Merkel és az USA közös értékrendje

Összefoglaló Merkel kancellár asszony amerikai beszédéről és ami mögötte van. Vajon hogyan fér össze az iraki megszállás és a kínzások a sokat emlegetett "emberi méltóságra épülő" közös értékekkel?

„Bravó, Kancellárasszony!“- ezzel a címmel jelent meg egy cikk a Spiegel Online-on november 3-án. Gabor Steingart a Spiegel amerikai tudósítója, aki már könyveket is írt arról, hogy Európa, de különösen Németország és az USA, hogyan forrt össze egy közös harcban a világ feltörekvő országai ellen, nagyon lelkesedett a szövetségi kancellár beszédéért.

Ezt a beszédet, melyet Angela Merkel november 3-án a Kongresszus mind két háza előtt tartott, mindenkinek el kell olvasni. Mindazonáltal azt is kell tudnunk, hogy valótlanságok tömkelegét, majdhogy nem elviselhetetlen bizalmaskodást, mástól való gátlástalan kölcsönzést olvasunk, ebben a valóban nagy beszédben. Ez az egész ugyanakkor egy további fejezet kezdete lehet, egy nagyon is megkérdőjelezhető politikának. Angela Merkel mint egykori egyetemi hallgató, aki a kelet-német FDJ (a KISZ megfelelője) agitációs, propaganda munkájáért volt felelős, úgy büszkélkedik, mint egy nagy szabadságpárti álmodozó. Már az NDK-ban lelkesedett „az amerikai táj nagyságáért, mely a szabadság és függetlenség szellemét árasztotta”.

Kérdés: Angela Merkel az NDK-ban mikor szállt síkra a szabadságért? A válasz: addig soha, amíg ez a karrierjére veszélyes lehetett volna. Ellenben 1990-ben a férjével rögtön az USA-ba, Kaliforniába utazott: „Soha nem fogjuk a Csendes Óceán látványát elfelejteni. Ez egyszerűen grandiózus volt.“

A beszédének az első súlypontja Németországnak Izraelhez való viszonya volt. Merkel itt nem mondott újat, ez az USA politikájának megfelelt.

A Merkel-beszéd napján a képviselőház a Kongresszusban 344 igennel, 36 nem szavazattal és 30 tartózkodással - tehát nagyon nagy többséggel - a Goldstone jelentést elmarastralta mint „elfogult és ezzel, a további vizsgálatra méltatlant“. Tony Judt, egy zsidó-amerikai történész, röviddel ezelőtt azt írta, hogy habár a kongresszusi határozat „jóllehet Amerika több éves eltökéltségével összhangban áll, hogy Izraelt a cselekedeteinek a következményeitől otthon és külföldön megvédje, csakhogy a Gáza-övezetben történt pusztításnak az általános nemzetközi elítélése az Obama-kormányzat (adminisztráció és Kongresszus) reakciójából egy különösen önpusztító cselekedetet csinál. Mindenki tudja mi történt Gázában. Ha már most Washington Izraellel szövetkezik, hogy ezt eltussolja, akkor Amerikának a diszkreditációs külpolitikájára, és morális pozíciójára még nagyobb figyelem fog irányulni, ami minket az Izraellel folytatott egészségtelen kapcsolatunkon keresztül érint.“

Az Egyesült Államok Kogresszusának határozata - így folytatja Judt - az igazságosság és az emberi jogokkal szembeni, az amerikaiak által reklamált elkötelezettség kigúnyolása.

Angela Merkel egy közös „értékrendre“ esküszik

Ez legyen az, „ami az európaiakat és az amerikaiakat egymáshoz vezeti és összetartja“. „Ez egy közös eszményképe az egyéneknek és az elidegeníthetetlen emberi méltóságnak. Ez a szabadságnak és a felelősségnek a közös megértése. Nekünk úgy kell élni, hogy a lehető legjobbat tegyük.“

Jürgen Todenhöfer, Merkel asszony pártkollégája. Ö már évek óta konkrétan vizsgálja, hogy ez az „értékrend“ eddig valójában hogy néz ki és ismét a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát látogatta meg és arról tett jelentést. Például Irakról („Frankfurter Rundschau“, október 12.): „A síita Manal 28 éves és az anyjával, mint más ezer iraki menekült, muzulmánok és keresztények, a szír főváros Damaszkusz egy szegény külvárosában él. Itt találkoztam Manallal, és a hölgy elmondta nekem, hogy az amerikai katonák a hazájában, Irakban mit tettek vele. Manalnak el kellett menekülnie, de azért az Egyesült Államok kormányát beperelte.

2004 telén az amerikai katonák a házat megrohamozták, amiben Manal családja lakott. Megbilincselték és egy fekete zsákot húztak a fejére. Az édesanyjával Bagdadba, a repülőtéri börtönbe repültek velük. Az amerikaiak azt vetették a szemükre, hogy terroristák. Amikor a szemrehányások romba dőltek, a kihallgatási módszereket szigorították. Manalnál éjszakánként dübörgő zene szólt és jéghideg vízzel locsolták. Berúgott amerikai katonák azzal fenyegették, hogy megerőszakolják, ha nem vall.

Egyik este Manalt egy helyiségbe vezették, amiben egy üres asztal állt. Egy meztelen irakit rángattak be és a felsőtestét az asztalra nyomták. Egy rúgással a lábait szétfeszítették. Azután egy amerikai megerőszakolta. Manal megpróbált kétségbeesetten a földre nézni, de a fejét mindig felrángatták. A cellába való visszaúton a hosszú fekete haját, amelyre mindig is nagyon büszke volt: levágták. Egy pár nappal később a őrök azzal fenyegették meg, hogy ha ilyen csökönyös marad, akkor az anyját lelövik. Megint zsákot húztak a fejére. Egy lövés végig ostorozott a szomszéd helyiségben. A katonák elmondták, hogy a lövést az anyjának szánták.

Manal sírva összeesett. A következő nap a katonák ugyanazt a kínzó játékot játszották el az anyjával. Harminchárom nap után Manált kihajították az utcára. Az anyja még egy félévet töltött a hírhedt Abu-Ghraib börtönben.“

És a valóság Afganisztánban („Berliner Zeitung“ Szeptember 16-án): „Amikor mi Spogmai és Esmatullah kis agyagháza udvarának az ajtajához érkeztünk, rögtön egy tucat gyermek és felnőtt vett körbe bennünket. Egy kis nézelődés után Spogmai és Esmatullah ahhoz a falhoz vezettek, aminél 2001 késő őszén bámuló tanúi voltak a Tora Bora barlangok amerikai tartós bombázásának. Az egész falú nézte, hogy odaát éjjel és nappal a vörös bombák, rakéták és az robbanófejes irányított rakéták becsapódtak és a világító lövedékek az éjszakát fényes nappallá tették.

Hirtelen, teljesen váratlanul Landa Kheil-t is támadás érte. Miért, ezt Spogmai és Esmatullah máig sem tudja. Bombázók nagy mennydörgéssel a falura dobták le a halálos terhüket, két rakéta csapódott be a házukba. Ezek a rakéták szétrombolták az ö kicsi világukat. Az anyja, az apja és három lánytestvére meghalt. Esmatullah szemét az üvegszilánkok sebesítették meg, Spogmai a hátsó udvarban a kezén érte sérülés. Csak az akkor hatéves Zahidullah és a hat hónapos Hinschrat élték ezt túl majdnem teljesen sértetlenül. Hidschratot a kosarával együtt, amiben feküdt, kihajították az udvarra. Spogmai és Esmatullah - akinek a jobb szeme az óta is matt - a szüleik és a lánytestvéreik halálát a mai napig nem dolgozták fel. De már megtanulták, hogy a fájdalmukat a két kis testvéreik előtt elrejtsék. De a szemükben mindig a soha meg nem szűnő gyász és nagy szomorúság ül. Nekik kell most a két kis testvérük számára a mamát és papát helyettesíteni, amely felelősségnek a súlya szinte agyon nyomja őket.“

De mit mond erre a német kancellár asszony ?

Angela Merkel a német-amerikai „partnership in leadership-et“(partnerség a vezetésben) éltette. A világot, mint mindig, csak kevesek fogják irányítani. A kancellár asszony újból kihangsúlyozta a G20-at – de az Egyesült Nemzetek és ennek ez év júliusában tartott, a világ pénzügyi válságával foglalkozó konferenciája, ahol a világ minden országa szóhoz jutott, a beszédében nem fordult elő. Az „új“ világgazdasági rendnek, amit Merkel követel, mindig „Európa és Amerika érdekében“ kell állnia. A Lisszaboni Szerződéssel, mondja Merkel, az Európai Unió „erősebb, cselekvőképesebb, az Egyesült Államoknak egy erősebb és megbízhatóbb partnere lesz“. Ez az Egyesült Államok világuralmi stratégáit örömmel töltötte el és a fantáziájuknak újra ösztönző erőt adott. A beszéd végén a kancellár asszony még angolul is megszólalt: „Germany and Europe will also in future remain strong and dependable partners for America. That I promise you.“ Ezért aztán a kancellárasszony azt is kijelentette: „Ma és a jövőben is örömmel fogadjuk az amerikai katonákat Németországban.“

Angela Merkel beszéde sok pontban megegyezik az új német kormány koalíciós szerződésével.

Az aláírás alatt ez áll: „Értékhez kötött és érdektől vezetett külpolitika“ ami ott a 110-ik oldalon olvasható, az új kormány „a német-amerikai bizalomkapcsolatot szisztematikusan erősíti“. A „szoros politikai koordinációt az Egyesült Államokkal“ az új kormány „az érdekek erősítését, ami Németország súlyát Európában és a világon megnöveli.“ Ezért a gátakat az „EU és a NATO együttműködésében túlhaladottnak kell tekinteni.“ Tehát:“a globalizáció idejében a nyugatnak sokkal nagyobb egységet kell találnia, az érdekeinek a keresztül vételében és a közös értékek megőrzésére: (a fogalmazó által történt hangsúlyozások). - De mire és ki ellen ?

Gabort Steingart meg van győződve, hogy Merkel Amerikába bizalmat hozott: „Bizalmat, aminek a végén a jó győzedelmeskedik.“

De hány ilyen fajta „győzedelmet“ engedhet meg magának ma az emberiség? Nem lenne-e jobb, okosabb, méltóbb, humánusabb, minden erőt arra koncentrálni, hogy az emberek számára az élet ezen a planétán elviselhetőbb legyen, békességesebb és igazságosabb?

Angela Merkel esküszik egy „értékrendre“, amely „egy közös eszményképe az egyéneknek és az elidegeníthetetlen emberi méltóságnak. Egy közös megértése szabadságnak és kötelességnek.“ Fogjuk öt a szaván és követeljük, hogy az adott szót be is tartsa. Akkor Németország politikája valóban egy jobb világot segíthetne elő.

(zeit-fragen.ch nyomán B. Gy. - Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Merkel asszonnyal betette a lábát a volt Kelet német ideológia, azaz a bolsevik gondolkodás. Ami lasan hozza azt a formát ami Magyarországon a mindennapokban érezhető. A Német is beleesik abba a hibába, hogy rákényszerítik az úgymond "befogadó" gondolkodást, azaz a betelepült kisebbségek előjogosságát. No a törvények persze rájuk nem vonatkoznak. Ha ezt a német felveti. ott is jőn a "fasiszta"adu.Persze ez az egyik baj. A másik, ami a német "nagyarcúságból" ered, amikor nem akart un. "alantas munkát" végezni arra jó volt a török, meg a volt jogó. Igen ám de az ott született gyermek már német állampolgár lett, akire a német előjogok érvényesek lettek. Aztán most..épülnek a mecsetek. Mi annak idején védtük Európa határait de a "nyugat" elszúrta!!!! 56-ban is szarba hagytak bennünket (magyarokat) és vidáman nézték az oroszok tobzódását. Aztán üzleteltek velük, majd eljátszották a demokratikus átváltozást, meg a falbontást. No de mindez csak a diszlet volt a nagy USA-Izrael terjeszkedési politikához, amit a belső kisebbségi feszültségek csak hatványoznak a németek terhére.Mindez persze ára az ország egyesítésének.

#2

A németek eladták magukat,de már ott is vége a jó világnak!
Előbb-utóbb rá fognak jönni,ha nem lesz elég pénzük urlaubra,meg az autópélyán ott is bevezetik a 120kmh-t! Jövőre a németek is lázadozni fognak,mert vége lesz a jó világnak,amit megszoktak!
A globalizáció,az eurós szarságok miatt egyre nől a munkanélküliség,ezzel együtt a pénztelenség,kiszolgáltatottság,ami előbb utóbb zavargásokat fog ott is eredményezni. Most még a nagy rablás ideje van,de közeleg az ítélet napja,és Európa újra szabad lesz!

#3

Sajnos így van. Németországot koncepciózusan tették a tönkre az Oppenheimer-féle büdösbogarak kultúrán, oktatáson, médián na és persze a hollókoszton keresztül tiporték sárba a német büszkeséget. Ami azonban örök érték az feltámad, el lehet bár nyomni, de megsemmisíteni sohasem. A vér nem válik vízzé!

#4

Németország nincs, németul beszélo agyatlan, buta, amerikanizálódott, torok -zsidó gyarmat van ! Csak a Magyar áll ellen mai napig a zsidó-bolsevikoknak, ezért utálnak minket a legjobban. Kitartás !

#5

Németország nincs, németul beszélo agyatlan, buta, amerikanizálódott, torok -zsidó gyarmat van ! Csak a Magyar áll ellen mai napig a zsidó-bolsevikoknak, ezért utálnak minket a legjobban. Kitartás !

#6

Németország nincs, németul beszélo agyatlan, buta, amerikanizálódott, torok -zsidó gyarmat van ! Csak a Magyar áll ellen mai napig a zsidó-bolsevikoknak, ezért utálnak minket a legjobban. Kitartás !

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot! PayPal-on is!

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

Jelenleg a rádióban

Kalandozó Magyarok (ismétlés)

2:00–3:00
A műsor többek között a külföldön tanuló, dolgozó magyaroknak, valamint az idegen országokban született magyar gyökerekkel rendelkezőknek és nem utolsó sorban a kárpát-medencei magyaroknak szól, külhonból. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Külhoni)
Most hallható:

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

3:00–3:30

Pilisi Visszhang (ismétlés)

3:30–4:30

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!