leszünk.
Korrektség
Arról meg, hogy "biztosan elcsalják"... Reméljük, most már elfelejti mindenki a hatalmas összeesküvés-elméleteket, a "mindenki ellenünk, aki nem velünk" nézeteket. Nyilván találkozhattunk már olyan helyzettel, amikor direkt, gyűlöletből elgáncsoltak, de ezek szerint a Zene.hu-nál korrekt, rendes szerkesztők vannak, akiknek ezúton is köszönjük a verseny örömét!
A továbbiakról
Miután a nekünk bizalmat és szeretetet szavazó hallgatóinknak, olvasóinknak köszönhetjük a győzelmet, ezért az eredménnyel, a díj felhasználásával kapcsolatos minden hírt közölni fogunk a honlapon.
u.i.: Sajnos nem látjuk, hogy kik szavaztak ránk, de a Zene.hu elvileg értékes nyereményeket sorsol ki a szavazók között. Mi így csak egyszerűen: köszönjük!
![Már nemcsak a magunkfajták kedvence, hanem "hivatalosan" is :)](http://szentkoronaradio.com:8080//files/legnepszerubb_radio.jpg "Már nemcsak a magunkfajták kedvence, hanem "hivatalosan" is :)")
