Az emberiség nincs felkészülve a következő 50 évre

Budapest holnaputánBudapest holnapután

Az MTA székházában tartott előadást szerdán Czelnai Rudolf meteorológus, akadémikus "Mit jelent számunkra a Föld légköre, s mit tudunk róla?" címmel. Előadásában elmondta, hogy az emberiség nincs felkészülve arra, hogy szembenézzen a következő 50 évben fellépő nagyszabású éghajlati problémákkal.

10 európai ország együtt vett részt abban az antarktiszi jégmagfúrásban, melynek köszönhetően 740 ezer évre visszamenően rekonstruálható a klíma; ebből kiderül, hogy 100 ezer évente következtek be a föld éghajlatának változásai. A fúrásokból megállapítható az is, hogy a melegedés mindig gyorsabban zajlott, mint a lehűlés.
Az utolsó ilyen változás 11.500 éve következett be, azóta az éghajlat viszonylag egyenletes. Ez alatt az időszak alatt fejlődött ki civilizációnk, így nincs mit csodálkozni, hogy az emberek nagy többsége nem fogja fel a globális felmelegedés okozta problémák súlyosságát - magyarázta az akadémikus.
Az emberi tevékenység hatására a klímaváltozások akár ötvenszer gyorsabban is végbemehetnek, mint korábban és ehhez az élővilág nagyon nehezen tud alkalmazkodni. Az emberek nehezebben viselik el a meleget, mint a hideget: 2003-ban Európában 31.427 ember vesztette életét a hőhullám miatt, míg a fagyhalálos esetek száma ennek harmada, 9760 volt.
Elsősorban a légkör felmelegedéséről szokás beszélni, ám Czelnai Rudolf előadásában kifejtette, hogy az éghajlatot mindenekelőtt a légkör és a világóceán szabályozza, melyek reakcióideje nagyon eltérő: az óceáné tízezerszer lassúbb. A világóceán ugyanis elvezeti a mélybe a hőhatásokat, akkumulálja, s csupán évezredek alatt képes követni az éghajlati rendszer más elemeinek változásait. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) előrejelzése szerint a következő évszázadban 1,5 - 4 Celsius fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet.

"A bizonytalanság abban van, hogy a Föld, az óceán, a légkör, s az élővilág együttese időre lebontva hogyan reagál majd a növekvő üvegházhatás hatására. Ebből következik, hogy a kor égető kérdéseire, a Földdel, vízzel, légkörrel, energiahordozókkal kapcsolatos problémákra nincs külön-külön megoldás, ezen gondok egyikét sem szabad egymástól különválasztva kezelni, összefüggéseikben kell őket vizsgálni" - hangsúlyozta Czelnai Rudolf akadémikus.

Műszaki megoldások

Számos tudós, aki úgy ítéli meg, hogy nem elegendőek az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének kiotói jegyzőkönyvében foglalt politikai erőfeszítések, évek óta javasol többféle "műszaki megoldást", amelyek azonban számos kérdést vetnek fel a megvalósíthatóság, a kihatás, illetve az esetleges veszélyesség terén.
A Royal Society, a brit királyi természettudományos akadémia kutatást indított az általános felmelegedés megakadályozására javasolt vakmerő, sőt fura elgondolások tanulmányozása céljából. "Kutatásunk célja, hogy elválasszuk a tudományt a sci-fitől, és meghatározzuk, milyen kérdések érdemesek mélyreható tanulmányozásra" - mutatott rá közleményében John Stepherd professzor, a kutatócsoport vezetője.
Számos elmélet merült fel, ezek között szerepel az az óriás "pókháló", amely a világűrben elhelyezve és mozgatható tükrökkel felszerelve verné vissza a napsugárzás egy részét. Egy másik elgondolás szerint vassal kellene az óceánokat "megtrágyázni", ami serkentené a szén-dioxidot elnyelő fitoplanktonok (egysejtű növények) szaporodását.

A Meteorológiai Világszervezet és az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) által létrehozott, a klímaváltozást tanulmányozó kormányközi munkacsoport (IPCC) 2007 novemberében közzétett negyedik jelentésében rámutatott: a jelenlegi földtervezési tervek nagyrészt spekulatív jellegűek és ismeretlen mellékhatások kockázatát foglalják magukban. A londoni székhelyű Royal Society kutatásának eredményeit várhatóan 2009 nyarán hozzák nyilvánosságra.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Comments

#2

A klíma változásról sok mindent nem mondanak el. Ez egy mindig ciklikusan bekövetkező esemény. Év milliókra vissza lehet vezetni. Ezért sem írta alá az USA annak idején a kiotói egyezményt. A néhány fokos hőmérséklet változást meg úgy kell elképzelni, hogy ha a testünk 36 fokos hőmérséktete akár milyen irányban elmozdul mondjuk, négy fokot, felfelé csak belázasodunk, lefelé meg halottak vagyunk. A láz gyógyító hatású, a kihülés meg...nos az egy másik kategória. De nem történnek ám olyan gyorsan a változások, hogy képtelenek lennénk azokhoz alkalmazkodni. Nekem kifejezetten felüdítő, ha már télen sem kell fűtenem. A hőguta nyáron persze megvisel, de még mindig túléltem azt is. A gyermekeim meg már ebbe születnek bele. Alkalmazkodnak. Ahogy minden élőlény. Legyen az akár egy bokor is. A bírtokomon a fű például már nem ég ki, mint annak idején sokáig. Pedig én eztán meg nem locsolom soha. Ilyen vízdíj mellett?! A klímaváltozással tényleg nincs mit kezdeni. Nem befolyásolható.

#3

Larose! Úgy általában nem befolyásolja az ember az éghajlat változását. Azonban, ha figyelembe veszed a cikkben írtakat, akkor kb. 85.000 év van a következő változásig. Ehhez képest igen csak változik az éghajlat, tehát mégis az ember a ludas.

Földanyát valóban nem izgatja, hogy mi mit bohóckodunk a hátán. Az ő idejébe vidáman belefér az újrakezdés az ember nélkül. Azonban minket igenis érdekel a változás és aki nem készül fel erre az elkövetkező 30-50 évben annak igen savanyú lesz a szőlő. Felkészülni pedig egyéni, családi, törzsi és nemezeti szinten egyaránt kell(ene). Ha ezt nem tesszük meg, akkor igen csak kiszolgáltatottak leszünk a mindenkori hatalmasoknak.

#4

A klima változást ember nem befolyásolhatja. Több tiszteletet ennek a Földnek! Mert nem mi vagyunk a világ közepe! De több-százezer éve is éltünk már itt. Sőt! Sokkal régebben. És soha nem pusztultunk ki. Csak mi pusztítottunk ki mindig mást. Másokat. Még egymást is. Tierra most lázas. De mindig be fogja gyógyítani a sebeit.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

<<<Zene>>>

3:00–7:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

<<<Zene>>>

8:00–9:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!