Pörgős mérkőzések és magas színvonal - Lezárult az I. Újévi Délvidék Kupa

Jó látni, ha egy párt végre nem a marakodáson és a csaláson töri a fejét, hanem lendületes, fiatalos tempóban igyekszik színvonalas rendezvényekkel is építeni a közösséget.

A hétvégén került megrendezésre Szabadkán az első Újévi Délvidék Kupa a Magyar Remény Mozgalom (MRM) szervezésében, ahol tíz csapat mérte össze az erejét a reggeltől estig tartó kispályás labdarúgó mérkőzések során. A résztvevők többsége Szabadkáról érkezett, de akadtak tóthfalusi, zentai, palicsi, topolyai, kishegyesi és óbecsei játékosok is. A hűvös benti hőmérsékletet ellensúlyozták a sokszor forró hangulatú és pörgős mérkőzések.

A tíz csapat két csoportba sorsolva játszott körmérkőzéseket, és a csoportok első két helyezettjei juthattak az elődöntőbe. Az első elődöntős összecsapáson a Calimero csapata 4-1 –es eredménnyel múlta felül a Camping csapatát, míg a másik mérkőzésen a Pesta Központ és a PlayBecks csapatai a rendes játékidőben nem jutottak dűlőre (1-1), így büntetőkre került sor, amit a Pesta játékosai hajtottak végre pontosabban. A bronzmérkőzésen végül szintén 1-1 –es eredmény született, így következtek újra a hatméteres rúgások, amelyekben a Camping csapata nyert. A finálé sokáig kiegyenlített játékot hozott, de végül két ügyes góllal a Calimero csapata diadalmaskodott a Pesta Központ felett, és így megnyerték az első Újévi Délvidék Kupát. A díjátadón a legjobb játékosnak járó díjat a palicsi Majlát Andor (Playbecks) vehette át, a legjobb hálóőrnek járó címet pedig a kishegyesi Hajagos Tamás érdemelte ki. A kupanyertes csapatból került ki a gólkirály, а szabadkai Ćirić Nemanja személyében. A hideg idő ellenére minden résztvevő jól érezte magát, és a Magyar Remény Mozgalom Ifjúsági Csoportjának (MRM ICS) szervezésben részt vett tagjai kijelentették, hogy a kupának jövőre lesz folytatása.

A mérkőzésen készült képeket a MRM hivatalos honlapján tekinthetik meg.

Jó látni, ha egy párt végre nem a marakodáson és a csaláson töri a fejét, hanem lendületes, fiatalos tempóban igyekszik színvonalas rendezvényekkel is építeni a közösséget.

(mrm.rs nyomán Szant Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!