„Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk.”
Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie.
Noha a lelki ember mindent megítél, őt nem ítéli meg senki.
"Hiszen ki látta át Isten gondolatait, hogy oktatná őt?" Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak.
Valóban, a Szentlélek mindent átlát, nagyon jól írta Szent Pál. A modern ember, aki a „Hiszem, ha látom!” elvet vallja, nem tudja elfogadni mindazt, ami Isten Lelkéből származik. Ám bennünk, keresztényekben nem a világ lelke „világít”,(inkább sötétít) hanem az Istentől eredő Lélek fénylik, azért, hogy megismerjük mindazt a jót, a kegyelmet, amit tőle kaptunk. Nem az emberi bölcsesség az, ami fölemel minket, s tanítani sem lehet másképpen, csak úgy, ahogyan azt a Lélek teszi. A testi ember számára idegen, valószerűtlen gondolatok ezek, sőt mi több érthetetlenek, de számunkra örökérvényűek, s azok is lesznek mindig.
(Szent Korona Rádió)






Comments
KI NEKED JÉZUS?
Ki nekem Jézus? Ezt kérdezed?
Bármit is mondok, megmérheted!
Mennyi a hited és bízol-e Benne?
Látod-e tisztán, neked jobb lenne,
hogyha a szívedet csak Neki adnád,
gondban vagy jóban Ő lenne mannád!
Ki nekem Jézus? Ez érdekel?
Gondolat, érzés Hozzá terel?
Nincs meg a válasz még kérdésedre?
Nyiss utat s válassz, várj feleletre!
Nézd, nekem Jézus igazság! Másnak…
talán csak ember, prófétát látnak…
Ki nekem Jézus? Ezt faggatod?
Utána jártál, elmondhatod…
Nekem az ÉLET, a FELTÁMADÁS!
Ő a MEGVÁLTÓM, nincs senki más!
De most így végül kérdezlek TÉGED:
Ki NEKED Jézus, és Istent féled?
2010. márc. 9. Guti Tünde
Forrás: www.gutitunde.eoldal.hu
"Mi nem a világ lelkét kaptuk", ezért nem is érthet meg minket a világ. Ez az oka a másképp gondolkodásnak, ezért bolondság a szemükben véleményünk, életvezetésünk.
Ha meg is kísért olykor a világias gondolkodás, Pál apostol intelme szerint "foglyul ejtve a gondolatokat, hogy engedelmeskedjen Krisztusnak" felül emelkedünk a földhöz ragadt, és Bibliától elrugaszkodó megoldásokon.