"Ha az ember az evolúció véletlen terméke lenne valahol a világűr peremén, akkor az életének nem lenne értelme" - hangoztatta a pápa nagyszombat esti szentbeszédében.
A katolikus egyházfő nagyszombat este a Szent Péter székesegyházban mondott szentbeszédében felidézte a bibliai teremtéstörténetet, s hozzátette: helytelen lenne azt gondolni, hogy valamikor a világűr egy apró szegletében véletlenül létrejött valamiféle élőlény, amely képes volt a gondolkodásra, és megpróbál ésszerűséget találni a teremtésben, vagy ésszerűséget vinni belé.
"Ha az ember az evolúció véletlen terméke lenne valahol a világűr peremén, akkor az életének nem lenne értelme" - hangoztatta többek között a pápa, kiemelve, hogy a "teremtő, isteni ok" jelen volt az élet eredeténél.
A húsvéti virrasztás félhományban kezdődött, jelképezve Krisztus koporsójának sötétségét a feltámadása előtt. Ezt követően borult fényárba a Szent Péter székesegyház. Ez az ünnep jelenti a húsvéti szent háromnap középpontját, azt jelképezve, hogy Krisztus kereszthalála visszaszerezte az embereknek az életet. A keresztények számára ez a virrasztás emlékezés arra az éjszakára, amelyen Krisztus feltámadt. A vigília csak a sötétség beállta után kezdődik, abban a jelképes értelmű sötétben, amely Krisztus halálával borult a világra. Az egyház ezen az éjjelen imádkozva várja Krisztus feltámadását.
A katolikus egyházfő vasárnap a Szent Péter téren Urbi et Orbi (Róma városáért és a világért) áldást oszt hívek és turisták várhatóan hatalmas tömege előtt.
(MTI)







Comments
Az emberiség összporblémája, hogy mindig azok okoskodnak a legvehemensebben valami mellett vagy ellen, akik járatlanok a témában.
Mint a plotikában is, mindig az akart magyarabb lenni a magyarnál is, aki tudta, hogy idegenből származott ide, ősei csak vendégek, jobb esetben megtűrtek voltak.
Az alázat ott kezdődik, hogy magam előtt is beismerem, mi az amit hiszek, és mi az amit tudok, és különbséget teszek ak ettő között. A hitem mellett kiállok, amit meg nem ismerek, arról legjobb esetben is csak a VÉLEMÉNYEM mondom el, nem pedig pálcát török felette.
Az ilyen párbeszédeknél mindig eszembe jut a vicc, hogy a mennyországban Szent Péter körbekalauzolja az új lelket, és mutogatja, melyik ajtó mögött melyik vallás követői laknak. A katolikusok előtt néma csendben kell maradni, mert ők azt hiszik, egyedül vannak...
Nem értem, mit kell vergődni a tudomány ellen. Aki tudós, úgyis jobban ért hozzá, mint a teológus, aki meg nem, az maradjon a hiténél, de ne okoskodjon. Felesleges. Ez fordítva is igaz, a materialista tudósok között is van, aki küldetésének érzi a vallás felszámolását. Annak is lehetne jobb dolga ennél.
A vallásosak úgy rettegnek a tudománytól, mint ördög a tömjéntől. Minek? Valaminek a nemlétét ugyanúgy nem lehet bebizonyítani tudományos eszközökkel, mint olyasvalaminek a létét, amit még sosem látott senki a saját szemével.
Az ember halálosan retteg mindentől, ami a stabilnak hitt világnézetét megrebngetheti. Aki igazán hisz, azt nem kell győzködni és ő se győzköd senkit.
Javitas az ismetlesek kiiktatasaval:
Ha valaki nem akar tevelyegni, bolyongani a hamis szirenhangok kozott, az figyeljen oda az o szavara, intelmeire, buzditasara, figyelmezteteseire.
Gubbaszto, a Szentatya ugy altalaban nemcsak a katolikusokhoz szol, hanem a vilagon elo minden emberhez.
Tehat a ketelkedokhoz, hitetlenekhez, poganyokhoz, eretnekekhez es zsidokhoz is.
Es amit mond, amit kijelent, arra erdemes odafigyelni.
Rosszat biztos nem fog tanulni belole senki.
"Legeltsed juhaimat, legeltesd baranyaimat." -mondja az Ur Jezus az altala kivalasztott es fohatalommal felruhazott Peternek, a Kosziklanak.
Az o utodainak is szol ez a kuldetes, hivatas, meltosag!
Ha valaki nem akar tevelyegni, bolyongani a hamis szirenhangok, enekek kozott, az jo ha az o szavara odafigyel es koveti szavat, intelmeit, buzditasait, figyelmezteteseit, atyai jo szavat!
"Tartsd meg Isten szent atyankat,
Krisztusnak helytartojat!" (#275)
Akkor már csak egy kérdést kell eldöntenie Gubbasztó, hogy kire haragszik? És azt is hogy tényleg az embernek idősebb korára is éretlen kamaszként kell-e gondolkodnia, amikor csak a látszat, a külcsín, a megjelenés a fontos és valamiféle kisfiús dacból képtelen vagy alkalmatlan esetleg (t)lehetetlen felismernie az igazságot és aszerint is élnie. "Amikor gyermek voltam, úgy gondolkodtam, mint a gyermek".
Mert ha felismertük, azt meg is kell valósítani. Egyébként csak "pengő érc és zengő cimbalom" leszünk.
És a felismert igazság szerinti élet sokszor sokkal nehezebb, mint az (I)igazság fellelése.
Erre, ezekre ezért én nem tudok maga helyett válaszolni, ez kizárólag az ön válasza lehet, ami csak saját magával állhat harmóniában (és a teremtő, megváltó Jóistennel - és az Igazsággal, amit a belénk, az "alaplapba" "égetett" program alapján képesek vagyunk felismerni, megkülönböztetni a jót a rossztól).
És hogy felismerhessük, a tanítóinknak (sajnos vagy nem sajnos) de a legtriviálisabb igazságokat is gyakran meg kell ismételni. Ez a dolguk. Nekünk meg az, hogy ha már annyiszor elmondják, törekedjünk megérteni és a saját privát életünkben megvalósítani.
Az ismétlést szemükre vetni...? Ez olyan, mint ha nem állna meg egy közlekedési táblánál, mert az előbb már megállt.
Ezek szerint nem volt hiba, hogy XVI. Benedek megismételte, mert ezek szerint még mindig vannak, akik nem értik az üzenetet, az örömhírt.
Persze nem is tudok elképzelni egy olyan prédikációt, amikor a pap kiáll, mondjuk Húsvétkor és azt mondaná: Bla-bla-bla, már tavaly is meg tavaly előtt is, meg már 50 éve mindig elmondtam, nem kell nekem folyton fecsegni, hát nem értettétek meg a múltkor? Mekkora egy buták vagytok! A szentmise véget ért, menjetek békével!
Az "aki nincs velünk, az ellenem van" ez az idézet nem Rákositól származik, hanem a Szentírásból.
Ezt facsarta ki később 1958-ban Kádár: az "aki nincs ellenünk, az velünk van"-ra. Ebből is jól látszódik, hogy Kádár milyen sátáni logikával tévesztette meg a gondjaira bízott nemzetet. Mert aki nem volt Kádár ellen, a kommunista ideológia ellen, az egyáltalán nem biztos, hogy vele volt vagy elfogadta. "Gyümölcseiről ismeritek meg". Ez a gyümölcs rohadt körte volt a kosárban, és igyekezet mindenkit megrontani - és sokakat sikerült is, máig hatóan.
BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!
És-1865-ben Rudolf Clausius német fizikus alkotta meg,először amit gőzgépekkel végzett kisérleteire alapozott.
20 évvel késöbb már ezzel próbálták megalapozni a materialismus bizonyítását,majd a XX,sz elején átfogalmazták a 2. főtételt.
A különbség:
Az átfogalmazott tétel:"zárt térben a rendezetlenség az idő előrehaladtával növekszik"
Az eredeti:
"magárahagyott térben a rendezetlenség az idő előrehaladtával növekszik"(tehát ember által nem befolyásolt térben)
Kedves Gubbasztó!
Szíves figyelmébe ajánlom Julius Andan könyvének 42.oldaláról "Az anyag vallása " c részt elovasni,mielött tovább vitatkoznánk.
http://www.scribd.com/doc/25426022/Julius-Andan
Hcsaba
A termodinamika 2. főtételét nem a materialisták hozták fel elsőként érvként, hanem az ID-sek még valamikor 1980 derekán Dembski egyetemi tanár bejelentése nyomán.
A 2. főtételben értelemről szó nincs. Nyisson ki egy középiskolai könyvet, menjen át esetleg más fórumra. Látni fogja, hogy téved.
Avocat
Nekem ne mondja, hogy Húsvét előtt 1 nappal azt kell tisztázni a hithű emberekkel, hogy nem csak anyagiak vagyunk csupán. Tudja én tanultam némi teológiát és annyit tudok, hogy egy katolikus úgy kel, ébred, gondolkodik, hogy számára ez nyilvánvaló, más különben nem is lenne belső tartalma életformájának. Tehát Benedek pápa olyan trivialitást jelentett be, amelyet egy utcáról előbányászott katolikus is simán elő tudna adni. Ez körülbelül olyan, mintha egy matematikus egy konferencia végén bejelentené, hogy " ne felejtsék lektorbarátaim, 2*2 néha 5 csak a zeneszámban létezik, valójában mindig is 4 marad" vagy ha egy kedves serviens füstadót fizetne a vármegyének. Ha már pápa, akkor műveltségének széles skálájába avathatott volna be minket, ha 10 nyelven elolvasta volna Babits "Húsvét előtt" című remekre szabott versét és végén elmondaná, hogy mily hasznos is a böjt.
Ezzel szemben sajnos arról van szó, hogy egy többször összevarrt sebet akart felvágni. Úgy látszik könnyen célt is ért, mert Ön zsigerből a propagandája mellé állt és újra a mat/idealista csatamezőre terelte a témát, aminek vajmi kevés köze van az evolúcióhoz. Csak azok szokták erőltetni újból és újból, akik nincsenek otthon a témában. Ön láthatóan nincs otthon, mert amikor legutóbb is tudományosan akartam az evolúciót magyarázni, szakzsarnokbarbárnak nevezett. Azt is furcsának tartom, hogy egy üzeneten belül elküld a "jó" kommunistákhoz, majd szép locsolkodást kíván. De ha már erről van szó: rokonaim harcoltak a bolsevik vörös rém ellen, kint voltak a csatamezőn. Lehet hogy családja azt hitte, hogy az öreg miatyánkkal szovjet tankokat lehet megfékezni és templomban bujkált. Ahelyett hogy bátor helytállással, életük odaadásával, himnuszunk szellemében védte volna az utolsó vérig a hazát. Hogy ebből Ön mennyit hisz el vagy sem magára bízom, bizonyítani most így interneten keresztül nem tudom.
Végére még valami: az Ön mentalitása rákosi pajtást emlékezteti, az a kopasz mondta "aki nem velünk, az ellenünk". Már pedig én nekem semmi közöm a globalista eszmékhez, nem is tolnám ide akkor a pofám.
Ennyi. Remélem kellemesen telt az ünnep.
Így van kedves Avocat!
A materialisták a termodinamika 2. fő tételével próbálták bizonyítani már vagy 150 éve elméletüket,azzal,hogy az entrópia az idő haladtával növekszik,rendetlenséget kaoszt teremt-tehát szerintük a rendezettlenség rendezettséget hoz létre.
Ez marhaság-mert az entrópia fő tétele csak zárt terekre igaz.
Mert mit is állít a főtétel?Hogy az értelem rendezettséget hoz létre,és ahol nincs értelem ott csak káosz van-tehát cáfolja a materalizmust.
A materialisták szerint a fizikai univerzumon kívűl nem létezik semmi.
Most azzal az újabb érvvel próbálkoznak-a" véletlennel"
-szerintük a khaoszból rendezettség jöhet néha létre.
Az Istent a véletlennel helyettesítik az ősrobbanás elméletükben,a táguló világegyetem világképben.
A mai marxista-globalista tudomány nem a valóság kutatásával foglalkozik,hanem a materialista világkép ideológiájának igazolásával.
"az a legfontosabb, hogy a pápája megnyugtassa, hogy ő nem csak egy anyagi termék" - kérdezte.
A válasz: Igen! Erről (is) szól a hit. És talán Húsvétkor ez aktuálisabb, mint máskor.
De ez bocsásson meg, alapvető hittani kérdés. A lélek (szellem) magasabbrendűsége és teremtettsége. Régi vita, úgy nevezik: idealizmus-materializmus vitája.
Ha erről a kérdésről akarna mélyebben értekezni, szerintem keresse fel a munkaspart.hu vagy a kommunista.net című, nagyívű materialista-sztálinista-guevaraista-moralesista honlapot, ott több az önével egyező hozzászólást is olvashatni a klerikális reakcióról és a fekete-hollók összeesküvésről, meg a "Szentszék sunyi politikájáról" és a mindenkori pápák gyalázásáról.
Az evolúció nem "tudományos" tény, hanem abból is vallást gyártottak, amiben már kötelező "hinni", és "bűn" megkérdőjelezni, csakhogy azt emberek gyártották, szemben azzal a vallással, amit most leszólni méltóztatott.
Maga ebben hisz, én meg az Egyház kétezer éves tanításának és a Bibliának. Szóval, kérem ne sértegesse a pápa üzenetét mindig meghallgatókat és azt komolyan vevő emberek milliárdjait. II. János Pál tanításáról meg nem önnel szeretnék eszmét cserélni, mert ma valamiért nehezen viselem a szinkretizmust.
Magának is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, és holnap kellemes locsolkodást!
BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!