Izrael a felelős a Gázai-övezetben kialakult kóros alultápláltságért

Izrael tudatosan koplaltatja a Gázai-övezetben élőket, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon az ott élő palesztinokra.
A Vöröskereszt szerint életellenes az izraeli blokádA Vöröskereszt szerint életellenes az izraeli blokád

A Gázai–övezet zsidó blokádja fokozódó krónikus alultápláltsághoz vezetett az övezet 1,5 millió lakosa körében – derül ki a Vöröskereszt kiszivárgott jelentéséből.

Az ostrom pusztító hatására, amit Izrael vezetett be miután a Hamasz átvette az irányítást 2007 júniusában, az életszínvonal drámai zuhanása fogyókúrát eredményezett, ami hosszútávon egészségkárosító hatással van a Gázai–övezetben lakók számára, és ez vészes vas, A-, és D-vitaminhiányt okozott.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának 46 oldalas jelentése –amit látott az Independent- az eddigi legmegbízhatóbb Izrael az átkelők kereskedelmi javak előtti lezárásáról szóló döntésének hatásáról, amely a gázai családok éhezését okozta.

A jelentés szerint a Gázai-övezet gazdaságának minden főbb területét érintő szigorú korlátozások a megélhetési költségek legalább 40 %- os emelkedésével együtt „a Gázai-övezet lakosságának 70 % - a élelmiszerbiztonságának növekvő hanyatlását” eredményezte. Ez az embereket a háztartási költségek „túlélési szintre” csökkentésére kényszerítette.

„A krónikus alultápláltság növekedése folyamatos, és a tápanyaghiány sokakat érint.” – szól a jelentés.

A jelentés úgy találja, hogy tavaly óta az alacsony költségű, ugyanakkor magas energiát adó gabonákra, cukorra és olajra álltak át a magas költségekkel járó állati termékekről, friss gyümölcsökről és zöldségekről.

Ilyen növekvő tápanyaghiánynak kitettség érinteni fogja az egészségüket és a hosszú távú jólétüket is. –figyelmeztet a jelentés.

Izrael gyakran hangoztatja, hogy nem enged egy humanitárius válságot kialakulni a Gázai-övezetben, és a jelentés hangoztatja, hogy a vizsgálati csoportok hozzáfértek éves energiaigényüket fedező táplálékokhoz. Figyelmeztetnek azonban a kormányok –beleértve az izraeli zsidót is-, az élelmiszerbizonytalanság, alultápláltság és a tápanyaghiány miatt felmerülő élelmiszerhiányra.

Az FAO (az ENSZ Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Bizottsága – a ford. megj.) 2001-es meghatározása szerint az élelmiszerbiztonságról akkor beszélhetünk, ha minden ember, minden időben fizikai, szociális és gazdasági értelemben is hozzájut elegendő, biztonságos, és tápláló élelmiszerhez, ami kielégíti tápanyagigényét, kívánalmait és az egészséges és aktív életnek megfelelő szükségleteit.

A Vöröskereszt jelentése szerint „a blokád pusztító hatással volt a háztartások nagy hányadára, amelyeknek az élelmiszerek összeállításában nagy változásokat kellett végrehajtaniuk.” A háztartások kalóriaigényük 80%-át gabona, olaj és cukorbevitelből fedezték. „A jelenlegi élelmiszerkosár elégtelen a táplálkozási kilátások szempontjából.” A jelentés sötét képet fest a fokozatosan elszegényedő, eladósodott és alacsony jövedelmű népességre nézve. Az emberek árulják vagyontárgyaikat, csökkentik ételeik mennyiségét és minőségét, csökkentik a ruházkodási és a gyermekek taníttatási költségeit, guberálják a kidobott élelmiszert – néha a takarmányt is az állatoknak- amit aztán el tudnak adni, és a csökkenő kölcsönöktől és a kissé jobb helyzetben lévő rokonoktól függenek.

A városi részekben a 2007. júniusi leállás óta kb. 106 000 ember vesztette el a munkáját, és nagyjából 40%-ot tartanak a „nagyon szegény” kategóriába tartozónak, akik kevesebb, mint 500 sékelből (kb. 28 000 forint - a ford. megj.) kell eltartania egy 7-9 fős átlagos családot.

A jelentés egy kis, otthoni varroda tulajdonosát idézi, aki el kellett, hogy bocsássa 10 dolgozóját 2007 júniusában.

-Azóta nem keresek 300 sékelnél többet havonta szomszédok és rokonok számára időről–időre ruhákat varrva. Eladtam a feleségem ékszereit, és a testvérem utal még 250 sékelt havonta. Nem nagyon tudom, hogy mit mondjak a gyerekeimnek…– mondta. Mások azt mondták, hogy nem tudtak a gyerekeiknek zsebpénzt adni.

A mezőgazdaságban, amitől a Gázai-övezet 27%-a függ a kivitel akadozik, és - akár a halászatban - az ágazatban a jövedelmek a felére estek vissza az ostrom 2007. júniusi kezdete óta. A népesség kétötödét kitevő legszegényebbek kevesebb, mint fél fontot (kb. 160 forintot – a ford. megj.) költenek naponta átlagosan. Az üzemanyaghiány által is sújtott halászatban Izrael által megszabott korlátozások is érvényben vannak, és „az emberek vásárlási mechanizmusa is nagyon korlátozott, azok a háztartások pedig, amelyek ékszerekkel, vagy nem szükséges tárgyakkal rendelkeznek, eladják”.

A jelentés szerint amennyiben a zsidó blokád továbbra is fennáll, „a gazdaság szétesése folytatódik, és a Gázai-övezet népességének egyre szélesebb rétege élelmezése válik bizonytalanná.”

Bizonyítva, hogy a korlátozások eltörlése megfordíthatja az elszegényedést, a Vöröskereszt figyelmeztet, hogy „a korlátozások meghosszabbítása tartósan veszélyezteti a károsodott háztartások képességét a felgyógyulásra és aláássa a képességüket a hosszú távú élelmiszerbiztonság elérésére.”

Az említett jelentéshez az anyagot május és június között vették fel. Az IMF jelentése megerősítette múlt szeptemberben, hogy a Gázai-övezet gazdasága gyengül.

Mark Regev Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szóvivője közölte, hogy amikor Izrael kivonult a Gázai-övezetből reményeik ellenére „a Hamasz radikális és nihilista ideológiájának váltak foglyaivá”, amely kétségtelen szenvedést okozott. „Ha a Hamasz a koplalásra összpontosított volna ahelyett, hogy a Kasszám rakétákkal megsértse a judaizmust, ez a probléma most nem létezne.” –állította.

(independent nyomán B. L., Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

judaizmus helyett nacizmust akart mondani, noha ugyanaz mindketto a gyakorlatban

#2

sáska

#3

Ahova a zsido Barf! beteszi a lábát mindenűt ez várható. Ez a mi sorsunk is ha nem takarítjuk ki ezeket a parazitákat.
PARAZITA MENTES SZEBB JÖVŐT!!!!

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!