Interjú a körözött Kovács Balázs "Bajával", a ColdFusion volt vezetőjével

A cím nem egyszerű szenzációhajhászásból született. Kovács Balázst, azaz Baját jelenleg több titkosszolgálat, több ország rendőrsége és az Interpol is keresi, miután sikerült kicsúsznia a hatalmas erőkkel végrehajtott budapesti razzia után a Nemzeti Nyomozó Iroda markából, és elhagynia az országot.

Üzlettársait, több, mint egy tucat személyt előzetes letartóztatásba helyezték szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt, miután a rendőrség lerohanta és pincétől padlásig átkutatta a Kileen Kazakhstan - korábban ColdFusion Kft - Victor Hugo utcai telephelyét, ahol a jelentések szerint hatalmas warezszerver-hálózat működött. Az ASVA győzelmi jelentése szerint Bajáék 365 millió forint kárt okoztak különféle kiadóknak az emelt díjas SMS-ért árusított szoftverek, filmek és zenei tartalmak illegális kereskedelmével. Ilyen hatalmas fogásra nemhogy Magyarországon, de az egész világon kevés példa volt ezidáig.

Internetes körökben a ColdFusion Magyarország Kft-nek - röviden CFM - finoman szólva nem volt töretlen a jó híre. Kéretlen reklámlevelek milliárdos nagyságrendű terjesztésével, felhasználók lehúzásával vádolták őket mindenfelé keringő pletykák. A Spamwikin külön szócikk foglalkozik az 1999-ben alapított informatikai céggel, közölve, hogy számos spamben hirdetett cég weboldala a ColdFusion tárhelyén található, s 2008-ban a Spamwiki szégyenfalára került magyar spamek 18%-a a CFM hálózatából származott. Ugyanakkor szintén köztudott, hogy Kovács Balázs gyakran dolgozott a rendőrségnek és a Nemzeti Nyomozó Irodának informatikai szakértőként.

Április 14-én a ColdFusion irodáiban rendőrök jelentek meg. Minden számítógépet összecsomagoltak, mindenkit letartóztattak, majd a cég munkatársainak és egyes üzletfeleinek otthonában is házkutatást tartottak. Az elfogott személyeket kivétel nélkül előzetes letartóztatásba helyezték, ami példátlan a hasonló intézkedések történetében Magyarországon. Úgy látszott, a hatóságok valamiért különösen komolyan veszik a ColdFusion-ügyet.

Egy kalandos menekülés története

- Konkrétan Siófokon voltam, amikor történtek az események - kezdi a razzia történetét. - Azok a cikkek, amik kikerültek az Indexre, meg az asva.hu-ra, meg mindenféle fasza oldalakra, baromságok. Semmit nem tudnak semmiről, csak találgatnak. Ilyeneket írtak, hogy kirakatembereket fogtak el, meg ilyen faszságokat.

- Mi történt?

- Akikhez kimentek, azoknál kommandósok törték be az ajtót. Norbertkánál (Wellinger Norbert) otthon voltak a szülei. Csengettek, azok odamentek, hogy ki az, és durr, az arcukba rúgták az ajtót. Így, ilyen szinten.

- Ezt így szokás. Engem is így vittek el 2006-ban.

- Onnan tudtam, hogy nagy gáz van, hogy hat embert hívtam fel, és a hatból hat nem válaszolt. Akkor már lehetett tudni, hogy para van. Hozzá kell tegyem, mindenki azt mondja, hogy ez a Nemzeti Nyomozó Iroda másfél éves nyomozása, meg sikere, estébé, estébé, hát ez nem így van. Az NNI három vagy négy nappal előtte kezdett el nyomozni. Az Interpol foglalkozott az üggyel, többek között azért, mert az egyik ügyfelünk - nem mondom, hogy ki, de szerintem úgyis rá lehet jönni a Google-lal - a Teamburg nevezetű orosz szexlapnak megcsinálta a magyar klónváltozatát. Ezen voltak olyan képek - állítólag - amelyek gyerekpornográfiához vezettek. Igaz, a Teamburgon ki volt írva, hogy a modellek mind 18 éven felüliek, de valami igazságügyi szakértő, aki ebben nyilván nagyon jártas, megállapította, hogy néhány lány a képeken még nincs 18 éves. Nem tudom, miből, talán a melle méretéből? Nos, innen indult az egész. Két nappal a budapesti razzia előtt már bekopogott az Interpol az egyik ukrajnai cégünkhöz. El is vittek két embert. Két nappal később Magyarországon is ugyanez történt, csak nagyobb volumenben.

- Tehát alapvetően gyerekpornót kerestek, nem warezt?

- Magyarországon már warezt is kerestek, meg mindent, ami eszükbe jutott, de mondom, ezt az egészet az Interpol indította, teljesen mást keresve. A Nemzeti Nyomozó Iroda vitte el az egészet más irányba, azt állítva, hogy itt warez van, meg SMS-web, meg minden kurvaanyja. De ez már ilyen hozzátett dolog.

- Gondolom, a híradásokban azért nem szerepel gyerekpornó-anyagok lefoglalása, mert nem is találtak ilyesmit.

- A Nemzeti Nyomozó Iroda jóvoltából betekintésem van az iratokba. Ennek ők biztos nem örülnek, de az ő bajuk. Hetente kapok egy news update-et. A mai napig nincs olyan az iratokban, hogy gyermekpornográfia lenne bármelyik lefoglalt gépen. Egyébként röhej ez is. Ha elmegy ma az ember a Bank diszkóba vagy hasonló helyre, és körülnéz, milyen csajok vannak ott, hát azok is húsz-huszonkét évesnek néznek ki, közben tizenkét-tizennégy évesek. Erre mit mondana a szakértő? Teljesen szubjektív annak a megítélése, hogy ki hogy néz ki, erre nem lehet vádakat alapozni. Nem egy tizenöt éves lányról elmondható, hogy húszévesnek néz ki, de fordítva is van erre példa. A "gyerekpornónál" nem arra kell gondolni, hogy két-három éves babákat fotóznak meztelenül, vagy megerőszakolják őket. Ilyen nincs. Kábé olyanról van szó, hogy van esetleg egy 17 éves lány, akiről nem lehet megmondani ránézésre, hogy csak annyi. Az a durva gyermekpornográfia, amit a média sugall, nem is létezik. Ilyennel abszolút senki nem foglalkozik. Ez egyszerűen pornó, amiről nem lehet megállapítani, hogy a "teen" kategóriának melyik részét képviseli.

- Hogyan kerültél Siófokról Budapestre, honnan tudtad meg, hogy nagy baj van?

- Siófokon aludtam egy wellness-szállodában, egy lány társaságában. (Már elmúlt tizennyolc, mielőtt valaki megkérdezi.) Gyakran járok ebbe a szállodába. Reggel hét órakor meg nem nevezett rendőrségi forrásból - értelemszerűen nem fogom megnevezni, mert ellentétben az NNI-vel, én nem fogok rendőr kollégákat belekeverni az ügybe, amit az NNI a közreműködésem nélkül is megtett, gratulálok hozzá - azt a bizalmas információt kaptam, hogy probléma van. Elég nagy probléma, jó lenne, ha intézkednék. Ennyi volt a telefonhívás, és még egy javaslat, hogy a telefonomat mostantól ne igazán használjam. Pár hónapja sikerült vásárolnom az Interneten egy liechtensteini SIM kártyát, ami nagyon jó, mert tudtommal nemigen lehet lehallgatni, ezt tettem a készülékbe a régi helyett. Ezen elkezdtem kommunikálni, elkezdtem felhívni embereket, hogy mégis, mi történt, mert a rendőrségi forrás csak ennyit mondott, semmi érdemi infót nem adott. Először a szervertermet próbáltam, az ott dolgozókat, de nem vették fel. Próbáltam a rendszergazdákat, nem vették fel, a volt üzlettársamat, az se vette fel. Megpróbáltam Norbertkát felhívni, ő se vette fel... és a sokadik ilyen után gyanús volt, hogy senki nem veszi fel a telefont. Jó, hogy reggel hét óra volt, és nem sok informatikusra jellemző, hogy ilyenkor fent legyen, de ez akkor is gyanús volt. Valakinek azért csak jelentkeznie kellett volna, de nem.

Megpróbáltam felhívni Norbertka szüleit vezetékes telefonon. Ők felvették, de ez is érdekes, hiszen egy kommandósokkal végrehajtott házkutatási-lefoglalási eljárás közepén hogy tudták felvenni? De felvették, és mondták, hogy ott vannak a rendőrök, és épp intézkednek, berúgták az ajtót, Norbertkát bilincsbe verték. Feri szüleit is sikerült elérnem, ők is ugyanezt közölték: kommandósok berúgták az ajtót, Ferit elvitték, az autóját, a számítógépét is. Egy másik barátomnál, akit kivételesen estére elengedtek, az ADSL modemtől kezdve a húga Nintendójáig mindent lefoglaltak. A délelőtti házkutatás után azonban kijött délután egy másik brigád, és közölték a szüleivel, hogy adják elő az elrejtett pénzt, mert különben mindent szétbasznak, széttörik a bútorokat, őket nem érdekli semmi. Minden pénzt odaadtak nekik, ami volt otthon, és azt is lefoglalták. Hogy ez legális vagy nem legális, nem tudom, de elég durva volt. Összesen kilenc embert vittek be, ebből hatot tartanak bent jelen pillanatban is.

Kezdett kristályosodni, hogy itt valami kurva nagy gáz van, hiszen mindenkit, akivel valaha dolgoztam, üzleteltem, barátkoztam vagy szorosabb kapcsolatot ápoltam, bevittek. Értelemszerűen mit csinál az ember ilyenkor? Ha nem szeretne bent ülni előzetesben, akkor menekül. Hát én beültem az autómba - egy M6-os BMW-vel voltam éppen - és téptem haza. Elég nagy sebességgel jöttem az M7-esen. Budapesttől valami tíz kilométerre állt az út szélén egy rendőrségi Skoda Octavia. Le volt húzva a vezetőoldali ablak, folyamatosan figyelték az elhaladókat. Gondoltam, hogy nagy valószínűséggel engem keresnek. Lelassítottam százhúszra, szépen betartva a szabályokat haladtam el mellettük, és reméltem, hogy csak parázom, hiszen ilyenkor az ember nehezen szabadul a gondolattól, hogy mindenki őt keresi, mindenki őt nézi. Egyszer csak látom, hogy a rendőr felkapcsolja a villogót, és utánam ered. Tényleg engem várt. Rákapcsoltam, és mondanom sem kell, a BMW-vel kettő percbe sem telt, hogy soha ne lássam többet.

Az M7-esről lehajtva Gazdagréten mentem keresztül, ahol Norbertkáék lakására rá tudtam pillantani. Láttam ott a rendőrautókat, éppen pakolták be a számítógépeit. Nem álltam meg, nem tudom, láttak-e engem. A hegyen keresztül Pestre hajtottam, a Visegrádi utcai lakásomhoz. Azt hittem, már ott is biztosan várnak. Az autót a Lehel téri templomnál parkoltam le, odasétáltam, alaposan körülnéztem, de meglepetésemre nem volt ott senki. Felmentem a lakásba, ott sem volt senki. Először azt hittem, már elmentek, de aztán rájöttem, hogy az nem lehet, mert riasztó van, és a riasztótársaság azonnal telefonált volna, ha valaki behatol a lakásba. Simán bementem. Magamhoz vettem pénzt, iratokat, ruhákat, mindent, ami szükséges, visszasétáltam a kocsihoz. Mondanom sem kell, ez a lakás alig száz méterre van az irodától. Ott mentem el a sok villogó rendőrautó meg a bután bambuló sünök mellett, míg ezek odafent éppen széttúrták az irodámat, hordták le a szervereket. Jól van, pakoljatok csak, fiúk, csá... Visszamentem az autóhoz, hazavittem a csajt, majd kivittem az összes kocsimat egy autópiacra és eladtam. Csak egyet tartottam meg, amelyikről valószínűleg kevés tudomása volt bárkinek is, beszálltam, és elhagytam vele az országot. A határnál semmi nem volt, a magyar okmányaimmal simán kimentem, senki nem kérdezett semmit. Először paráztam, hátha köröznek vagy valami, de nem volt semmi. Két határon és a schengenin is problémamentesen átjutottam. Lehúztam jó pár ezer kilométert, míg eljutottam ide, semmi gáz nem volt.

- De miért pont Kirgizisztánba?

- Mert nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal, és ha van pénzed, ez egy nagyon kedves ország.

Rendőrségi furcsaságok

- Szerinted hogy lehet az, hogy nem vagy rajta sem a magyarországi belföldi, sem a schengeni körözési listán, holott az Interpol keres?

- Nem tudom. Pedig a külföldi bejelentett címeimen, három különböző országban már kerestek. Értelemszerűen ezek mind fiktív lakcímek, soha az életben nem laktam ott, és nem is terveztem ott lakni, a cégekhez kellettek. Voltak ott lerakva dolgaim, amikért el lehetett menni, ha baj van, és menni tovább. Ezek erre voltak, semmi másra. A bérbeadók jelezték nekem e-mailben, hogy kerestek ott.

- Lehetségesnek tartod, hogy a magyar rendőrség nem tartja annyira fontosnak, hogy téged elkapjanak?

- Én nem tudom, a magyar rendőrség mit tart fontosnak, és mit nem. Hozzá kell tennem, hogy a magyar rendőrséggel nekünk alapvetően jó viszonyunk volt. Sok ügyben közreműködtünk, mint szakértők, volt, hogy operatív nyomozásban is részt vettünk. Az Internet most attól harsog, hogy jaj, mi egyszer szakértők voltunk egy warezrazziánál. Igen, warezrazziánál tényleg csak egyszer, mert mi nem ilyen dolgokkal foglalkoztunk. Sokkal nagyobb kaliberű témákban voltunk benne, amiről nem nagyon tud senki, de ez nem is baj. A rendőrséggel nekünk alapvetően nagyon jó kapcsolatunk volt. Igazság szerint nem tudom, miért nem vagyok rajta a körözési listán.

- Mondanál valamit ezekről az ügyekről, vagy ezek még mindig bizalmasak?

- Ezek nagyrészt bizalmas ügyek. A titoktartási szerződés értelemszerűen egy gentlemen's agreement, de... hát, nem tudom, hogy ezek után vonatkoznak-e rám ezek a szabályok. Igazából én a magyar "egyéniségemről" lemondtam, én azt már soha többé nem fogom használni, tehát senki sem fog engem úgy megismerni, hogy Kovács Balázs, magyar állampolgár. Tehát nem biztos, hogy ezek a titoktartási szerződések még vonatkoznak rám. Ezen még gondolkodom. Alapvetően a Nemzeti Nyomozó Iroda akarta magának ezt a szart, most akkor én megnézem, meddig mennek el vele.

- Tehát magyarul azt üzened nekik, hogy ha tovább szívóznak, esetleg kipakolsz ezekről az ügyekről, amelyekben rendőrségi szakértőként részt vettél.

- Így van. Egy tucat ügyben részt vettünk, nagyon sok szakértésünk volt. Hozzá kell tennem, hogy milyen érdekes dolgok vannak: azt mondják, hogy lefoglalták a CFM szervereit. Ez nem igaz, nem foglaltak le egyetlenegy CFM-es szervert sem. Se a mailszerverünket, se a hosting szerverünket, se a VMS szerverünket. Jó, a számlázó gépünket elvitték, oké. De példának okáért volt egy "szakértői gépünk", amin az összes ilyen anyagot, rendőrségi ügyek aktáit, minősített anyagokat tároltunk. Ez egy kódolt gép, nem a mi szervertermünkben volt, de ott volt, megtalálhatták volna, ez volt ugyanis a másodlagos névszerverünk is. Ha teljeskörű lett volna a lefoglalás, ezt is elvitték volna. De nem így történt, ez a gép megvan. Miután pedig elhagytam az országot, erről a gépről távoli eléréssel mindent leszedtem és letöröltem. Minden itt van a notebookomon, persze titkosítva. Folyamatban lévő nyomozások, operatív megfigyelések adatai, sok minden, amiben benne voltunk. Olyan dolgokban is, amelyekről papír sem született. Én nem az az ember vagyok, aki szeretne nyomozásokat hátráltatni vagy ellehetetleníteni, de nem nagyon értem azt a problematikát sem, hogy az egyik oldalon a hatóság kéri a segítségünket, a másik oldalon pedig letartóztat mindenkit.

- Úgy tudom, olyan rendőröket is belekevertek az ügybe, akik korábban munkakapcsolatot tartottak veled a nyomozásaik során.

- Igen, egy igazságügyi szakértő barátomat is elővették, illetve jó néhány rendőrtisztet, akikkel együtt dolgoztunk - és hozzáteszem, eredménnyel! - olyan ügyeken, mint gyermekpornográfia, különböző komoly bűnszövetkezetek felderítése. Elmondom még egyszer, warez-ügyek nem voltak köztük. Most mindenkinek az van az agyában, hogy a CFM egyenlő warez, a CFM titokban warezben utazott, és közben informálta a rendőrséget, de ez nem igaz! Hozzáteszem, a warez-ügyeket soha senki nem vette igazán komolyan. Soha olyan ítélet nem született, amikor valakit lecsukjanak, vagy akárcsak előzetesbe rakjanak warez miatt, mint ebben az ügyben. Főleg úgy, hogy nem is bizonyítható, hogy volt warez, mert SMS-webről beszélgetünk.

- Csak a laikusok kedvéért, mi az alapvető különbség az SMS-web és egy warezszerver között? Az újságok azt írták, hogy warezszervereitek voltak, amelyekhez emelt díjas SMS elküldése után lehetett hozzáférni, SMS-ért lehetett havi, heti tagságot váltani.

- Warezszervernek a klasszikus FTP-ket minősítjük. Ezek úgy működnek, hogy be kell fizetni valamennyi pénzt egy bankszámlára, vagy elküldeni egy címre, tökmindegy, amiért kapsz egy jelszót, és hajrá, töltsed. Ez a warezszerver. Épp ma olvastam az ASVA oldalán, hogy lefoglaltak egy ilyet.

Az SMS-webet cégek üzemeltetik. A cég betesz egy gépet egy szerverfarmra, amire lehet regisztrálni, és mindenki feltölthet rá, amit akar. Gyakorlatilag egy ingyenes tárhelyszolgáltatás. Van egy védett tárhelyrész is, ahová olyan dolgokat lehet feltenni, amit pénzért szeretnénk letöltésre kínálni. Ez egy üzleti tranzakció. A júzer feltölti az anyagait. Aki akarja, emelt díjas SMS-ért letölti. Hó végén, elszámoláskor a szervert üzemeltető cég, a katalizátor elszámol a júzerrel, áfás számla ellenében. A katalizátor aztán maga is számláz a főkatalizátornak, az pedig a mobilszolgáltatóknak. Ez abszolút nyomon követhető, legális tranzakció. Nem úgy működik, hogy valakinek az "okosított" bankszámlájára mennek a titkos pénzek, aztán azt adó- és áfamentesen kiveszi. Nem erről van szó. És ezt nem is fogják tudni rábizonyítani egyetlen "tettesre" sem - már amennyire tettesről beszélhetünk - mert egyikük bankszámláján sincs ilyen pénzmozgás.

- Tehát, ha jól értelmezem, nem is a ColdFusion tárolta a warezt - már amennyi volt - hanem egy tárhely-szolgáltatást nyújtottatok, amin valaki, egy másik cég, üzemeltetett egy SMS-webet, és erre a külső felhasználók töltöttek fel anyagokat terjesztésre. Nem ti, hanem a felhasználók.

- Így van. A ColdFusion azonban lassan már egy éve nincs is, mert a Kileen felvásárolta. Most persze lehet huhogni, hogy offshore mögé bújtatott cég, meg csak nevet változtattunk, de ugyanazok maradtunk, satöbbi. Nem, a Kileen egy másik cég. Pont. Másik vezetés, másik elgondolás. Persze, benne voltam a Kileen-ban, nem azt mondom, hogy nem voltam benne, de nem mint vezető, hanem mint beosztott. Ennyi. Norbertka is benne volt, ő sem volt vezető, csak beosztott. Ennyi. Januárban pedig, akár elhiszik, akár nem, az egész szart, a szervertermeket, a gépeket, mindent eladtunk. Nem úgy adtuk el, hogy közben mi még vezettünk vagy "okosítottunk", vagy más céggel titokban folytattuk, nem. Ténylegesen eladtuk. A HostInWest Kft. mindent megvásárolt. Január óta az egész szerverhosting üzletágat minden szarával együtt eladtuk. Többek között azért, mert meguntam. Nem volt hozzá kedvem. Meguntam ezt az állandó fikázást, ezt a szarrágást, hogy mindenki minket ekéz. Meg nem is akartam tovább egy ilyen deficites piacban részt venni. A NNI erre pár hónapra pedig jött, és mindent lefoglalt. A lefoglalást a szerverteremben úgy képzeld el, hogy... Nos, nem öt szerverterem volt, ez faszság, amit írnak, sosem volt öt szervertermünk. Három volt, ebből fizikailag kettő volt a mi tulajdonunk, egyet pedig béreltünk, pontosabban január óta nem is mi, hanem a HostInWest Kft. A lefoglalást úgy képzeld el, hogy egyesével végigmentek háromszáz gépen - egyesével! - és megnézték tartalomszinten, hogy mi van rajtuk. Volt olyan ügyfél, aki rendes webhosting szolgáltatást csinált, és volt a gépén kettő azaz 2 darab film. Lefoglalták! Mert az warez. Ilyenek.

Úgy kezdték, hogy minden, amiben kettőnél több vinyó van, azt viszik, mert az biztosan warezszerver. Szerencsére a rendszergazda, aki ott volt, mondta nekik, hogy ez nem így van, mert vannak gépek, amelyekben több diszk kell, és nem warez, például egy RAID-5-ös is három diszkből épül fel, vagy a mailszerverünkben is öt van. Mindenáron be akarták bizonyítani, hogy itt a gépek hatvanöt-hetven százalékán warez van. Végül negyvenhárom gépet vittek el, a sajtónak pedig azt mondták, az összes gép húsz százalékán találtak "illegális tartalmat". De mondom, ezek is ilyenek voltak, hogy volt rajta két film, mire lefoglalták az egész gépet.

Ez az egész lefoglalósdi egyértelműen arra ment ki, hogy tönkretegyék a HostInWest Kft-t, illetve a többi céget, amelyekkel kapcsolatban állt. A cég bankszámláját zárolták, így üzleti tevékenységet nem tud folytatni. Ez a cég három hónapja működik, három hónapja lett bejegyezve. Semmi illegális tevékenységet nem folytatott! Nem lehet ilyet kimutatni, mert nem volt! Az ügyfeleknek számlát adott, a könyvelése rendben volt, minden rendben volt. Ennyi. Zárolták a bankszámlát, tönkretették. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai még kétszer-háromszor visszajöttek a szerverterembe, blackbox-okat, forgalomfigyelő poloskákat helyeztek el a gépeken, és gúnyosan odavetették, hogy "na, az áramszámlát miből fizetitek majd ki?" Szóval nem kevés rosszindulat volt a fiúkban, hogy tönkretegyék ezt az egész vállalkozást.

Az igazi warezmaffia nem kalózokból áll...

- De miért csinálták ezt? Ok nélkül biztosan nem, még ha nem is törvényes az ok. Valakinek az útjában állt ez a cég?

- Nagy valószínűséggel igen.

- Van ötleted, hogy kinek?

- Hát persze, hogy van!

- Tehát úgy gondolod, hogy ez az egész razzia megrendelésre történt?

- Nem valamelyik konkurrens szerverhosting-szolgáltató áll mögötte. A szerverhosting-szolgáltatásban nincs akkora pénz, mint egyesek hiszik. Nem hiszem, hogy valaki odament a Nemzeti Nyomozó Irodához, és azt mondta, fiúk, itt van kétmillió forint, tüntessétek el ezeket. Nem. A háttérben a ProArt nevű szerzői jogvédő szervezet állt. Láttam rá némi bizonyítékot, hogy a ProArt megbeszéléseket folytatott a Nemzeti Nyomozó Irodával, és bizonyos... még egyszer mondom, bennfentes körökből, hatósági személyektől értesültem erről, bizonyos személyeknek, akik a nyomozásban részt vettek, azoknak a ProArt pénzt adott. Ez nem olyan szokatlan dolog. Annak idején nekünk is felajánlotta a ProArt azt, hogy ad nekünk pénzt, ha cserébe adunk információkat.

A törvény előírja, hogy igazságügyi szakértőnek kell jelen lennie egy ilyen lefoglalásnál, mint ami nálunk történt. Ha nincs kéznél igazságügyi szakértő, akkor hívhatnak ún. eseti szakértőt. Érdekes, hogy a mi esetünkben nagyon sok szakértő rendelkezésre állt volna, mégis egy bizonyos Horváth Csaba jött oda, aki a ProArt megbízottja, és nem igazságügyi szakértő. Vajon miért?

Elmondom, miért. Mert ő a ProArt embere. A ProArt protezsálta be, és a ProArt azt mondta a rendőrségnek, hogy fiúk, a következő van. Kaptok pénzt, nem keveset, ha megoldjátok ezt a problémát. Mi pedig adunk egy szakértőt, aki segít nektek ebben. A rendőrök erre rábólintottak.

Mi a jó ebben a ProArt-nak? A szakértőt úgy bízzák meg, hogy azt mondják: fiam, itt lesz X terabyte tartalom, amit neked meg kell nézned, hogy ebből mennyi sért bármilyen szerzői jogot. Aztán majd kiszámlázod a rendőrségnek. Ezek a szakértői díjak nagyon magasak. Több tízmillió forintról is beszélhetünk egy-egy ilyen eset kapcsán. Simán! Szóval azt mondják a szakértőnek, fiam, te kiszámlázol húszmillió forintot erre az átvizsgált 65 terabyte-ra - ennyit foglaltak le nálunk a ProArt szerint, de ez baromság, hiszen 43 gép esetén ez azt jelentené, hogy mindegyikben legalább másfél terabyte volt - és miénk ennek a húszmilliónak a fele. Oké? Hozunk neked munkát, a felét leadod. Tehát a ProArt is jól jár, de duplán jár jól. Mert ők kifizetnek ötmilliót a rendőröknek, de a dupláját kapják vissza a szakértői díjból. Plusz utána beadja a zenekiadóknak, a BMG-nek, a Sony-nak, hogy mekkora királyak vagyunk, mi világítottunk rá erre az ügyre, ergo a teljesítményünk nagyon jó, ergo támogassatok minket, mert ilyen jól védjük az érdeketeket. Tehát két helyről kapnak iszonyú mennyiségű pénzt, miközben valójában senki nem lopott el semmit! Mindenki jól jár, kivéve, akit lecsukatnak.

- Tehát azt állítod, hogy az egész ColdFusion-Kileen Kazakshtannál nem volt olyan tartalom, legalábbis kimutatható mennyiségben, amiért ilyen súlyos intézkedést, vagy egyáltalán bármilyen intézkedés foganatosítható legyen. De a ProArt, meg gondolom más jogvédő szervezetek is egyrészt megvesztegették a rendőrséget, másrészt az ügyben vizsgálódó szakértőket, mert egy sokmilliós biznisz múlik azon, hogy felmutassanak ilyen "nagy fogásokat."

- Pontosan, így van. De a ProArtnak érdeke, hogy eredményt mutasson fel. A ProArt egyébként nem is jogvédő szervezet, hiszen utánanézhet bárki, a MAHASZ és az ASVA hozta létre. Jogvédő szervezetek hoznak létre egy jogvédő szervezetet, amelyik az ő jogaikat védi? Hát ez meg mi? Elég furcsa anomália! De mindegy, létre van hozva a ProArt, és ha már van, eredményt kell felmutatnia, hogy pénzeljék őket. Ez ilyen egyszerű. Nekik a feladatuk az, hogy illegális tartalmakat derítsenek fel.

- Tehát az egész ProArt értelme annyi, mint kitenni egy táblát, és ráírni, hogy "vigyázat, ennek a táblának nagyon élesek a sarkai".

- Így van. De hozzá kell tennem, mindannyian tudjuk, hogy a rendőrségnek milyen ügyei vannak. Gyilkosságoktól kezdve rablásokon át ezeregy ügy, ami fontos, amire azt mondja az ember józan paraszti ésszel, hogy igen, azt fel kell deríteni, ki kell nyomozni, hogy ne gyilkoljanak az utcán, legyen rend. Az, hogy valaki warezol, Pistike filmeket tölt le, az nem egy ügy. Mindenki nagyon jól tudja. A BRFK-n is tudják, nem egyszer volt ott "mesedélutánunk", ahol elmagyaráztuk, hogy egy-egy ilyen warezos ügy miért nem halad. Azért nem, mert az ilyen eseteknél hasraütéssel megállapítanak egy kárértéket, teszem azt, 365 millió forint. De hol van ez a pénz? Ezt nem egy bankból rabolták el, és valaki eldugta. Ez nem egy olyan pénz, amit valaki valakinek átutalt, vagy valaki ezt költi. Ez egy fiktív összeg, egy teoretikus érték. Attól, hogy én felteszek egy CD-t, és azt te letöltöd, teszem azt, egy 1500 forintos SMS-ért, abból nekem lesz 500 forintom, ennyi az én hasznom. De a kárérték, amit ez esetben megállapítanának, húszezer forint. De ez a pénz nincs sehol! És a rendőrségnek is ez a problémája. Megállapítanak egy ilyen kárértéket, jó, és? Mit tudnak vele kezdeni?

Nálunk SMS-webszervereket foglaltak le. Warezszerver nem volt. Bárki, aki azt állítja, hogy voltak, hazudik. Nincsenek, nem voltak warezszerverek. Nem fogják kimutatni, hogy mi abból az állítólagos sok százmillió forintból profitáltunk, akár a cégtulajdonos, vagy bármelyikünk, fel kell majd adniuk ezt a nagy összeesküvés-elméletüket. Még egyszer mondom, itt külső ügyfelek voltak. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy több száz SMS-webet mi ketten-hárman üzemeltettünk! Ez iszonyatos munka lenne, teljesen irracionális. Ügyfelek vannak, szerződéses ügyfelek, akik behoztak gépeket a mi szervertermünkbe, és csináltak rajtuk SMS-webet. Az, hogy ők ezt hogyan reklámozzák, hogy ők hogyan tárolják ezeket a tartalmakat, hogyan fizetik ki a felhasználóikat - nem a mi problémánk. Mi SMS-katalizációt végeztünk, amit például a Vodafone is végez, amibe nem lehet belekötni. Ha a felhasználók esetleg illegális tartalmat tettek közzé, ez miért a mi hibánk? Mi az Internet-kapcsolatot adtuk legálisan, számlával. Akkor most mi warezoltunk? A faszt. Az ügyfél warezolt. Ennyi.

- Nektek azért volt egy hírnevetek az internetes körökben. Hogy mennyire igaz vagy nem igaz, az mindegy, de biztosan lesz, aki felkapja a fejét, hogy nahát, a Bajának még van pofája azt állítani, hogy náluk nem volt warez, sose csináltak semmit, és ártatlanul üldözik őket. Minek tulajdonítod, hogy pont a ColdFusionről voltak ilyen pletykák, hogy nagy warezközpont, meg hogy a magyarországi spamek jelentős része tőletek származik? Ennek nincs alapja?

- A forgalmunkat meg lehet nézni, 6 gigabit körül volt. Más szolgáltatóknak ennek a többszöröse a forgalma. Az, hogy warezközpont lettünk volna, ez ebben a felfogásban, ebben a formában nem igaz. Én nem mondtam azt, hogy alaptalan, de... Itt van egy vád, amit ők kreáltak, és majd ők bebizonyítják, hogy ez a vád igaz-e vagy sem. Hozzáteszem, én ebben a vádban, a szerzői és szomszédos jogok megsértésében nem érzem magam bűnösnek, mert ellenem többek között volt egy vagyonosodási vizsgálat is. Most zárult le, fél éve. Öt évre, sőt, bizonyos téren régebbre is kiterjedt, és minden vagyonomat átvilágították. Mindent! És nem büntetett meg az APEH. Nullás lett a vagyonosodási vizsgálatom, bárkinek meg tudom mutatni. Ezek után nem tudom, az NNI hogy fogja azt bemutatni, hogy nekem titkolt jövedelmem lett volna a warezből.

- Azért legyünk őszinték, a normálisan működő vállalkozásokra nem jellemző, hogy a vezetőik több országban tartanak fenn fiktív lakcímeket, kapcsolatot tartanak a rendőrséggel, és előre szólnak nekik, ha rájuk mozdulnak...

- Persze, mert mi nem csak ezzel foglalkoztunk, mi sok mindennel foglalkoztunk. Az, hogy informatika meg szerverek, ez egy dolog volt a sokból. Én nem azt mondom, hogy mi százszázalékosan legális mintapolgárok voltunk, nem ezt mondom. De az, ami most megy, túlzás. A spamekkel kapcsolatban annyit szeretnék mondani, hogy a Spamwiki is megírta, milyen érdekes, hogy a ColdFusiontól jövő spamek három hónapja megszűntek. Mi harcoltunk ugyanis a spam ellen! Az, hogy az ügyfelek spameltek, egy olyan dolog. Így reklámozták magukat - nem mi, hanem, még egyszer mondom, az ügyfelek! Nem is a mi hálózatunkból. Kérdezem én, hogy lehet ezt megállítani? A Spamwiki javaslata az volt, hogy minden ilyen ügyfelet basszunk ki. Nagyon jó! Ennyi erővel minden ügyfelet kibaszhatunk. Aztán végül sikerült bizonyos rendszabályokkal megállítanunk, és a Spamwiki is megjegyezte, hogy jé, a HostInWesttől nem jön több spam, biztos új ember jött, aki végre... de nem! Egyszerűen elbeszélgettünk az ügyfelekkel, és belátták, hogy a spam több feszültséget okoz, mint amennyi hasznot hajt. Jött a Spamwiki ezzel, hogy azonnal szüntessük meg. Mit azonnal? Nincs ilyen, hogy azonnal, minden egy folyamat. Beszélni kellett az ügyfelekkel, meg kellett őket győzni, alternatív reklámforrásokat biztosítani. Amikor ez megvolt, a spamek megszűntek.

- Norbertka, aki most előzetesbe került, nem volt túlzottan népszerű személyiség. Beszélték róla, hogy lehúzta az embereket, a kiírtnál magasabb összegű díjat szedett az emelt díjas SMS-ért, aztán nem is adott érte semmit. Ő is a csapat tagja volt. Hozzá hogy viszonyulsz? Igaz ez a híresztelés, és ha igen, miért tűrtétek el?

- Norbertkának egyetlen torrent site-ja volt, ezt mindenki tudja, illetve az sem az övé volt, csak menedzselte. SMS-webes oldalai pedig nem voltak. Nekem sem voltak, és a csapatból senki másnak sem. Még egyszer elmondom, mi azzal foglalkoztunk, hogy ügyfeleket toboroztunk, adtunk nekik sávszélességet, katalizációt, SMS-webes megoldást. Ennyi. Nem spameltünk, nem SMS-webeztünk, nem húztunk le senkit. Ha bárki az oldalára 1500 forint helyett 300 forintot írt ki, mert valóban volt erre példa, és bejelentették, szóltunk az ügyfélnek, és megszüntette. Norbertka nem csinált ilyeneket.

- És mit fogsz most csinálni? Kikergettek innen, elmenekültél Európából, mihez fogsz kezdeni?

- Hát... pihenek. Ha meguntam, majd eldöntöm. Most elsősorban nem azon spekulálok, hogy bármilyen üzletet csináljak, pláne nem Magyarországon. Ismerkedem a tájjal, tanulom a nyelveket.

- Nem is jössz vissza többé Magyarországra?

- Elképzelhető, mert miért is jönnék. Azokat, akikkel üzleteltem, akik a barátaim voltak, az NNI egyszerűen sittre küldte. A cégemet szétverték. Kihez, mihez jöjjek vissza? Anyámék vannak egyedül, de ők meg tudnak menni bárhová, bármikor vehetek nekik repülőjegyet. Ami Magyarországon volt, egy élet munkája, azt mind tönkretették.

- Lehetséges, hogy ezt az interjút később még folytatjuk?

- Lehet. Tudod, az NNI-nél sem minden full fehér. Most nem beszélek erről, de talán majd legközelebb. Per pillanat megnézem, milyen irányban haladnak tovább. Mint mondtam, az aktáikat nagyjából hetente naprakészen látom. Ami folyik, az teljesen igazságtalan és megalázó. Hat embert úgy tartanak előzetes letartóztatásban, hogy abszolút semmilyen bizonyíték nincs, még a gyanú alapja is hiányzik. Csak bent tartják őket - mert megtehetik. Ilyet te is láttál nemrég. Elég közelről...

(Ez az interjú pénteken készült. Baja azóta nem jelentkezik. Senki sem tudja, mi történt vele.)

(Bombagyár)

Comments

#1

Bl4ck, a warez nem volt "mindig is ingyenes". A 0-day warez és hasonlók mindig is kőkeményen pénzért futottak, kivéve az európai warezscene-en a nyolcvanas években.

#2

Függetlenül attól, hogy véleményt mondanék a warezről. Itt van ez az ember és a cége, amely etikátlan tevékenységből szedte meg magát. Nem attól etikátlan, hogy illegális, hanem attól, hogy teremtő munka nélkül keresett hatalmas összegeket, fordított ügyvédekre, külföldi cégekre. Jogi kiskapukat keresett és talált, ebből élt meg olyannyira, hogy luxusautókra, kurvákra is tellett, valamint a XIII. kerület zsidó részén rendelkezett lakással. Most sajnáljam meg? Inkább örülök, hogy végre valaki megpróbálja szájonverni.

Nekünk pont az ilyen embereket kellene móresre tanítani, de nagyon durván.

#3

Kedves Cluster,

itt szó sem volt ingyenes tárhelyszolgáltatásról...

Üdv: Tamaas

#4

Kedves Bl4ck!

Minden ingyenes tárhelyszolgáltató a tárhely regisztrálásakor elfogadtat egy licenszet (amit a többség egyszerűen leokéz) ami alapján minden felelősséget átvállal a szolgáltatótól a tartalmakért. Node az üzemeltetőt kb. lehetetlen elfogni, ezért basztatják a szolgáltatót, mert egy-egy tárhely lekapcsolásával úgyis újabb nyílik és igen folyamatosan törölgették a warezoldalakat (1 hét után nem volt meg ugyanaz a warez) de újat regisztráltak.
Ja és lassan kezd szánalmassá válni ez a nagy ingyenes RobinHoodosdi, csak nem gondolod, hogy valaki vesz 500 TB HDDt, 100Mbps sávszélességet a szerverekbe csak hogy bárki ingyen annyit töltsön fel, amennyit akar. A nagy tárhelyért/sávszélért igenis kelljen fizetni, hogy legalább az üzemeltetés megtérüljön, ez nem egy otthoni 3000Fts ADSL egy 100000 FTs gépről...

#5

Kedves Bl4ck,

tőlünk pl. vittek el szervert úgy, hogy még egy figyelmeztetés sem volt arra, hogy a kedves ügyfelünk Németországban szerzői jogvédett tartalmú tankönyv részleteket fordított magyarra. Sem neki nem szóltak, hogy távolítsa el, sem nekünk, mint tárhelyszolgáltatónak nem szóltak, hogy szóljunk rá az ügyfélre, csak jöttek a rendőrök és lefoglalták a szervert. Ráadásul az igazságügyi "szakértő" beletörölt a fájlrendszerbe. (/etc könyvtár odalett, backup-ból vissza, de azért per folyamatban) Ezek után lazán elképzelhetőnek tartom, hogy a szolgáltatót szivatják az ügyfél jogsértése miatt. S ahogy láthatod ő sem cáfolja, hogy SMS-web volt a gépeken...

A húgom jogásznak készül, nem egy geek típus, mégis Kubuntu-t használ. Nem hal bele. A kezdőnek meg mindegy melyik rendszert tanulja meg, mindet tanulni kell. De ez is egy másik szál lenne.

Üdv: Tamaas

#6

Tamaas mint mondtam másodpercre pontosan ugyan az a tartalmuk ugyan azok állnak az összes hátterében..
Egytől egyig az összes kamu adatokat közölt az sms-ről (kamu ár),de persze ezeknek szóltak..Hogyne,azért volt az összes végig kamuáras..Smiling
Ők szolgálatták a tárhelyet? Ők. Ennyi,nincs miért védeni őket. Biztos nem kaptak figyelmeztetést a tárhelyek kipucolására,nem tünt fel az oldalak törlése a tárhelyekről,stbstb..Smiling

A torrent pedig free (halkan jegyzem meg volt pár lefoglalt torrent szeró is az incidensnél,azok is mind sms-esek voltak,remek) köze nincs a témához.
Warez vitát meg ne nyissunk,semmi értelme.
Linuxot pedig átlagfelhasz kezébe nem adnék.

Részemről ezt a témát zártam a cikk ha valódi ha nem,gyakorlatilag szakadtam a röhögéstől jópár ponton..Smiling

#7

Kedves Bl4ck!

Ha ennyire ott forogsz warez körökben, megkérhetnél valakit, hogy magyarázza el neked a tárhelyszolgáltató és a webhely üzemeltetője közötti különbséget. A cikkben az úriember elmondja, hogy igen, több ügyfelük is volt, aki SMS-webet üzemeltetett, de ők csak a tárhelyet szolgáltatták ehhez és főkatalizátorként az SMS-ek adminisztrálását végezték. Vagyis nem őket kell piszkálni, hanem az ügyfeleiket.

Az meg, hogy az SMS-webes rendszerek annyira hasonlóak nem olyan bonyolult, elvégre többnyire ugyanazt a rendszert használják. Ahogy a torrent oldalak is ugyanezen okból hasonlítanak annyira egymásra...

DE ha nem tetszik, lehet használni Linuxot, drága szoftverek helyett és torrentet sms-web helyett.

Üdv: Tamaas

#8

Nem kérdőjelezem meg valós-e a cikk,de ha az is ez az ember hazudik mint a vízfolyás..Laughing out loud
Bőven mozgolódok warez körben,mivel amit Magyarországon művelnek a jogdíjakkal,és minden egyébbel pl játékok progik stb (Külföldről minden majdnem fele annyiért beszerezhető), és bizony a lekapcsolás napján megbénult az sms warez jelentős része.
A warez mindig az ingyenességről szólt, ehhez képest ezek az sms warezesek ebből gazdagodnak,és nem különböző emberek honlapjáról van szó,hanem maga az sms szolgáltató az oldalak üzemeltetője,erre bőven elég bizonyíték az hogy minden oldal ugyan azzal a menürendszerrel,külsővel rendelkezik ugyanazok vannak mindegyiken szinte percre pontosan,és még az "előfizetőt" is átverik,mivel ki van írva sok helyen pl: 4 nap 140ft+áfa (+10 nap ingyen) erre az sms amit küldönk kb 1500 ft.
Megérdemlik hogy lekapcsolták őket,az összes sms warezessel így kéne tenni,a warez az ingyenességről szól ezzel lázadva a nevetséges árak miatt.
A warezről még annyit sokan ellenzik,de amikor egy audió cd 4-5000 ft (Érdekes Fanka 1500Ft-ét tudja adni ugyan azt a minőséget--> tartalomra még többet) és minden egyéb szoftver is horror összegekért kerül a felhasználóhoz addig bőven jogos a működése (a rengeteg agyonreklámozott szemétről amit megvetetnének az emberekkel nem is beszélve).

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

<<<Zene>>>

13:00–17:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Magyar Lelátó

17:30–18:15

<<<Zene>>>

18:15–19:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!