Belföld

Tüntetett a Jobbik az izraeli terror ellen (képek + videó)

A Palesztin Nagykövetség előtt tüntetett a Jobbik és a Magyar Gárda az izraeli terror elleni tiltakozásként.

Néma gyertyagyújtással és a palesztin nagykövetnek átadott levéllel fejezte ki a Jobbik tiltakozását Izrael Palesztina ellen elkövetett terrorja miatt.

A tüntetésen készült képeinket ITT tekintheti meg, a helyszínen készített videónkat alább.

Közel négyszázan jelentek meg a Jobbik által szervezett tüntetésen. A megjelentek közt volt Vona Gábor a családjával, Morvai Krisztina, a Magyar Gárda körülbelül száz tagja és vagy ötven palesztin tiltakozó.

Morvai Krisztina felolvasta azt a levelet, melyben megfogalmazta tiltakozását az izraeli terror ellen, majd átadta a levelet a palesztin nagykövetnek. Beszédek nem hangzottak el, de voltak skandálások, melyekbe bekapcsolódtak a megjelent palesztinok, de ők természetesen a saját nyelvükön fejezték ki érzelmeiket.
Mi magyarok elénekeltük a Himnuszt és gyertyákat helyeztünk el a Nagykövetség bejárata előtt. Ezután a Nagykövetség épületéből kijött néhány ember és kis Palesztin zászlókat osztogattak.

Palesztin tüntetők felhívták a figyelmet két további rendezvényre, melyek még a héten kerülnének megrendezésre, már amennyiben a neoÁVH engedélyezné.
Az egyik pénteken 13 órakor lenne az izraeli nagykövetség előtt vagy annak közelében, hiszen ha Budaházyéknak nem engedték, hogy a zsinagóga előtt tüntessenek, miért engednék meg, hogy a követségük elé vonuljunk?
A másik rendezvény egy vonulás lenne az Oktogontól a Hősök teréig szombaton 14 órakor. Már előre sejthető a vonulás elutasításának indoklása a megszokott „közlekedés aránytalan akadályozása” ürüggyel, mert hiszen tudjuk a buziknak szabad vonulni, másnak nem!

A rendezvény rendben véget ért 19 órakor, a tömeg békésen vonult el.

A helyszínen készült videónkat, melyben meghallgathatják a palesztin nagykövetnek átadott levél szövegét is, alább tekinthetik meg.

Morvai Krisztina levele a palesztin nagykövetnek

H.E.Ahmad Abdelrazek Palesztin Nagykövet Úr részére

Tisztelt Nagykövet Úr!

Engedje meg, hogy – minden érző szívű, és igazságszerető magyar honfitársam nevében – kifejezzem mély megrendülésünket a palesztin népet ért súlyos, emberiség elleni bűncselekmények miatt. Kérem, közvetítse az érintetteknek a magyarok őszinte együttérzését és szolidaritását a Gázai-övezet lakóival, a meghaltak hozzátartozóival, a sérültekkel és minden szenvedő palesztin emberrel.
Kérem, ne vegye rossz néven, hogy néhány személyes gondolatot osztok meg Önnel.

Pár évvel ezelőtt egy baráti házaspár kisgyermeke rákbetegség következtében meghalt. A gyászoló édesanya valahogy így foglalta össze az érzéseit: „Amikor meghalt a gyerekem, úgy éreztem, hogy a világ és az élet egyszerűen nem mehet tovább úgy, mint addig. Biztos voltam benne, hogy a Nap sem fog felkelni másnap. Hihetetlen volt, hogy amikor kiléptem az utcára, az emberek ugyanúgy viselkedtek, mint normális körülmények között. Munkába mentek, bevásároltak, közlekedtek, beszélgettek, nevettek…”

Az a kislány, Zsuzsika, egy fatális, gyógyíthatatlan betegség következtében halt meg, miután sok-sok felnőtt, rokonok, orvosok, ápolók emberfeletti próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak. A gyászoló palesztin édesanyák, és édesapák fájdalmát megsokszorozza, hogy nem gyógyíthatatlan betegség, még csak nem is egy véletlen gázolás vagy más rettenetes baleset okozta gyermekük halálát, hanem felnőtt emberek szándékos magatartása, kegyetlensége, embertelensége. S ha kivételesen éppen van áramuk, akkor azt is láthatják a televízióban, amint a magát civilizáltnak nevező világ vezetői széles mosollyal, puszival és öleléssel üdvözlik azokat – az izraeli kormány tagjait – akik a gyerekeik meggyilkolására fegyvert és utasítást adtak. Hogyan lehet ezt elviselni?

Miközben a palesztin nép minden bizonnyal úgy érzi, hogy teljesen magára maradt, higgye el Nagykövet úr, rengetegen vagyunk itt Magyarországon és a világban, akik azt kérdezzük: hogyan kelhet fel a Nap, amikor szülők egy pillanat alatt veszítik el két-három gyereküket, gyermekek a szüleiket, a kistestvérüket? Hogyan kelhet fel a Nap, amikor felnőttek és gyerekek százai, mára már talán ezrei veszítik el a karjukat, a lábukat s válnak életre szólóan sérültekké, szándékos bűncselekmények következtében, néhány nap leforgása alatt?

Fontos, hogy mindenki, akinek gyermeke van, felidézze magában azokat a nehéz napokat, vagy órákat, amikor a gyereke valamilyen betegség, orvosi vagy fogorvosi kezelés, esetleg egy kisebb-nagyobb baleset következtében fájdalmat és szenvedést élt át – s mi szülők nem tudtunk rajta segíteni. Azt hiszem, a felnőtt ember életében ez a legkeservesebb érzés. Fontos, hogy minden magyar ember, s a világ minden szülője erre az érzésre gondolva átélje azoknak a palesztinoknak a helyzetét, akik tehetetlenül kénytelek végignézni a gyermekük embertelen szenvedését, a gyerek kezének, lábának elvesztését, haldoklását, szörnyű kínjait. Aki ezt az érzést képes és hajlandó végiggondolni, az erkölcsi kötelességének fogja érezni, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a szenvedés megszüntetése érdekében.

A palesztin nép iránti szeretet és az együttérzés mellett így ott van bennünk a vágy, hogy tehessünk is valamit az igazság győzelméért. Nekünk magyaroknak mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a nemzetek közössége a legsúlyosabb szankciókat alkalmazza Izraellel szemben, ameddig le nem állítják a palesztin polgári lakosság elleni erőszakot, a nemzetközi jog durva megsértését. A kirívó súlyú bűncselekmények magyarázgatása, valamint az áldozatok felelőssé tétele helyett világosan ki kell mondani, hogy a nemzetközi jogba ütköző kirívó súlyú cselekményeket a világ nem tűri el! Izrael állammal szemben ugyanolyan kemény intézkedéseket kell foganatosítani, mint annak idején Dél- Afrikával szemben tette a nemzetek közössége. A legszigorúbb jogkorlátozásnak s a legszélesebb körű bojkottnak kell alávetni a nemzetközi jogot s az emberi méltóságot, az emberi jogokat sárba tipró államot. Demokrácia csak akkor és ott lesz, ahol az emberek természetes igazságvágya a kormányok döntéshozatalában, intézkedéseiben is érvényre jut. Nekünk magyaroknak, s a világ minden jóérzésű emberének oda kell hatnunk, hogy vége legyen a gyilkosság és a terror „normalizásának”, s mondjuk ki végre, ahogy a híres Andersen mesében tette a felnőttek hazudozásaira rácsodálkozó kisgyerek: „A király meztelen!” (Lehet, hogy az agresszorokat bosszantja a gyermekek őszintesége és ösztönös igazságérzete – s ezt akarják megsemmisíteni gyilkos fegyvereikkel?)

Engedje meg, Nagykövet Úr, hogy honfitársaimhoz is szóljak. Ismételten kérem, hogy bojkottáljunk minden izraeli árut és szolgáltatást. Nyújtsunk anyagi segítséget palesztin testvéreinknek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet útján, vagy más módon. Folytassunk felvilágosító munkát a gázai helyzetről itthon és külföldön, különös tekintettel a naiv amerikai kisemberekre, akiknek végre követelniük kell, hogy adócentjeikből államuk az egészségügyi ellátásukra, gyermekeik taníttatására s ne izraeli fegyverekre költsön. Szolidaritásunk jeléül hordjuk a palesztin kendőt!

Tisztelt Nagykövet Úr! Szeretnénk újra hinni, hogy holnap már a világ természetes rendje szerint felkel a Nap. S szeretnénk képesek és méltóak lenni arra, hogy gyerekeink szemébe nézzünk, akik teljes joggal kérdezhetik: Hogy hagyhatjátok ezt? Őszinte szeretettel és együttérzéssel gondolunk a palesztin népre.

Tisztelettel:

Dr. Morvai Krisztina jogász
az ENSZ CEDAW Bizottságának volt tagja

(Szent Korona Rádió)

Haszid zsidók települnek Hódmezővásárhelyre

Szélsőséges, ortodox zsidók települnek Hódmezővásárhelyre, ami felboríthatja a helyi társadalmi életet.
--

A meglévő, jól beilleszkedett neológ zsidók mellé most nagyszámú haszid zsidó települne Hódmezővásárhelyre.

Az üggyel kapcsolatban részletes, további, megdöbbentő információkat tartalmazó tényfeltáró cikk lesz olvasható a következő Magyar Jelenben (január 8.)!

Raguczki Gábor, az önkormányzat kisebbségügyi és vallásügyi referense és az izraelita hitközség kántora, a helyi rádióban beszélt a problémáról.

Dr. Erdélyi Miklós az izraelita hitközség ügyvezető elnökének nyilatkozatára reagált Raguczki. Miután már pletyka szinten kiszivárogtak, Erdélyi tudatta Hódmezővásárhely népével, hogy haszid zsidók érkeznek a városba. Szó van a haszidok pénzeléséről, védelméről és egyes források szerint az önkormányzat már a zsinagóga melletti általános- és zeneiskolát is a szélsőséges haszidoknak ajánlotta fel.

Elhangzott a műsorban, hogy pár napos rendezvényről van szó először, illetve egy hagyományőrző táborról, ám, ezen hétvégék majd "csúcsosodnak", sőt, további itt létről lehet szó - hogy ez mit jelent, csak sejtjük, főleg a felajánlások tudatában...

Raguczki, a műsorvezető kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a város vezetősége kereste meg a haszidokat "jóhiszeműen", hogy a már meglévő, nemrégiben felújított infrastruktúrát kihasználhassák. A fő ok megválaszolása elől kitért azonban Raguczki, hárította a polgármesterre (Lázás János, Fidesz) a válaszadás terhét, mert tőle származik ez a kétes megítélés alá eső ötlet.

Raguczki szerint is problémás lehet a csoport jelenléte. Nemcsak a keresztények között, hanem esetleg a több éve ott élő és beilleszkedett "neológ" zsidók többségében is ellenérzést válthatnak ki az ortodoxok. Az önkormányzati referens - aki maga is a neológ zsidó hitközségnek a tagja -, szerint egyik zsidó csoport biztos, hogy kikopik. Mivel Hódmezővásárhelyen körülbelül a neológ zsidók csoportja harminc főre tehető, így nagyszámú ortodoxok bejövetelével könnyen kitalálhatjuk, hogy melyik csoport lesz a "domináns".

Raguczki kifejtette, hogy a jelenlegi hitközösség jól működik, sikerült beilleszkedniük, ám most egy csoport érkezik, ami "markánsan", mint egy "mozgalom", ortodox módon képviseli a zsidó vallást, ami vezethet ellentétekhez. A zsidó referens kifejtette, hogy az ortodox zsidók csak a fővárosban tudták eddig megvetni a lábukat, és a kisebb helyi településeken nem. Raguczki sem tudja, hogy "lesz-e megoldás" erre. "Élő egyenesben majd kiderül" - fejtette ki, mint egy belenyugodva a helyzetbe.

A referens sajnálatát fejezte ki, hogy a haszidok nem keresték meg a már ott működő hitközösség tagjait, ami aggályos, mert nincs kommunikáció, így kérdéses az együttműködés és a haszidok eddig semmi tiszteletet nem mutattak még a neológok felé sem.

A műsorból kiderül, hogy már voltak a városban, és felmérték, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak igénybe venni. Raguczki szavaiból mintha az érződne, hogy ezt a beköltöztetést parancsba kapták, amit ők maguk sem szeretnének, de nem tudnak mit tenni ellene, és inkább valahogy a feszültség oldását szeretnék elérni.

Raguczki szerint jó a zsidó jelenlét minden városnak, mert ez felvirágoztatja a helyi turizmust, és ez a közösség ráadásul komoly nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik.

A helyi rádiónak, a RadioX-nek a műsora, meghallgatható ITT.

(Szent Korona Rádió)

Elmaradt a hanuka-rekord (+Képek és videók! - lezárva)

A Nemzeti Ellenállás újabb sikert könyvelhet el: kevés hanukázó merte kidugni az orrát a Műcsarnok elé.
Meghiúsult a rekordkísérletMeghiúsult a rekordkísérlet

A Hősök tere megmenekült attól a gyalázattól, hogy zsidó hanukázók körbetáncolják őseink szobrait és a tervezett nagy hanuka-rekord is elmaradt. A Műcsarnok előtti járdán a megjelent 200-300 zsidó gyorsan lezavarta a hanukát, majd beültek ingyen buszaikba és sietősen távoztak a helyszínről, természetesen a rendőrség és egy másik biztonsági cég vigyázó őrizete mellett.

Képek

A Magyar Gárda rendezvénye

Hanuka lebőgés a Műcsarnok előtt

Hanukázó zsidók a Nyugati téren

Videók a Magyar Gárda rendezvényéről








Pontban négy órakor a Műcsarnok előtti járdán a megjelent 200-300 zsidó meggyújtotta a fáklyáit, daloltak egyet, néhány naiv lelkű még táncra is perdült. Miután így jól kiörvendték magukat, sorba álltak, hogy fáklyáikat a Tesco szénsavmentes vízzel teleöntött OBI-s vödörbe nyomják, felüljenek a bérelt ingyen buszaikra és távozzanak a veszélyes helyszínről.
Árpád vezér emléke irányítsa tetteinket!Árpád vezér emléke irányítsa tetteinket!Néhány hazafi, Budaházy Gyurival és Toroczkai Lászlóval az élen, nem bízott a zsidó szervezők szavában, így árgus szemekkel figyelték a hanukázókat őseink szobra alól, egy tekintélyes méretű Árpádházi zászló mellől. Amikor a rendőrök észrevették a zászlót, azonnal felsorakoztak a hanukázók mellé, nehogy véletlenül is bántódás érje szegényeket.
A hanukázókra a rendőrségen kívül egy biztonsági cég is vigyázott, amelynek neve lemaradt fekete egyen-esőkabátaikról. A cég emberei a Szent Korona Rádió sajtóigazolványt felmutató munkatársát felszólították, hogy ne fotózza őket, illetve megpróbáltak fizikai ráhatást is alkalmazni, ami mondani sem kell, nem járt sikerrel. Arcukat sállal is eltakarták, kezükben poroltót szorongattak még a fáklyák eloltása után is. Nem mondhatni, hogy kétajtós szekrények sorakoztak föl, sőt, legtöbbjük meglehetősen csámpásnak tűnt. Miután több hazafi is számonkérte őket, hogy miért takarják el az arcukat és mit keresnek ott egyáltalán, harcias kedvük alább hagyott, a hazafiakat nem kezdték lökdösni. A rendőrség emberei érdekes módon a kialakult szóváltás közben a biztonsági emberek mögött helyezkedtek el és nem nagyon szóltak közbe, nem próbálták a vitát megszüntetni.

A fáklyák eloltása után, míg a zsidók várakoztak a buszokra, a hazafiak is elindultak a Hősök teréről vissza, a Jobbik rendezvényére. Az útvonal a hanukázók mellett haladt el, így nagy riadalom támadt a rendőrök és a biztonsági emberek körében, ahogy Budaházy és Toroczkai 10 méternél közelebb került a zsidókhoz. Mintha legalábbis szemkilövő puska, könnygázgránátot kilövő autó meg vízágyú együtt lett volna náluk, akkora riadalom támadt, nehogy véletlenül meggörbüljön egy zsidó hajszál, vagy betörjön egy orr.

Néhány hazafi még maradt fél óra erejéig szópárbajt vívni a hanukázókkal, majd szétszéledt mindenki, a Hősök terén maradtak a szokásos turisták, meg gördeszkások, a hanuka füstjét elfújta a hideg szél. Nem így a Nyugati téren, ahol már ma is, hat órakor, nagy felhajtások közepette meggyújtottak egy hanuka-lángot. Bár a szél a segítségünkre sietett és kis híján meghiúsította a láng meggyújtását, végül csak fellobbant az első gyertya, és így lesz ez még nyolc napon keresztül, péntek kivételével. Az összesereglett 100-150 zsidó áhítattal hallgatta végig gyurcsi üdvözlő levelét és maga Lomniczi is fellépett, mint már ezt megszoktuk tőle. Ne feledjük, hogy december 29-ig minden nap 6 órakor összegyűlnek a Nyugati téren és énekelve meg táncolva ünneplik a zsidó nép győzelmét. Közben bizonylat nélkül nyugodtan árultak hanuka gyertyákat de egy rendőr sem ment oda megnézni az engedélyüket, pedig szép számban képviseltették magukat, hátha arra kószál néhány betyár és szegény hanukázóknak még bántódásuk esik.

Az elmaradt hanuka rekordkísérlettel egyidőben a Magyar Gárda a Regnum Marianumnál tartott tüntetést a régi-új országhódítókkal szemben. A rendezvényen felszólalt ifj. Hegedűs Lóránt, református lelkész, Kiss Róbert főkapitány és Szegedi Csanád.
A Magyar Gárda rendezvényéről készült videóinkat feljebb megtekinthetik.

(Szent Korona Rádió)

Lőfegyver a Magyarok Nyilainál?

Egy szegedi hazafit már sokadszorra zargatnak a rendőrök, de eddig még egyik vádjuk sem állta meg a helyét.
Ismét bilincsben: harmadjára Ismét bilincsben: harmadjára - a fotót a sértett mobiltelefonjával készítette

Újabb ávós zaklatásnak lehettek tanúi az egyik szegedi klinika dolgozói. 2008. december 4-én 13:30 körül bilincsbe verve hurcoltak el egy kutatót a a munkahelyéről Draskovics pribékjei, a neoávó kutyái és mint később kiderül; cicái.

A szegedi hazafit immár harmadjára zaklatják munkahelyén. 2007-ben, államellenes szervezkedés, alkotmányos rend megdöntésének előkészítése, bűnszervezet kiépítése, 2008 februárjában Magyarok Nyilai tagság, bűnszervezetben elkövetett terrorbűncselekmény, államellenes bűncselekmény, most pedig lőfegyverrel visszaélés, lőfegyverkészítés, lőfegyverrel kereskedés, stb. volt a vád.

Az eseteket közös motívumok jellemzik: mindig az volt a cél, hogy lejárassák, kirúgassák, egzisztenciálisan ellehetetlenítsék, munkavégzésben gátolják a továbbra is rendíthetetlen hazánk fiát. 2007-ben munkahelyről csalták haza lakótársának mobiljáról küldött sms-el, majd házkutatás Szegeden, aztán 18 órás kihallgatás Pesten az Aradi utcában. Így 2 munkanap maradt ki, amit igazoltak ugyan, de ki mutogat szívesen egy rendőrségi kihallgatásról szóló dokumentumot a munkahelyén…

Egy évvel és öt nappal később hajnali fél hatkor munkahelyéről, dulakodás után (műszereket nem engedte a primitív ávós lekapcsolni) bilincsbe verve vitték lakására, házkutatás végig bilincsben, még a dologvégzés is így történt. Az egy évvel korábbi tárgyakat normális ember számára érthetetlen módon újra lefoglalták és a szigorúan titkos nyomozati anyagok a lakáson felejtették, amiből országos hír lett. Exkluzív interjút adtak a Szent Korona Rádiónak az ismét elhurcolt hazafiak, mivel Szegedről - egyetemi város lévén - több egyetemistánál is elhurcoltak, őket is másodjára. A kutatóintézet számítógépeit is átnézték, megzavarva az aznapi munkavégzést.

A mostani eset előzménye, hogy az idézést zsidó propagandaújságok (cora, tesco stb.) között találta meg postaládájában a címzett, két órával a kihallgatás időpontja előtt. Fogászati kezelésre volt időpontja, így nem ment el, de elektronikus úton tudatta ezt a kihallgatást levezető személlyel. Új időpont adása helyett, két nap múlva baráti időben reggel 7-kor verték az ajtót a primitív fogyatékosok, de amire a gyanúsított nemzettársunk felöltözött, eltávoztak, így ajtónyitáskor senkit sem talált az ajtó előtt. Lakótársára szintén barátilag délben verte rá az ajtót legalább 6 kommandós és egy miniszoknyás csizmás „nő”. 6 db fért be a lakásba, de valószínűleg több is volt. Ezután a munkahelyen lepték meg az épp dolgozó kutatót, nem állt ellen, mégis bilincsbe verték a munkatársai szeme láttára, akik már meg sem lepődtek az eseten. Azt mindenképp szorgalmazták az ávósok, hogy a főnökséget értesíteni kell. Kilóg a lóláb, hogy megint az egzisztencia tönkretétele volt a cél, bármi áron. Szerencsére épp ellentétes hatást értek el és a kutatómunka rendületlenül folyik.

Rövid kihallgatáson rögzítették a tényeket, s szokás szerint óriásit hibáztak. Valószínűleg lesz tárgyalás, de minden bizonnyal ejtik a vádat, mivel a fegyvert (forgótáras pisztoly) egy éve is megtalálták, de le sem foglalták, mivel működésképtelen állapotban volt. A fegyverek létezését továbbra is vélik és keresik ezeket. Nyilván az ember ezeket a lakásban a párna alatt tartja. Ha van. A tank pedig a garázsban parkol…

További részletek a Magyar Jelenben.

(Szent Korona Rádió)

Nem a Hősök terén hanukáznak vasárnap! (tudósítás a tüntetésről+képek+videók - lezárva!)

A szervezők megváltoztatták a helyszínt, nem a Hősök szobrai előtt, hanem a Műjégpálya előtt lesz a "Hanuka rekord".
A Műjégpálya előtt leszA Műjégpálya előtt lesz december 21-én, vasárnap 16 órától

Nyilvánvalóan a tüntetés és az egyre nagyobb méreteket öltő ellenállás hatására változtatták meg a helyszínt. Toroczkai és Budaházy is a nemzeti oldal győzelmeként értékelte a helyszínváltozást.

Tudósítás a tüntetésről

Képek

Videók a tüntetésről


19:30 - Tudósítóink a zsinagóga mellől jelentik, hogy többen arra sétáltak, de nem csoportosan, ráadásul nem is sokan, azonban kordonokba és rendőrökbe ütköztek. Az utóbbiak néhány embert szabálysértés miatt fel akartak jelenteni, az egyikőjüket például azért, mert a nyakában egy árpádsávos kendő volt. Az őt feljelenteni kívánó százados valami jogszabályt próbált találni arra, hogy egy ilyen kendő viselése demonstratív jellegű... Végül meggyőzték, hogy nem. Egyébként pedig megérkeztek a tömegoszlatásoknál ismert rendőrségi járművek, a zsinagóga árkádjai alatt pedig civilruhás rendőröket, vagy In-Kalosokat látni.

19:00 - A rendezvény véget ért. Budaházy még egyetlen kérdést tett fel, amit nem ért, hogy az egyetlen radikális párt, a Jobbik miért nem szólalt fel ebben a kérdésben.

18:50 - Toroczkai László beszédében harmadik győzelemnek - az első volt a Tv-ostrom, a második a buzivonulás eltérítése - nevezte azt, hogy mégsem lesz megtartva a Hősök terén a hanukás rendezvény. Úgy fogalmazott, hogy bár maroknyian vannak jelen, mégis érdemes, hiszen milyen nagy eredményeket lehet elérni ennyien is, és hogy ez azok győzelme, akik felálltak a TV mellől. Ő is megjegyezte, hogy könnyen lehet, hogy mégis lesz a Hősök terén hanukázás, ezért mindenképpen el kell menni vasárnap, azaz "tartsuk szárazon a puskaport"

18:40 - Budaházy György provokációnak nevezte a Karácsony idején megtartásra kerülő hanukázást. A Nyugati téren ugyanis 21-től 29-ig (26-át kivéve) minden nap hanukás rendezvények lesznek. Úgy fogalmazott, hogy ez "nem utcai ünnep". Beszédében felháborítónak tartotta, hogy míg a nemzetiek rendezvényeit rendszerint körbekordonozzák, ellehetetlenítik, addig zavartalanul lehet majd a Nyugati téren hanukázni egész héten. Javasolta, hogy vasárnap bátran ellenőrizze le mindenki, hogy valóban nem a Hősök terén tartják-e meg a Hanuka rekordot, és hogy látogassa meg a Nyugati teret is a jövő héten.

18:20 - Néhány száz ember jutott be a térre, ahova a kordonon át csak teljes átvizsgálás után lehet belépni.

Mégse mennek a Hősök terére

Ma kaptunk egy fülest (köszönjük), aminek utánajártunk és rendőrségi források alapján megerősítést nyert, hogy mégsem a Hősök terén lesz a Hanuka rekord. Eredetileg úgy volt, de a szervezők megváltoztatták. Nyilvánvalóan Budaházy és Toroczkai felhívása játszhatott ebben komoly szerepet, továbbá a különböző honlapokon fellelhető cikkek, vélemények. Információink szerint az új helyszín a Hősök tere melletti Műjégpálya előtti járda.

Ezek után mondja bárki is azt, hogy tüntetéssel, demonstrációval nem lehet elérni semmit! Máris nem a Hősök terét fogják "ékesíteni" Toroczkaiék követelése alapján: "...felhívjuk az esemény megrendezésén szorgoskodó zsidó szervezőket, hogy keressenek a rekordjukhoz valami hozzájuk jobban köthető helyet, mondjuk Tel Avivot, Jeruzsálemet, vagy legalábbis valamelyik zsinagóga környékét, és álljanak el a tervüktől, hogy ezt az eseményt a mi szent terünkön rendezzék meg."

Sikerült...Sikerült...Ettől függetlenül, miután a hírről ilyen rövid idő alatt alig értesülhetettek az emberek, a Dohány utcából kitiltott, végül az Erzsébet téren megrendezésre kerülő tüntetést a szervezők megtartják. Az ott elhangzottakról olvasóinkat azonnal tájékoztatjuk, helyszíni tudósítással jelentkezünk.

(Szent Korona Rádió)

Feloszlatták a Magyar Gárda EGYESÜLETET

Elsőfokú ítélet szerint, ami nem jogerős. A Magyar Gárda létezését pedig nem a Köztársaság dönti el.
Az oroszlánt nem lehet megölni, vagy mégis?Az oroszlánt nem lehet megölni, vagy mégis?

A Fővárosi Bíróság kedden este feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet, az ítélet nem jogerős. Ám ha jogerős is lenne, az még nem jelenti a Gárda végét, hiszen magánszemélyként bárki szervezhet bármit, és a baráti csoportok sem köztársaságfüggőek.

A Magyar Gárda Egyesület feloszlatását a Fővárosi Főügyészség mint felperes kezdeményezte a bíróságon, mert az egyesület tevékenységét alkotmánysértőnek tartja.

A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatására irányuló polgári per a Fővárosi Bíróságon március 12-én kezdődött el. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezetnek tavaly december 9-én a törvényes, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.

A bírósági eljárás megkezdése óta mindkét oldalon számos civil szervezet avatkozott be peres félként.

Még szerencse, hogy a Gárda és minden nemzeti közösség léte nem az illegitim alkotmány és a köztársaság függvénye. Nem lehet betiltani, hogy barátok találkozzanak, összejöjjenek, illetve egyenruhában megjelenjenek. Csupán a köztársasági formájuk veszett oda, és? Persze felháborító, hogy koholt és mindenféle vádakkal, nyilván politikai nyomásra született a bíróság döntése. - a szerk.

(Hirado nyomán Szent Korona Rádió)

Félholtra vertek a saját otthonában egy nemzeti vezetőt (FRISSÍTVE)

Cigányok verték félholtra a vecsési nemzeti vezetőt és családját is bántalmazták.
A kép nem illusztráció, bár nem a vecsési támadást ábrázoljaA kép nem illusztráció, bár nem a vecsési támadást ábrázolja

Hétfőre virradó éjjel saját otthonában támadták meg a vecsési Városi Nemzeti Szövetség vezetőjét, Szabó Attilát, aki nemrég arról lett nevezetes, hogy kezdeményezésükre életnagyságú bronz lovas szobrot állítottak Vecsésen a hon(vissza)foglalás tiszteletére.

Az egyik támadót valóban elfogták. A járőrök egy idegen, félreeső helyen lévő fekete BMW típusú autóra lettek figyelmesek, mely körözés alatt állt, derült ki a rendszám lekérdezésével. A rendőrök most valóban tették a dolgukat: lesben álltak és a támadók sofőrjét elkapták, aki először ment a kocsihoz, a többiek (négy szintén cigány) pedig eltűntek. Kellő erősségű kihallgatás után a sofőr köpött, és a rendőrök már keresik a budapesti, cigány gengsztereket. A nyomozást a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság végzi - reméljük sikerrel. Három embert keresnek még rablás bűntette miatt, de a nyomozás előrehaladottságáról nyomozati érdekből nem árulhatnak el többet - tájékoztatta a Szent Korona Rádiót a PMRFK sajtóreferense. Az elkapott, egy ember őrizetben is marad - tette hozzá a rendőrség.

Szabó Attila több műtéten is átesett, fejéből csövek lógnak ki, több csontszilánkot kellett eltávolítani a koponyájából, de állapota stabil.

Korábban írtuk

A 6-7 cigány támadó éjjel lopózott be a házba, s fegyverekkel, viperákkal támadtak az ágyában alvó családfőre, aki ennek ellenére - kitűnő kondíciójának köszönhetően - még képes volt védekezni egy ideig.

A lelketlen és kegyetlen támadók a család többi tagját sem kímélték, Attila feleségét megkötözték, a 14 éves kislányának fegyvert szorítottak a fejéhez, de még a nagymamát is bántalmazták. A támadók végül értékeket is magukhoz vettek, majd távoztak. Egy éppen arra autózó rendőrjárőr az egyik támadót elfogta, aki értesüléseink szerint röhögve közölte, hogy már vagy 15 évet ült börtönben, legfeljebb most is bevonul. Attilát nagyon súlyos sérülésekkel szállították kórházba, egyelőre annyit tudunk, hogy betört a koponyája, s meg kellett műteni, de az jó jelnek tűnik, hogy este már tudott beszélni. A körülményekből egyértelmű, hogy nem véletlenül mentek a cigány támadók éppen Szabó Attila házához. A történteket természetesen nem hagyjuk ennyiben, újabb fejleményekkel később jelentkezünk.

(Szent Korona Rádió)

Újabb árulásra készülnek Draskovicsék: szentesítenék Trianont (+kiegészítés)

Az illegitim parlament újabb gyalázatra készül: a trianoni határokat véglegesítenék tót kérésre.
A Magyar Köztársaság - számunkra elfogadhatatlanA Magyar Köztársaság - számunkra elfogadhatatlan

Újabb árulásra készül Draskovics elvtárs és az őt támogató hitvány, aljas, nemzetáruló parlamenti parazitasereg. A szlovák részről nemrég csak felvetésként, gondolatkísérletként elhangzott ötletet máris utolsó talpnyaló bérenc módjára törvénybe kívánják foglalni: azaz véglegesíteni Trianont.

Kiegészítés:
A Parlament honlapján megjelent jegyzőkönyvekből kiderül, hogy 2008.12.15-én erről a törvényről nincs szavazás. "Csupán" részletes vita lesz jövőhéten a törvényről. Az általános vitát már lezárták a műellenzék egy ellenvetése, felháborodása nélkül, így nincs semmi kétségünk a szavazás kimenetelét illetően, melyre nem tudni, hogy mikor kerül sor.

Korábban írtuk:

December 15-én merényletre készül az országgyűlés az országunk és népünk ellen: törvényt alkotnának az államhatáraink véglegességéről, azaz a még Lenin elvtársuk által is imperialista rablóbékének nevezett trianoni tákolmányról. Undorító, aljas húzás ez az egyébként teljesen érvénytelen és elhazudott választások útján hatalomra került bábqrmánytól és az őket támogató parlamenti parazitáktól, akik döntését már azon okból sem tudjuk elfogadni, hogy maga a köztársaság is illegitim, így nem képviselheti az eredeti Magyarországot.

A törvény meghozásának igényét Mikulas Dzurinda, volt tót miniszterelnök kérte, és természetesen a nagyszerű "magyar" politikusok teljesítik is a kérését.

A hivatalos törvénytervezet IDE kattintva érhető el, melyet a Magyar Köztársaság (így számunkra elfogadhatatlan, és illegitim) törvényjavaslataként tartanak számon "az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről" címmel. A "törvény" előadója Draskovics. A szövegből kiderül, hogy a Magyar Népköztársaság által megkötött szerződéseket erősítik meg, ezzel nyíltan elismeri ez a Köztársaság a jogfolytonosságát a Népköztársasággal, és annak idegen elnyomás alatt született törvényeivel (de hát már az alkotmányunk is Népköztársaság hagyatéka). A törvényjavaslat azért is érdekes, mert azokat a rendelkezéseket erősíti meg, ahol már egyik szerződő fél sem létezik, pl. Csehszlovákia, Jugoszlávia, vagy éppen a már említett Magyar Népköztársaság.

Kíváncsian várjuk az "ellenzék" viselkedését az ügyben, de hát már nem tudunk bennük sem bízni. A pártokrácia megöli hazánkat...

Így tehát ismét egy nyílt hazaárulással egyenlő és egy ránk nézve megalázó eljárást kapunk karácsonyi ajándéknak a köztársaságtól, és annak hazug politikusaitól. Lesz dolga a rendszerváltás után összeülő parlamentünknek, hogy sorban helyezze majd hatályon kívül az összes olyan haza- és nemzetellenes törvényt, rendeletet, amiket a jelenleg a népünk nyakán élősködő, áruló politikai elit hozott. Vagy csak egyszerűen nem kellene jogfolytonosságot vállalni ezzel a köztársasággal.

(Szent Korona Rádió)

Tévéostrom: letöltendő szabadságvesztés

Felfüggesztett börtönbüntetésre és letöltendő szabadságvesztésre ítélte az ostromlókat a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A mai tárgyalási napon két tüntető 1-1 év szabadságvesztést, két másik fejenként 1 év 4 hónapot, ötödik társuk pedig másfél év börtönt kapott. Az első fokon meghozott ítéletek ellen sem a vádlottak, sem az ügyészség képviselői nem fellebbeztek, így a döntés egyúttal jogerőre is emelkedett.

A 2006. szeptemberi tévéostrom tárgyalás-sorozatában ma annak az öt vádlottnak az ügyében hozott döntést a bíróság, akik már kezdettől beismerő vallomást tettek. A negyed- és tizenötöd rendű vádlottakat a taláros testület közérdekű üzem működésének megzavarásában mondta ki bűnösnek, ők ezért egy év felfüggesztett börtönt kaptak, és előzetes mentesítést kaptak a büntetett előélet alól. A heted- és harmincnyolcad rendű vádlottakat emellett felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakban is bűnösnek találták, mivel az ítélet szerint kövekkel dobálták a rendőröket. Ők ezért egy év négy hónapot kaptak, ám ők is megkapták a bíróságtól az előzetes mentesítést. Ötödik társuk viszont, aki a per harminckilenced rendű vádlottja, másfél év börtönbüntetést kapott és mentesítésben sem részesült: az indoklás szerint ugyanis volt már korábban is összeütközése a törvénnyel, sőt egy másik ügyben jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Mivel a döntés ellen senki sem fellebbezett, mind az öt ítélet jogerős; az ügy további szereplőivel szemben ugyanakkor a per még tovább folytatódik.

Szent Korona Rádió: Meg nem erősített információink szerint a média képviselőit távozásra szólította fel a bíró, mondván, hogy semmi érdekes nem fog történni, majd ítéletet hirdetett anélkül, hogy meghallgatta volna a védelem tanúit, köztük Toroczkai Lászlót.

Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan ítéletet, ami az MTV ostroma ügyében születik, hiszen nem szabad mellőzni a forradalmi légkört, hangulatot, mint befolyásoló tényezőt, ami miatt egyébként békés természetű emberek is bátran odaálltak. Nem szabad megfeledkezni a többezres tömegről, ami tapodtat sem mozdult a valóban (akkor még) szintén a hatalom áldozataiként jelenlévő rendőrök sorozatosan kudarcba fulladó támadásai hatására sem. Emlékezni kell arra, hogyan vezették ki az elfoglalt vízágyúból kimászó rendőröket, sértetlenül, nem a titkosszolgálat emberei, hanem csillogó szemű, büszke és becsületes hazafiak. Hogyan köszönték meg a rendőrök, hogyan és miről beszélgettek később már a megadás jeleként levetett sisakkal a kezükben. Hogyan törték be néhányan a székház egy oldalsó bejáratát, majd látva az ott tárolt archív felvételeket, hogyan barikádozták el, nehogy bántódásuk essék, s inkább másik utat kerestek a bejutáshoz. Hogyan bátorították a hazafiakat a mögöttük álló idősek, fiatal lányok, értelmiségiek. Továbbá, bátran tessék megkérdezni bárkit, aki ott volt azon a napon, hogy érezte-e azt a forradalmi hangulatot, a remény édes ízét, s hogy bánja-e, hogy ott volt és az történt, ami. Nem a hatalom által gerjesztett hazugságokra, legendákra és történetekre kell hallgatni, hanem az igazi résztvevők beszámolóira. (Tudjuk, hogy ez inkább már vélemény, mint hír, de felháborodásunk reméljük, felülírhatja néha az objektivitást.)

(stop, havariapress nyomán Szent Korona Rádió)

Felfüggesztettet kapott a jegyiroda ablakát bedobó, mert nemzeti radikális

Édesapja és fia dobta be a Broadway ablakát, elkapták őket, és megdöbbentő okokból felfüggesztettet kapott az édesapa.
Ők csak bedobták - ezt támadást a Magyarok Nyilai vállalta magáraŐk csak bedobták - ezt támadást a Magyarok Nyilai vállalta magára

Érdekes volt szembesülni azzal is, hogy a fiamat, fiatalkorú elkövetőkét állították bíróság elé, míg engem kiskorú veszélyeztetése miatt. (...) Nem azért kaptam börtön büntetést mert betörtük a jegyiroda kirakatát, hanem azért, mert nemzeti radikálisok vagyunk.

Előzmény:
Ismét megrongálták a Broadway Jegyirodát

A Hollán Ernő utcai jegyirodát visszatérően ellenőrző rendőrök fogták el keddre virradó éjszaka a Hollán Ernő utcai jegyiroda ablakát betörő két férfit. A rendőrök azért ellenőrizték az iroda környékét, mert hétfőn két be nem jelentett tüntetés is volt az épület előtt. A tüntetés és a korábbi, a jegyiroda elleni molotov-koktélos támadás miatt visszatérően ellenőrző rendőrök látták meg, amint egy fiatal és egy középkorú férfi bedobja az ablakot kővel. Elfogták őket, egyikük egy 17 éves fiú.

Eddig a Független Hírügynökség híre, átadjuk a szót, azaz a tollat az idősebb hazafinak, az akkor 17 éves fiú édesapjának.

Beszámoló:
Szerdán, azaz december harmadikán volt a tárgyalásunk a Markó utcában. A fiamat, aki már akkor sem volt 17 éves (három héttel később töltötte be a tizennyolcat), garázdaság és rongálás vétsége miatt, engem ugyanezekért plusz kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, ami öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható állítottak bíróság elé.

Érdekes módon a két rendőr, aki elkapott minket (ez is egy külön történet) ritkaságszámba menően nem hazudozott nem voltak hamis tanúk, ezért még unalmasnak is volt mondható a tárgyalás egészen addig, amíg elő nem került az a környezettanulmány, amit egy fiatal nő készített a gyámhatóság megbízásából. Ez a nő eljött hozzánk és elbeszélgetett a családommal. Mosolygós fiatal, aki saját elmondása szerint csak azért jött, mert küldték.(Kíváncsi lennék hány cigány családhoz mennek ki egy egy fiatalkorú cigány által elkövetett bűncselekmény után környezettanulmány felvételére?) A beszélgetés során kiderült, hogy bár ő pacifista, de neki tetszik a mi családunk és a környezettanulmányban nem lesz semmi olyan, ami rossz fényt vetne ránk. Hát nem volt. Az iromány szerint a fiam egy beszűkült látókörű fiatal, akit jó lenne kiszakítani a családjából és átnevelni, mert a neveltetése nemzeti radikális gondolkodásúvá tette. "Sajnos" erre nem kerülhet sor, mert közben nagykorú lett. Nem szó szerint volt ez leírva csak a lényege volt ez. Eléggé elképedtem, de nem annyira, mint akkor, amikor a bírónő kihirdette az ítéletet, és el nem kezdte indokolni azt. Az ügyésznő bizonyítottnak látta mind a három vádpontot. Különösen fájlalta azt, hogy a rendőrségen tett vallomásunkban elmondtuk, azért törtük be a bevallottan zsidó érdekeltségű jegyiroda kirakatát, mert erre ugrani fog a lakáj média és még ha fasisztázni is fognak, akkor is felhívhatjuk így a figyelmet arra, hogyan bánnak ma Magyarországon a magyarokkal.

A fiamnak próbaidőt és pártfogói felügyeletet szabtak ki büntetés nélkül, nekem pedig felfüggesztett börtönt kért. Természetesen a keletkezett kár 85000 Ft megtérítésén túl. (Ez a törvény szerint csekély anyagi kárnak számít, így csak szabálysértésként lehet azt kezelni, de a bíróság mégsem tekintette annak). Az ügyvédünk pontról pontra bizonyította, hogy csak a rongálás szabálysértést lehet felróni nekünk, mert a garázdaság vétsége elkövetésének feltételei nem állnak fönn egy teljesen kihalt rosszul megvilágított utcán, ahol egy üzlet sincs nyitva és a legközelebbi hely ahol némi forgalom zajlott minimum száz méterre volt, így a kirakat betörése nem volt alkalmas riadalom megbotránkozás keltésére. A kiskorú veszélyeztetése szintén nem állhat, meg mert ahhoz az kell, hogy rábeszéljem a kiskorút a kirakat betörésére. A tanúvallomások a (rendőröké is) egyértelműen bizonyította, hogy ezt nem lehet felróni nekem. Ezenkívül egy fiatal neveltetése, aki három héttel később nagykorúvá válik gyakorlatilag befejezettnek tekinthető, magyarul van saját véleménye mindenről, és nem lehet meggátolni abban, amit meg akar tenni. Érdekes volt szembesülni azzal is, hogy a fiamat, fiatalkorú elkövetőkét állították bíróság elé, míg engem kiskorú veszélyeztetése miatt.

A büntetésünk pontosan az volt, amit az ügyész kért. Négy hónap börtönt kaptam felfüggesztve két évre. (nem közmunka, nem pénzbüntetés, nem fogház, hanem börtön) Bele gondoltam, hogy kik szoktak felfüggesztett börtönt kapni (nők, akik megölik újszülött gyermeküket, cigányok, akiket századszorra kapnak el lopásért, súlyos testi sértésért, rablásért, vagy azért mert a gyilkossági kísérleteiket is garázdaságként kezelik)

Ezek után is úgy gondoltam, hogy ha már ennyire amatőr voltam és elkaptak ennyi, belefér. Amikor viszont meghallottam a bírói indoklást kinyílt a bicska a zsebemben. A bírónő szerint megdöbbentő, hogy magyar embernek neveltem a fiam és ez odáig fajult, hogy elkövette ezt a "szörnyű bűncselekményt". Persze ez sem szó szerint hangzott el. Ennél sokkal körmönfontabb volt a megfogalmazás. Ez az indoklás rendkívül felháborított, mert nyilvánvalóvá vált, hogy nem a cselekmény megvalósítása miatt szabta ki a büntetést, hanem a magyar identitástudatra nevelő családfői magatartásom miatt.Tehát nem azért kaptam börtön büntetést mert betörtük a jegyiroda kirakatát, hanem azért, mert nemzeti radikálisok vagyunk.

Amikor megkérdezte, hogy kívánok e fellebbezni, elmondtam, hogy tekintve a bírói indoklást, fellebbezést nyújtok be. Ezen komolyan meglepődött és kétszer is rákérdezett, hogy tényleg e miatt akarok e fellebbezni. Igen ez miatt. (“B*zd meg! Mit merészelsz te köztársasági r*b*nc?”) Na, ezt nem mondtam csak gondoltam, ugyanis nagyon büszke vagyok a fiamra. Az egész teátrális bohóckodás során nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Gyurcsány harmadik köztársasága ítélkezik most fölöttünk, ahol a hazaáruló cionista tolvaj férgeket, akik tevékenyen részt vesznek a magyar nemzet kiirtásában nem, csak azokat vonják eljárás alá, akik számukra veszélyesek.

A családommal együtt úgy gondoljuk, hogy a királyság államforma visszaállítása segíthetne Magyarország számos baján, így ezt az ítéletet még dicséretnek is tekinthetném a köztársasági patkányok részéről. Én így éltem meg ezt az eljárást.

Szebb jövőt: N. Csaba

(Szent Korona Rádió)