Szent Korona Rádió címlap
- Pontban augusztus 5-én csütörtökön lesz 10 éves a Magyar Sziget
A X. Magyar Sziget szervezői az egy hetes fesztivál keretében hatalmas szülinapi bulit rendeznek a szigetlakóknak. Party-bohócok természetesen nem lesznek, helyette egy óriási szülinapi tortával fogják megvendégelni a szigetlakókat. Egész nap a 10. évforduló jegyében fog telni telis-tele meglepetésekkel.
- Hogyan etessük meg a jó népet? Az MSZMP utódpártja ehhez is ért.
- Gyula ismét jelen volt, aki sok háttérinformációval szolgált a folyosón történő beszélgetésekről.
Belföld
- „Akik azért jöttek a Jobbikba, hogy karriert csináljanak, azok nagyon rossz helyre tévedtek."
- Meghátrált a lap a hazafiak határozott fellépésétől.
- "Hazudtak abban, hogy a 2008. május 26-i kormányülés előtt nem voltak információik."
Elszakítva
- Sajnos újra helyt kellett állniuk a kézdivásárhelyi vármegyéseknek az áradással szemben. Sikerült.
- Kerékpáron ismerhetik meg az érdeklődők Nyugat-Felvidék magyar nevezetességeit.
- Napvilágra kerültek a Nagyvárad melletti Hegyközsíter református templomának közel ezer éves értékei.
Külföld
- Szexet akart a buta nő, helyette megalázta a zsidó kéjenc.
- Ügyesen bujkált a Simon Wiesenthal Központ elől.
- Jogvédők: "mint a történelem során oly sokszor, most is a cigányokat teszi meg bűnbaknak az uralkodó osztály."
IT/Tudomány/Természetvédelem
- A Webforgalom.hu összegyűjtötte a magyar pártok internetes aktivitásának mérőszámait.
- A pszichiátriai zavarok mértéke elérte mára a népbetegség szintjét.
Sport
- Rádiónk népszerű sportmagazinja új időpontban, csütörtökön 17:30 perctől hallható.
- Az augusztus 28. és szeptember 4. között rendezendő pekingi viadalra 13 magyar sportoló kapott meghívást.
Lapajánló
- Megjelent az év legjobban várt Karpatia száma! E hónapban a különösen népszerű őstörténeti melléklettel!
- Cigánybűnözés: Hogyan oldották meg Érpatakon? Megtudhatja a Magyar Jelen legújabb számából.
Zene
- A felvidéki José nemrég a Klub64-ben lépett föl, mi is ott voltunk, megörökítettük.
- Az este folyamán összegyűlt összeget az 1956. október 23-i forradalom tiszteletére állítandó emlékmű javára ajánlják fel.
Kultúra/Hit-vallás
- Észrevételek a Hittani Kongregáció dokumentumát érő kritikákra.
- Kristóf kultusza.
- A pápai út brit kormány-megbízottjának nyilatkozata.
Horthy katonája
- Szerelmek szövődtek, és váltak légvárakká a megálmodott sorsok a háború keservében.
- A magyarok esete a románok köpönyegforgató politikájával.
Jack's Corner
- Hosszú interjúban borította rá a bilit Lance Armstrongra az egyik volt csapattársa.
- A diadalittas Tito 1945. április 5-én engedélyt adott a szovjet vörös hadsereg alakulatainak, hogy átvonuljanak Jugoszlávián.
VideóTár
Poll
Szabadszáj
- 2010. július 30-án 17.00 órai kezdettel konferencia lesz ez ügyben Miskolcon.
- Perge Ottó publicisztikája az "IMF és az EU delegációi között zajló tárgyalások megszakadásával" kapcsolatban.
- Budaházy már 13 hónapja nem lehet a családjával.








