Legkevesebb 21 polgári személy vesztette életét egy gépkocsikaraván elleni NATO-légicsapásában Afganisztán déli részén – közölték afgán tisztviselők hétfőn.
Legkevesebb tízen megsebesültek a légitámadásban. A halálos áldozatok között négy nő és két gyerek is van.
A NATO elismerte, hogy tévedésből civilek halálát okozta. Stanley McChrystal, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők (ISAF) parancsnoka mély fájdalmát és részvétét fejezte ki Hamid Karzai afgán elnöknek "ártatlan életek ilyen tragikus elvesztése" miatt. Karzai legutóbb éppen szombaton figyelmeztette az afgán és a nemzetközi haderőt, hogy kímélje meg a civileket.
A tájékoztatás szerint a NATO repülőgépei három autót vettek célba vasárnap reggel Uruzgán tartományban. Az hitték, hogy a járműveken tálib lázadók utaznak. Később azonban kiderült, hogy a kocsikban csak civilek voltak - közölte a katonai szövetség. Az ügyben az afgán kormány és a NATO is vizsgálatot indított. Egy másik dél-afganisztáni körzetben, Hilmend tartományban kilenc napja zajló hadműveletben eddig 16 - más források szerint 19 - civil halt meg. A múlt héten az északi országrészben, Kunduzban hét rendőrt ölt meg tévedésből egy NATO-légicsapás. Tavaly több mint 2400 civil halt meg az afganisztáni konfliktusban.
(NOL)






Hozzászólások
2 min 9 sec ago
2 min 59 sec ago
3 min 38 sec ago
11 min 45 sec ago
16 min 41 sec ago
31 min 11 sec ago
37 min 18 sec ago
41 min 32 sec ago
51 min 37 sec ago
52 min 28 sec ago