Magyar Jelen: Orbán Viktor parasztvakító magánhadserege

A két hetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

Címlapon:

A TEK gyakorlatilag bárkit megfigyelhet, bármit megtehet. A nemzetbiztonsági törvény alapján a TEK-nek semmiféle engedélyre nincs szüksége akkor, ha csapdát állít, fedőokmányt használ, fedőintézményt hoz létre, ahhoz em kell engedély, hogy szemmel tartsanak egy objektumot, valakit az utcán megfigyeljenek, lefényképezzenek, vagy rögzítsenek egy élőszóban (tehát nem telefonon vagy magánlakásban) elhangzott beszélgetést – ehhez azonban a rendőröknek sincs szüksége külön engedélyre. A

Budaházy György: Az ügyészség még mindig a bolsevik szörnyemlékművet védi

De 2012-ben Orbán Magyarországán nem az ilyen ügyekben van közkegyelem, hanem Gyurcsányéknak, hogy még véletlenül se kelljen végigcsinálniuk semmiféle olyan herce-hurcát, amikből nekünk tucatszámszor kijutott és kijut. Ez van ma. Vajon mikor mondják ki a Fideszre szavazó tömegek végre, hogy „édes Istenem, nem ilyen lovat akartunk”?

Egy harcos gondolatai: Néhány észrevétel a tradicionális
szellem és a katolicizmus kapcsolatáról

A gond azon megszállottakkal van, akik úgy hisznek egy vallás bizonyos tanításában, hogy a másik vallás tanítását nemcsak tévesnek tartják, hanem azt sem fogadják el, hogy más ebben hisz – ilyen személyekből lesz a téves messianisztikus tudattal rendelkező szektás.

Siklósi András: G. Grass írása magyarul, kommentárra

Mindent összevetve, föltétlenül Grass becsületére válik, hogy viszonylag nyíltan és igazságosan (bár az irániakat kissé leminősítve „tapsnépnek”, míg vezetőit „szájhősöknek” nevezi!) szólt egy olyan témáról, amit bolygónk „szalonképes” művészei és politikusai, merő gyávaságból, rendre a szőnyeg alá söpörnek.

Veszélyben a nehezen felépített nemzeti intézményrendszer

Interjú a Viking Bolt vezetőjével.

Döglött Aknák II. rész - MAHART-MALÉV-MÁV-BKV

A MAHART már régen nincs. Se magyar tenger hajózás, se dunai folyami teherhajózás. A székháza kaszinó. Nagyszerű tengerészeink, matrózaink szétszóródtak. Nincs Ganz hajó és Darugyár sem, helyén izraeli Autóker holding lakóparkja és az izraeli katonai elhárítótisztek, az Ofer testvérek Duna plázája. A MÁV a csőd szélén tántorog, áruszállítási üzletágát, a MÁV Cargot eladták Gulya anyuka Bt-jének lobbizása eredményeként a konkurens osztrák államnak. Nincs Ganz-Mávag, csarnokaiban kínai zsibvásár. Nincs Rába Vagon és Gépgyár, a 40 hektár izraeli tulajdonú lakópark telek lett volna, ma üres. A BKV a csőd közelében vegetál már évtizedek óta. A MALÉV-et most kergették csődbe.

Ustawka

A férfias küzdelem ősi, véres formája a mai korban.

... még számos érdekes és hiánypótló cikket olvashat a legújabb számban. Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen)

Magyar Jelen: Döglött aknák

A kéthetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

Címlapon:

A nyugat az őt kiszolgáló szocialista-szabad-demokrata hatalom által elérte célját. Megfosztották hazánkat nagy közlekedési állami vállalataitól és világhírű közlekedési járműgyártási iparunktól. Nem véletlen, hogy ez így törtent. A hajózás, a repülés csak közlekedés lenne és nem információ és multiplikáló hatású gazdasági ágazat? Éppen a MALÉV csődnél ne számítana a hatalomnak a nemzeti érdek, a brend, a MALÉV márkanév megtartása, amelynek felépítése 67 év munkája, de lerombolása csak egy perc volt?

Márciusban újra kezdjük

Rendszervágás néven indult közel két hónapja egy Facebook-csoport, amely válasz kíván lenni azokra a hasonló internetes csoportokra, amelyek mögött a baloldali erők, elsősorban Gyurcsány Ferenc körei állnak. Mára legismertebb ilyen, látszólag alulról indult baloldali kezdeményezés az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért”, rövidebb nevén, a Millacsoport lett, amely immáron több tízezer fős tömegtüntetéseket szervez minden nemzeti ünnepen. Olyan ikonjai vannak, mint az SZDSZ-es Kulka János színművész, vagy a himnuszból gúnyos dalt költő, majd a jobbikosokat mocskoló és provokáló repper, Pityinger László, művésznevén „Dopeman”. A háttérben pedig az MSZP-hez és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióhoz és holdudvarukhoz köthető személyek állnak. A Rendszervágás, amelynek (a Facebookon) egyelőre közel 1500 tagja van, egyrészt velük kívánja felvenni a harcot, ugyanakkor a kormánynak is hadat üzen, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy a hazánkat gyarmattá süllyesztő nemzetközi erőkkel is ütközni készül. Legalábbis erre következtethetünk a Lúdas Matyit a logójának választó Facebook-csoport egyelőre 10 pontos követeléséből, amelyet az 1848-as 12 pont mintájára tett közzé a napokban. A követelés pontjait a csoport tagjai közösen javasolták.

Toroczkai László: Hajszálon múlt a vérfürdő!

Vizsgálatot követel Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője és a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője a vasárnapi vízilabda Bajnokok Ligája mérkőzésen történt szerb szurkolói rendbontás miatt.

Csurka István öröksége

Ez az írás sem ítélkezés, csupán egy szomorú búcsúzás egy nagy embertől, aki megérdemelné, hogy mindannyian ott legyünk az utolsó útján, azok is, akikbe élete végső szakaszában igaztalanul belerúgott.

Siklósi András: Számoljunk el! (Véresen komoly gúnyirat)

Sokáig birkatürelemmel vártam arra, hogy a rengeteg szörnyűség mellett, ami eddig az EU-ból zúdult ránk, végre valami kedvezőbb intézkedés is születik a javunkra. Reméltem, hogy önök is átérzik, nem lehet korlátlanul fosztogatni és gyarmatosítani Európa népeit; miközben egy szűk ragadozó réteg mohó féktelenséggel tömi a zsebeit a sarcként beszedett közvagyonból, s a mi verejtékünk gyümölcseit fölhabzsolva hízik kövérre. Önök lassan mindent elvesznek tőlünk, ám semmit se nyújtanak érte. Nem jól van ez így!

Nicolas de Lamberterie: Oroszország valódi alternatíva lehet Magyarország számára

Alexander Latsa egy francia újságíró és elemző, aki Moszkvában él. Ő az orosz RIA-Novosti hírügynökség egyik hírszerkesztője, és szerkesztője egy honlapnak (www.alexandrelatsa.ru), amely Eurázsia geopolitikájával és demográfiájával foglalkozik. Együttműködik az orosz eurázsiai mozgalommal és több intézménnyel a geopolitika terén. Számos könyv társszerkesztője, Putyin rendszerének kitűnő ismerője. Moszkvából adott interjút a Magyar Jelennek.

A felcsúti szélerőmű - Csapdában az orkánerejű szél

Felcsút határában nemrég fejeződött be az első ipari teljesítményű, függőleges tengelyű szélerőmű megépítése. Ilyen nagy jelentőségű találmány a transzformátor feltalálása óta Magyarországon a villamosiparban nem született - mondta Dr. Lukács György professzor a függőleges tengelyű szélerőműről, amelyet 15 év alatt fejlesztett ki Dr. Györgyi Viktor. A feltalálóval beszélgettünk.

... még számos érdekes és hiánypótló cikket olvashat a legújabb számban. Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen)

Magyar Jelen: LMP-Fidesz szövetség a hazai termékek pénzeinek megfejésében

A kéthetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

Címlapon:

Ezek szerint tehát, az izraeliek által uralt gyógyszergyártó piac által lefizetett emberek fognak nekünk helyi termékeket népszerűsítő kampányt csinálni. Ez azonban még hagyján, mert ismét összeérnek a politikai szálak is.

Budaházy György: A hazai büntetőeljárás egy újabb visszássága

A hazai jogrendszer egy érdekes vetületére szeretném most felhívni az olvasóim figyelmét ezzel a kis eszmefuttatással.

Egy harcos gondolatai: A pártrendszer és a Jobbik vizsgálatáról

A nemzeti oldaliak vizsgálódásai alapvetően teljesen hibás álláspontról indulnak ki. Az egyének saját maguk túlértékelése vezet el oda, hogy azt hiszik, számít a véleményük, és ami ennél is súlyosabb, hogy elvárják, hogy meghallgassák, figyelembe vegyék.

Délvidék: Orbánék csúnyán kihagyott ziccerei

Most, amikor a csonkaországot rendkívül súlyos anyagi és erkölcsi válság sújtja, lehet, hogy valaki gusztustalannak tartja a délvidéki magyarság problémáinak további sorolását és a déli végekről érkező állandó "siránkozást" és számonkérést. Felmerül azonban a kérdés, miért ne lennénk mi is egy kicsit önzők (?), amikor az anyaországunk (főleg annak kormányai) sok esetben az együttérzés (szinte) teljes hiányáról tett tanúbizonyságot, hátat fordított nekünk és gyakran úgy tűnt-tűnik, legszívesebben kiradírozna minket a számára "nyűgös ügyek listájáról".

Siklósi András: Szabad-e tüntetni Orbán és társai védelm ében?

Orbánék mesteri képmutatással mindent elkövettek, amit nem kellett volna, ugyanakkor alamuszi megalkuvással mindent elmulasztottak, amit könnyedén megtehettek volna.

Újabb cigánysújtotta településen járt a Betyársereg

Végső elkeseredésükben a Betyársereghez fordultak, akik meg is jelentek kedden mintegy 20 fővel a településen. Ugyancsak megérkeztek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is.

A Nyugat vezető nemzeti politikusa az EU-ról, a Jobbikról, Trianonról

Interjú Bruno Gollnisch-sal a francia Nemzeti Front (FN) európai parlamenti képviselőjével.

Tiszteletadás a bátrak előtt - Beszámoló a Legbátrabb Város emléktúráról

2012. január 28-án 9 órakor több mint 100 fő (az első, tavalyi túra résztvevőinek duplája) találkozott a balassagyarmati vasútállomáson, hogy vonatra szállva elutazzanak Magyarnándorba, az emléktúra kiindulási pontjára. A nagy érdeklődés miatt a menetrendszerinti egy vagon mellé még egyet kellett csatolni, hogy felférjen a csoport. Ezúton is köszönjük a vasutasok segítségét.

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés (csütörtök) előtt egy nappal (szerdán). Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen)

Toroczkai: Vérfrissítésre van szüksége a nemzeti szubkultúrának

A nemzeti oldal egyik vezető személyiségével, Toroczkai Lászlóval beszélgettünk a nemzeti intézmények helyzetéről, a Magyar Szigetről, a megszűnt Klub64-ről és a Magyar Jelenről. Toroczkai őszintén válaszolt a kérdéseinkre, és várja az olvasók véleményeit is.

A Klub64 bezárt, a Magyar Jelen másfél hónapig szünetelt, a Székely Sziget és a Magyar Sziget fesztiválok visszaesést mutatnak. Hanyatlóban vannak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom intézményei?

Ezt nem mondanám, de tény, hogy mi egy évtizedes mozgalom vagyunk, s bizony időnként meg kell újulni. Ugyanakkor ez nem csak ránk, hanem az egész nemzeti radikális szubkultúrára vonatkozik. Nemcsak az emberek, hanem – ha úgy tetszik – a párhuzamos intézményeink is elfáradtak egy kicsit. Nem csupán a Magyar Jelen, hanem a többi nemzeti lap is a fennmaradással küszködik, nem is beszélve a nyomtatott sajtó általános hanyatlásáról. Visszaesésről azért a Székely Sziget és a Magyar Sziget esetében nem beszélnék, de tény, hogy előre lépni már nem tudtunk, mintha az ilyen fesztiválok, amelyeknek kétségtelenül a Magyar Sziget volt az előfutára és zászlóvivője, elérték volna a fejlődésük határait.

Mi lett a Klub64-gyel?

Nagyon régóta szerettük volna megteremteni az első nemzeti szórakozóhelyet, majd számos városban bevonva vállalkozó szellemű, nemzeti érzésű embereket, számos hasonló nemzeti szórakozóhelyet nyitni és ezeket összekapcsolni. Célunk kizárólag az volt, hogy a párhuzamos intézményrendszeren belül megteremtsük a nemzeti érzelműek számára az alternatív szórakozási lehetőséget, ahol cigánybűnözőmentesen, magunkfajták között lazíthattak volna. Az akadály természetesen a pénz volt, ráadásul üzemeltető is kellett, mert nemcsak befektetni való pénzünk nem volt soha, de például én nem is tartom magam alkalmasnak arra, hogy a vendéglátásban vagy a szórakoztatóiparban tevékenykedjek. Tavaly akadt egy vállalkozó, aki felajánlotta, hogy nála megvalósíthatjuk az ötletünket, így működhetett fél éven keresztül a Klub64 Budapest belvárosában. Mi sohasem voltunk tulajdonosok, még bérlők sem, tulajdonképpen programszervezők voltunk. A helynek azonban tetemes rezsiköltségei voltak, a nemzeti közönségnek viszont a budapesti belvárosi árak nem megfizethetőek, így egyszerűen az anyagi veszteségek miatt zárt be a klub, mi december 31-el kiszálltunk belőle. A tulajdonos, velünk ellentétben üzletember, nyilván olyanoknak adja ki a helyet, akik fizetni tudnak. Érdekes tapasztalatokra tehettünk ugyanakkor szert ez alatt a fél év alatt. Egyrészt a klub óriási médiatámadásokat kapott miattunk, de ez volt a kisebbik gond. Számomra inkább az volt a kiábrándító, ahogy a nemzeti közönség fogadta ezt a szórakozóhelyet. Gyakorlatilag csak mocskolódást kaptunk emiatt is az internethuszároktól, semmi sem volt jó nekik. Hiába volt ingyenes a koncert, a sarki éjjel-nappaliból hozták be pofátlan módon a sört, a vécét szétverték, a gipszkarton falat bezúzták, s ha szóltunk, még mi voltunk a rohadékok. Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára, hiszen kivételek ebben az esetben is voltak. Mindazonáltal az igazság az, hogy egyáltalán nem éreztem, hogy megbecsülnék a nemzeti szórakozóhelyet azok, akiknek szántuk, pedig elég sokat dolgoztunk vele, s elég kemény erőkkel kellett megütköznünk, hogy zavartalanul működhessen a klub. Márpedig, ha a lelkesedésem elhagy, akkor nem is csinálom, hiszen ez számunkra nem egy üzleti vállalkozás volt.

Lesz-e máshol nemzeti szórakozóhely, mert azért vagyunk egy páran, akiknek viszont hiányzik.

Nem tudom, én biztosan nem vágok bele még egyszer, viszont ha valaki elég bátor hozzá, s lesz is lehetősége, szívesen segítek a tapasztalataimmal.

A Magyar Szigetet idén soha nem látott támadások érték, rengeteg feljelentést tettek a cionista, „antifa”, kommunista körök. Lesz jövőre is Magyar Sziget?

A Magyar Sziget az egész nemzeti ellenállás alappillére, innen indult nagyon sok minden, tehát a támadások ellenére is azon vagyunk, hogy a Magyar Sziget fennmaradjon. Jövőre azonban gyökeres változások lesznek, és én magam is sokkal jobban kiveszem a részem a szervezésből, valahogy úgy, mint az első években. Egyúttal kérem a Magyar Szigetet „belülről” ismerők észrevételeit, építő jellegű kritikáit, hogy igazi vérfrissítést vihessünk a legnagyobb és legnevesebb nemzeti fesztiválba. A javaslatokat köszönettel veszem és a személyes címemen várom, amely a következő: elnok@hvim.hu

(Szent Korona Rádió)

Magyar Jelen: Ostrom alatt a magyar határ

A kéthetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

Címlapon: Megint a magyarok őrzik a hálátlan Európát - Mindenekelőtt megtudtuk, hogy az elmúlt 6-7 esztendőben kb. hatvanszorosára (!) növekedett a zöldhatáron elfogott migránsok száma. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltséghez tartozó 62 kilométeres határszakaszon (ez a szerbromán- magyar hármas határtól Csongrád megye és Bács-Kiskun megye határáig tartó rész) 2004- ben még csupán 37 határsértőt fogtak el a zöldhatáron, 2009-ben azonban már 1500-at, s a tendencia az elmúlt években is folytatódott.

Toroczkai László: Eljött az ideje a riadókürt megfújásának

A soha véget nem érő adósságot (illetve főként annak kamatait) pedig tovább kell törleszteni. Ennek érdekében újabb és újabb sarcok várnak a magyarokra, jön a 27 százalékos ÁFA, az ebadó, ingatlanadó, földadó, chipsadó, kávéadó és még ki tudja mi. A minimálbér-emelés is elsősorban a magyar kényszervállalkozásokat fogja sújtani, hiszen a már eddig is tetemes járulékok (amelyek egy részét a nagyképű ficsúr, Rogán Antal adóvá akarja átkeresztelni) fizetése immáron elviselhetetlen teherré fog nőni. Ezek már régen nem adók, hiszen a már adózott jövedelmünkből megvásárolt javainkat sarcolják meg. A lenyúzott bőrünk után a húsunk is kell nekik. A lassan 500 forintos üzemanyagárakról még nem is beszéltem. Ha ma egy időutazó jobbágy ide tévedne, akkor nagyon gyorsan visszasietne a középkorba tizedet, kapuadót, háziadót és úrbért fizetni, mert elrettenne attól, amit ma itt tapasztalna: megtermelt jövedelmünket teljes egészében elviszi az állami sarc és a bankok uzsorája. Érthető, hogy robbanás-közelivé vált a helyzet.

Egy harcos gondolatai: Még egyszer a nagy háborúról

Felszínes vizsgálódás során még örülhettünk is volna annak, hogy az MSZ P szétbomlott, és az LMP-nek sem lesz esélye visszakerülni a parlamentbe, hiszen új kihívója támadt. Még ha úgy is lenne, hogy ez a két erő valóban összeveszett, akkor is látni kell, hogy Gyurcsányék Demokratikus Koalíciója hosszú távon sokkal inkább erősebb lesz, mint egy egységes, mára a szavazók sokaságának is vállalhatatlan MSZ P, illetve a szelíden liberális LMP-nél százszor mocskosabb lesz a 4K!. Az egyik variáció az, hogy a választások előtt ezek az erők egyesülnek közös listaállítással, és így már megerősödve, lefedve a teljesen eltévelyedettek halmazának egészét, visszakerülnek a kormányrúdhoz. A legrosszabb forgatókönyv szerint pedig a keletkező megosztottság szándékos, zavart keltve a balliberális szavazókban és ezzel a Jobbikot odaengedik a (látszólagos) hatalomhoz,amikor is az ország helyzete menthetetlen lesz, így a Jobbik fogja „elvinni” a balhét, hosszú évtizedekre megfosztva a jobboldaltól a lehetőséget, hogy ismét talpra álljon.

A modern néger „kultúra” megnyilvánulása - Elevenen elégetés a nyílt utcán

Az elmúlt hetekben bejárta a világhálót egy felkavaró videofelvétel, amelyen azt lehetett látni, ahogy egy afrikai ország modern városának piacterén a tömeg meglincsel egy fiatalembert. Bár, a Kuruc.infó nevű hírportál szerint a néger fiatalnak azért kellett meghalnia, mert homoszexuális volt, a mi nyomozásunk azt az eredményt hozta, hogy a mindössze 15 éves fiút azért gyilkolták meg, mert néhány krumplit lopott a piac egyik árusától. A felvételen az egyik dél-afrikai néger nyelven azt hajtogatja, hogy „csak éhes voltam”. Ez a tény is azt támasztja alá, hogy a mezítlábas, farmert és inget viselő fiatalembert lopáson kapták. A videó mindössze 4 perces és a fiú haláltusáját rögzíti, tulajdonképpen élete utolsó 4 percét.

Néhány gondolat a gerillaharcászatról (6. befejező rész)

A kommunista felforgató Leninnek sok eszement és istentelen gondolatot „köszönhet” a nagy franciaelsötétedés után meghasonlott világ, egy dologban azonban kétségtelenül igaza volt: „Tanulni, tanulni, tanulni”. E helyes megállapítást el kell sajátítani annak a jelenkorban élő magyar hazafinak is, aki várja az elkövetkező konfliktusokat és nem akarja ölbe tett kezekkel várni, amíg a jövőbeli ellenség a háta mögé kerül és egyszerűen elvágja a nyakát. Nincs könnyű helyzetben az, aki ma Magyarországon esetleg azon gondolkodik, hogy gerilla-hadviselésre adja a fejét. Az ellenállók helyzetét nagyon sok tényező nehezíti. Országunk bitorlói minden bizonnyal helyesen vonták le a következtetést 1944-45 hősies harcaiból és 1956 elemi erejű ellenállásából. Habár 1989-ig kézzelfogható volt az elnyomás, ami utána következett az még alattomosabb és megtévesztőbb gyarmatosítás volt, mint valaha. Ennek keretében megszűntették a sorkatonai szolgálatot és az iskolai oktatást is oly mélyre taszították, hogy szinte már kilátástalan a helyzet.

Budaházy György megjegyzései az Országgyűlés titkos jegyzőkönyveihez

„Vadai:… kint elszabadult szélsőségesek tombolnak az utcán. Tessenek kinézni az ablakon és megnézni, hogy milyen elemek álldogálnak ott /A példátlan gyurcsányi lebukás kapcsán tiltakozók, azok a bolsinak csak ’tomboló szélsőségesek’, miközben neki kéne itt meakulpázni, hogy májusban ott vihogott Gyurcsány öszödi szövegén./… ez a 100-150 fős… nem tárgyalódelegáció, csőcselék /Már megy a petíciót átvivők összemosása az ostromlókkal./… 31 ha valamelyik politikai párt… szabad utat enged az anarchiának… az oda fog vezetni, hogy meg fog ismétlődni a tegnap este. /Anarchia – amikor a polgárok élete veszélyben volt – az a ’19-es vörös terror volt, amit ti ünnepeltettetek velünk 40 éven át./”

Túlélési esélyünk: Vissza a természethez! - 6. rész

Czump Atilla ide vonatkozó gondolatai: „Akik ezt az életmódot választják, nem a mindennapi kényelemről, hanem a mértéktelen, költséges, fenntarthatatlan, ön- és környezetpusztításhoz vezető fogyasztásról mondtak le”.

Mit mondtak híres emb erek a zsidókról?

REICHORN FŐRABBI, FRANCIORSZÁG 1859: „A háborúk a zsidók aratásai. Ezekért az aratásokért kell e keresztényeket megsemmisítenünk és aranyukat magunkhoz venni. Már 100 milliót megsemmisítettünk és még messze nem vagyunk a dolog végénél.”

Mítoszok és realitások a népi gyógymódok világából

Siklósi András beszélgetése Kovács Józseffel. Elhangzott a Szegedi Közéleti Kávéházban, 2011. október 18-án. Rövidített és szerkesztett változat.

Hitter József S. J. :Spanyol tűztenger (VII. rész)

Egy könyv a spanyol polgárháború igaz történetéről.

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés (csütörtök) előtt egy nappal (szerdán). Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen)

Magyar Jelen: Törésvonal a nemzeti oldalon

Mi a tárgyilagosság jegyében közzé tesszük a Magyar Jelen hasábjain Tyirityán Zsolt és László Attila véleményét is a gyulai esemény kapcsán, melyek nem mindenhol jelentek meg.

Címlapon:

Nem volt igaz a cikk azon megjegyzése sem, hogy Tyirityán Zsolt nem válaszolt a Kuruc.infó kérdéseire, csupán a hírportál nem közölte a betyárvezető cáfolatait. Sőt, azt is megtudtuk, hogy a Kuruc.infó megkereste a szebb jövőért polgárőrök első emberét, László Attilát is, aki a számára feltett kérdésekre válaszolt is, ám a Kuruc.infó azt nem közölte le, mert a válaszok nem őket igazolták. Ez így nemcsak tisztességtelen, de a liberális, zsidó média manipulációs módszereire hajaz. Mi a tárgyilagosság jegyében az alábbiakban közzé tesszük Tyirityán Zsolt és László Attila válaszait is, utóbbi esetében a neki küldött Kuruc.infós kérdésekkel együtt.

Budaházy György: Szabad gondolatok a börtönből

Szakadás előtt az MSZP: Lassan Mesterházyék szájából is kiszakad a „Gyurcsány takarodj, vidd az összes haverod!”. Csak így tovább!

Egy harcos gondolatai: A modern ember és a restauráció

Mennyi meddő vitát folytattam már jómagam is demokratákkal, materialistákkal, csupán csak hasból lázadókkal, de be kell látnom, hogy teljesen felesleges a modernitás képviselőivel bárminemű érintkezés. Pár tesztkérdés után kiderül, hogy az illető „felébredt”, vagy esetlegesen még mindig a nagy színház karzatán ül, és örül az előadásnak. Van olyan is, aki már belátta, hogy színház az egész mai világ, de nem tudja merre is induljon, merre találna kiutat, és mindenféle vadhajtások felé kacsintgat.

Háborús helyzet Délvidéken

A szerbek rendszeresen provokálják, sértegetik a magyar őslakosságot, a helységnévtábla magyar feliratát rendre lefestik, a házakra magyarellenes feliratokat írnak. Az uszításban élen jár a szerb média is, amely ugyanazt a forgatókönyvet valósítja meg, amit egyszer már kipróbált: a kilencvenes évek elején, amikor sikeresen háborúkat provokált a hazug riportjaival. Amikor pedig a szerbek soviniszta uszítására, támadására válaszul a magyarok önvédelemből visszaütnek, akkor a szerbek, élükön ismét a médiával, megvert kutyaként kezdenek nyüszíteni.

Mennyi is a szabadság ára

A budapesti Uránia mozi dísztermében szeptember 19-én telt ház előtt mutatták be Koltay Gábor "A szabadság ára" című portréfilmjét Duray Miklósról. Az Uránia műsorára tűzte a filmet.

Észak-Erdély felszabadulására emlékezett az erdélyi HVIM

Mint ismeretes, a székely fővárost 1940. szeptember 10-én érték el az előreküldött Gyorshadtest alakulatai, ezért a HVIM marosvásárhelyi tagszervezete ragaszkodva ehhez a dátumhoz, a többi erdélyi tagszervezettel és az előadói körútra meghívott ifj. Tompó László vendégelőadóval tartott sikeres egyeztetések eredményeképpen erre a napra tűzte ki ünnepi megemlékezését.

Túlélési esélyünk: Vissza a természethez! 3. rész

Az idei Magyar Szigeten Toroczkai László nemcsak arról beszélt, hogy az elkeseredett emberek már az őket és hazánkat tönkretevő politikusok halálát kívánják, hanem arról is, hogy az egyre kilátástalanabb helyzetünkből való menekülés egyik alternatívája a természethez való visszatérésünk lehet. Különösen fontos ez most, amikor a devizahitelesek ellehetetlenülése miatt tízezreket fenyeget a kilakoltatás, végső soron a hajléktalanná válás. A sok esetben a teljes fizetést felemésztő rezsiköltségeket is megszüntethetik azonban a még mindig mindössze néhány százezer forintból megvásárolható tanyák, ahol akár teljes önellátásra is berendezkedhetünk. S, ha mindezt kolóniákba rendeződve tesszük, a biztonságról és a rossz szomszédok elkerüléséről is gondoskodhatunk. Sorozatunk konkrét példákkal és útmutatókkal fog szolgálni mindazoknak, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy szakítsanak eddigi kiszolgáltatott életükkel, s a saját talpukra álljanak, hogy ezáltal egy új életminőséget kapjanak.

Mit mondtak híres emberek a zsidókról?

MÁRIA TERÉZIA, Ausztria, Magyarország és Csehország királynője (1771-1789):
„A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek egy másik kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, akik csalásukkal, uzsorájukkal és pénzkölcsönzésükkel elszegényítik az embereket és semmitől sem riadnak vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük.”

Néhány gondolat a gerillaharcászatról (4. rész)

Bár kétségtelen tény, hogy a gerillaharcászat már az emberiség történetének hajnalától létezik, legelső írott forrásának egyike Morus Tamás Utópia c. művében található meg. Pontosan leírja a kifárasztás részleteit is: az ellenfél megosztása, az ellenséges vezetők likvidálása. Azonban nemcsak színtiszta katonai eszközöket vonultat fel, hanem gazdaságit is. Az aszimmetrikus hadviselés elméletének letisztult formában történő megjelenésére egészen a napóleoni háborúkig várni kellett.

Rendhagyó olvasói levél

Régi visszaeső bűnöző vagyok. A napokban kezembe került a Magyar Jelen néhány száma. Végigolvastam mindet. Elgondolkoztatott, hogy én is lehettem volna esetleg más ember, ha máshogy indul az életpályám, és úgy döntöttem, megírom ezt a levelet mindenki okulására.

Hitter József S. J.: Spanyol tűztenger - IV. Rész

„Mindig ez volt Spanyolország küldetése: Megmenteni a világot áldozata és vére árán nagy veszélyektől: elkergetni a mórokat, megállítani a törököket. Most új veszély fenyegeti Európát. Nyugat csöndes éjszakáját az ötágú csillag fenyegeti…”

Siklósi András: A Pearl Harbor-i provokáció furcsaságai és hasonlóságai a 2001. szeptember 11-ei összeesküvéssel

Olykor nehéz éles határvonalat szabni történelem és politika közt. Általában a régi vagy viszonylag régebbi eseményeket – melyek már kellő időtávlattal rendelkeznek, s a jelenben nincs közvetlen hatásuk – soroljuk a históriához, míg a közelmúltnak a mától még alig elkülöníthető történéseit amolyan köztes kategóriának tekinthetjük.

Él még a magyar! - három zenekar indul koncertkörútra

Él még a magyar címmel koncertkörútra indul a hazai színtér három jelentős nemzeti rock zenekara, a Fejbőr, az Oi-KOR és a Titkolt Ellenállás. A turné során 12 különböző várost fognak érinteni, a csonkított ország minden egyes területére el fognak jutni, így mindenkinek lehetőség nyílik rá, hogy a három legendás zenekart egyszerre láthassa a színpadon. Ez a különleges koncertkörút adta az apropóját a Titkolt Ellenállás dobosával, Kima Norberttel készült beszélgetésemhez, azonban a zenekar háza táján történt eseményekről, érdekességekről is szót ejtettünk.

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés előtt egy nappal. Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen - Szent Korona Rádió)

Magyar Jelen: Az eltitkolt izlandi példa (nyomda technikai hibái miatt csak holnap jelenik meg!)

"A válság felelőseit a börtönbe, a bankokat államosítani, az adósságfizetést megtagadni!" - Újságárusoknál az ellenállás lapja 299 ft-os áron.

A nyomda technikai hibái miatt sajnos a lap csak pénteken jelenik meg. Szíves megértésüket köszönjük!

Címlapon - Toroczkai László: Az eltitkolt izlandi példa
A válság felelőseit a börtönbe, a bankokat államosítani, az adósságfizetést megtagadni!

A 2006-os tévéostrom és az azt követő magyarországi „zavargások” ötödik évfordulóján érdemes felvetni a kérdést, hogy a politikában vajon járható-e az utcai út? Elérhető-e egyáltalán bármilyen eredmény a parlamenten kívüli megoldások által?

Budaházy György: Szabad gondolatok a börtönből

A nyolc házat felgyújtó közveszély okozással gyanúsított három férfit szabadlábra helyezte az ügyészség, mondván, hogy már nem áll fent sem a szökés, sem a bűnismétlés veszélye: Bár tettüket az motiválta - saját elmondásuk szerint -, hogy „szerették nézni a tüzet”, de úgy látszik, már nem szeretik. Persze már senkinek nem kívánok előzetest így 27 hónap után, de mégis csak vicces, hogy én eközben „bűnismétlésre veszélyesként” olyan – egyébként is koholt – ügyekben ülök előzetesben, amiknek már a motivációs oka is megszűnt 2010 májusa óta. A nyolc házat felgyújtó közveszély okozással gyanúsított három férfit szabadlábra helyezte az ügyészség, mondván, hogy már nem áll fent sem a szökés, sem a bűnismétlés veszélye: Bár tettüket az motiválta - saját elmondásuk szerint -, hogy „szerették nézni a tüzet”, de úgy látszik, már nem szeretik. Persze már senkinek nem kívánok előzetest így 27 hónap után, de mégis csak vicces, hogy én eközben „bűnismétlésre veszélyesként” olyan – egyébként is koholt – ügyekben ülök előzetesben, amiknek már a motivációs oka is megszűnt 2010 májusa óta.

Barcsa-Turner Gábor: Egy harcos gondolatai
A közös ellenségkép és a nemzet

A magyar radikális nemzeti oldal annyira sokszínű és oly sokféle, hogy abszolút nem tekinthető se homogénnek, de
végképp nem tekinthető ideológiának: egyszerűen csak a jelenlegi állapotokkal elégedetlen, nemzeti alapon gondolkozó emberek gyűjtőcsoportja. Önmagában még ezzel nem lenne gond, és fogadjuk el, hogy különböző ideológiai meggyőződést képviselők összefogását jelenti a közös ellenséggel szemben, egy közös célért. Azonbanitt rögtön két, meghatározandó fogalmat kellene leírnunk.

Invázió

Áprilisban tudomásunkra jutott, hogy a horgosi határátkelőnél elfogták a török Hezbollah két tagját. Ezután taktikát változtattak az EU-ba igyekvő muzulmánok és nigrusok. A közelben lévő Magyarkanizsa nevű településnél a zöld határt választották célpontul. Júniusban már jelzésértékű képek láttak napvilágot, a Magyar Szó újságíróitól megtudtuk, hogy bizony magyar nőkre és EU-s állampolgárságra fáj a foguk az általuk megkérdezett pakisztániaknak.

Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék hírei

Siklósi András: Békés, vagy erőszakos harc, avagy „békés erőszak”?
A közelmúltban (Toroczkai László és Tyirityán Zsolt nagy port fölvert kijelentései kapcsán, illetve Perge Ottó cikke után) érdekes vita bontakozott ki a Kuruc.infón. Akkoriban nem voltam itthon, azaz gépközelben, így csupán most tudok reagálni az olvasottakra. Nem titkolt vágyam az, hogy megpróbáljam közelíteni az álláspontokat, hiszen
szerintem azok – noha elég élesen különböznek – nem áthidalhatatlanok. Mivel a kezdetektől mostanáig előadó voltam-vagyok a Magyar Szigeten, sőt az ottani Sajtóklubok állandó szereplője is (ahol egyik másik ominózus tétel elhangzott), talán ezért is indokolt a megszólalásom.

Zagyváék Abháziában, a bátor országban
Választott a függetlenséget kivívott kaukázusi miniállam - Szabó Balázs politológus beszámolója

Augusztus 26-án az abház parlament elnökének meghívására és a varsói székhelyű Geopolitikai Elemzések Nemzetközi Központja (European Center of Geopolitical Analysis) szervezésében négyfős, jobbikos választási szakértőkből álló delegáció (közöttük Zagyva György Gyulával) vett részt a nemzetközi közösség által el nem ismert, háború szaggatta Abházia elnökválasztásán.

Túlélési esélyünk: vissza a természethez! (2. rész)

Napjainkban egyre gyakrabban kell szembesülnünk azzal a ténnyel, hogy bolygónk energia készletei vészesen fogynak. Egyelőre a tudósok sem tudják, hogy ezeket az erőforrásokat mivel lehetne pótolni, figyelembe véve a növekedő népesség egyre nagyobb energiaszükségletét. A városok egyre több energiát használnak, ebből az következik, hogy folyamatosan drágul a városi élet. Mi pedig rabszolgaként hajtunk a pénz után, ami legtöbbször csak a sárga csekkekre elég. Érdemes elgondolkodni azon, hogy van-e értelme ennek a mindennapos küzdelemnek. A gyerekeink már a születésüktől fogva szennyezett levegőt szívnak, a fiataljaink közül pedig legtöbben a panelok közt tengődnek naphosszat.

Hitter József S. J.: Spanyol tűztenger (III. Rész)

Mikor a spanyol „népfront” forma szerint biztosította magának a parlamenti többséget, a komintern 1936 febr. 27-én elrendelte a spanyol forradalmat, amelynek megszervezésére hatalmas összegeket is folyósított.

Angyali üzenet a lelkünk szépség iránti vágyáról - Beszélgetés Tóbiás Klára szobrászművésznővel

– Mikor határozta el, hogy művész lesz?
– E tevékenység művelése nem elhatározás kérdése, ez állapot, erre születni kell. Nevezhetjük áldott, de hívhatjuk megvert állapotnak is, attól függően, hogy pályánk mely szakaszát éljük meg éppen.
Már kisgyermek koromban alkotói légkör vett körül, mivel édesapám, Tóbiás Imre szobrász, nagybátyám Tóbiás György festőművész volt, s az én számomra a képzőművészeti műtermek atmoszférája lett a legtermészetesebb élettér.

Mit mondtak híres emberek a zsidókról?

Néhány gondolat a gerillaharcászatról (3. rész)
A gerillaharcászat egyik fontos ismérve, hogy azok, az esetek többségében önszerveződésre épülnek és nem,
vagy csak csekély mértékben kapnak támogatást egy reguláris haderőtől vagy egy államtól. A cél is egyértelmű:
a maguk módján meghátrálásra kényzeríteni a megszállókat és esetlegesen a keletkező hatalmi űrt kihasználva megszerezni a vezetést.

Egy vármegyés fiatal hagyatéka

Tavaly, éppen augusztus 20-án tragikus autóbalesetet szenvedett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom örökös alelnöke, az alig 21 éves Kónyi-Kiss Domonkos, akit Toroczkai László nem titkoltan az utódának szánt a mozgalom élére. A mellette ülő fiatal vármegyés, Simon Péter a helyszínen, Kónyi-Kiss Domonkos pedig a
kórházban halt bele a sérüléseibe. A HVIM azóta is gyászolja fiait, idén fát ültettek az emlékükre a Magyar Sziget helyszínén. Kónyi-Kiss Domonkosnak azonban nem csupán a szelleme él tovább, hanem az az alapítvány is, amelyet közvetlenül a tragikus halála előtt alapított. Az Azonosságtudat Alapítvány a magyar megmaradást, az igazi magyar ellenállást hivatott anyagilag támogatni. Ez a szerveződés már az alapításakor tanúbizonyságot tett a megmaradásról és arról, hogy az életre hívói sohasem adják fel, Kónyi-Kiss Domonkos feladatát ugyanis az öccse, Kónyi-Kiss Botond vette át, s végül a hivatalos alapító már ő lett. Az Azonosságtudat Alapítvány ez év elején
kezdte meg a működését. A kuratórium elnökével, Kelemen Gáborral beszélgettünk.

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés (csütörtök) előtt egy nappal (szerdán). Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen - Szent Korona Rádió)

Magyar Jelen: Orosz kézre játszották a magyar földgázmezőt és a faji háború

A legfrissebb Magyar Jelenben számos érdekes cikket olvashat. Megszólal Tyirityán Zsolt is az ominózus, Magyar Szigeten elhangzott előadásáról, de szó esik a magyar gáz orosz kézre játszásáról, a természetbe való visszatérés lehetőségéről, a spanyol polgárháborúról és a híres emberek zsidókhoz való viszonyulásáról.

A két hetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

A tartalom és a cikkek részletei:

Gazdátlan Magyarország - orosz kézre játszották a magyar földgázmezőt

Elképesztő, és a magyarországi helyzetet jól szimbolizálja az a mindössze négy év alatt lezajlódott, szövevényes történet, amely során tulajdonképpen orosz kézre juttatták az egyelőre a föld mélyén lévő, ám Európa legnagyobb földgázkincsének tartott makói gázmezőt. Miközben Orbán Viktor arról beszél, hogy újabb 100 milliárdos megszorításokra lesz szükség idén ősszel, hogy megőrizzük szuverenitásunkat, egy másik fronton a kormány asszisztált ahhoz, hogy továbbra is gázvezetékeken keresztül függjünk Oroszországtól. Holott a magyar gáz kitermelésével akár a nyomasztó államadósságtól is megszabadulhatnánk, s fénysebességgel fejlődhetne a gazdaságunk.

Budaházy György: Szabad Gondolatok a börtönből 1-2.

Toroczkai Laci jól látja a Breivik kérdést a Magyar Jelenben. Breivik nem normális, teljes tévút, amin jár (vagy inkább járt). Ez nem hőstett. Mert ha például bemegy fegyverrel a kezében a bevándorló negyedbe megütközni mondjuk a pakisztáni drogbandával és ott elesik, akkor ma Európa-szerte sokak szemében hős lenne. De hogy fehér fiatalok (sőt gyerekek is) közt rendez tömeggyilkosságot… Ez elmebetegség. Ez olyan, mintha mi lemennénk az Erzsébet téri Gödörbe lövöldözni. Agyrém.

Barcsa T. Gábor: Egy harcos gondolatai - Célunk A normalitás

Sokszor vádolják azzal a nemzeti ellenállást, hogy csak a féktelen pusztítás, a düh vezérli és a céltalanság jellemzi, az egyéb kicsinyes frusztráltságok mellett.

Az értelmes embert a keresés jellemzi. Meglelni az Abszolút Igazságot és a létezés célját. Ezt kell nekünk politológiai szintre süllyeszteni, értelmezni, majd a gyakorlatba átültetni. Ez kell, hogy jelentse a célunkat: maga a normalitás elérése, a rend helyreállítása minden szinten.

Újabb puskaporos hordó a szomszédban - A muszlimok lakta szandzsák is elszakadna szerbiától?

Olyan érzésem volt a pénteki/szombati híradókat nézve, mintha visszacsöppentem volna '89-'90-be. Vallási/nemzeti vezér homogenizációra szólít föl, saját nemzeti államot követel, mondván, hogy csak arról beszél, ami másoknak már megvan a Balkánon.

Össznemzeti „ébredésről” beszél, sorsdöntő időről... mindezt egy „másik” állam területén, a kisebbségben élő nemzettársainak szánva.

A szamárversenyre megnyílt a két falu közötti gúnyhatár

Szamárversenyt rendeztek a túlnyomórészt magyarok lakta észak-bácskai Királyhalmon vasárnap.

Bugár ficói retorikája

Igaza van Ján Slotának abban, hogy Bugár Béla, aki az elmúlt húsz évben nagy utat járt be, és “érintette őt a képmutatás és a hazugság szelleme” is, rutinos politikus lett. Rutinos üzletember a politika piacán, akinek nyelve a többségi nemzet kedvére valóan forog szlovákul.

Duka Zólyomi Árpád: nil admirari

Nil admirari – semmin se csodálkozz, mondta Horatius. Semmin se csodálkozz, ha Szlovákiában élsz – mondom én.

Gondolatok augusztus 20. után

Napjainkban egyre többen tesszük fel a kérdést: hogyan juthat el a krisztusi üzenet napjaink válságában, puszta megélhetésükért élet-halál harcot vívó nemzettársaink lelkéhez- oda, ahol az Evangélium fénye a bennünk rejlő isteni szikrával találkozva isteni fúziót és éltető, világító lángoszlopot hoz létre, amely felébreszti isteni mivoltunkat, egyaránt gyógyít lelket és testet.

Siklósi András: Amiért élnünk érdeMes Gondolatok a magyarságról, a hazafiságról és a nemzetről 3. rész

Turulmadár száll a Kárpátok fölött. Körbejárja a magyarok ősi földjét. Hívják az elesett hősök és a százados temetők. Csendesen, szinte szárnycsapás nélkül siklik. Gyönyörködik a tájban. Fentről még sokkal szebb, fentről minden békésnek tűnik. De csontjaiban érzi a tragédiát. Éles szeme észreveszi a határsorompókat, látja a szörnyű romlást és pusztulást.

Elhatol hozzá az emberek sírása, hallja a nép jajkiáltásait. S figyeli a tigrisek marakodását, nézi a vérben gázoló hiénákat. Megremeg egész testében, s a magasból egy könnycseppet hullat a mélybe. Talán még nem késő. Talán még kizöldülnek az erdők, és virágba borulnak a rétek. Talán még lesz magyar újjászületés.

Túlélési esélyünk: Vissza a természethez! 1. rész

Az idei Magyar Szigeten Toroczkai László nemcsak arról beszélt, hogy az elkeseredett emberek már az őket és hazánkat tönkretevő politikusok halálát kívánják, hanem arról is, hogy az egyre kilátástalanabb helyzetünkből való menekülés egyik alternatívája a természethez való visszatérésünk lehet. Természetesen a média számára ez utóbbi nem volt annyira fontos, hogy említést tegyen róla. Sebaj, beszélünk mi róla itt, a Magyar Jelen hasábjain. Különösen fontos ez most, amikor a devizahitelesek ellehetetlenülése miatt tízezreket fenyeget a kilakoltatás, végső soron a hajléktalanná válás. A sok esetben a teljes fizetést felemésztő rezsiköltségeket is megszüntethetik azonban a még mindig mindössze néhány százezer forintból megvásárolható tanyák, ahol akár teljes önellátásra is berendezkedhetünk. Ráadásul, ha mindezt vegyszermentesen tesszük, akkor még az egészségünket is megőrizzük, ellentétben a városi léttel, ahol a szupermarketek élelmiszer-hulladékát etetik meg velünk. A jól megépített vályogházba klíma se kell, a kandallók mellett a távfűtési függőséget is elfelejthetjük, és ami még megfizethetetlen: a csend, a nyugalom és a jó levegő. S, ha mindezt kolóniákba rendeződve tesszük, a biztonságról és a rossz szomszédok elkerüléséről is gondoskodhatunk.

Hitter József S. J. Spanyol tűztenger II. rész

A „TÖRVÉNYES” KORMÁNY

De a kormány törvényessége nemcsak a választások meghamisításán bukik el. Februártól júliusig, tehát csekély öt hónap alatt, hatósági közegek támogatásával a következő gazságok, rombolások, erőszakosságok és vétségek történtek a közrend ellen: földig leromboltak 160 templomot; tönkre tettek, meggyaláztak 251 templomot; megöltek 269 személyt; megsebesítettek 1287 személyt; kárt tettek 381 épületben; szétromboltak 43 kiadóhivatalt és nyomdát; bombát 146-szor vetettek; általános sztrájkot 113-at és részleges sztrájkot 228-at rendeztek.

Erősödő állami terror a vármegyések ellen - 4 év börtön egy elszámoltatásért

Talán már több olvasónk értesült róla, hogy nemrégiben példátlanul súlyos ítélettel, első fokon 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a makói HVIM elnökét, hatósági személy elleni erőszak vádjával. Mivel a magyarellenes ballib médiának még mindig nem hiszünk, ezért személyesen kerestük meg Túri Csabát, hogy meséljen az ügyről. Íme, az interjú a részletekkel, amelyből kirajzolódik, hogy az ítélet „csak” egy eleme a nemzeti oldal elleni támadás sorozatnak. Nyilvánvaló, hogy az eddig uralkodó politikai „elit” rádöbbent arra, hogy 2014-ben akár a Jobbik is kormányra kerülhet, ezért legalább azokat próbálják a nemzeti pártról lenyesegetni, akikről joggal feltételezhetik, hogy lomra kerülve nem fognak kegyelmezni nekik. A legerősebb támadások a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozga (HVIM) ellen indultak, amelynek kezdeményezték a feloszlatását is. A mozgalom makói vezetőjével beszélgettünk.

Mit mondtak híres emberek a zsidókról?

A zsidók a föld egyetlen népe, akik mindenütt ellenséges fogadtatásra találtak, ahol bármilyen számban megtelepültek. A nagy kérdés: MIÉRT?

Néhány gondolat a gerillaharcászatról (2. rész)

Az aszimmetrikus konfliktusokkal foglalkozó írások gyakori megállapítása, hogy e harcmodort általában a gyengébb fél alkalmazza. Az esetek döntő többségében a gerillák technológiai és létszámbeli hátrányban vannak, azonban ezen erőfölény nem a hadászati fölény egészét teszi ki. Azonban a felkelők kezében van egy olyan „fegyver”, amit jól kihasználva, akár győzelmük zálogát is jelentheti, ez pedig az információs fölény.

Még egyszer a faji háborúról - Beszélgetés tyirityán zsolttal, a Betyársereg vezetőjével

Mit mondtál a Magyar Szigeten egészen pontosan az előadásod során?

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés (csütörtök) előtt egy nappal (szerdán). Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen - Szent Korona Rádió)

Magyar Jelen: Elkezdődött a nagy háború - Sátáni erők kereszttüzében a magyar ellenállás

A címlapA címlap

A két hetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

Címlapon:
A múlt év választásai óta leülő radikális nemzeti oldal mostanra talált igazán magára, és a XI. Magyar Szigettel bebizonyította, hogy bőven van tartalék a hazafiak oldalán. Sikerült a fesztivált szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak nemcsak megszervezni hagyományosan az év legnagyobb nemzeti találkozóját, hanem látványos fejlődésen ment keresztül a programkínálat, bevonva számtalan más nemzet hazafias szervezetét, és meghívni az európai ellenállók számára legendának számító Sagát. Nemzetközi tényező lett a Magyar Sziget, amit jól jelzett az idei külföldi támadássorozat is, amit a The Sun ferdítő és aljas felvételei robbantottak ki, és ami csak előszele volt a magyarországi balliberálisok hadjáratának.

Budaházy György: Jöjjön Hunnia!

Toroczkai László - Mi magunk Egyedül
Uborkaszezon ide vagy oda, hetek óta a hatvannégy vármegyésekről szólnak a hírek. Pedig higygyék el nekem, nem akartunk ismét a címlapokra kerülni. Nem kértük a zavarodott norvég „Izrael-barát-kereszteslovag” Breiviket, hogy nekünk is küldje el utolsó elektronikus levelét, s nem vezérkari utasításra jelentett be tüntetést a zsidóliberális pénzszivattyúként és nigger drogdílerek munkahelyeként üzemelő Sziget Fesztiválra egy vármegyés tagunk. Abban a pillanatban azonban, amikor azt láttuk, hogy a demokratikus álca megint lehullt, s közpénzen meghízott Gerendai Károly főszervező a kiválasztottak gőgjével elutasított minden párbeszédet, majd a zsidó In-kal Security gorillái a rendőrség asszisztálásával teljesen jogellenesen dobták ki a vármegyés tagunkat, aki mindössze ügyesen rést ütött a szabadkőműves demokrácia falán, nem maradhattunk tétlenek. A sajnálatos módon még mindig emberek millióinak az agyát mosó hatalmas nemzetközi médiabirodalom természetesen azonnal lecsapott, s a vármegyések megint ostoba, bunkó bajkeverőkként lettek bemutatva. De mégis erkölcsileg mi lett volna a helyes?

Délvidék, Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Partium hírei

Siklósi András: Szellemi, lelki, erkölcsi és hitbéli adalékok a magyarság megmentéséhez
(Elhangzott Bösztörpusztán, a Magyarok Országos Gyűlésén, 2011-08-13-án.)
Egykor a magyari fajta is a krisztusi tökéletességet közelítő, istenarcú, kultúrmissziót betöltő és legyőzhetetlen nép volt. Nem meglepő, hogy az alvilág romboló erői ellene támadtak, hogy maga a Sátán és démoni szövetségesei próbálják országát megkaparintani, őt pedig szétszórni, beolvasztani vagy megsemmisíteni. Ma már ez a küzdelem végkifejletéhez érkezett.

Hitter József S. J. :Spanyol tűztenger (I. rész)
Egy könyv a spanyol polgárháború igaz történetéről.

Magyar tejet, ne külföldit!
Az utóbbi időben egyre több-felé találkozhatunk hazai termelői tejjel. Egyre több boltban jelennek meg tejautomaták, egyre több településen állnak az út mentén tejeskocsik. Legutóbbi pozitív élményem egy solymári nagyáruház kapcsán – valljuk meg, nem sok ilyen van -, hogy a tejespult végén az etyeki Ödön Major egyik gépe is helyet kapott, amelyből friss magyar tej nyerhető. Ritka eset, amikor pozitív is lehet egy hír a multik kapcsán…

Egy harcos gondolatai: Megalkuvó demokraták? Inkább a halál!
A Jobbikról pedig még mindig az a véleményem, hogy nem a régebb óta létező és a pártot is felépítő magyar ellenállás van a pártért, hanem a párt van az ellenállás megsegítésére. A Jobbik eszköz, amivel élnünk kell és használnunk. Azért ülnek ott bent a képviselőink, hogy minket képviseljenek, azokat, akik mindenüket feladva harcolnak már hosszú évek óta, akik az egzisztenciájukat, a magánéletüket is feláldozták, akiknek ez a harc volt az életük már akkor is, mikor még csak MIÉP volt, sőt, mikor még az sem. Ők azok a harcosok, akik valóban Szent László szellemi örökösei, akik nem alkusznak, akiket nem lehet megvenni, akik ott vannak mindig az első sorban.

Néhány gondolat a gerillaharcászatról (1. rész)
Napjainkban a világ bármely hadseregének elméleti – és gyakorlati – szakemberei az aszimmetrikus hadviselés kihívásaira, úgy tekintenek, mint hivatásuk egyik legfontosabb kérdésre. A fegyverforgatók vagy alkalmazzák, vagyharcolnak ellene, kisebb-nagyobb sikerrel, de a XXI. században egyre erősebben jelentkezik hatása. Maga a „jelenség” egyáltalán nem új, mert amióta az emberek hadat viselnek egymással, azóta létezik aszimmetrikus harcmodor is.

Áttöri a magyar folk-metál a nemzetközi falat!
Interjú Ficzek Andrással, a Dalriada zenekar vezetőjével.
A hazai folk-metál színtér kiemelkedő zenekara, a Dalriada nemcsak itthon, de a határokon túl is egyre népszerűbb, és számos olyan bandával állt már egy színpadon, ami nagy hatással volt kezdeti szárnypróbálgatásainál. A hatodik nagylemezénél járó formáció az elmúlt években folyamatos megújuláson ment keresztül, nemcsak megszólalásában, de koncertjei látványvilágának tekintetében is.

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés (csütörtök) előtt egy nappal (szerdán). Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen)

Magyar Jelen: Elfeledett földalatti alagutak történelmi titkai

Újságárusoknál a legfrissebb Magyar Jelen! A megszokottak szerint érdekes, sokkoló és tényfeltáró anyagokkal.

Címlapon:

„Egy kubikos munkákkal foglalkozó cég horrorisztikus történettel kereste meg szerkesztőségünket. A vállalkozás vezetője elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt arra kaptak megbízást, hogy tisztítsanak ki egy földalatti alagutat Szeged belvárosában, az Anna-kút mellett, mert az ott található Kossuth Lajos sugarút és Tisza Lajos körút kereszteződését felújítják. A munkások a MÁV központi épülete előtti részen mentek le egy aknába, amely egy téglafalazott földalatti járatba vezetett. A rettenetes bűzben gázálarcra volt szükségük, s amikor a lámpáik fényénél körülnéztek, emberi csontokat láttak szerteszét."

Egy évtized alatt tradícióvá vált a fővárosi Trianon-felvonulás

A trianoni békediktátum aláírásának 91. évfordulójának napján a Hatvannégy Varmegye Ifjúsági Mozgalom és a Nemzeti Rock Egylet közös rendezésében emlékeztek meg a hazafiak és a honleányok legnagyobb gyásznapunkról. A trianoni utódállamokhoz idén is elvonult a majd 10 ezer fős tömeg.

Budaházy György: Szabad gondolatok a börtönből

Alföldi Róbert orális szexet kívánt egy újságírónak. Semmi gond, „figyelmeztettek”, és folytathatja tovább: Vajon a Fidesz mellett hűségesen kitartó kereszténykonzervatív-jobbközép szavazók gondoltak volna, hogy üdvöskéjük egy éves regnálása után még mindig ez a ránézésre is homokos, nyálkás csúszó-mászó alak lesz a Nemzeti Színház vezetője? Sőt, nincs az az alpáriság, amit egy „figyelmeztetéssel" meg ne úszna.

Románok Erdély és Bánság függetlenségéért

Jelenleg az egyetlen erdélyi román szervezet a nemrégiben alakult Erdély-Bánság Szövetség (EBSZ), amelyik Erdély és Bánság gazdasági autonómiáját hirdette meg. Célja egy erdélyi parlamenttel, román, magyar és német nemzetiségű kormányozókkal irányított, német mintára alapozott szövetségi állam létrehozása. A mozgalmat, amely pártként kívánja bejegyeztetni magát, Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdte szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, hogy az új erdélyi párt hamarosan megméretteti magát, ő maga pedig kolozsvári polgármester-jelölt lesz 2012-ben. A régi erdélyi román családból származó Emil Alueş professzor, az új párt elnöke nyilatkozott lapunknak.

Egy harcos gondolatai: Erényeink

A radikális nemzeti oldal számtalan erénnyel meg van áldva, amely a végső célunk elérésében segítségünkre lehet, azonban néhány létfontosságú képességnek gyakorlatilag a csírájával sem lehet találkozni sajnos.

Amiért élnünk érdemes – Gondolatok a magyarságról, a hazafiságról és a nemzetről

Európa legszebb országa, legtökéletesebb földrajzi, gazdasági, hadaszati egysége a Kárpát-medence. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Ezt a Paradicsomot foglaltak el őseink (más kutatók szerint ide gyökereztek már az idők kezdete óta!), s szívós munkával, rengeteg véráldozattal meg is tartottak.

Az izraeli ingatlanspekulánsok tárgyalási fogásai 9.rész

Tényszerűen kimutatható, hogy az izraeliek óriási túlsúlyban vannak a magyarországi ingatlanpiacon. Trükkjeiket kiválóan megmutatja egy tanulmány, amely a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdaság-Diplomácia és Nemzetközi Menedzsment Szakán készült, s amely a Tárgyalástechnikai fogások az izraeli ingatlanbefektetők világában címet viseli. A következőkben folytatjuk a betekintést ebbe az érdekes dolgozatba.

És még sok más érdekes anyag:

A béke szigete: Kerecsend. De csak a cigányok szerint…

Olvasói levél: Cigányterror Székesfehérváron is

1600 négyzetméteres Trianon emlékmű készült Putnokon

A Magyar Jelen Naplója Mucsi Miklós tollából

***

A lap kapható az újságárusoknál, 299 forint ellenében, a Fehérlófia könyvesboltban kedvezményes áron, a hivatalos megjelenés előtt egy nappal. Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen - Szent Korona Rádió)

Syndicate content

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!