Kövér László szerint Finnország az első alkalommal hátba szúrta Magyaroroszágot

A jelek szerint igazolva látja Kövér László azt a huzavonát, amit Magyarország rendezett a NATO-bővítése körül. Pedig az még le sem zárult, hiszen még csak a finnek NATO-tagságát hagyta jóvá a magyar parlament. De a finnek máris bebizonyították, hogy mennyire hálátlanok. Kövér László erről Bayer Zsolt Hír TV-s műsorában beszélt.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A házelnök a Bayer Zsoltnak adott interjújában kifejtette, hogy a finnek lényegében az első adandó alkalommal hátba szúrták Magyarországot, amely nagy nehezen, de végül rábólintott a finn NATO-csatlakozásra.

Kövér baja ugyanis az a finnekkel, hogy miután a magyar parlament megadta a jóváhagyását – a szövetségben utolsó előttiként – a finnek NATO-tagságára, másnap csatlakoztak ahhoz a perhez, amit Magyarország ellen indított az Európai Bizottság a magyar kormány által gyermekvédelminek mondott perhez. Igaz, Finnország nem egyedüliként csatlakozott a perhez, már 14 EU-tagország tett így: Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Portugália, Írország, Spanyolország, Málta, Ausztria, Svédország, Szlovénia, Finnország, most pedig Franciaország és Németország. Valamint az Európai Parlament is betársult.

Kövér azt mondta: Magyarországon annak idején volt népszavazás a NATO-csatlakozásról,

“Svédországban és Finnországban elfelejtették erről is megkérdezni az embereket, hogy vajon szeretnének-e tényleg a NATO-hoz csatlakozni, vagy csak ez a politikai elitjük magánvéleménye. A magyar képviselők tucatjával kaptak emaileket Svédországból és Finnországból, hogy ne fogadják el a csatlakozást, mert szerintük a döntés mögött semmiféle demokratikus legitimáció nincsen”

Kövér aztán így folytatta:

“mi azt látjuk, hogy két olyan ország kérte, illetve kéri a hozzájárulásunkat egy szövetségbe való felvételhez, aminek mi már tagjai vagyunk, ők meg még nem, akik a legminimálisabb tisztelet sem tanúsították Magyarország, a magyar nép választásokon kifejezett akarata iránt.”

Kövér szerint ez a két ország a politikájukkal és nyilatkozataikkal mind a mai napig csak ártanak a magyar nemzeti érdeknek.

“Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a kapcsolat a két ország között oda jusson vissza, ahol 10-15 évvel ezelőtt volt”

– mondta a finnekről Kövér.

Hálából a NATO csatlakozásért? Azonnal belénk állt Finnország

Finnország NATO csatlakozása után engedélyezné az atomfegyverek telepítését

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)