Az orosz ortodox egyház keresztesháborúja a Nyugat ellen

Kirill, az orosz ortodox egyház pátriárkája, valamint Hilarion metropolita közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a nyugati protestáns egyházakban mutatkozó „liberális tendenciák” miatt.

A nyilatkozatokra az Egyházak Világtanácsának (WCC) legutóbbi, a felekezeti konszenzussal foglalkozó találkozója adott alkalmat.

Kirill külön felhívta a szervezet főtitkárának, Olav Fykse Tveitnek a figyelmét arra, hogy „közös erőfeszítésekre van szükség, hogy megvédjük a kereszténységet a szekuláris erőktől, melyek arra törekszenek, hogy keresztényellenes, sőt általában, vallásellenes érzelmeket terjesszenek a világban”.

Hilarion metropolita néhány nappal korábban maga is hasonló hivatalos kijelentéseket tett, kiemelve, Nyugaton kifejezett keresztényellenes fóbia tapasztalható és „egyfajta intolerancia a kereszténységgel szemben, nem is beszélve a vallási közösségek szétbomlasztásáról”. Egyben élesen támadta az Emberi Jogok Európai Bíróságot, mely – a véleményszabadságra hivatkozva – megtiltotta a keresztek kifüggesztését az iskolákban. A döntést az olasz klérus sérelmezi, Hilarion pedig segítséget ígért a katolikus egyháznak a keresztek visszahelyezéséért folytatott harcában.

Ezek az orosz megnyilatkozások egybecsengenek a Vatikán álláspontjával. 2000-ben Ratzinger bíboros a kontinens „új evangelizációjáról” beszélt, és e szándék erősödött, mióta XVI. Benedek néven ő lett a pápa – írja a moszkvai napilap. Június 28-án a Vatikán új pápai tanácsot hozott létre, melynek feladata, a keresztény országokban megerősíteni a hit terjesztését és a felgyorsult szekularizáció megfékezését. Ez nem csak a vallási érzületnek adhat új erőt, de megszilárdíthatja a konzervatív katolicizmust is a kontinensen.

(Nyezaviszimaja Gazeta, Glóbusz)

Comments

#1

Szerencsére a katolikusok is kezdenek visszavenni a felsőbbrendűségi tudatukból, és lassan-lassan rájönni, hogy Róma ide, Róma oda, még ők sem tökéletesek.
Hogy a római egyház ne legyen hitgyüli, és a "homoszexuális egyház"-formációknak elejét vegyük, a híveknek van legnagyobb szerepük. Elemi kötelessége minden kereszténynek a politika terén is megtenni a tőle telhetőt ennek érdekében mindent. Nem lehet mindent a Jóistenre bízni, mert ha Isten azt látja, hogy minket nem érdekel a dolog, akkor nem is leszünk érdemesek a segítségére.
A politika, a politizálás nem az ördögtől való, attól még, hogy nem szokásunk észrevenni a pozitív hozadékait, csak a negatívumokat kiemelni.
A liberális demokraták szeretnék azt elhitetni, hogy a vallásnak és az egyháznak nincs keresnivalója a politikában, mert ugye az olyan lenne nekik, mint ördögnek a tömjénfüst... Nem elfogadható érv, hogy "de akkor az egyház visszaélne a hatalmával". Kérdem én, a demokraták reggel, délben este mit csinálnak? Imádkoznak? Barf! Barf!

#2

"Az orosz ortodox egyház keresztesháborúja a Nyugat ellen"

Szerintem a cím nem pontos, mert az orosz ortodox egyház nem a nyugat ellen harcol, hanem a nyugatért. Igaz a (nyugati) liberalizmus ellen.

#3

Dícséretes és tiszteletre méltó kezdeményezés. Vajon mi mikor érjük el, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar is felvegye a kesztyűt és megvédje a magyar keresztény híveket a liberális, idegenszivű devianciától? Persze ez csak akkor lesz lehetséges, ha a nem kívánatos elemeket kizárjuk az egyházi vezetésből és nemzeti egyházpolitikát harcolunk ki.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Kívánságműsor (HeMK)

19:00–21:00
Ha szeretnéd hallani a kedvenc dalod, vagy olyat, amit még eddig nem ismertél, akkor IDE KATTINTVA kérheted a műsorvezetőtől.
(Kívánságműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Radics Béla emlékóra

21:00–22:00

<<<Zene>>>

22:00–0:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!