Egyik eszenyi lakosnak nemrégen halt meg az édesapja, néhány nappal a temetés után késő délután ellátogatott sírjához. Édesapja sírját rendben találta, de amikor jobban körülnézett a sírkertben, megdöbbenve vette észre, hogy több sírt feldúltak. A vandálok feldöntötték az síremlékeket, összetörték a kereszteket. Összesen több mint harminc sírt gyaláztak meg!

Most felbolydult méhkashoz hasonlatos a falu. A hír, hogy vandálok síremlékek tucatjait tették tönkre a temetőkertben, futótűzként terjedt Eszeny lakosai között. Az utcán csoportokba verődve méltatlankodnak és találgatják, ki vetemedhetett ilyen embertelen tettre.

Kovács Ferenc polgármester is értetlenül áll a dolog előtt:

– Nálunk még soha nem történt ilyen gyalázat. Felháborító, az egész települést megrázta. Vasárnap délután fedezték fel a falubeliek, hogy valaki síremlékeket rongált meg a temetőben. Hétfőn reggel az első utam oda vezetett. Látva, hogy nem túloztak a hírt hozók, értesítettem a rendőrséget.

A nyomozó csoport megérkezett a faluba. Mihajlo Kukocs, az Ungvári járás főnyomozója irányítja a vandálok felkutatását.

– Azonnal összeállítottam az egységet, amint megkaptuk a polgármester bejelentését. A helyszínt a nyomrögzítés céljából lezártuk és alaposan átkutattuk a terepet. Harmincegy megrongált síremléket számoltunk össze. Késő estig dolgoztunk. Ma folytatjuk a keresést, elemezzük a fellelt nyomokat, megpróbálunk szemtanúkat találni.

– Van már feltételezés, ki, illetve kik lehettek az elkövetők?

– Egyelőre nem akadtunk a nyomukra, de higgyék el, megtaláljuk őket. Erre megvannak a módszereink. Ezekről azonban inkább nem beszélnék...

Kovács Ferenccel az eszenyi sírkertbe indulunk, hogy magunk is meggyőződjünk a vandál pusztításról. Kísérőnk útközben elmondja, hogy sok család még nem is tudja, mi történt hozzátartozója végső nyughelyével, mert nem a faluban laknak. De akik hírét vették, azok igyekeznek a temető felé. Ki kerékpáron, ki gépkocsival, mások csak úgy, gyalogosan.

A Tisza védőgátja tövében lévő sok évszázados sírkert kilométerekre esik a település legszélső házaitól. Körülötte se közel, se távol nincs egyetlen épület, lakóház sem. Valakik mégis vették a fáradságot, hogy ilyen messzire merészkedjenek a szó valamennyi értelmében.

Kovács Ferenc kifakad a ledöntött és összetört fejfák, kopjafák, márvány síremlékek láttán:

– Nagyon remélem, hogy nem helybéli volt...

Halász Zoltán nyugdíjas a család meggyalázott sírhelye mellett áll és az elődök által csaknem száz esztendeje állított, vandálok által összetört márványt próbálja megmozdítani.

– Az unokatestvérem szólt, hogy jöjjek ki, mert baj van... Nem lenne szabad az ilyeneket emberek közé engedni – kesereg tanácstalanul körbetekintve a károsult.

Sorra érkeznek a falubeliek. Méltatlankodnak és néhányan, mint Szanyi Péter is, megkönnyebbülten sóhajtanak fel:

– Az én rokonaim nyughelyét nem bántották. De együttérzek a többiekkel. Nem ember, aki a holtakat sem tiszteli...

Az utca embere egyértelműen fogalmaz: keményen meg kell büntetni a vandálokat, bárkik is legyenek...

Elrettentő példa és nevelés

– Bennem fel sem merül, hogy felekezetek közötti ellentétek következménye lenne az eszenyi temetői sírrongálás – nyilatkozta lapunknak Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke. – Vandalizmusról, gyerekes hősködésről van szó, ami ellen valamit tenni kell.

– Sajnos, nem egyedi esetről van szó...

– A temetői vandalizmus Kárpátalján igen, Ukrajnában viszont nem újdonság. Kijevben és az ország más vidékein ez sokkal gyakoribb. Temetéskor a gyászoló hívek megrongálva helyezik el szeretteik sírjára a virágokat, a koszorúkat. A gyászszertartás előtt eltörik. Ha nem így cselekednének, igen rövid időn belül valamennyit eltulajdonítanák.

– Mi motiválhat egy elkövetőt?

– A mai fiatalok egyre kevesebb erkölcsi és más értékkel bíró, tekintély nélküli világban élnek. Ebből kiindulva, amiért nincs tekintély, nincsenek, hogy úgy mondjam, kultikus helyek sem. Az elkövetők nem gondolják végig, mit is tesznek. Mert itt nem arról van szó, hogy valaki egy követ ledönt, hanem az ősök iránti tiszteletről. Az, hogy valaki milyen állapotban követi el tettét, szintén erkölcsi szintjére mutat rá. Amikor megrongálják a sírokat, nem annak értékéről, azaz nem pénzről van szó. Sokkal többről: erkölcstelenségről, gyalázatról.

Tizenéves elkövetők

A nyomozók újlenyomatokat vettek a feldöntött emlékművekről, majd bejárták az egész falut, mindenkit kikérdeztek. Sajnos senki nem látta a tetteseket, nem lehetett pontosan megállapítani azt sem, mikor követték el vandál cselekményüket. A nyomozásba szinte az egész falu bekapcsolódott, mindenki segíteni szeretett volna a nyomozóknak.

Végül a rendőrség és a falu lakosságának együttműködése eredményesnek bizonyult. Megállapítást nyert, hogy egy diszkó után több 14-20 éves fiatal duhajkodni kezdett az utcán, majd a temető felé vették útjukat.

A terrorizmus jó példája a Kárpát-medence-szerte elterjedt sírrongálás. A Házsongárd magyar sírjainak meggyalázóit sosem fogják megtalálni. Miért nem lehet hallani például Kolozsváron a többségben élő nemzet sírjainak megrongálásáról? Nem olvasni a román atyafiak művészi kivitelezésű sírköveinek a ledöntéséről, elhurcolásáról, újrahasznosításáról. Vagy ezek nem elég értékesek? A magyar sírkövektől is félni kell? Túl sokat tudnak? Ha egy magyar bánna így a többségben levők síremlékeivel, azonnal megkerülne a tettes.

(Kárpátalja infó,Kárpáti Igaz Szó nyomán)