Egy konzervativ jelölt és egy buzi közül választhatnak köztársasági elnököt a finnek

Az elnökjelölt (jobbra) és a köcsögjeAz elnökjelölt (jobbra) és a köcsögje

Harminc év után először biztosan nem szociáldemokrata államfője lesz Finnországnak, miután az elnökválasztás vasárnapi második fordulójába egy konzervatív és egy zöldpárti jelölt jutott. A választás esélyese a jobboldali Sauli Niinistö, ellenfele a buziságát nyíltan vállaló Pekka Haavisto.

Vasárnap reggel megkezdődött a finn elnökválasztás második fordulója, amelyen az első fordulóból továbbjutott két Európa-barát politikus között választhatnak a polgárok. A január 22-én tartott első fordulóban a konzervatív Sauli Niinistö, a legnagyobb kormánypárt, a Nemzeti Koalíciós Párt jelöltje fölényes győzelmet aratott, vele együtt a zöldpárti Pekka Haavisto jutott be a második fordulóba. Niinistro a leadott szavazatok 37 százalékával végzett a mezőny élén, Haavisto pedig a voksok 18.8 százalékát szerezte meg.

A győzelemre esélyes, 63 éves Sauli Niinistö tapasztalt politikus, a szociáldemokraták vezette koalíciós kormányban igazságügyi, majd pénzügyminiszter volt. Szigorú költségvetési politikájáról és töretlen akaratáról ismert. Az ő irányításával lett Finnország az euróövezet tagja. Választási kampányában határozottan védelmébe vette a közös európai valutát.

Pekka Haavisto először 1987-ben lett a finn parlament tagja. 53 éves, a Zöld Liga jelöltje, 1995 és 1999 között környezetvédelmi miniszter volt. Jelenleg a zöldek parlamenti frakcióvezetője. Az ENSZ Környezetvédelmi Alapjánál és dárfúri különmegbízottként szerzett konfliktusmegoldó tapasztalatokat. Ő az első finn elnökjelölt, aki nyíltan vállalja homokosságát.

Finnországban hat évre választják meg az ország államfőjét. A leköszönő elnök, Tarja Halonen két cikluson át volt Finnország elnöke. Távozásával biztosan véget ér a szociáldemokrata államfők 1982 óta tartó sikersorozata.

(Origo)

Ajánlat : Küldjön virágot, ajándékot a SzivNet Virágküldővel , mellyel rádiónkat is támogatja (X)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!