Itt, ahol reagálok, ismét baromi hőség van, ezért nem tudományosan, hanem TIT-előadáson belüli háziasszony-szinten tájékoztatom álláspontomról az Olvasót.
Klasszikussal kezdem, ha már Lenint is idéztem cukkolásként: „Magyarország elvan az EU nélkül is” (Orbán Viktor miniszterelnök, kb. 2000-ben)
Az eurozóna pimasz tagjainak, hogy ők is értsék: a hücpe mispóhénak ugatása nem képes harapással járni. Nem mintha a fogukat metélkedőn elvesztették volna (lásd még: „ki kellene mutatniuk a foguk fehérjét”, ahogy a nyugatiak írják), hanem azért, mert jóllehet Magyarország tagja az EU-nak, onnan bármikor ki is léphet. Az az egyezmény, amely szerint egymás belügyeibe nem szólhatnak bele, talán még a tótok sem, azt jelenti, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikájába sem ugathat bele egyetlen brüsszeli vagy Wall Street-i zsidó sem. (V. ö.: a Wall Street Journal tegnapi cikke.)
Nekik tehát kuss.
Jól megbüntetnek, ha nem adnak olyan hitelt, amit nem is kérünk. Most csórók vagyunk, ez igaz, és a felelősök számára egyáltalán nem haboznék visszaállíttatni a halálbüntetés magasztos intézményét, kötelüket, ami hagyományaink szerint szerencsét hoz, az államkincstár javára rendezett tombolán sorsolnám ki. Jó üzlet lenne, pláne, ha a bolsevik módszereket követve maga az állam hasogatna 10-10 cm-es darabkákra vagy 50 km hosszú kötelet. (A csomók eredetiek lehetnek, és vagy múzeumba kerülhetnének szíves emlékeztetőül, vagy Brüsszeli pénzmágnások megvásárolhatnák, hogy tudják, mi jár annak, aki ezt az országot tönkre akarja tenni.)
Tekintettel arra, hogy A FIDESZ A JOBBIK PROGRAMJÁBÓL LOPTA GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK ZÖMÉT IS, de még nem hangoztatta, talán nem másolta ki, hogy Magyarország jelen méreteiben, ha nem is a gyanús árvízdömping évében, de a jövőben változatlanul 30 millió ember teljes ellátására képes, ha a segílykések közmunkát végezve túrnák a földet, és csak arra kapnának pénzt, miközben a sztárnyugdíjas bolsevikok a továbbiakban – hálából az elmúlt több mint fél évszázadért – minimálnyugdíjat kapnának, és az így megtakarított pénzt (ahogy a Jobbik megírta) szétosztanák az alacsony nyugdíjból tengődők között, a multik pedig vagy itt adóznának, vagy elmennének a köznyelvben francnak stb. nevezett helyekre, egy-két éven belül simán megállnánk a lábunkon, és addig sem éheznének azok, akik végigdolgozták az életüket azért, hogy a hazaárulók ma is dőzsölhessenek.
Az euró akkor is megdöglik, amint megdöglik az EU is. A döglés jeleinek meglátásához nem kell különösebben jó szem vagy iskolai végzettség: repedésvonalai nagyon jól láthatók.
Íme egy érdekes, jellemző példa. Felszólították Németországot, hogy adjon pénzt, mert Bajnaiék – teljesen fölöslegesen és indokolhatatlanul – 25 milliárdot kérnek, annyi pedig nincs. Nem tudom, milyen gondolatok után, de a németek, szerintem igen helyesen, megtagadták a kérés teljesítését. Minthogy Olaszország, Ausztria, meg mindenki, akitől kértek, pénzszórásra alkalmatlannak találták magukat, egész egyszerűen megrendelték 7 billió € kinyomtatását az e célra szakosodott pénzjegynyomdánál. Onnan lett ennek a nagypofájú zsidó csürhének pénze a különböző euróosztáshoz.
Ha Ön, tisztelt háziasszony, nem jártas a gazdaságtanok teljesen abnormális és virtuális világában, jobb, ha meg sem próbálja, mert az EU-nak és az IMF-nek a pénze mögött a világon semmi fedezet sincs.
Ehhez képest az első világháborúban elszegényedett Németországban, amikor már a gazdasági válság (akkor igazi volt, nem kamu) a megfelelő, nem egészen alaptalan duma hatására kancellárrá tette Hitlert, a Führer azt mondta, nincs aranyfedezetünk, nem is kell, mert „a német pénz aranyfedezete a német munka”.
Az, hogy ezt az ötletet akkoriban nem a Fidesz lopta el, hanem az aranyban bővelkedő Szovjetunió, nem jelent semmit, mert a szocializmus politikai gazdaságtana című, hihetetlenül változékony tartalmú tárgy azt hangoztatta, hogy „a szocialista pénz aranyfedezete a szocialista munka”.
Nem a Jobbik mondta, de már Sopronban is tudják, hogy a pénz, az általános csereérték, egyáltalán nem érték, hanem jelkép. Országosan pedig – akár kistérségenként, akár országosan – megfelelő elv lehet, hogy a magyar pénz (pénzek) fedezete a magyar munka. Legfeljebb nem megyünk nyaralni az EU országaiba, azonban ellátogathatunk vagy a hazai csodálatos tájakra, ha már van miből, és azt hisszük, hogy nyaralni muszáj, vagy elutazunk az Adria eurótlan partjaira, esetleg egészen a Fekete-tengerhez. Nem Odessza környékét javaslom, de Albena, és úgy általában a bolgár tengerpart is megteszi, ha urizálni, esetleg a parti homokban este fekete kagylót akarunk sütni parázson. Legutóbb még ingyen volt.
Az EU és az IMF meg az összes betűszó elmehet a táncos anyukájához sírva, hogy ezekkel a magyarokkal nem lehet normálisan beszélni, nem hagyják magukat blöffel zsarolni.
Megjegyzés. Mint ezért engem megrótt a Mazsihisz honlapjának szerzője is, meg a Narancs is, javaslom tisztelt Háziasszony vagy Házibarát stb. olvasóimnak, gondoljanak bele: Németország megtagadta a fejőstehén szerepét, mert elege van. Ezen elábrándozva jó lenne megfontolni, mi lesz az EU-val, ha a németeknek a sok évtizedes hülyítésből ébredve egyszer eszükbe jut, hogy ők a NÉMETEK.
Ehhez kapcsolódik az a gondolatom, hogy társadalmi törvényszerűség minden mesterséges államalakzatnak a szétesése. Ha másért nem, mert nem szervesen épültek, hanem erőszakkal, illetve idegen anyagi érdek hozta őket létre. Ami összetartozik, összenő, meglehet, de ami nem tartozik össze, szétesik. Annyira, hogy nem kell messzire mennünk: még a nagy SZU is darabjaira hullott, és Horvátország polgárai is a Szent Korona hívei a magánéletben.
Azt hiszem, ennyi elég az IMF és a többi fenyegetéséről.
Dr. Szitányi György
Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinet
(Szent Korona Rádió)
Ajánló: Eltervezték, előkészítették, végrehajtották... - Bogár - Drábik - Varga: Válság és valóság (x)






Comments
Minden régi
(Vers Orbániáról)
Minden régi nem változott,
csak a jéghegy magasodott.
A vörös színt átfestették,
„áldásait” nyögi a nép.
Attila, ha most élne,
bús világról regélne.
Megírná és síneken,
égbe menne szelíden.
Bogád Antal
Minden szóbeli és írásos érdeklődőt tájékoztattam, hogy a szóban forgó honlap számlatartozás miatt került le a helyéről. Eredménytelen volt a 10 hónap alatt kiküldött tértivevényes felszólító levél, a rengeteg telefonos felszólítás. A honlap készítés díja a mai napig nincs maradéktalanul kiegyenlítve. A felszólító levélben Dabasi urat tájékoztattuk arról, hogy a számlák ki nem egyenlítése milyen korlátozásokat vonhat maga után, ennek ellenére az áprilisi felszólító levél lejáratától jóindulatunk jeléül, további 3 hónap türelmi időt adtunk a szolgáltatás szüneteltetéséig. Július15-én Dabasi urat emailben újra megkértem a tartozás kiegyenlítésére. Mire azt a választ kaptam, hogy mit foglalkozok ilyen piti összegekkel. Jeleztem felé, hogy ez lehet hogy neki piti összeg, de számunkra a megélhetést jelenti.
Számos humánus közbenjárás eredményeként és a jóhiszeműségtől vezérelten a honlapot az elmúlt két és fél napban visszahelyeztük.
Sajnos a naponta rólunk kiadott és máig visszavonatlan közleményeket a továbbiakban nem tudjuk segítő szándékkal tolerálni, ezért a továbbra is fennálló kintlévőségre hivatkozva a honlap mától újra lekerült.
Dabasi úrnak a honlapot a kiegyenlítetlen számlái ellenére (tehát a honlap még csak nem is a tulajdona) még a szerdai napon jóindulattal kiadtuk, próbáljon szerencsét másik tárhely szolgáltatónál.
Dabasi úr számára a szerdai napon a továbbiakra tisztelettel jó mentális és fizikai egészséget kívántunk.
Munkánkkal segítettük Dabasi úr tevékenységét minden lehetőségen túl is, de minden partnerünktől elvárjuk, hogy a munkánk és a tevékenységünk iránt érzett lojalitásból a számláikat kiegyenlítsék.
Összességében sajnálatomat fejezem ki az iránt, hogy a rengeteg szakmai segítség ellenére, Dabasi úr a tevékenységében nem tudta megkülönböztetni, ki van ellene és kivel kell objektív üzleti magatartást fenntartania.
Üdvözlettel:
Juhász Péter
IT-Nav Hungary Kft.
Engedtek a közvélemény nyomásának
Mostmár nekem is-de elöbb 2-3 órája nem ment.Megjavult?
Nekem megy az oldal.
Az IMF-sek már a spájzban vannak:
Az elöbb kaptam ezt a levelet-itt tartunk
"
Tisztelettel tudatom, hogy a www.feherkemeny.hu honlapot a szolgáltató 2010. július 20 napon, esti órákban ismeretlen okok miatt MEGSZÜNTETTE.
A Honlap a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének Tulajdona!
Ennek ellenére a
IT-Nav Hungary Kft. 3300, Eger, Hatvani kapu tér 8.
Telefon: (06-36) 317-998, (06-20) 5800-489 szándékos károkozással megszüntette a honlapot.
Juhász Péter cégvezető
Nem veszik fel a telefont, nem reagálnak a megkeresésre, nem értjük mi a gondjuk a banki károsultakkal, a korrupció felszámolásával, és azzal a több millió emberrel, aki az információt a honlapunkon keresztül szerezte be.
Teljesen el akarják lehetetleníteni a szövetséget, mert szúrja a szemét a korrupt ügyvédeknek, bírósági titkároknak, bírósági végrehajtóknak és azoknak a bankoknak, akik az adós ingatlanát bűncselekményt elkövetve kívánják megszerezni.
Tud valaki segíteni, jogi és tárhely szinten?
Köszönettel:"
aláírás(van de nem másolom ide)