Már hároméves kortól indult óvodásoknak nemrégiben egy, az ausztráliai Új-Dél Walesi regionális kormányzat által támogatott oktatási program, amely a kis totyogóknak hivatott megtanítani azt, hogy a másság szép. Szeressük a multikulturalizmust és tanuljunk toleranciát. Jó sokat. Hisz erre van szükség hároméves korban, mi másra.
Maga a program mindent bevet annak érdekében, hogy mihamarabb elérje a "szeressük egymást, gyerekek" állapotot: a foglalkozások során multikulti ételek, multikulti zene, multikulti könyvek kerülnek elő, s 'érdekes' beszélgetések zajlanak majd arról, hogy mennyire szép a másság. Az óvoda vezetője szerint valószínűleg majd szem nem marad szárazon.
Eme elengedhetetlenül fontos intézkedés meghozatalára a 2005-ös cronullai faji zavargások miatt volt szükség. Anno 2005 decemberében több, mint ötezer lakos tiltakozott a főleg közel-keleti bevándorlók által okozott riasztói bűnözési hullám ellen. Az ilyen és ehhez hasonló esetek legjobb megoldási módja pedig tudvalevőleg az, ha már egészen kicsi korban megtanítjuk gyermekeinknek, hogy automatikusan csússzanak porban, ha idegent látnak, mert ez korrekt politikailag.
(Forrás: News.com)








Hozzászólások
Mi a fene. A amilyi politikusokat ki a pénzeli.

Európát és a nyúgati civillizációt a kezdetekbe az emelte nagyjá hogy ha nem beszélted az adott nép nyelvét akkor levágtak.(egy középkori lovag ha talákozott egy más nációba tartozóval ha általa nem is mert vagy nem kedvelt náció tagja volt az akivel találkozól na az rajta veszetet).
Mi lessz itt 500 év múlva nem is lessz nyugati civillizáció na akkor az emberiségnek hosszútávon vége!
Mért baj a szélsőjobb mert sterited kinek a fegyvere a klobalizáció és az indokolatlan büntudat keltés?
Itt európába érik egy új eddig nem látott szélsőjobbos eszmeredszer mely Londontól-Stokholmik minden európai nemzeted magával ragad és ahhoz képest hitler csak egy kontár volt. Szerintem ez lassan az egyetlen helyes inmun válasz erre a Globi libis fertőzésre
Elnézést kérek a Szent Korona Rádió szerkesztőségétől,de mivel 1 számítógépünk van,és anyukám és én is regisztráltam ezen a honlapon,Anya volt bejelentkezve,ezért az előző üzenetet az ő nevében kültdte el.(p.Judit)Most vettem észre.
Mégegyszer bocs.És P.Judit nevét a hozzászólásnál légyszi írjátok át a nevemre,ha van lehetőség rá.
Előre is köszi.
Ha mindenkit tolerálni kell,a szélsőjobboldalt miért nem tolerálják?!
Halál a multikultúrára!!!
Szebb jövőt!
Halál a multikultúrára!!!
Szebb jövőt!
Németh Ákos Taksony