A Szent László városának tartott Nagyváradon is megünneplik ezt a napot; a város- és püspökségalapító király életéről, legendáriumáról és emlékezetéről Fodor József, a váradi püspökség vikáriusa mesélt lapunknak.

Szent László nevét számtalan település viseli a Kárpát-medencében. Nagyvárad nem tartozik ezek közé, mégis különösen erős itt a lovagkirály kultusza, és nem csak a római katolikus közösség körében. A szent király neve napjánál is nagyobb ünnep a Festum Varadinum, amelyet idén immár tizennyolcadjára szerveztek meg. Az egyhetes kulturális programsorozatot teljes egészében a városalapítónak szentelik. Első napján, a húsvétot követő ötödik vasárnapon a római katolikus székesegyház kertjében egyházi vezetők és közszereplők hordozzák körbe a szent hermáját, amely azonban valójában nem tartalmazza László koponyacsontját – az eredetit ugyanis Győrben őrzik.

Nem szónokló király volt, hanem apostol

Kevesen tudják, hogy a hagyományos lengyel–magyar barátságot valójában László apja, I. Béla király alapozta meg, amikor Lengyelországba menekült, és ott nősült meg: Richeza lengyel hercegnőt vette feleségül – meséli Fodor József. Másodszülött fiuk, László is ott látta meg a napvilágot, később tértek vissza Magyarországra. László bátyját, I. Gézát követte a trónon 1077-ben. „Nem szónokló király volt, hanem apostol, hős, lovag, istenhívő ember, aki elsősorban önmagával szemben volt szigorú, és ugyanezt várta el alattvalóitól is, de szigorúságából az is következett, hogy igazságosan és egyenlően bánt mindenkivel” – mondja Fodor József. „Hívő emberként nem féltette a magyarságot a kereszténység egyetemes mivoltától. Más európai uralkodókkal és a pápával is jó kapcsolatokat ápolt, mégis, magyarságunktól elválaszthatatlan a személye” – véli a vikárius.

Szentté avatások és püspökségalapítás

László idejében avatták ugyanis az első magyar szenteket: az országalapító István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt, illetve a két zobori remetét, Andrást és Benedeket. Két püspökséget alapított: a zágrábit, illetve a váradit, amelyet Biharról helyezett át a mostani megyeszékhelyre. Egy legenda szerint gyermekkorában sok időt töltött a bihari földvárban. „Kedvenc játéka a királyosdi volt, amely arról szólt, hogy a vár népe mindenféle apróságot hozott neki ajándékba: szegeket, kavicsokat, egyéb kacatokat, amelyeket ő a máshonnan kapott aranypénzekkel hálált meg.

Egyszer az egyik alattvaló ajándék nélkül járult a színe elé. Amikor László megkérdezte, miért jött üres kézzel, s miért várja el, hogy ő arannyal kedveskedjen neki, amaz szétnyitotta az ingét, megmutatta a testén éktelenkedő sebeket, s azt mondta: ezeket hozom ajándékba, a sebhelyeket, amelyeket apád védelmében szereztem a harcban. László akkor megígérte neki: ha király lesz, bőségesen megfizeti a hőstettet. Így is lett” – idézi fel a legendát a vikárius.

Az egyházi legendárium szerint egyébként a bihari hegyekben lovagolt épp, amikor megjelent neki a Nagyasszony (több, csodatetteit megörökítő festményen egyébként Mária alakjával együtt ábrázolják), és megmutatta, hová építsen templomot. „A Szűzanya arra a helyre mutatott, ahova később a váradi várat emelték. Fel is épült ott egy istenháza, amely egészen 1618-ig állt, amikor Bethlen Gábor fejedelem lebontatta – igaz, akkorra már gyakorlatilag romokban állt” – mondja Fodor József. A püspökséget László 1092-ben helyezte át Nagyváradra az előbb említett székesegyházba, amikor a kunok betörnek Biharba és felégették a földvárat.

Nem lehetett végső nyugalma

László király 1095-ben halt meg a Délvidék határa közelében, a közeli Somogyváron temették el. Ő maga Váradon szeretett volna végleg megpihenni, de a halálakor nagy volt a meleg, így a testét nem tudták átszállítani a székesegyházba. Végül II. István hozatta át a porhüvelyt 1106-ban. Végső nyugalma azonban nem lehetett, mert amikor a tatárok lerombolták a székesegyházat, a maradványokat is kiszedték a helyükről, és szétszórták őket – hatalmas pusztítást végeztek. László csontjai közül a hívek mentették meg, ami menthető volt, így őrzik most az ereklyéket több helyütt a Kárpát-medencében.

A koponyacsont akkor Váradon maradt, majd a reformációkor mentették át Győrbe, ahol ma is nagy becsben tartják. László nyughelye egyébként sokáig zarándokhely volt, s nemcsak őt, hanem egyéb koronás főket is ide temettek, többek között II. Istvánt, II. Andrást, Beatrix királynét és Luxemburgi Zsigmondot is. A vikárius azt mondja, 1886-ban már végeztetett itt ásatásokat az akkori püspök, Lipovniczki István, s meg is talált négy sírkövet, püspökökét és főpapokét, ezeket a mostani székesegyházban őrzik – elhelyezkedésükből következtettek arra, hol is állt László székesegyháza. Viszont a királysírokat már valószínűleg csak üresen találnák meg, ha keresnék őket.

Szent László nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is korának egyik jelentős személyisége volt – mondja Fodor. Szerte a Kárpát-medencében számtalan templom épült a tiszteletére, ezek mindegyikében ünnepelnek ezen a vasárnapon.

(Krónika)