A legfrissebb jelentések szerint immár hat halálos áldozata van annak a grúz katonai támadásnak, amely péntek este érte több ponton is a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia területét - közölte a déloszét kormány.
A határ menti déloszét belügyi állások ellen moszkvai idő szerint tegnap este 9 órakor (közép-európai idő szerint 19 óra) indult grúz támadást - amelynek az első jelentések szerint három halálos áldozata és hét sebesültje volt - hivatalos források szerint viszonozzák a déloszét belügyi erők.
A kormány hivatalos honlapja szerint éjjel tovább folytatódott a déloszét főváros, Chinvali elleni tüzérségi támadás. Közben "az Egyesített Békefenntartó Erők parancsnoksága tárgyalást kezdett a grúz féllel a tűz mindkét fél általi beszüntetéséről" - áll a közleményben.
A grúz támadásnak áldozatul esett hét személy közül hat dél-oszétiai civil volt, egy pedig az Egyesített Békefenntartó Erők északoszét zászlóaljának katonája. Mint a szakadár terület szóvivője, Irina Gaglojeva az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta, a halálos áldozatok közül hárman a kezdeti, mesterlövész fegyverekkel végrehajtott összehangolt támadásban, hárman pedig a Szatikar falu, illetve Chinvali elleni későbbi tüzérségi tűzben vesztették életüket.
(fn, MTI)





Hozzászólások
hmm...oda kell figyelni erre is.