Az internet tele van jobbnál-jobb írásokkal, képekkel és dokumentumokkal, de számos könyv és dokumentumfilm is létezik amelyek azt bizonyítják be, hogy a holdraszállás valójában nem is úgy történt, mint, ahogy azt az embereknek "bemutatták." Mi csak annyit fűznénk hozzá, hogy ha egy nagyszabású esemény csak egyik tagja is - jelen esetben Edwin "Buzz" Aldrin - szabadkőműves, az már jót nem jelent!

Az Apolló-csalás - Rendellenességek és átverések

Világszerte közismert tény, hogy a NASA meghamisította az 1960-as években az Apolló holdprogramot. Sok-sok hiszékeny ember fogadja el manapság is a NASA állításait az emberes holdprogramról, anélkül, hogy rászánná magát akár minimális utána nézésre is a dolgoknak, netán kutatások elvégzésébe kezdene annak eldöntésére, hogy a NASA valóban igazat mond-e? Vannak néhányan, akik SOHA sem fogják elfogadni a holdi küldetések hamis mivoltát, teljesen függetlenül attól, hogy a bizonyítékok mekkora tömegét tornyozzuk fel előttük. Azok, akik nem fogadják el, hogy az Apolló program csalás volt, a NASA utóbbi négy évtizedben alkalmazott agymosási technikájának estek áldozatául, és teljességgel elvesztették realitás-érzéküket. Időről-időre beleütközhetünk a folyamatosan hangoztatott nevetségesen képtelen állításaikba, miszerint „láttam a kitűzött zászlót a távcsövemen át”, vagy „láttam a rakétát felszállni és a tévés felvételeket, ezért biztosan meg kellett történnie.” Aztán, hallhatjuk szerencsétlen megjegyzéseiket is, mint pl. „MI a helyzet az Apolló űrhajósai által visszahozott holdkőzetekkel?” Ám vajon honnan tudnánk MI, hogy azok ténylegesen holdkőzetek, hiszen csak a NASA állítja ezt, de még ha azok is, közönséges mintavevő és visszatérő űrszondával is meg lehet a dolgot oldani, nincs szükség asztronautákra.

Ha ön azok közé tartozik, aki továbbra is hisz majd a holdi küldetések valóságosságában, miután megtekintette valamennyi itt felsorakoztatott bizonyítékot, akkor az Ön számára már nincs remény, ha azonban kétségei vannak a felől, hogy az Apolló holdraszállások valaha is megtörténtek, akkor ez az elemzés kifejezetten az Ön számára készült.

A komikus része a NASA immár 40 éve tartó (Apolló-8) átverésének a Holddal kapcsolatban az, miként vált világméretűvé a NASA-t kinevetők száma, és váltak nevetségessé azok az űrhajósok, akik állításuk szerint a Holdon jártak. A legdurvább aspektusa a NASA hazugságainak azonban a fiatalabb generáció teljes összezavarása, hiszen megtévesztő információkat adnak számukra a jelen űrtechnika és űrtechnológia vonatkozásában. Példának okáért, sok fiatal, aki látja az űrrepülőgépet felszállni, azt hiszi, hogy az a Holdra megy… Egyszerűen nem értik, miért csak 350 km-es magasságra emelkedik el a Földtől, amikor a NASA állítólag 9 emberes küldetést hajtott végre a Holdra (mindegyik út, a visszautat is beleértve nagyjából 800.000 km volt), mindezt egy 3 éves időszak alatt, és negyven évvel ezelőtt elkezdve. Igen, a NASA holdutazásokat tett, mintha csak a sarki boltba ugrott volna be egy 10 perces buszos utazást követően, mi pedig, tejfelesszájúak mindezt bevesszük, leengedjük a torkunkon a NASA átveréseit. Ha az NASA embert küldött volna a Holdra, akkor az űrtechnikának visszafelé kellett volna fejlődnie, nem pedig előre. A dolog meglehetősen bizarrnak tűnik, ha figyelembe vesszük a technológiai fejlődést, ezen belül pedig főként a számítástechnikáét. Természetesen az űrtechnika NEM fejlődhetett visszafelé. Ami bizarr, az a NASA szokatlan állítása.

1995. óta egyre több és több lexikon szentel mind kevesebb figyelmet, sőt sok esetben teljes egészében el is hagyja a hivatkozásokat az Apolló holdrepülések kapcsán. Nyilvánvaló, hogy a kiadók „felvilágosodtak”, hogy az Apolló küldetések csalások voltak, és soha nem járt ember a Holdon és nem jött vissza onnan. „Lyuk a történelemben” – miként Arthur C. Clark nevezte az 1969-es évet.

Az 1970-es években a világ lakosságának mind nagyobb része kérdőjelezte meg az holdraszállások valódiságát, habár akkoriban még nem voltak olyan adatok, melyekre komolyabb vizsgálatokat lehetett volna alapozni, mindösszesen korlátozott számú felvétel, melyek az Apollóhoz köthetően fiktív/fantasztikus írásokat tartalmazó könyvekben megjelentek. Akkoriban a NASA megértette, hogy lehetnek emberek, akik csalásra gyanakodnak majd, így vagy úgy. Ennek megfelelően pár ember meg is vitatta a dolgot nyilvánosság előtt, de nem mentek túlságosan messzire, betartották a sorompókat, nem léptek túl egyfajta munkahipotézis keretein, nem lépték át a világméretű összeesküvés elmélet küszöbét. Súlyosan tévedtek, hiszen a NASA soha nem láthatta előre, hogy az akkori időszakhoz képest harminc évvel előre a Föld bármely pontján élő két ember képes kapcsolatba lépni egymással, vitatkozni, gondolatokat cserélni, hasonló beállítottságú emberekkel – másodpercek alatt. Beköszöntött az Internet korszaka, zuhatagként lepleződött le a NASA az utóbbi 40 évben végrehajtott csalás-sorozata, ahogy az emberek világszerte hozzáférhettek a NASA internetes adatbázisaihoz, és a saját szemükkel láthatták, hogy patetikus pompával előadott fotók egy részén a háttér bizony tökéletesen AZONOS! 1997. előtt nem volt senkinek lehetősége ezen felvételek megtekintésére, manapság azonban már mindenki tanulmányozhatja a hamis felvételeket, az otthon kényelmében. Azután megoszthatják gondolataikat egymással, a hasonló beállítottságú emberekkel szerte a világon. Internetes oldalak sokasága mutatja be a holdraszállások hamis mivoltát, sokkal nagyobb számban érhetők el, mint az annak valóságosságát állító oldalak.

Az Apolló-17 esetében használt, úgynevezett holdtérkép, a minősége vacak, a léptékét azonban km-ben adják meg. Kíváncsi lennék, néhány Apolló hívő vajon mivel magyarázná a távolságok km-ben való feltüntetését, amikor az USA-ban a hivatalos mértékrendszer MINDIG is a mérföld volt? (A NASA csak a Mars Polar Lander elvesztése után tért át a méter-rendszerre, előtte néhány évig vegyes rendszert használtak, egyik űrközpont így, a másik úgy, ám a Mars-szonda elvesztése, valamint a más országokkal való együttműködésekben kialakult katasztrófa-közeli helyzetek miatt, 2000-et követően, legalábbis azokban az
esetekben, ha több tudományos központ érintett, a méter-rendszert használják. Mindez azonban 1972-ben elképzelhetetlen volt. A köznapi életben, tudósításokban, sajtóban, a mai napig következetesen ragaszkodnak a mérföld-rendszerhez.) Mivel ma is a mérföld-rendszer használatos, nyilvánvaló, hogy 1968
-ban is azt kellett alkalmazni. A leszállási helyet magát „X” jelzi, az úgynevezett Állomások a különböző irányokban végrehajtott utakat, 1-től 10B-ig sorszámozva.

Ez a felvétel Michael J. Tuttle, a Smithsonian Intézet webmesterének oldaláról való, állítólag Apolló-űrhajósok készítették a 17. küldetés során. A fotó azonban nem található meg az Apolló-17 hivatalos internetes oldalán. A Hold felszíne, miként azt a nyilvánossággal tudatták, rendkívüli mértékben száraz és
poros. Ha ez lenne a helyzet, akkor miként mutathatnak ezek a lábnyomok ennyire éles körvonalat? Az egyetlen közeg, mely az itt láthatóhoz hasonló tiszta módon őrzi meg a lábnyomokat, az a nedves homok, ami valószínűleg eredetileg is. Szenteljünk különös figyelmet a bal felső sarokban mutatkozó világos
dombocskának, és kissé jobbra tőke a fekete kráternek, a szikla és a műszaki berendezés között. A Holdkompnak nyomát sem látjuk ezen a felvételen!

Az itt látható felvételt állítólag a 6-os számú Állomásnál készítették a Hold felszínén.
Figyeljük meg, a háttér pontosan UGYANAZ, ott a kis fehér domb és a fekete kráter. Azonban, a horizonton, a középponttól kissé jobbra, váratlanul megjelenik egy fehér púp (állítólagosan egy távoli hegy). Ezt a képet valójában Chezin Chotahban, Arizonában készítették, a megfigyelhető árnyékok tehát pontosan olyanok, mint amilyen árnyékhatásokat a Földön tapasztalhatunk napsütés idején. Ez az oka annak, hogy az égboltot egész egyszerűen befeketítették, és a hátteret pedig utólagosan festették fel a képre. Az előtérben látható sziklák egy sziklafalról szakadhattak le, s a fagyhatás tördelhette fel őket.

Állítólag a 9-es számú állomásnál járunk, azonban pontosan UGYANAZT a kis fehér dombot és fekete krátert figyelhetjük meg a háttérben, mint korábban, a felvétel pedig pontosan UGYANABBÓL a szögből készült. Érdekességként megjegyzem, a holdautó keréknyomainak hűlt helye.

A 8-as állomásnál vagyunk, a Cochise-kráternél, a kép – már mondani sem kell - ismét természetesen UGYANAZT a hátteret ábrázolja, és pontosan UGYANABBÓL a szögből. A felvételhez tartozó szöveg azt állítja, hogy „A holdautó végső parkolási pontja a felszállás előtt.” Ha ránézünk a holdfelszíni kutatást jelző térképre, megkeressük a 8-as állomás helyét északra a Holdkomp leszállási pontjától, azt látjuk, ez az Állomás esik legmesszebbre a Holdkomptól. Mindez azt jelentené, hogy az űrhajósoknak öt kilométert kellett volna visszagyalogolni a Holdkomphoz?

Ezen a felvételen, amennyiben a feliratozás helyes, a Camelot-ktárer látható az 5-ös állomás térségében, kissé több, mint egy kilométerre a leszállási helytől és pontosan az ELLENKEZŐ irányban, mint ahol a 8-as állomás található (mely mellékesen 4 km-re van a 5-ös Állomástól. A kis fehér dombocskát továbbra is láthatjuk, a fekete kráter azonban felismerhetetlen ezen a képen. Klasszikus eljárás a kép hátterének kis mértékben való megváltoztatása, hogy azt higgye a szemlélő, másik felvételt lát. Michael J. Tuttle gyenge munkát végzett a háttér elfeketítésével ezen a fotón. Ha valaki nagyon közelről nézi a képet erős
nagyítás és kivilágosítás mellett, akkor észreveheti a háttérben álló fák körvonalait a fekete „űrben”. Ezek a fák pedig az ember által Arizonában, a Cinder-tó környékén mesterségesen létrehozott krátermezőt övezik.

A NASA állítása szerint ezt a felvételt a 7-es Állomásnál készítették, azonban ha a síkságot és a hátteret elemezzük, egyértelműen beazonosíthatjuk a korábban már látott formákat, megtalálhatjuk UGYANAZT a kis fehér dombocskát, csak most kissé jobbra. A látószög, ahonnan ez a két készült, szintén nagyjából azonos. Ismét megjegyzem, a holdautó keréknyomainak hűlt helye.

Ez a felvétel az ALSJ internetes oldalról való (Apollo Lunar Surface Journal), a felcímkézés szerint pedig az Apolló-17 leszállási helye. Teljesen szükségtelen, hogy bárki fényképészeti szakértő legyen ahhoz, hogy felismerje, ez a felvétel is, miként a korábbiak, pontosan UGYANAZZAL a jól beazonosítható háttérrel rendelkeznek, s az előbbi felvételeken egyáltalán nem látható a holdkomp. A háttér (tüzetesen megvizsgálva a dolgot, az LRC – Lewis Research Center – keze lehet a dologban) egymásra filmezett képek sorozata, ezekről állítja azt a NASA, hogy eredeti holdfotók, különböző helyszíneken elkészítve. Figyeljük meg a hajszálkereszteket a felvételeken, és tételezzük fel, valamennyi ugyanazzal a kamerával készült. Amennyiben ezeket a képeket 1972-ben fotózták, akkor miért nem jelentek meg soha egyetlen könyvben, magazinban 1994. előtt, amikor is közzétették egy újságban, továbbá, miért színesek ezek a képek az ALSJ
internetes oldalain, holott mindenhol máshol fekete-fehérek, különösen abban az esetben, ha UGYANAZZAL a fényképezőgéppel készültek.

Amennyiben az űrhajósok bejártak egy durván 8 x 12 kilométeres területet, fényképezőgépükkel végigpásztázták a teljes 360 fokos látómezőt, különböző helyszíneken, akkor mi lehetett az a rendkívüli ok, ami miatt pontosan ugyanaz a háttér látható valamennyi felvételen? Hat különböző helyszín, feltételezések
szerint kilométerekre egymástól, s eközben mindegyiknek pontosan UGYANAZ a jól beazonosítható háttere. Valamennyi képen viszonylag sík előteret láthatunk, melyet teljesen váratlanul egyenes vonal szakít meg, választ el a háttér hegyeitől. Mindez cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a háttér hegyvidékét RÁFESTETTÉK a fotóra, és az eget kitörölték!

A hamis háttérfüggöny nem ennyire észrevehető a korábbi Apolló-küldetések hamisított felvételein, az Apolló-11-12 és -14 esetében. A későbbi küldetések esetén, pl. a -15, -16 és -17 során válnak ezek a rendellenességek teljesen nyilvánvalóvá. Amikor a NASA vezetőit a holdraszállások valódiságáról kérdezzük,
azt a választ kapjuk, hogy „Nincs időnk semmiféle kérdés megválaszolására, az igazság megtalálható a fényképfelvételeken.” Az igazság valóban megtalálható a holdfelvételeken, ez az igazság azonban fájó. A felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy hamisak, ami azt is jelenti egyúttal, hogy az egész holdraszállás-
történet CSALÁS!

Miként hamisította Michael Tuttle az Apolló hold-fotóit?

Az alábbiakban leleplezzük miként manipulálta Michael J. Tuttle (hamisította) a felvételeket az úgynevezett Apolló kiképzési szimulációkból, töltötte aztán fel a NASA internetes oldalaira, mint az Apolló küldetések során készült eredeti felvételeket. Hivatalos e-mailt kaptam a PAN-tól (Professzionális Apolló Őrültek), ebben azt állítják, 1969. előtt nem állt rendelkezésre a fotók digitális manipulálásának technikája. Csudát! Az emberek hamisítják a fotókat, mióta egyáltalán feltalálták a fényképezőgépet, és különben is, ki állította, hogy a képek 1969-ben készültek? A PAN tagjainak úgy tűnik nem fért bele a cukorborsó nagyságú agyába a tény, hogy a NASA HAMIS HOLDFELVÉTELEINEK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÉT AZ 1990-ES ÉVEK KÖZEPÉN ÁLLÍTOTTÁK ELŐ! A NASA honlapjain szereplő hamis holdfelvételek 95%-át SOHA SENKI SEM LÁTTA AZ INTERNET ELTERJEDÉSE ELŐTT. Muszáj volt nagyszámú holdfelvételt produkálni, mert egyébként a nyilvánosság tudni szerette volna, miért van csak annyira kevés? Szeretnék rámutatni arra is, a PAN munkatársainak is célozva, hogy NEM AZ összes hamis holdfotót manipulálták digitális technikával. Aldrin vitatott képe nem digitális technikával készült, ezenkívül számos hamis holdfelvételt készítettek a Langley-ben berendezett helyszínen, ezek semmiféle beavatkozást nem igényeltek, hogy holdfelvételekként ne lehetne őket nyilvánosságra hozni.

A megbízást tehát Michael J. Tuttle kapta, az alábbiakban bemutatjuk, miként hajtotta ezt végre a Photoshop program egyik korai változatával.

Ezt a tengerparti fotót Tuttle honlapjáról vettük. Hajtsunk végre néhány pixel trükköt, manipuláljunk egy kicsit a felvétellel, használjuk a Photoshop programot, alkalmazzuk ugyanazt a taktikát, amit Tuttle is a hamis holdfotók előállításakor.

Először is tegyük át a képet 8 bites, fekete-fehérbe.

Aztán térjünk az égboltra, és használjunk fekete festékszórót, vagy tintát a kitöltéséhez.

Most változtassuk meg a fotó irányítottságát, cseréljük fel a bal és jobb oldalt.

Mostanra már mindenki megérthette, honnan jöttünk és hova igyekszünk. Ha a sárkányrepülős alak nem lenne a képen, s a felkavart homok kissé el lenne simítva, pontosan megkapnánk a NASA által hamisított tipikus holdbéli tájat. Az egyetlen dolgunk most már csak az, hogy ráhelyezzük a képre a magunk asztroNOtáját, ahová csak akarjuk. A még látható néhány fűcsomó könnyen eltüntethető, de nem szükséges valamennyi apró lépést végrehajtani a kívánt eredmény létrehozásához és a folyamat teljes bemutatásához.

Vegyük észre a keréknyomok teljes hiányát közvetlenül a holdautó hátsó abroncsai mögött. A holdjárót és az árnyékát úgy rakták fel utólag a képre, VAGY ha a holdjáró eredetileg is a képen volt, akkor valamiféle daruval tették rá/eresztették alá.

Az alábbi két felvétel szintén a NASA internetes oldalairól valók. Arra példák, miként állították elő a képeket az eredeti viszonyok megváltoztatásával. Az egyik képen láthatóan a napnyugta idején beálló sötétség kezdetét figyelhetjük meg, míg a másik felvétel ehhez képest különbözőképpen fest, más a textúrája az égbolt vonala, az előtér és a felfestett hegyek között. Nos, mielőtt a PAN ostoba munkatársai azzal vádolnának meg, hogy én hamisítottam meg a fotót, megismétlem, A KÉPEK A NASA ARCHÍVUMAIBÓL VALÓK. Tuttle beismerte, hogy digitálisan megváltoztatott fotókat a NASA részére (lásd. Apolló visszajelzések). Éveken keresztül a PAN és a NASA tagadta, hogy a holdfotók hamisítványok lennének. Most, hogy az igazság kiderült, a NASA akár be is ismerhetné vereségét. A játéknak egyértelműen vége.

Kérdések százait tették fel a NASA-nak az állítólagos holdfotókkal kapcsolatban, és még soha sem álltak elő semmiféle logikus magyarázattal. A kérdések egyike így hangzott: „Miért van az, hogy egyes holdfelvételek színesek, mások fekete-fehérek?” A NASA szerint semmiféle spórolás nem történt az Apolló program kapcsán, akkor pedig miért a különbség, miért nem színes valamennyi fotó?

A válasz erre a kérdésre igen egyszerű. Mindösszesen csak néhány színes felvétel készült az Apolló-11-től a -17-ig terjedő időszakban. Ezeket a képeket a nyilvánosság és a sajtó részére szánták. Azonban évekkel később, ahogy megszületett az Internet, az emberek több felvételt akartak látni az Apolló küldetésekről, s természetesen nem voltak ilyen felvételek. A NASA ezért utasította Tuttle-t, hogy „varázsoljon” néhány eredetinek tűnő holdfelvételt. A fentebb bemutatott eljárást alkalmazva, igencsak egyszerű volt a feladat fotókat létrehozni 8 bites fekete-fehér módban, ha pedig bármely esetben Tuttle meghagyta az eredeti színeket a felvételeken, nyilvánvaló, hogy a felszín jellege nem lehetett semmilyen más, csak homokos. Az Apolló-14 hamis felvételei közül azon, amelyiken Sheperd tarja a zászlót, a felszín homokszínű, nos, mindez egyszerűen azért, MERT EZ HOMOK! Ez az oka annak, hogy a lábnyomok olyan jól látszanak.

Hogyan és hol hamisította a NASA a Holdkörüli keringést, a holdraszállást és a felszállást a Holdról?

Ellentétben azzal, amit sokan hisznek, a helyszíni felvételek nem a sivatagban, Hollywood-i stúdióban, vagy az 51-es körzetben készültek. Természetesen lehetséges, hogy egyes felvételek az 51-es körzetben készültek, és néhány Apolló fotót valamelyik távoli sivatagban vették fel, a többség azonban, beleértve a videó felvételeket is, a Langley Kutatási Központban készültek, Hamptonban, Virginia államban. A NASA tudósai az 1960-as évek elején pontosan tudták, emberes küldetést a Holdra lehetetlen megvalósítani 8 éven belül, ezért a holdraszállás meghamisítását célzó terveket indítottak el. A NASA hamis holdfelvételeit különböző helyeken vették fel, mint pl. KSC, JSC, LRC, és természetesen néhányat sivatagi helyszíneken. Szintén szeretnék rámutatni arra, hogy mind a fotók, mind a filmek meghamisításának története egyidős magával a fotózással, illetve a filmkészítéssel. Az 1930-ban készült King Kong cím filmben hatalmas gorillát láthatunk amint felkapaszkodik az Empire State Buildingen. Ha valamit filmen látunk hajlamosak vagyunk elfogadni valóságosnak? Természetesen nem, bár pontosan ez az, amit elvárnak tőlünk a PAN (Professzionális Apolló Őrültek) tagjai. Nevetséges és illúzióromboló állításuk szerint a fényképfelvételek és filmek digitális manipulálása nem volt lehetséges az 1960-as években, legalábbis nekik nem volt kezdetleges digitális berendezésük 1930-ban, amikor a King Kong elkészült.

Langley-ben, a NASA űrkutató létesítményének személyzete titoktartási fogadalmat tett. Az Apolló-ügyre vonatkozó valamennyi akta (a hamis küldetésekre) ott vannak felhalmozva, és 2026 előtt nem hozhatók nyilvánosságra. További műtárgyak, beleértve a kiégett Apolló-1 parancsnoki kabint, melyben életét vesztette Grissom, White és Chafee. Náluk található valamennyi berendezés, hogy bármit előadjanak, hamis háttereket, szimulált keringő egységeket, stb. Az első darabja a díszletnek egy hatalmas, kereszt-daru, lásd alább. Szenteljünk figyelmet a daru alatt található hamis, kráterekkel borított holdfelszínre.

A darut feltehetően 1963/64-ben építették, hogy tökéletesítsék a holdraszállást, lehetőleg olyan mértékében megközelítve a valóságot, amennyire csak lehetséges, ehhez természetesen űrhajósokat és magát a Holdkompot is használták. Lehetővé tette az asztronauták és a Holdkomp számára tetszőleges irányban való mozgást, például fel és le, jobbra-balra, előre és hátra. A próbafutam nagyon jól sikerült, és a NASA-val közösen, mely szervezet tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a holdraszállás kivitelezhetetlen, ezt az összeállítást választották hogy megalkossák a hamis mozifilmet a holdraszállásról, a Holdról való felszállásról, amitől a zászló is meglebben.

Bobby Braun és további NASA hivatalnokok szerint az ötlet az volt, hogy megtanuljanak az űrhajósok a rakétahajtással működő Holdkomppal leszállni. Azonban SOHA, EGYETLEN ALKALOMMAL SEM SZERELTEK FEL RAKÉTAMEGHAJTÁSÚ HOLDKOMPOT ERRE A DARURA. Akinek csak a leghalványabb fogalma is van a dolgokról, tudhatja, hogy LEHETETLEN rakétahajtóművet irányítani. Amennyiben a PAN nem értene egyet, talán egy videó vagy egy film megtekintését javasolják, igazolván, miként ment mindez végbe és hogyan teljesítették a dolgot. A leszállást mindösszesen kereszttartók irányításával oldották meg, a daru pedig pontosan ugyanúgy emelgette és eresztette alacsonyabbra a Holdkompot, mint bármelyik hagyományos daru tette volna.

Fentebb további felvételeket láthatunk a Holdkomp makettjével, amint ezen a darun lóg. Figyeljük meg a kerek objektumokat alól. A daru alatt elterülő tekintélyes rész ideális a holdfelszín modelljének előállítására. Valójában szürke hamu fedi (valószínűleg valamelyik hőerőműből, vagy energia-telepről), vagy vékony cement. A kerek objektumokat ezután a daruval felemelték, és ráeresztették a felszínre, hogy a holdkráterek benyomását keltsék.

A következő felvételt egy éjszaka készített fotósorozatból állították össze. Figyeljük meg a fényszórót a portáldaru felső részén, és azt, miként világítja meg a felszínt. A Holdkomp modellje a daru teljes hosszában mozgott, ezzel egy időben leeresztették, azért, hogy hiteles holdraszállás-látványt kapjanak, amikor a Holdkompból magából kifelé néz valaki. A Holdkomp modelljének energiaellátását a daru tornyából, kábelekkel oldották meg. Így láttak el energiával egy tekintélyes ventilátort (a Holdkomp modelljének aljára építve), a rakétahajtóművek által felvert por látványát keltve, a hamis holdfelszín felé közeledve. A Hold felszínéről felszálló Holdkompról készült filmet is valószínűleg a Langley Kutatási Központban felszerelt daru alatt vették fel. A Holdkomp modelljét egyszerűen ráerősítették a darura, és nagy sebességgel felemelték, ugyanebben a pillanatban pedig egy patetikusnak látszó robbanási felhőt figyelhettünk meg felcsapni alóla. A filmet ezután felgyorsították, így mutatták be a nagyközönségnek, és feltétlen meg kell ugye említeni, hogy a film lejátszásában szakadás következik be, amikor a Holdkomp eléri a daru maximális magasságát. Más szavakkal, MIÉRT nem folytatja a kamera a Holdkomp felszállásának rögzítését egészen addig, amíg az ki nem úszik a látómezőből? Egyszerűen azért, mert teljességgel lehetetlen volt olyan körülmények között ezt megvalósítani, amilyenek között a „felszállást” hamisították.

A következő felvételt Bob Nye készítette 1969. június 20-án, egy hónappal azelőtt, hogy Armstrong, állítólag a Hold felszínére lépett. A felvételen azt láthatjuk, amint a leszállóegység egy hamis holdkráter felett lebeg, természetesen a daru alatt felfüggesztve. Higgyék el nekem kedves olvasók, pontosan így történt a dolog, még akkor is, ha a Professzionális Apolló őrültek szerint ez lehetetlen. Az egyik előző felvétel éjszaka készült, kifejezetten valós holdfelszínnek tűnik, és teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok odakint, akik szerint ezek igazi holdfelvételek. Számos tudósdoktort hallhattunk a Professzionális Apolló Őrültek részéről, már meg sem lepődünk. A képen látható fényforrás pontosan ugyanaz a fény, mely Aldrint megvilágítja azon a bizonyos ellentmondásos képen, mely állítólag a Holdon készült. Ezeket a fényforrásokat a daru felső részére erősítették, miként az a korábbi felvételen is látható.

A fotó Armstrongot ábrázolja a helyszínen, 1970. januárjában. Ez hat hónappal az állítólagos holdraszállás után történt, és hasonlatosan az Apolló-12 is végrehajtotta ugyanezt. Nyilvánvalóan, visszatért a szimulációs helyszínre hat hónappal az események után, megmutatni, miként hajtotta végre, becsapván a világot, elhitetvén, hogy hat hónappal korábban valójában leszállta Holdra, mielőtt ez a fotó elkészült.

A következő képen azt láthatjuk, miként függesztették fel az asztronautákat a darura az alacsony gravitáció szimulálása végett. Függőleges testhelyzetbe állították őket, az asztronautákat pedig erős, műanyag/bungee kötél tartotta, hogy lábaik csak éppen érintsék a felszínt, miként a tipegős kisgyereknek. Mindezt bárki kipróbálhatja, ha súlyt rögzít egy elasztikus kötél végére. Ahogy az űrhajósok elindultak valamilyen irányban, a daru a fejük felett ugyanabban az irányban mozgott. Így lehetővé vált az űrhajósok számára, hogy végiglebegjenek a felszín felett, „holdséta” benyomását keltve.

Létezik egy klasszikus film, de csak egyetlen egyszer láttam. Két űrhajóst mutat, állítólag a Holdon, az egyik űrhajós azonban szorosan követi a másikat, tökéletesen egyenes vonalban, és meghatározott távolságban. Két társ, különleges és sivár helyen, nem sétál ilyen tökéletlen módon, és nem ennyi ideig. Teljeséggel nyilvánvaló, hogy meghatározott vonalat/utat követnek, például, a fejük felett lévő daruk erre a vonalra kényszerítették őket. Az újabb képen azt figyelhetjük meg, miként lógatták alá az űrhajósokat a daruról. Érdemes megjegyezni, miként kaszál magasan a levegőben a hátul lévő láb. Ahogy a hátsó láb kaszál magasan a levegőben hajszál pontosan ugyanaz a mozdulat, amit az Apolló-17 fotóján, Harrison Schmitt, az állítólagosan a Hold felszínén járt űrhajós bemutatott. Az Apolló-17 másik videóján, ahol állítólag ugyancsak az űrhajósok a Hold felszínén ugrabugrálnak, egyikük bő fél méteres magasságra felugrik a felszínről. Ez a filmrészlet tucatnyi másodpercen át tart, miként magyaráznák ezt a NASA hivatalnokai, és miért nem kommentálta eddig senki ezt a totálisan lehetetlen képsorozatot? Teljességgel kézenfekvő, egy olyan személyről van szó, aki űrruhában feltételezhetően valamilyen kábelről, vagy kötélről lóg alá. A következő képen azt láthatjuk, miként lógatják alá az űrhajóst csőszerkezetes keretben, hogy létrehozzák a „tipegős hatást”, mintha a Hold kisebb gravitációjában sétálnának.

Az újabb felvételen a Langley-ben felépített daruról tekintünk alá az alant elkészített, hamis holdfelszínre.

A következő képen Donald Hewes látható a Langley daru alatt. Hewes készítette a hamis holdfelszínt, és vastagon benne volt a holdraszállás és a Holdról való felszállás hamis videójának elkészítésében.

Még mindig nem sikerült meggyőznöm? Akkor talán a NASA archívum, 1969. augusztus 26-ra dátumozva és szóról-szóra idemásolva segít ahhoz, hogy megváltozzon álláspontja. Donald Heweshez köthető, akinek áttekintése van a teljes művelet-együttesre/filmezésre a hamis le- és felszállások tekintetében. Olvassa el, aztán mélyen gondolkozzon el rajta. Miért pazarolta a NASA az idejét a hamis holdi tájjal egy hónappal azt követően, hogy Armstrong ÁLLÍTÓLAG a valóságban megtette ugyanezt? A válasz, a hamisított filmet még valóságosabbá kellett tenni, hiszen a jövőben, amikor majd a jobb minőségű képeket elkezdik sugározni, szükség lesz majd rájuk a könnyen becsapható közönség számára.

Nézzünk le a portáldaru felső részéről a holdfelszín utánzatára. James Hansen írja: „Azért, hogy a leszállás-szimulációkat még eredetibbé tegyék, Donald Hewes és emberei feltöltötték a hatalmas, nyolclábú vörös és fehér szerkezetet porral, hogy jobban emlékeztessen a Holdfelszínére. Reflektorokat szereltek fel a megfelelő szögben, hogy a holdi fényviszonyokat utánozzák, és felállítottak a távolban egy fekete táblát a portáldaru felső részén a légkör nélküli holdi „égbolt” mímelésére. Hewes személyesen mászott bele a hamis kráterekbe minden reggel, fekete lakkot tartalmazó kannával, és fújta be felületüket, hogy az űrhajósok megtapasztalhassák az árnyékhatásokat, melyet az aktuális holdraszállás során látnak.” Idézzük A.W. Vigilt: „Pilótás űrrepülés szimulációk a Langley Kutatási Központban” – címmel jelent meg az Amerikai Műszaki Mérnökök Társaságának kiadásában, az 1966-os Téli Találkozó alkalmával, amit New Yorkban (New York Állam), november 27-től 1966. december 1-ig tartottak. „A földfelszínre telepített szimulátorok nem jól használhatók a leszállás végső fázisában előfordulható problémák tanulmányozására. Mindez azért van így, mert a kibontakozó látvány nem képezhető le kellő valósághűséggel. Ezen ok miatt sokkal célszerűbb valamiféle repülés-szimulátort használni, mely a valós élethelyzetnek megfelelő látványt nyújt. Az egyik kutatási intézet tervet készített a holdraszállás végső fázisa műveleteinek szimulálására Langleyben. A létesítmény maga egy magasan fej fölé emelkedő portál-daru volt, 80 méteres magasságával és 135 méteres hosszával. A daru rendszer az 5/6-od részét hordozta az kísérleti eszköz súlyának, szervó-rendszer által vezérelt függőleges kábelek révén. A maradék 1/6-nyi súly húzta lefelé a felszín felé a berendezést a holdi gravitációs erőteret utánozva. A tényleges repülés során a magas daru-rendszer igyekezett közel függőleges irányban tartani a járművet a kísérlet teljes ideje alatt. A járműbe épített giroszkóp-rendszer lehetővé tette a bólintó a pörgő és az orsózó mozgást. A létesítmény közel 10 tonnás teher mozgatására volt képes a tesztek során. a kutatójármű 5 tonnát nyomott teljesen feltöltve, ezt használták, és itt látható a képen is. A jármű igen sokoldalú volt a pilótafülke elhelyezésében, a műszerezettségben és az irányító paraméterek tekintetében. A főhajtóművei 3000 kg tolóerőt adtak le, a tolóerőt akár 300 kg-ra is lecsökkenthették, képes volt impulzusok kibocsátására is. Ezzel a létesítménnyel tanulmányozták a holdraszállás utolsó 70 métere során felmerülő problémákat, valamint a Hold felszínének közelségében előforduló irányítási gondokat.” (James R. Hansen, Az Űrrepülés forradalma: NASA Langley Kutatási Központ a Szputnyiktól az Apollóig (Washington: NASA, 1995.) pp. 373-378.)

Most bemegyünk a Langley Kutatási Központ komplexumának belsejébe, hogy megnézzük, miként hamisították a Hold megközelítését és a Hold felszínéhez közeli pályán való keringést. Mindannyian láttuk már a filmet, melyet állítólag a Holdkompból készítettek ahogy közelít a Holdhoz, majd pályára áll. A sebesség, ahogy átvált megközelítésből a keringési pályára teljességgel képtelenség, mivel bármelyik űreszköz, mely ilyen sebességgel mozog, símán ripityára zúzódna a Holdon. Senki sem képes irányítása alatt tartani egy űreszközt a filmen látható módon, a valóságban pedig nem is tette meg senki. A következő képeken láthatjuk miként történt az egészen pontosan a valóságban.

A méret igenis számít, higgyenek nekem, különösen akkor, ha a NASA hamis holdfelszínt szeretne kreálni, miként az a következő képen látható. A két ember a szó szoros értelmében eltörpül miként előtte áll. Egészen elképzelhetetlen az az idő, zűrzavar és összeg, amit a NASA tisztán a holdi küldetések meghamisításába fektetett. Természetesen mindezt azért tették, hogy megvezessék a világot, miszerint az űrkutatásban ők a vezető hatalom. Ez a hatalmas kép, és mások is, kapcsolatban álltak egy sínre szerelt kamera-rendszerrel, mely képes volt ráfókuszálni egy hatalmas, forgó, a Hold párizsi gipszből készült modelljére. (A következő képen látható.) a NASA tudta (Kennedy 1961-es beszédét követően, hogy a holdraszállás, 1970. előtt, teljeséggel lehetetlen. Ezt felfogva, semmi más lehetőségük nem maradt, mint a küldetések meghamisítása. A programot a Langley Kutatási Központban indították, hogy megtervezzék az egyes tárgyakat/háttereket, stb. a média meggyőzése céljából, hogy lényegében megvalósították a Kennedy által kitűzött célt. A mellékelt képeket egy könyvből szkenneltük be, a gyenge képminőség ellenére, a következő felvételek a NASA-tól származnak.

A következő, nagy felbontású képen egy közel 7 méter átmérőjű gömböt láthatunk, az alsó részéről megforgatható volt. A kép jobb oldalán hatalmas fekete transzparens látható. Ez az a szín, amely előtt az LRC munkatársai elkezdtek dolgozni, addig alakítani a gömböt, amíg az az eredeti Hold benyomását nem kelti, beleértve a krátereket is (a Hold megközelítésének fázisára), és transzparansek szolgáltak a háttér megjelenítésére holdkörüli pályán. Figyeljük meg továbbá a sínt a transzparensek körül (összesen három transzparenst állítottak fel). Figyeljük meg a kis kocsit azon a sínen. A kamerát erre a kocsira szerelték fel. Először elkezdte filmezni a forgó gömböt (Hold-megközelítés), aztán félresiklott, és elkezdte venni a hamis holdi felszínt ábrázoló transzparenseket (holdkörüli pálya). Az újabb képen a gömböt láthatjuk immár működés közben. Nagyon jól néz ki, nem igaz? Szenteljünk figyelmet annak miként fest a háttér a sötétben. Figyeljük meg a fickót a képen, és máris KÖNNYEDÉN elhihetjük, ezt a felvételt az Apolló parancsnoki modulból készítették, amint az holdkörüli pályán kering. Teljeséggel nyilvánvaló, hogy igen sok ember vett részt az Apolló-csalásban, de a NASA állítja, ha mindez csalás lett volna, akkor valakinek már eljárt volna a szája mostanra. Nos, az LRC tagjait titkossági szerződés köti, és bizonyára 100%-ig érintettek a hamisításban, másként nem szerepelhettek volna az első helyen.

A következő két képen látható, miként készítették el az LRC-ben párizsi gipszból a holdkráterek másolatát hatalmas transzparenseken. Éppen ellenőrzik, hogy a megformált kráterek pontosan megfeleljenek a valóságosaknak, mind méretben mind megjelenésben, ahogy a kráterek látszanak a korábban, nagy felbontású távcsövekkel készített holdi felvételeken. Figyeljük meg a gömböt a modellező munka befejezését követően. A gömb belsejében fényforrást helyeztek el, fényét kívülről is lehetett látni, révén a gömb áttetsző volt. A hatalmas transzparensek a holdkráterekkel matt fekete alapra készültek. Ha valaki lekapcsolja az összes fényt, és nagyon közelről elkezdi szemügyre venni a következő képet, akkor pontosan abban a látványban lesz része, mintha a világűrből szemlélve igencsak közel kerülne a Holdhoz, egészen közel, amilyen közel még Armstrong sohasem jutott, a valós objektumhoz legalábbis.

A NASA azt állítja, hogy ez a felvétel a Hold túlsó felét ábrázolja, az Apolló-8 készítette. Hasonlítsuk össze ezt a gömbformát az előző képen bemutatottal. Önmagáért beszél. Nem igaz? Valamennyi képen figyeljük meg a fekete hátteret. Természetesen ez a megoldás könnyebbé teszi a kivitelezést, hiszen a világűr valóban fekete.

A következő két fotó arról győzhet meg mindenkit, hogy egyáltalán nem szükséges túlnyomásos öltözet a Hold megközelítése vagy a körülötte történő pályára állás hiteles látványának előállításához. Vedd fel filmre, ahogy megközelíted a párizsi gipsz modellt és a dolog pontosan elegendő lesz ahhoz, hogy meggyőzd a hiszékeny közönséget, miszerint valóban a Holdat közelítetted meg.

Nem volt szüksége a NASA-nak, hogy 1970 előtt embert küldjön a Holdra, miként a felsorakoztatott fényképfelvételek igazolják, már a korai 1963-ban egész filmgyűjteményük volt. felejtsük el a számunkra felkínált utat, miszerint azokról a holdfotókról van szó, melyeket a Holdkomp a Hold megközelítése során készített.

Az utolsó képek egyikén Charles Duke látható (a monitor felé mutat) és John Young, a szimulátorban gyakorolnak, éppen a Hold megközelítését/pályára állást. A kép a monitoron meglehetősen hasonlatos ahhoz, amit mi is láthattunk TV-képernyőinken.

Azt mondták nekünk, az a Hold, ám amit a TV-képernyőn láttunk az fényképfelvétel volt, és nem a Hold. Egy kamera filmezte a Hold párizsi gipsz modelljét. John Young és Charlie Duke egyaránt mélyet érintettek voltak az Apolló holdraszállási küldetések meghamisításában.

Nos, itt tartunk. Bemutattam miként hamisította a NASA a holdközelítés/holdkörüli pálya felvételeit, a holdraszállást és a Holdról való felszállást, így hát, ha legközelebb lát bárki egy filmet a TV-ben, bármelyik Apolló űrhajó állítólagos holdközelítéséről, keringéséről, leszállásról vagy felszállásáról a Holdról, most már pontosan tudni fogja mindezt hogyan csinálták.

Fordítás: Aranyi László

Végezetül pedig egy (angol nyelvű) leleplező videó a sok közül.

(http://aranylaci.fw.hu nyomán Szent Korona Rádió)