Kecskeméten is nagyon rossz a helyzet cigánybűnözés terén. A cikk, a videó, és az interjú létrejötte a véletlennek köszönhető, hiszen belebotlottam az incidensbe. A sofőr készségesen mesélte a történeteket, hiszen már elegük van ezekből a bűnözőkből, és örült hogy videóra vettem a történteket, de sajnos nem a cselekmény legelejétől. A jelenlegi jogszabályok értelmében semmit nem tehetnek ellenük, csak tűrik az atrocitásokat.
Mint már megszokhattuk, és nap mint nap tapasztaljuk, a cigányok nagy része képtelen beilleszkedni társadalmunkba. Ezzel nem is lenne olyan nagy baj, ha dolgoznának, iskolába járatnák gyermekeiket és becsületesen élnék mindennapjaikat.
Hogy ez meg fog-e valaha valósulni nem tudom, de az biztos, hogy ami jelen pillanatban folyik, az elviselhetetlen. A gyerekek és a fiatalok félnek utcára járni olyan helyeken, ahol ezek az emberek megfordulnak. Olyan szórakozóhelyekre járnak, ahol kevesebb a bajkeverő, az iskolákban, kollégiumokban rettegésbe tartják nem cigány embertársaikat. A hírek nap mint nap tele vannak gyilkosságokkal, lopásokkal, amiket ezek az emberek és fiatalkorú cigányok követnek el. A törvényhozó szervektől, bíróságoktól hiába várunk megérdemelt büntetéseket, ezeket nagyon ritkán, vagy sohasem kapják meg.
A következő incidens a héten történt, és jól szemlélteti a helyzetet. A bűnöző cigányok szokásait, és a becsületes munkát végző emberek kihasználását cigánymódra. Az eset egy taxi parkolóban történt, ahol a taxisok nem voltak hajlandók elszállítani a koszos ruhákat viselő bűnöző embereket, akik szokás szerint erre agresszióval válaszoltak. Sikerült készítenem amatőr videó felvételt ahol már a rendőri igazoltatás folyik, az eset tisztázása.
A rendőri intézkedés után interjút készítettem a taxi vezetőjével is.
- Jó napot kívánok. Távolról nyomon követtem az eseményeket, láttam, hogy kötekedett magával három cigány. Mi történt pontosan?
- Nem akartam elvinni őket a közeli cigánytelepre, hiszen már megjártam velük többször is. Miután az előttem lévő taxi vezetője nem akarta elvinni őket a kiszemelt helyre, nálam próbálkoztak, de én is megmondtam nekik, hogy nem viszem őket sehova. Megvan róluk a véleményem és már káros tapasztalataim is vannak.
- Hogy érti ezt, milyen tapasztalatok?
- Nem utálom a cigányokat, de ezeket a bűnözőket nem viszem el, és a kollégáim se viszik már őket sehova. Már egyszer ellopták a pénztárcámat is. Máskor egy fiatalabb itt a sebváltó környékén kutakodott, itt van a pénzem, a személyes tárgyaim, hiába mondom nekik, nem hajlandóak szót fogadni.
- Mi történt eztán?
- Ezután a félmázsás úriember úgy becsapta az autóm ajtaját, hogy azt hittem kitörik az autóüveg. Dühömben kiszálltam az autóból és a férfi elé álltam, ő már arca elé tette ökölbe szorított kezét, hogy megüssön de szerencsére nem tette. Eközben a nő hangosan ordibálta, hogy gyilkos! bérgyilkos! A férfi olyan hirtelen lépett hátra, hogy leesett róla mindkét papucsa, hátat fordítottam neki, az irányt az autómnak vettem, közben belerúgtam a lábbelijébe. A cigányasszony rögtön hívta a rendőrséget, én pedig szóltam a taxis kollégáimnak, hogy valaki hamar jöjjön ide. A harmadik férfi fel alá szaladgált a környékbeli utcákba, az okát nem tudom, talán „segítséget” akart hívni. Ezek után hangos szóváltások következtek, és a nő kiabálta, hogy ezt még meg fogom keserülni.
- Még miket mondtak magának?
- Folyamatosan trágár kijelentéseket tettek, a nő ordibált és életveszélyesen megfenyegetett.
Szerencsére a taxis kolléga hamar ideért. Elmondtam neki mi történt, és néhány percre rá megjöttek a rendőrök is.
- Mivel vádolták önt a cigányok?
- Azzal érveltek, hogy rájuk támadtam. Nem tettek feljelentést a helyszínen, de azzal fenyegetőztek, hogy elmennek a rendőrségre és feljelentenek. Elmondtam a rendőröknek, hogy mi történt, nem tett senki feljelentést, a rendőrök végeztek és arrébbálltak. Ezután szálltál te be a kocsimba.
A sofőr behívta a mögötte parkoló, segítségére érkező társát az autóba, helyeselte kollégája fellépését, és megerősítette, hogy már vele is történtek hasonló esetek munka közben.
Ezután arról kezdtek el mesélni, hogy az orvosok sem mernek kijárni a helyi cigánytelepre, mert megverik őket, és ellopják a pénzüket. Továbbá a rendőrség sem szokott azon a környéken járőrözni, bármi történhet az emberekkel azon a környéken.
[video]
(Szent Korona Rádió - Turulmadár89)





Hozzászólások
nah igen én is azt hittem, hogy többen vannak, de csak kiskorban, sokkal több purdé születik mint magyar gyerek ez igaz, de a halálozási arányuk és a várható élettartamuk jóval alacsonyabb, mint a magyaroké, egymást is irtják rendesen, meg ugye egy koszos putriban azért valamivel kevesebb esélye van életben maradni egy csecsemőnek... Azért nem készítenek ilyen statisztikákat, mert az etnikai megkülönböztetés lenne, és ha csinálnak is ilyet az nem reprezentatív, csak azt méri hányan vallják magukat cigánynak.
Szaszy!Ilyet senki nem készít,mert megmutatná a valóságot!!!!Kiderülne ami egy szakálas viccben már feszegettek,hogy attól kissebség,mert a többség a börtönben!De ami a legnagyobb probléma,hogy lassan valóban nem lesznek kissebség.Mert szaporodnak mint a nyulak.Mit várunk olyanoktól,milyen felzárkoztatást,ahol a mai hírek szerint,a 61 éves "nagypapa"a 12 éves süketnéma unokájának gyereket csinál??????Én kétszeres anyuka vagyok,talán ezért is szörnyűlködök.A hír elhangzott a TV-ben,de hogy cigány az elkövető azt elhallgatták.Azt csak máshonnan lehet megtudni.Ahol élek,egy magyar 16 éves lány otthagyta egy wc-ben az újszülött babáját,neki a nevét,korát,es a helység nevét is kiírta a Blikk.A média hetekig harsogta.Még az is megjelent róla,hogy másodikas középiskolás.A saját szememmel olvastam.
Hogy Neked milyen igazad van! Pl. Miert nem csinalnak Statisztikat arrol, hany Cigany es Hany Magyar volt börtönben az elmult 10 evben. En meg nem lattam ilyet es Ti???
Érdemes elolvasni a Tolnai világ lexikonban a cigókról szóló fejezetet!Csak egy-két idézet:Valamennyi európai népfaj között a legkülönösebb,máig megőrizte ősi földjéről,Indiából hozott szokásait.Nem hasonlít egyetlen művel népfajhoz sem.Makacsúl örzik szokásaikat,nem tűrnek semmilyen korlátot...Nincs az erőszaknak olyan formálya,amellyel megfékezésüket meg nem kisérelték volna.Hatástalan maradt a másik végletbe csapó próbálkozás is amelyet tisztán a humanizmus irányított...Nekem az 1928-as kiadás van meg.Azóta változott valami?Annyit igen,hogy nem vándorolnak,hanem élősködnek amíg tudnak,és kin? Akik hagyják!Rémísztő,legalábbis nekem.Már most sok helyen rettegés van.Mi lesz a gyerekeinkel?Mert szaporodnak és szaporodnak,minőség helyett mennyiség.Nem jó omen.
csepipapa Ezt a mocskos cigány bandát mivelhogy kilencven százalékuk megjárja a börtönt úgy férfi mint nő, benn a börtönben sterilizálni kellene, a nőket elkötni.
Mert tényleg bejön a jóslatuk elöbbb-utobb tulsúlyban lesznek akkor jaj nekünk. Már így is retteg a Magyar lakósság tőlük, nem mernek disznót tartani élve ellopják, a tehenet az istálóban leölik szét darabolják, a száradni kiterített ruhát reggelre ellopják. A füstölőből kilopják a húst.Megeröszakolják a nőket, gyilkolnak, koldulnak. Meddig türünk még közben azért nem emelkedik a nyugdíj a gyes a jogosan járó szociális támogatás mert ezt a csürhét liberális pajeszos támogatással /megélhetési búnözők/ milliárdokkal támogatja a kormány igaz Ők sem különbek egymásra találtak.
Gratulálok Turul jó kis cikket csináltál! Amúgy én is ott voltam a helyszínen és tanusíthatom az események hitelességét. És sajnos valóban ez a helyzet hogy este szinte életveszély a központban sétálni hiszem bármikor megtámadhatnak a "megélhetési bűnözők hadai"! A taxist pedig teljesen megértem.