Kiveséztük a Jobbik programját II.: Oktatás, kultúra, sport

Kiveséztük a Jobbik programját II.: Oktatás, kultúra, sport

Az elemzés sorozatunk második részében a nemzeti öntudatot formáló területeket vesézzük ki, mint az oktatás, kultúra, sport. Az első részben az alkotmányossági és vallási kérdésekkel foglalkoztunk, a harmadik részben pedig a hadügy, külügy, nemzetbiztonság kerül górcső alá.

A Jobbik oktatási programja V.1

A Jobbik az oktatásba elsősorban a nemzettudatot szeretné becsempészni, ami valljuk be igen okos lépés. Viszont azzal is tisztában vannak, hogy az itthon megszerzett végzettség vagy nem kell kis hazánkban, vagy annyira nem fizetik meg, hogy a friss diplomás inkább külföldön vállal állást. Létre kívánják hozni a Magyar Nemzeti Óvodai programot, a Magyar Nemzeti Tantervet – a NAT és a kerettantervek helyett, viszont semmit sem lehet bevezetetni, ha nem tudják ellenőrizni, ehhez pedig tanfelügyeleti rendszert szeretnének kiépíteni. A Jobbik támogatja az osztályzást és az évismétlést is – az első három osztályban is. A magyar vonatkozásokat jobban hangsúlyoznák a magyar, történelem és ének-zene oktatásban, illetve bevezetik az erkölcstant, amely a magyarság keresztény gyökereinek megerősítését tűzte ki zászlajára. Sőt emellett az állampolgári ismeretek tárgy oktatását is erősíteni fogják. Az évismétlésen kívül speciális segítő és szocializációt segítő osztályokat is létrehoznának, így a speciális nevelési igényű gyermekekkel hozzá értő szakemberek foglalkozhatnának, a pedagógusok megbecsülését pedig szeretnék megnövelni. Az idegen nyelvek tekintetében is újítanának, általános iskolában egy, középiskolában pedig két idegen nyelv magas szintű elsajátítását szeretnék elérni. A Nemzeti Tankönyvkiadó állami kézbe vételével pedig a tankönyvpiacon uralkodó üzleti szemléletet akarják keretek közé szorítani. Ami magát a rendszert illeti a 6+6-os oktatási rendszert eltörlik, de a 4+8 vagy a 8+4 éveset továbbra is meghagyják, a kétszintű érettségit szintén eltörlik, helyette a hagyományos érettségit szorgalmaznák. Ösztönözni akarják az esti tagozatos képzést, azért, hogy akik kimaradtak korábban, azok is tudjanak képesítést szerezni. Létre akarják hozni az Országos Cigány Módszertani központot, hogy ezen keresztül oldják meg a cigányok oktatását, figyelve az etnikum sajátosságaira. Szorgalmazzák a falusi kisiskolák létrehozását is, ezen felül a gyerekek délutáni lefoglalását is támogatják. Kitér a Jobbik programja az iskolákban elharapódzott erőszakra is. A pedagógusoknak adandó nagyobb hatalommal és jogkörrel kívánja ezt elérni. Illetve biztosítani kívánják a pedagógusoknak, hogy folyamatosan tovább képezhessék magukat. A felsőoktatás megreformálásával szeretnék megakadályozni a tömegesedést, visszaállítanák a szakképzéseket is. Erről a területről is kiszorítanák a profitorientált nagytőkét. Dióhéjban erről szól a Jobbik oktatási programja.

A célkitűzések alapvetően jók, hiszen az oktatásban is hatalmas probléma van, ez főként a pedagógusok kisebb megbecsültsége, ebből adódóan a tanító/tanár szakokra való jelentkezési ponthatár folyamatos zuhanása következtében azok mennek tanárnak – az esetek 80%-ban – akik eredetileg nem ide akartak, de csak ide vették fel őket. A Jobbik oktatási programjának a legnagyobb hiányossága, hogy a tanárok fokozottabb pszichikai ellenőrzését nem dolgozta ki. Mivel ez is egy „burn out”-tal fenyegető szakma, fontos lenne a tanárok tehermentesítése – pl. egy történelem szakos tanárnak napi 5 óra megtartása mellett ne kelljen szünetekben az udvaron ügyelnie, hanem ezt nem vagy csak kis óraszámban tanító felügyelők lássák el – mellett az ingyenes és havonta kötelező pszichológusi beszélgetés. Az ellenőrzésnek pedig már az egyetemi felvétel után el kell kezdődnie: a tanárjelöltek pszichikai állapotáról egy visszajelzés, hogy mely területeket kell fejlesztenie, hogy a legjobb tanárszemélyiséggé válhasson és itt a pályára kevésbé alkalmasoknak lehet visszajelzést adni erről, hogy próbáljanak más területek felé orientálódni. Fontos lenne a tanárjelöltek beszédképességeinek ellenőrzése is – súlyos beszédhibával ne lehessen senki sem tanár, mert mostanában ezt sem ellenőrzik. Mint ahogyan nem ellenőrzik az olyan súlyos személyiségzavart, mint a pedofília. Ezért fordulhat elő, hogy pedofil hajlamúak is elmehetnek tanárnak és rossz esetben soha nem derül ki róluk. Nyilván a pedofília kezelhető – szexuálpszichológus terapeuták ezzel is foglalkoznak – de a pedofil embernek is nehéz felülemelkednie hajlamain ha folyamatosan gyerekek közelében van. A részletes pszichikai vizsgálat és a folyamatos pszichológusi felügyelet nagyban segítené a tanítás színvonalának növekedését. A tanárok is visszanyernék tekintélyük egy részét. Sajnos ez a rész teljesen kimaradt a Jobbik oktatási programjából.

Az új tárgyak bevezetése nagyon fontos és jó ötlet is, ám vigyázni kell, hogy a gyerekek ne legyenek túlterhelve, tehát az erkölcstanhoz, az állampolgári ismeretekhez az óraszámot valahonnan el kell venni, illetve a nép- és honismeret visszaállítása az oktatásba nem szerepel a terveik között. Noha Magyarországon folyamatosan képzik a néprajzszakos tanárokat, a néprajz oktatása történelem és magyar szakos tanárokra marad, holott van náluk a témában képzettebb tanári réteg is.

A régi érettségi rendszer visszaállításával én személy szerint nem értek egyet, tekintve, hogy sokkal fontosabb a gyerekek képességeit fejleszteni, mint a lexikális tudásukat. Itt gondolok arra, hogy nem fogják elolvasni a kötelező olvasmányokat, ha ezekről egyfajta lexikális tudást kell visszaadni, tehát, hogy ki a főszereplő, mikor mit csinál – mert ezt megtalálja bármelyik jobbfajta összefoglalóban. Viszont ha valamiféle kreatív feladatot kap, amit csak akkor tud megoldani, ha elolvassa a kötelezőt és a feladatmegoldás még akár érdekli is, sokkal szívesebben és többet fog olvasni. A kétszintű érettségi pedig pont ezt a fajta kreatív elemzési és feladat-megoldási képességet helyezi előtérbe. Ha tetszik, ha nem. Ehelyett viszont újra engedélyezni kellene az iskoláknak, hogy felvételiztessenek. Ez több okból is fontos lenne: egy humán beállítottságú gimnázium – mint a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium – nem biztos, hogy megfelelőképpen tud fejleszteni egy reálos kisdiákot, míg a szintén győri Révai Gimnázium a maga reálos tanárgárdájával alkalmasabb erre a feladatra. Arról nem is beszélve, hogy sokszor gyengébb képességű gyerekeket tesznek be a szüleik elit gimnáziumokba, amivel nagy károkat okoznak a gyermeknek. Hiszen lehet, hogy valamilyen másfajta szakmában sokkal jobban érezné magát. Ezeket a gyerekeket a felvételi tudja kiszűrni.

Végül de nem utolsó sorban a Jobbik az iskolai erőszak visszaszorítását szeretné elérni. Talán ez a legkeményebb dió, hiszen az erőszakos gyerekek nem véletlenül lettek ilyenek, és sokszor az ő szüleik verik meg a tanárt, mutatva a rossz példát ezzel csemetéiknek. Ez ellen talán a leginkább úgy lehet küzdeni, hogy a tanárt megverő szülő gyerekeit meghatározott időre speciális iskolába utalhatják, ahol újra szocializálják őket, a szülőket pedig nem különben: tehát ha egy szülő megver egy tanárt, akkor a gyerekét bentlakásos speciális iskolába kell adnia, neki magának pedig délutánonként továbbképzésre kell járnia, ahol szükség esetén akár írni-olvasni is megtanítják. Ha ezt nem teszi meg, akkor elesik s segélyek egy részétől és így tovább. Talán ebbe az irányba is érdemes lenne gondolkodnia a Jobbiknak, amikor vissza akarja szorítani az iskolai erőszakot.

Alapvetően tehát a program jó, célkitűzései támogathatóak, ám néhány helyen erős hiányosságok mutatkoznak, ahogyan feljebb kifejtettem: a tanárok megbecsülését nemcsak meg kell erősíteni, hanem oda is kell figyelni rájuk jobban, nemcsak az erőszakos diákot, hanem a szüleit is nevelni kell és jobb lenne, ha átgondolnák a kettős érettségi-rendszerről alkotott véleményüket. Talán érdemesebb ezt a rendszert továbbfejleszteni.
Gubicza Eszter

A Jobbik kulturális programja

A Jobbik kultúrpolitikájának fő feladata a magyar nemzettudat erősítése, a gúnyhatáron túli kulturális, oktatási élet támogatása, illetve a vidéki kultúrélet fejlesztése.

A párt egyik célja Budapestet a Kárpátok kulturális fővárosává tenni. Ide tartozik a szobrok, utcanevek lecserélésének programja, mint például a Szabadság tér átalakításának terve, melynek keretében a jelnlegi - kordonnal védett - szovjet szégyenemlékmű helyére az eredeti Ereklyés Országzászló kerülne. A Kossuth térről a hazaáruló Károlyi szobrát haladéktalanul eltávolítanák. Horthy Miklós, Wass Albert, Teleki Pál, Tormay Cécile, Hamvas Béla, illetve hozzájuk hasonló méltatlanul elfeledett nemzeti nagyjainkat tennék a nemzetáruló személyek szobrainak helyére, ami alapvetően jó ötlet, mivel egy utcanév, egy szobor a nemzet gondolkodásának egyik legjobb indikátora. Itt azonban figyelni kell, mit és hogyan távolítanak el.

Kezdeményezik a szovjetek által felrobbantott Regnum Marianum templom újjáépítését, illetve terveik között szerepel egy Trianon Múzeum megnyitása is. A programból nem derül ki, hogy ezt a már létező, várpalotai múzeummal való együttműködés által kívánják-e elérni, vagy egy teljesen különálló intézményben gondolkoznak.

Vona Gáborék a társadalmi kultúra és műveltség érdekében 50%-kal kívánják csökkenteni az állandó kiállítások díját és a könyvtártagsági díjakat, ami a szegénységben élők számára tenné könnyebbé az értelmes kikapcsolódást. Az így államháztartásból kieső összeget a miniszteri és egyéb központi keretek csökkentésével pótolnák. A párt a vidéki kultúrélet fellendítésére hozná létre a Magyar Nemzeti Vándorszínházat, mely szintén hiánypótló ötlet. Bár már van pár olyan színház,mely jelenleg is ezt a szerepet tölti be (elég a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínházra gondolni), az államtól szinte semmilyen támogatást nem kapnak.

A liberális kultúrdiktatúrát a nemzeti büszkeség, a család, illetve a keresztény értékrend propagálásával számolnák fel, melyre jelenlegi - globalizált, értékek nélküli - világunkban igen nagy szükség van. Alkotmányban védenék meg az elmúlt években méltatlanul támadott ősi nemzeti jelképeinket, például a Szent Koronát, a történelmi zászlókat, vagy a turulmadarat.

Valódi őstörténetünk megismerésére létrehoznák a Magyar Őstörténeti Intézetet. Ez egy elég ingoványos terület, mivel még a nemzeti oldalon belül is kismillió elmélet létezik ezzel az időszakkal kapcsolatosan. A Jobbiknak vigyáznia kell, nehogy önjelölt, hamis próféták katyvaszainak műhelye legyen az intézmény.

A Jobbik a médiát is megreformálná, a két nagy televíziós csatorna etikai kódexét a valóban értékelvű közszolgálatiság felé változtatva. A párt szerint a média feladata a hiteles tájékoztatás, az értékőrzés és –teremtés, valamint a nemzeti összetartozás erősítése. Ezt a koncessziós jogok megvonásával, kivetendő reklámadóval, illetve a civil kontroll erősítésével érné el.

A párt kultúrprogramja összességében jól átgondolt, szép munka. Reméljük, megválasztásuk után sem fogják elfelejteni!

Noika

A Jobbik sportpolitikájáról pár mondatban

Az alapkérdést miszerint a nemzet felemelkedésének és egészségének alappillére a sport a programban elég célirányosan ki van fejtve. Azonban vannak olyan elemek amelyekkel nem, vagy csak részben lehet egyetérteni.

A szebb jövő:
Az oktatási intézményekben emelt testnevelési óraszámokra, azok törvényi védelmére, míg az óvodai sport esetében annak felkarolására van szükség, ezzel párhuzamosan tornatermek, sportpályák építésére és a diákok egészséges életre, rendszeres testmozgásra való nevelésére.

Először is: fölösleges addig tornatermeket, sportpályákat építeni amíg a meglévők 90%-a felújításra szorul, valamint a sportolók száma drámaian lecsökkent a finanszírozással együtt.A meglévő létesítmények állapotjavítása és az állagának megőrzése legyen a cél. Több városban és községekben kihasználatlanul vannak ezek a létesítmények.

Célorientált felújításokkal , és mobilisabb szakképzéssel hatalmas előrelépéseket lehetne elérni.

„A városi, kerületi sportegyesületek és az oktatási intézmények között szükség van az önkormányzatok aktív, a számukra kötelezővé tett feladatvállaló részvételére.”

Ez most is így van , az más kérdés hogy minden helyen különböző sikerrel működik. Minden városnak van sportbizottsága (esetlegesen összevonva más bizottságokkal), akik az önkormányzatban tevékenykednek vagy nem!

„ Tiszta viszonyokat teremtünk az élsportban tevékenykedő vezetők és sportolók bérezését illetően.”

Ez újabb probléma ugyanis az élsport milliárdos üzletté válása óta, a piac árazza be a szakemberek ”árát”. Próbálkoztak évtizedekkel ezelőtt ezt szabályozni, ennek következményeként a hazai szakemberek külföldre ”disszidáltak”, s vittek sikerre külföldi sportolókat.

A megoldás hosszútávú, piaci helyzetet (és teljesítményt!!) szem előtt tartó szerződésekkel lehetne talán megoldani. Például a hazai sikeres edzőket 15 évre szerződtetné a sportminisztérium, piacképes keresetet adva a maszek klubokkal egyeztetve, és a leendő magyar központi bank biztosítana, pl. lakáshitelt , ezáltal a kiszámíthatóságot és stabilitást nyugodt munkakörülményeket biztosítva a munkához.

A szebb jövő:
Meg kell teremteni a sport felső szintű képviseletét a kormányzatban, tárca nélküli miniszter vagy önálló minisztérium formájában. Újra kell fogalmazni a Magyar Olimpiai Bizottság, az NSSZ, az önkormányzatok és a szakszövetségek, egyéb egyesületek szerepvállalásának szükségszerű és kötelező lépéseit.
Kialakítjuk az Olimpiai Sportcsomagot (az olimpiai sportágak teljes mértékben – nem olimpiai versenyszámok is – a MOB-hoz tartoznának), és Versenysport Csomagot (a nem olimpiai sportágak és a sport egyéb civil szervezetei pedig az NSSZ-hez tartoznának).
Az önkormányzatok utánpótlás-nevelésben való feladatvállalását erősítenénk.

A szerkezeti nagyobb, gyökeres változtatások milliárdokba kerülnek, és 10-15 év mire talán látszani fog az eredmény, plusz itt a tőke megint beleszólhat döntések támogatásába. A kormányon belüli sportképviselet teljesen helyénvaló, sőt elengedhetetlen!

Azonban először itt a minisztériumi mutyit kellene megszüntetni és a pénzcsapokat azonnal elzárni a jog és munkaviszonyok tisztázásáig.

„Online sportegészségügyi adatbázist hozunk létre, amely az edzők számára közvetlen kapcsolatot biztosít a sportorvosokkal, és ennek segítségével hozzáférhetnek versenyzőik sportorvosi eredményeihez, sportorvosi életútjához, a sérülésekhez, műtétekhez, kezelésekhez."

Ez ombudsman által támadott lesz, személyes adatok, stb. sőt így illetlenek is könnyen hozzájuthatnak olyan adatokhoz amikkel keményen visszaélhetnek. Fölösleges ez ,mert most is lehet egyeztetni az edzőnek a sportoló megbízásával a sportorvossal!

Végszóként: a program sok munkáról tanúskodik, szakembereik céltudatosan és jó munkát végeztek.

Balog László

Folytatjuk hamarosan a program többi részével!

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Fehérbúzavirág, igazad van! De sajnos nem mindennél megoldható az előzetes szakmai gyakorlat. Én például történelmet és angolt tanulok egyetemen.

#2

Igazad van kedves Fehérbúzavirág!
Igazad van kedves Fehérbúzavirág!

Az oktatás, a valódi sokoldalú, gyakorlatot is magába foglaló szakképzés, nagyon fontos, a jövő záloga, a magyar ugyanis a világ egyik leginovatívabb népe gyárilag - azért ebbe érdemes, kötelező, pénzt pumpálni (a cigánygyerekek ma uzsorások szeretnének lenni, a zsidók bankárok, a magyarok póker játékosok - döbbenetes).

Adjon az Isten szép reggelt!

#3

Kicsit megtréfált a rendszer, mert nálam nem látszott, hogy elment az előző beírásom, ígyhát újra írtam. Elnézést, de szerintem, mind két kérdés fontos.
SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYURINAK, ÉS A BEBÖRTÖNZÖTT, ELJÁRÁS ALÁVONT HAZAFIAKNAK!
fehérbuzavirág

#4

Két kérdés merült fel bennem. Az első, hogy amikor a párt történelmi egyházakról beszél, akkor a zsidók egyházát is beleérti e ? A különböző címen adott jóvátétel, és kárpótlásnak véget vette a párt, vagy tovább öntik az itt lévő, és nemzetközi zsidóság zsebébe a magyar adófizetők milliárdjait?

Másik, az oktatáshoz kapcsolódik. Nem találtam a párt programjában sehol semmit a szakképzésről. Konkrétan szakmunkás, és szakközépiskolai képzésre gondolok.
Vannak bizonyos rétegek, akik soha, vagy csak elvétve kerülnek be a felsőoktatásba, illetve vannak olyan csoportok, akik túlsúlyban vannak a felsőoktatást végzők között, kedvező anyagi helyzetük miatt.
Nos a szakmunkás képzés az alacsonyan szocializáltaknak tudna munkát adni, míg a szakközépiskolai képzés egyfajta beugrónak kellene hogy legyen a felsőoktatásba, pl, eü. szakközép az orvosi diplomához, vagy kőműves, vízvezeték, villany szerelő, az építőipari, mg. szakközép a mezőgazdász, állatorvosi diplomához, stb, stb.... Ott aztán nem lehetne diszkriminációra hivatkozni, mert a trágyás talicska, a vakolókanál, az ágytál nem nézi, hogy magyar, cigány, vagy zsidó e a gyerek, csak meg kell fogni és dolgozni vele. Ezzel a módszerrel, tényleg azok mehetnének felsőoktatásba, akik komolyan gondolják hogy az adott területen akarnak a tanulmányaik befejezése után is dolgozni. Megfelelő kedvezményekkel, támogatásokkal , az állami rendszer részévé téve, a szak-munkás képzést vállaló munkáltatók, kinevelhetnék az új szakikat maguknak, és ezzel még a foglalkoztatottságot is növelni lehetne. De erről egy szó sincs a jobbik programjában, csak az általános iskolára találtam utalást, és a felsőoktatásra.
SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYURINAK, ÉS A BEBÖRTÖNZÖTT, ELJÁRÁS ALÁVONT HAZAFIAKNAK!
fehérbuzavirág

#5

fehérbúzavirág!
Maximálisan egyetértek veled.
Ezt így kéne csinálni, mert ennek van jövője.

#6

fehérbúzavirág!
Maximálisan egyetértek veled.
Ezt így kéne csinálni, mert ennek van jövője.

#7

Nos, van itt valami ami nagyon zavar a párt közzé tett programjában.
Ma ha történelmi egyházakról beszélnek akkor a katolikus, református,evangélikus, és a zsidó egyházat értik. A párt nem nevezi egyértelműen meg, hogy a keresztény egyházakra gondol e, vagy a zsidóknak is teret, és pénzt akar adni? Nem olvastam sehol, hogy a számolatlanul a zsidó egyházba öntött pénzeknek gátat akarnak szabni, az ilyen olyan túlélésért kapott jóvátételi, és kárpótlási milliárdokat folyósítják e tovább, vagy sem?

Az oktatás kérdése nagyon fontos, az elemi és közép iskola, és a diplomás képzés is. Viszont sehol, egyetlen párt, és nem csak a Jobbik, programjában nem találtam erre részt, nem tekintik kiemelt fontosságúnak a szakképzést. Bizonyos néprétegek eleve kiesnek a felsőoktatásból, ahhoz, hogy hasznos tagjai lehessenek a nemzetnek, ahhoz képezni kell őket, még hozzá szak-képezni. Ráadásul, ma már szinte minden területen hiány van, kétkezi szakmunkásokból. A szakmunkás képzéshez, viszont olyan iskolák, vállalatok, cégek kellenek, ahol az elmélet mellett a gyakorlatot is megtudják szerezni, normál állami képzés keretében. A hagyományos szakmunkás, és szakközép iskoláknak van létjogosultsága. Egyúttal a foglalkoztatás elősegítését lehet ezzel a módszerrel erősíteni. Kedvezmények, fejlesztési támogatás formájában, a képzett, kinevelt munkaerőt is meglehet tartani. Bizonyos diplomákhoz eleve kötelezővé kellene tenni az előtte lévő szakközép iskolai végzettséget, pl. orvos, csak az lehessen aki egészségügyi szakközép iskolát végzet, agrármérnök, állatorvos, aki mezőgazdasági szakközepet, építő mérnök, aki építőipari szakközepet végzett. A szakközépben eltöltött idő fele gyakorlat , ami azt jelenti, hogy olyanok maradnak meg a pályán, akiknek, ha úgy adódik a munka sem büdös. Mert ott is dolgozni kell, apuka, anyuka, nem veheti meg a diplomát a csemetéjének, és a vakolókanál, ágytál, trágyás talicska nem nézi, hogy magyar, cigány, vagy zsidó e a gyerek, azt meg kell fogni, és dolgozni vele. Valós szakmai tudást kell szerezni, nem semmire való papírokért eltöltetni a gyerekekkel az időt.
SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYURINAK, ÉS A BEBÖRTÖNZÖTT, ELJÁRÁS ALÁVONT HAZAFIAKANK!
fehérbuzavirág

#8

Jogos a borsó,A történéseket nem lehet összehasonlítani mohács itt kizárólag az ország tragikus elvesztését jelöli.

#9

Igazad van Tizedes!
Igazad van Tizedes!
Igazad van Tizedes!

Országgyűlési biztosok:
-Állampolgári jogok biztosa
-Adatvédelmi biztos
-Kisebbségi jogok biztosa
-A jövő nemzedékek biztosa
(az ombohócman-t bíztos varászszónak hiszik, más magyarázat nincs)
Adjon az Isten szebb jövőt!

#10

(Bocsánat... úgy látszik hogy többször küldi be a hozzászólást ha türelmetlen vagy és mérgedben sokszor kattintas a gombra Smiling )

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit