Tusk felfüggesztette az ACTA szerződés ratifikálását

Donald Tusk lengyel miniszterelnök pénteken felfüggesztette a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement - ACTA) ratifikálását; indoklása szerint széles körű társadalmi konzultációra és a szerződés részletes elemzésére van szükség.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a ratifikációs folyamatot "minden bizonnyal nem folytatják 2012 végéig". Kiemelte, a hamisítással harcoló Lengyelország hírnevét nem kívánatos tönkretenni, de ha a felülvizsgálás kimutatja, hogy az ACTA sérti az internet-felhasználók jogait, akkor az ország akár el is állhat a szerződéstől. Tusk az ACTA-val kapcsolatos társadalmi konzultációt már hétfőn megkezdi, ezért vitára hívta meg az érintett civil szervezeteket, alapítványokat és "minden további érdekeltet". Elismerte, hogy a korábbi konzultációk nem nevezhetők teljesnek, mert csak a művészeket és a szolgáltatókat vették figyelembe, míg az internet-felhasználók érdekeit senki sem képviselte. Kiemelte, hogy munkatársai ezen a téren kiábrándították, de nem tervezi a felelős miniszterek elbocsátását.

Az ACTA-t január 26-án írta alá több EU-tagország, egyebek közt Magyarország és Lengyelország is. Több uniós országban tiltakoznak ellene, egyebek közt közösségi oldalakon internetes és utcai tüntetéseket szerveznek. Az ACTA aláírása ellen Lengyelországban széles társadalmi összefogás jött létre. Civil szervezetek nyíltan tiltakoztak a társadalmi konzultáció mellőzése ellen, és a nemzetközi Anonymous csoport hackerjei több lengyel közigazgatási szerv honlapját támadták meg. A társadalmi megnyilvánulástól korábban elzárkózók közösségi portálokon internetes és utcai tüntetéseket szerveztek; három wroclawi diák népszavazási indítványát pedig nem egész két hét alatt több mint 250 ezren írták alá.

(MTI)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Dél

12:00–12:15

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!