Egy az Isten, egy a Nemzet

A Trianonban szétszakított Magyarság 2004. december 5-én kapott egy újabb esélyt, hogy az oly sok ízben porcikáira szakított nemzetünket „egyesítse”. A lehetőség adott volt, de a csekély többségi támogatás kevésnek bizonyult.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) 2004-ben útjára indított egy kezdeményezést, amelyben felkívánta hívni híveinek figyelmét a december 5-ére kitűzött referendum fontosságára. Ezt a történelmi Magyarország különböző – elszakított – területeinek református lelkipásztorainak szolgálatával kívánta nyomatékosítani. Így érkeztek az összetartozás jegyében két vasárnap (2004. november 28-án, és 2004. december 5-én) vendég igehirdetők Erdélyből és Kárpátaljáról – és elvétve Felvidékről és Délvidékről is - szinte minden csonkahoni református gyülekezetbe. A két vasárnap alatt, mintegy 1000 magyar lelkipásztor érkezett az anyaországba igét hirdetni.

Még ha ismerős,
még ha idegen.
Még ha nem lehet
mégis fogd kezem!
Még van hazám
bár csak képzelem.
Még ha nincsen is
mégis jöjj velem!
(Kormorán - December 5)

A népszavazás gyalázatos eredménye után a MRE 2005 húsvétját követően egyfajta bocsánatkérés jegyében megszervezte az anyaországi lelkészek viszont szolgálatát Erdélyben és Kárpátalján.

A referendum egy éves évfordulóján még úgy tűnt, hagyomány lesz a kezdeményezésből, és ismét vendég lelkipásztorok érkeztek Erdélyből és Kárpátaljáról az anyaországi református gyülekezeteibe. Sajnálatos módon, feleződött a szolgálatot tevő lelkészek száma, és már csak mintegy félezer lelkész hirdette Isten igéjét a magyar nemzet egységének jegyében
Majd 2006 húsvétján Magyarországról utaztak ismét Erdélybe és Kárpátaljára református lelkipásztorok vendégszolgálatra.

A MRE hivatalos szervezése itt megállt, és 2006 decemberében már csak önszerveződés keretében érkeztek lelkészek az anyaországba. Ez sajnos 2007-ben sem változott. Pontos számadatok éppen ezért nem is állnak rendelkezésre, hogy hány lelkipásztor érkezett. Egy hiteles adat szerint Bács-Kiskun megyébe – Erdélyből, a dési egyházmegyéből – két lelkész érkezett a kudarcba fulladt népszavazás harmadik évfordulójára- és a testvériségre emlékeztetni. Juhos János Szentmátéból és Szabó Attila Magyarnemegyéből érkeztek. Solton és Tiszakécskén szolgáltak december 7-én és 8-án, és 9-én.

Mindkettőjük tiszakécskei szolgálatát leadja a Szent Korona Rádió.
December 21-én, péntekeken 17 órától Szabó Attila prédikációja lesz hallható, „Jézus jön és megszabadít gyötrő gondolatainktól” (Márk 5:1-21) címmel.
December 22-én, szombaton 13 órától Juhos János prédikációja lesz hallható, „Jézus jön és társunk lesz” (János 5:1-16) címmel.

A velük készített interjú pedig, mind két nap a prédikációjuk után kerül adásba itt a Szent Korona Rádióban. A beszélgetésben kitértünk a 2004-es népszavazásra, és arra, hogy miként telik advent Erdély földjén.

(A Tiszakécskén 2007.december 3-tól 8-ig tartott evangélizációs sorozat minden estéjének hanganyagát hamarosan letölthetővé tesszük, a lelkészek interjúival együtt.)

(HeMK - Szent Korona Rádió)

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!