Bekövetkezik a klímakatasztrófa: a sarkok felolvadnak, Európa part menti vidékét beborítja a víz, a déli terület elsivatagosodik. Klímamenekültek ezrei bolyonganak a világban. Az elmúlt pár évben a globális felmelegedés kapcsán vészjósló előrejelzések jelentek meg, melyek nem feltétlenül igazak.
– A szén-dioxid-üvegházhatáson alapuló globális felmelegedés elmélete egy tarthatatlan hazugság – jelentette ki Miskolczi Ferenc magyar klímakutató, aki korábban a NASA szakértőjeként dolgozott. – Egyedüli célja az, hogy a politikusoknak egy újabb okot adjon adók kivetésére és az energiaárak emelésére. A bevételből vígan konferenciázhatnak és elmélkedhetnek a világ bajain. A média áldásos tevékenységével meg azt is elérték, hogy a szegény nyugdíjas is bűnösnek érzi magát az energiahasználatért: kimegy az utcára tapsolni, hogy végre az állam csinál valamit a Föld megmentéséért, csak az nem jut eszébe, hogy hogyan fizeti ki a villanyszámlát a hó végén, ha az energiaárak a csillagokban lesznek. Az, hogy az emberi tevékenységnek valami köze lenne a jelenlegi enyhe melegedéshez, nem bizonyított – mondja Miskolczi Ferenc.
A téma másik hazai kutatója, Zágoni Miklós is hasonlóképpen vélekedik. – Miskolczi Ferenc az űrkutatási hivatal időjárási adatbázisát felhasználva bizonyította be, hogy a globális felmelegedésért felelőssé tett üvegházhatás a természet által jól szabályozott, egyensúlyban tartott folyamat – mondja Zágoni. – Beszélhettünk ugyan globális felmelegedésről, hiszen az úgynevezett kis jégkorszakhoz képest – amelynek köszönhetően Mátyás királyt a Duna jegén koronázhatták meg – pár tizedfokkal megemelkedett a hőmérséklet az elmúlt másfél évszázadban. A felmelegedés mértéke azonban nem folytatódik olyan rohamos mértékben, mint mondják, és ezért nem is kell számítanunk olyan klímakatasztrófára, mint amiről a hírekben hallani. Az üvegházhatás mértéke nem egy szabad matematikai változó, mint eddig gondolták, hanem egy egyensúlyi érték (33 Celsius-fok) körül ingadozik, és az eltérés ettől az értéktől az elmúlt 60 év során nem több, mint 0,1 Celsius-fok.
– Az üvegházhatás egy olyan bolygón, ahol korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre a vízgőz, a leghatékonyabb üvegházgáz, a rendszer optimális hűlését fogja beállítani – mondja Miskolczi Ferenc. – A légkör infravörös abszorpciós tulajdonsága az elmúlt 60 évben nem változott, eközben a szén-dioxid-koncentráció 25-30 százalékkal emelkedett. A melegedésnek semmi köze a szén-dioxid-koncentráció növekedéséhez. Véleményem szerint a napsugárzás, az ár-apály erők és a rövidhullám reflexiós tulajdonságainak kutatására kellene több figyelmet fordítani.
A NASA kutatójaként Miskolczi Ferenc az űrkutatási hivatal adatbázisát használta fel, de a NASA nem támogatta őt eredményei publikálásában. Ezért a magyar Országos Meteorológiai Intézet angol nyelvű szakfolyóiratában jelentette meg azt először, amely természetesen éles nemzetközi visszhangot eredményezett a tudományos világban.
– Csalódtam a NASA-ban, és tudomásul vettem, hogy a NASA a hivatalos amerikai álláspontot hivatott képviselni a szén-dioxid-üvegházhatás ügyében, a kutatási eredményeimtől függetlenül – mondja Miskolczi Ferenc. – A számokat azonban nem lehet cáfolni, és senki sem állt még elő olyan egyenlettel, amely az általam kidolgozotthoz képest jobban leírná a klimatikus energetikai folyamatokat.
(Helyi Téma Online nyomán Szent Korona Rádió)







Comments
A víztározósdi látványberuházás, ahol a sok okos politikus vigyoroghat az alapkőletételnél, és mutathatja, h. mennyit tesz a térségért. Közben az építési vállalkozók kenhetik őket, természetesen az adófizetők részéről, aztán meg nem oldódna meg semmi. Az általad említett józan észnek épp az ilyen megaberuházások ellen kellene lennie.
A csatornák, árkok, "fokok" tavak, laposok léteznek. Bár beszántották őket (főként '92 után a neogazdák), de minden belvizes évben kirajzolják egykori medrüket a mezőre. A régi földhivatali térképek pontosan ott ábrázolják a mocsarat, árkot, ahol most a belvíz van. Elég lenne a régieket újraásni, a még meglevőket rendben tartani, és szigorúan büntetni azt, aki eltömi. (Akkor is, ha az maga a vízmű).
A szántókon pedig a hagyományos, ill. az intenzív talajművelés helyett energia-, víz- és szervesanyag- megőrző eljárások alkalmazása (szármaradványok felszinen hagyása, lazítás, gépkapcsolások, kevesebb művelet, eke-tárcsa-simító hanyagolása.)
Istenke látja lelkemet, ez még jócskán adna munkalehetőséget is sok, sok embernek. Nem okoznának óriási károkat a vizek, földcsuszamlást, ház összeomlást, a többit nem is mondom. Aztán meg láss csodát, a termények sem mennének tönkre. A munkás adót fizetne be. A paraszt olcsóbban, biztonságosabban terhelmehetne. Vajon ki járna jobban mi a nép, hú a nemzet, vagy netán a strószkóbi?
Csak annyit, hogy rikkantgatunk bele a nagy világba, hogy
árvíz, belvíz, szárazság, sivatagosodás, stb. Egyet nem csinálunk már rég óta, mégpedig nem gondolkozunk! Mán pedig a Jó Isten megajándékozott minket, olyan gondolkozásmódi okból ésszel. Lehet, hogy Ő előrelátó volt és úgy gondolta; no gyerekek ide pottyantatok a Földre, sokan lesztek, nem tudok mindenkivel egyszerre foglalkozni adok néktek eszet, hogy tudjatok gondolkozni és, hogy tudjatok, magatokról gondoskodni, élhessetek a szeretetem jegyében boldogan! De lehet, hogy azt is mondta, hogy aztán, nem rosszalkodni, meg elkanászkodni, nagy valószínüséggel erre fel adta Mózesnek a Tíz Parancsolatot! Majd arról később beszélek, ha igénylitek, hogy azt kik és hogyan tették magukévá, de most, maradjunk az erdeti témánknál! Magyar viszonylatban! Azt az eszet amit megkaptunk, mi okos magyarok nem használjuk; ha vész van sírunk mint a fűrdős alkalmazott, ha elmúlik a vész szarunk a világra!
Ez mellesleg más nemzetekre is igaz! Na, de nálunk az van, hogy a várható ár és belvízekre nem készülünk fel, megfelelő prevencióval. Márpedig az Istenke ahhoz is adott lehetőséget, hogy ne kézzel, lábbal kaparjuk a földet, hanem gépi eszközökkel, csinálhatnánk víztározókat, többet is, elvezetgethetnénk a vizet ide-oda ahova kell. Aztán, meg ha jön a szárazság akkor kinyitnánk a zsilipeket, és megoldanánk a locsolást.
Nem kéne a fákat ész nékül kiírtani, stb, na de ezt megintcsak hagyjuk más időkre!
Szebb Jövőt Mindanyiunknak!
Ja igen 40-éve Ádám-Éva napján a falú végi kis réten ibolyát szedtük akkor szó sem volt felmelegedésről!
Képzelhetitek magatokat igen bölcsnek azzal, hogy nem hiszitek el a felmelegedést. De azt tudom, öregapám korcsolyán át tudott menni a szomszéd településre kölyökkorában. Ennek 3 oka volt, volt korcsolyája, volt víz és volt fagy.
Aztán megcsináltak egy csatornát.
Anyámék gyerekkorában még volt víz a laposokban télen.
Ma már igen ritka, az idei év kivétel, de az utóbbi 10 évben nem volt.
Ezek tények, aztán engem nem érdekel, hogy a lemmingek vonulása okozza-e, vagy az uvegházhatás.
Az se érdekel, hogy kiket fizetnek le a bibsik.
De az szemmel látható, hogy szárad ki a föld.
És én nem akarok körülmetélkedni, ami ugye a sivatagi népekre jellemző, hogy ne kelljen nekik fürödni, mert vízhiány van.
Tehát probléma van, megoldást kellene rá találni. Például az ártereket visszaadni a víznek. Mert Isten jobban tudja, hogy kell kinézni egy ártérnek, mint a bölcs szakemberek.
Ugyanis kicsit elmebeteg helyzet, hogy tavasszal az árvizek meg a belvizek miatt van sikoltozás, 2 hónappal később meg az aszály miatt.
Mi a következő lépés?
Tagadjátok, hogy mindenhol csak a szemetet látni?
Tagadjátok, hogy minden felszini víz le van mérgezve?
Tagadjátok, hogy ihatatlanok a kutak vizei?
- - - - -
"Rohadt, büdös kommunista banda. Miért nincsenek ezek felakasztva?" Cpg
A véleményem (sajnos) nem csak az utóbbi 3 év tendenciája. Hanem az utóbbi 2 évtizedé. Az országos gyomfelvételezés a tíz évvel ezelőttihez képest egyértelműen a déli fajok erősödését mutatja (parlagfű, selyemkóró, szádor), és folyamatosan érkeznek új rovarfajok, növénybetegségek, stb..., mind délről. A kukorica optimális vetésideje 20 év alatt 10 nappal került korábbra.
Nemrég olvastam a Téli bereket. A történetben egész Decemberben nem megy 0 fok fölé a hőmérséklet, és ez akkoriban nem extrém eset volt, hanem normális időjárás.
Az igaz, h. a föld emberi tevékenység nélkül is melegedne, de LASSAN, az ember többszörösére gyorsítja a folyamatot.
Az olajlobbi milliárdokat költött arra, h. elhallgattassa a klímaváltozást kutatóit. Aztán néhányan belátták, h. nem megállítani kell a változásokat, hanem az élükre állni, és hasznot húzni belőle. Ez talán még rosszabb, mint a tagadás. (Pl. az Amazóniai/Borneói ősedők helyén termelt biodízel bekeverése gázolajba, vagy szalmatüzelés).
Húz egy vonalat oszd fel 4.6 milliárd részre jelölj be 100 egységet és lehet magyarázkodni.Széndioxid nevetséges,nem kellene a föld tüdőét kipusztítani! általános iskolai tananyag a fotoszintézis
Inkább hiszek a saját szememnek, mint az olajtársaságok hülyeségeit szajkózó áltudósoknak.
Javaslom csibirkás-nak is, hogy nyugodtan olvasson többet erről,s ne pár év tapasztalatából szűrjön le hosszútávú előrejelzéseket.
Ha a tudósok pont az ellenkezőjét állítják a médiahazugoknak, akkor vajon kiknek kell hinni...?
Szigoruan tudományos alapon a következőkre jöttem rá, nagy erőfeszítések útján;
- klimaváltózás ide, vagy oda,
- átlátszó ház-hatás, akarom mondani üvegházhatás amoda,
- globális felmelegedés emide,
ösztönző rendszer már, kikellt a csírájából és működik!
Ugyebár, van egy kvóta rendszer, ez alapján susi állhat a házhoz, mármint az országnak! Ugyanis mi jól teljesítünk, egy egységnyi idő alatt, akkor arra kapunk kvótát, azt eladjuk annak az országnak aki nem kapott kvótát. Aztán döl a suska!
Na most úgy elgondolom, nálunk nincsenek termelő üzemek, gyárak, egyre kevesebb traktor kell, mert a paraszt sem kell hogy termeljen, behoznak mindent külföldről. Következés képpen kapunk egy csomó kvótát, amit eladhatunk, a termelő; a gyárakkal, üzemekkel, megművelt termőföldekkel rendelkező országoknak. Dől a susi - mint a tenger!Fizetnek a termelők - van miből! Da-da-dam!
De baj van, mer a következő időszakban, mérési időszakban, már nem tudunk javítani a mutatóinkon, (ugye szuper nulla már nincs!!)így nem kapunk kvótát, amiből aztán nem is tudunk csinálni suskát!
Miből fog megélni ez az ország? Merengek! Amikor volt kvótánk, azt el tudtuk adni, az ország pénzet kapott. Azt természetesen kiosztották az állás nélküli munkásnak, a gépe sincs parasztnak, és még az ország vezetői is kicserélhették a páncélozott mercédeszeiket!
Ez, su-bi-du-bi-dú már a kánaán! Nem hiába, Mária országa vagyunk!
Csak-hogy jött a kvóta nélküli időszak; nincs kvóta, nincs suska! El kell adni a merciket, még a vezetők megmenekíthetők! A parasztra, meg a munkásra egyébként sincs szükség, nem is dolgoznak, csak zabálni akarnak? Holvan itt a proletár öntudat, a hazaszeretet? Mi az, hogy nem áldozzák fel magukat, mikor a pap bácsi is megmondta "boldogok a földi szegények, mert övék a mennyek országa".
Csak a pokolban lehet ismételten klímaválság! De ez már minket a menj-országban nem fog érinteni! Hi-hi-hí-ha-ha-ha.
Szebb Jövőt Mindenkinek