A Szent Korona egyetlen valósághű másolata készült el Szombathelyen

Darvas Károly aranyműves csupán kedvtelésből elkészítette a Szent Korona tökéletes másolatát, amit élete alkotásának tart. Az alkotás precíz mása a Szent Koronának, méreteiben, arányaiban, súlyában is megegyezik az eredetivel.

A szombathelyi mesterember a napokban fejezte be a Szent Korona másolatának elkészítését. Két és fél évig dolgozott rajta, közben sok szakirodalmat is áttanulmányozott annak érdekében, hogy a korona hű másolata legyen az eredetinek.

- A munkavégzéshez jó anyagismeret, esztétikai érzék, feszültségtűrés, megfigyelőképesség, szemmérték, kézügyesség, kreativitás, rajzkészség és színérzék kell. A korona is csak a fent említett készségek együttes alkalmazásával valósulhatott meg, ugyanis körülbelül kilencszáz darabból áll az alkotás. Úgy tudom, hogy arányaiban is teljesen megegyező koronamásolatot rajtam kívül még nem készítettek az országban - meséli Karcsi bácsi.

Amikor arról kezdünk el beszélgetni, hogy miért éppen a Szent Koronát formálta meg, egyből érkezik is a válasz. - Így próbáltam kifejezni a hazám iránti szeretetemet. A magyarok legszentebb ereklyéje mindig is megteremtője volt a nemzeti összetartozásnak. Remélem, hogy társadalmunk újra egységes lesz, és büszkén vallhatjuk magyarságunkat - teszi hozzá.

A korona precíz mása az eredetinek, még súlyában is megegyezik az Országházban lévő eredetivel. Az abroncs bearanyozott ezüstből készült, a korona keresztpántjain található nyolc apostolkép pedig zománcozva van. Az ékítő drágakövek - opál, rubin, korál, smaragd - is igaziak, többségüket Karcsi bácsi csiszolta.

Nem volt könnyű minden szükséges alkatrészt beszerezni - egyes anyagokat csak külföldön tudott megvásárolni a koronához.

- Sok időt, és jelentős összeget fektettem a korona elkészítésébe, amit egyáltalán nem bánok, mert úgy sikerült a munka, ahogyan terveztem- így az eszmei értéke számomra felbecsülhetetlen. Amikor dolgoztam rajta, már többen megkerestek, hogy ha végzek vele, szívesen megvásárolják. Mondtam az embereknek, várjuk meg, míg befejezem a koronát, és utána visszatérhetünk a kérdésre - avat be Karcsi bácsi.

Jelenleg is több munkája van a mesterembernek, amikor meglátogatom, egy ezüst rózsán végzi az utolsó simításokat. Ennek ellenére panaszkodik.

- Sajnos nincsen a szakmában komoly utánpótlás, ami nagyon elkeserítő. A mai fiatalok számára nem vonzó az aranyművesség. Inkább elmennek ékszerésznek, ugyanakkor a kézműves iparosok száma évről évre csökken. Emlékszem, évtizedekkel ezelőtt még hatvan-hetven becsüstanoncnak tartottam előadást, de az emberek szép lassan csak elfogytak - teszi hozzá szomorúan. Amiatt is fáj a szíve, hogy magánvállalkozó kisiparosként harmincegy évig nem szabadott arannyal foglalkoznia, pedig már hatvan éve megszerezte az aranyművesi segédlevelet. A múlt rendszerben sokáig csak egy helyen, az Állami Pénzverdében lehetett aranyművesként dolgozni.

- Emiatt lettem gépkocsivezető. Amikor pedig legnagyobb örömömre 1985-ben visszakaptam az iparengedélyt, egyből belevágtam tanult szakmámba. A Szent Korona másolatával megvalósult nagy álmom, ezt az alkotást tartom pályám csúcsának. Az aranyműves pedig olyan mesterember, aki maradandót alkot - teszi hozzá búcsúzáskor, és büszkén rámutat a koronára.

Az elkészült alkotást már az érdeklődők is megtekinthették a hétvégén Ostffyasszonyfán, ahol a hagyományos falunapot idén a magyar Szent Korona tiszteletére rendezték meg. Ennek apropója, hogy 1944. novemberében, amikor a koronát kimenekítették az országból, a koronaőrök között volt az ostffyasszonyfai születésű Kocsis József is, aki a szájhagyomány szerint az ereklyét elásása helyéig, Mattseeig kísérte.

A falunap a Hősi emlékműnél kezdődött, ahol a korona másolatának ünnepélyes fogadására került sor. Miután a Veszprémi Légierő Zenekar eljátszotta a Himnuszt, az érdeklődök a katolikus templomba sétáltak át, itt délután bárki megtekinthette a Szent Korona másolatát.

(Vas Népe nyomán - Szent Korona Rádió)

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

<<<Zene>>>

22:00–0:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:
Napvágás - Magyarnak születtem MV: HeMK

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Éjfél

0:00–0:15

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!