Görögország két hónapon belül csődbe mehet

Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurócsoport elnöke egy vasárnapi lapinterjúban elmondta: az Európai Unió (EU) hamarosan megvonhatja a pénzügyi támogatást a csőd szélén álló országtól, ha Athén tovább halogatja a szükséges intézkedések végrehajtását. Reformok nélkül Görögország "nem várhatja el másoktól, hogy szolidaritásból áldozatot vállaljanak" érte - mondta Juncker a Der Spiegel című német hírmagazinban megjelent interjúban.

Amennyiben a tervezett második görög mentőprogram nem indul el, Athén két hónapon belül csődbe megy. "Ha arra a megállapításra kell jutnunk, hogy valamennyi erőfeszítés hiábavaló, akkor nem lesz új program és márciusban bejelentik a fizetésképtelenséget" - jósolta az eurócsoport elnöke.

Ugyanakkor a közvetlen csődveszély mozgást indíthat el olyan területeken, amelyeken jelenleg bénultság látszik - tette hozzá. Különösen a privatizációban van elmaradás a nemzetközi hitelezőkkel - az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) trojkának nevezett hármasával - kötött megállapodáshoz képest. "Görögországnak tudnia kell, hogy a privatizációból nem engedünk" - fogalmazott az eurócsoport vezetője. Nem kielégítő a korrupció visszaszorításáért folytatott harc állása sem, az országról kialakított képet jelentősen rontja az a tény, hogy az államigazgatás valamennyi szintjén mutatkoznak korrupciós jelenségek - jegyezte meg.

Görögország megsegítéséről két tárgyalássorozat zajlik párhuzamosan. Az egyiken az athéni vezetés a trojkával egyeztet a már tavaly októberben elhatározott, eredetileg 130 milliárd eurósra tervezett második mentőcsomagról. A támogatás fejében a trojka a privatizáció és a korrupció visszaszorítása mellett kéri például a 750 eurós havi minimálbér csökkentését, valamint az állami alkalmazottak fizetésének további csökkentését. A másik tárgyalássorozaton az athéni kormány a magánhitelezőkkel egyeztet az államadósság egy része - a tervek szerint 100 milliárd euró - elengedéséről.

(MTI, EchoTV)

Comments

#1

Természetesen a reformok további megszorítást jelentenek a már amúgy is koldusbotra jutó nemzet számára, a privatizáció pedig az ország felvásárlását jelenti. A Görögországot megsegítő tervezet a görögöket úgy mentené meg a csődtől (ha egyáltalán megmenti, ez sem biztos), hogy közben teljesen kirabolják a legatyásodott, földön fekvő szerencsétlen nemzetet. Természetesen ez a terv az összes európai állammal szemben. Mindenki kerül majd nehéz helyzetbe, főleg ha az európai IMF szükséges támogatása megnövekszik. Épül a demokratúra.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!