Blokád alá vettek több utat az elektronikus útdíj ellen tiltakozó teherszállítók Szlovákiában, miután Robert Fico kormányfő nem fogadta küldöttségüket. Trencsénnél a kamionok a cseh határ felé vezető utat is eltorlaszolták. A díj felfüggesztését és az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését követelik a kormánytól. Azt mondják: ha kell, hónapokig kitartanak, mert engedmények nélkül tönkremegy a vállalkozásuk.
A tiltakozó pozsonyi kamionosok nem tartanak attól, hogy a rendőrség erővel oszlatja fel a demonstrációjukat. A több tucat teherautó elvontatása ugyanis teljesen megbénítaná a szlovák főváros forgalmát.
A fuvarozók a közterhek csökkentéséről tárgyalnának Robert Fico szlovák kormányfővel. A januártól bevezetett elektronikus útdíj éves költsége - szélsőséges esetben - 16 ezer euró is lehet, míg a megszüntetett sztrádamatrica 900 euróba került egy évre. Robert Fico megüzente: a találkozóra addig nem hajlandó, amíg a kamionosok fel nem hagynak a tiltakozó akcióval.
Nem engedjük meg, hogy a hatalmi arrogancia megnyilvánulásaival Szlovákia - húsz évvel a kommunizmus bukása után - a demokrácia sírjává váljon hirdetik transzparenseiken a tiltakozó fuvarozók. A kamionok Pozsony mellett Trencsénynél a D1-es sztrádára vezető utat zárták le, Nyitránál pedig forgalomlassító demonstrációt tartottak.
(hírTV)






Hozzászólások
29 min 50 sec ago
30 min 49 sec ago
37 min 5 sec ago
37 min 55 sec ago
38 min 34 sec ago
46 min 41 sec ago
51 min 37 sec ago
1 óra 6 min ago
1 óra 12 min ago
1 óra 16 min ago