Szegény Dániel - A Karinthy Színház bemutatója

Jócskán belezavar a kedélyekbe, hogy Dr. Karinthy Márton színháza két-három napja – Csurka István halála miatt – arról lett nevezetes, hogy a kiváló direktor nem a napi politikai hülyeségeivel, hanem a műértékkel törődve elővette Csurka Eredeti helyszín című darabját.

Nem tudom, a nevezetes família jeles és méltán elismert sarja mit szól ahhoz, hogy néhány napja mint „baloldalinak ismert” színház igazgatóját emlegetik, de azt hiszem, ez az idétlenség őt nem érdekli. Tavaly Moldovát, idén Csurkát mutatott be, és ezzel a teljesen elhülyült, agyonpolitizált sajtó nem tud mit kezdeni.

A lényeg az, hogy egy színház, ha a közönségért van, mivel igazgatója és saját pénzén fenntartó tulajdonosa tisztában van a teátrum rendeltetési értékével, azzal, hogy mire való, értéket ad közönségének úgy, hogy e közben, mintha Lukianosz, „az ókor Voltaire-je” maga volna: egyszerre kritizál és szórakoztat. „Buda népszerű színháza” az övé, olyan helyen, ahol színház nyomokban sem volt található, ugyanakkor a közönség nem osztályharcos politikumra, hanem értékes szórakozásra vágyva jelenik meg.

Robert Thomas Szegény Dániel című krimijét mutatta be ez a tenyérnyi színpadán is világot adó színház. A darab eredeti változata ismerős lehet régebbről.
Az előadás szövegét Lackfi János fordításában mutatta be a Karinthy Színház. A rendező ismert: Kőváry Katalin.

A történetről csak annyit, hogy egy asszony eltűnését nyomozzák. A többi csak a megjelent nézőkre tartozik. Az előadás technikai részéről annyit, hogy a változatlan szín is változik (díszlet: É. Kiss Piroska). A háttér tájkép, a szín maga egy lakás belseje, a változásokat a világítás idézi elő (világítástervező: Király Tamás).
Ez fontos, mert minimális eszközökkel ér el mindent, amire díszlet alkalmas lehet.

A játék hiteles, kifejezetten erőteljes alakítások, és ahogy igazi színpadi szerzőktől elvárható, a feszültségben fokozó elemként jelenik meg a komikum. A darab tehát jó, a rendezés szintén, és nyilván a játékkal sem lehet gondunk.

A szereposztásból csak azt emelem ki, hogy elsősorban kiváló és jól ismert színészek viszik a darab súlyos részét. A Dánielt játszó Simon Kornél még nem közismert, de végig jól játszik, egyetlen pillanatot kivéve, ami akár a bemutató természetes izgalma hirtelen oldódásának is betudható, azzal jár, hogy a feszültség csúcsán, a megoldás pillanatában a színész hirtelen kikapcsolt. Olyan volt, mint aki tudja, mi lesz a darab vége. Izgalma eltűnt az arcáról, számára már ismert volt a darab. Kár. Egyetlen üres pillanatot sem engedhet meg magának a címszereplő, ezt Simon legalább ugyanennyire tudja, talán elfáradt. A figyelmes néző ezt észreveszi, erre vigyázni kell.

A részeges csavargó festőművészt, Makrélát alakító Tordy Géza komédiázása jó kontraszt volt, és nyilván csak a hozzám hasonló véneket emlékeztette Pécsi Sándor egykor jól ismert hanghordozására. A fiatalabbaknak nyilván nem tűnt fel a váratlan hasonlóság.

Florence (Kováts Adél) és Maximin atya (Szirtes Balázs) félelmet keltő biztonsággal élt a színpadon, és ami feladatuk volt, kifogástalan profizmussal játszották.

Szívesen felsorolnék minden közreműködőt, de arra a színlap hivatott.
A 30. jubileumi évadjában a rendezőként is kiemelkedő Karinthy Márton olyan közösséget engedett színházába, amely, az két említett kifogás ellenére, ezúttal is izgalmas, kiváló előadással örvendeztette meg közönségét.

Nem a darabhoz tartozik, de emlékeztetek a bevezetőre: nem „baloldalinak ismert” ez a színház, hanem nemzeti érték. Buda egyetlen igazi, értékcentrikus, méreteitől eltekintve is hatalmas színháza. Várom azt a kormányt, amelyik nem belemagyarázott politikát, hanem esztétikai értéket fog végre megjutalmazni, mert akkor Karinthy Mártonnak mint teremtő és közvetítő embernek elsőként kell méltó kitüntetést kapnia.

Szitányi György

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Karinthy már régebben is adott Csurka darabokat, volt, hogy egyszerre Csurka és Moldova volt a műsoron. Jó színház ez a Karinthy színház.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!