Míg az RMDSZ az országos képviseletének köszöni, hogy sikerült visszavonatni a tanácsosok elleni pert, az MPP szerint nincs ok az ünneplésre.
A nyárádszeredai RMDSZ a szervezet országos vezetőinek tulajdonítja azt, hogy Maros megye prefektusa lemondott a kisváros tanácsosai ellen indított per folytatásáról. Úgy vélik, ezért Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Kelemen Hunor országos elnöknek és főleg Kerekes Károly parlamenti képviselőnek tartoznak köszönettel. „Meggyőződésünk, hogy a prefektus nem lépett volna vissza olyan egyszerűen a pertől, ha felsőbb szintről nem kapott volna erre felszólítást” – áll a nyárádszeredai szervezet által a múlt héten kiadott közleményben.
„Egyesek a sarokból csaholgattak”
Markó Béla mintegy két hete tárgyalt Emil Boc kormányfővel a kialakult nyárádszeredai helyzetről, arra kérve a kormányfőt, hogy utasítsa a Maros megyei prefektust a per visszavonására. Miután a nyárádszeredai tanácsosok többsége alig tíz napja megtette a bíróság által kért módosításokat egy 2008. évi határozat kapcsán, a prefektúra lemondott a per folytatásáról.
Ugyanakkor az RMDSZ sajnálattal nyugtázza, hogy amíg egyesek arra törekedtek, hogy lehető legjobban kerüljön ki a testület a kényes helyzetből, addig mások a kormánytól várták a megoldást, nem szavazták meg a határozat módosítását, és az utolsó pillanatig sem hitték, hogy a prefektúra vissza fogja vonni a pert. Mi több, a végén „felelőtlenul és hősként nyilatkozgatnak, holott szégyelniük kellene magukat” – áll a Mátyás János elnök és Tóth Sándor alpolgármester által aláírt dokumentumban.
MPP: A visszalépést sikerként ünnepli az RMDSZ
A nyárádszeredai MPP szervezet szerint nincs oka ünnepelni az RMDSZ-nek, amiért a tanácshatározat módosítása révén elérték az ellenük indított bírósági per visszavonását. A döntés nyomán a városi tanács kivette a közvagyoni leltárából azt a főtéri földterületet, amelyre az ortodox egyház tulajdonjogot tart.
Portálunknak megküldött közleményében a szervezet rámutat: az a három tanácsos, aki nem szavazta meg a leltár módosítását, „e kínos és elhamarkodott lépést szerette volna megakadályozni vagy legalább késleltetni”, mert tudatában voltak annak, hogy ezzel az ortodoxok a testület legerősebb kártyalapját ütik ki a főtér védelmezőinek kezéből.
Ezek után nem értik, mit ünnepel mégis az RMDSZ, hiszen „megnyílt egy út azok számára, akik új többletjogot szereztek maguknak fejedelemválasztó terünkre”. Nem találják időszerűnek köszönetet mondani a kormányfő-helyettesnek és a kultuszminiszternek sem, hiszen „elesett a székelység egyik történelmi gyülekezőhelyének a piactere”.
A levél fogalmazói elismerik: igaz, hogy anyagi szempontból a tanács tagjai jól jöttek ki e történetből, mert megszabadultak attól, hogy a bíró pénzbírság kirovásáról határozzon, „de vajon erkölcsileg is győztesek lettek?” – teszik fel a kérdést, amelynek megválaszolást másokra bízzák. „Történelmi távlatokban szemlélve az ügyet, nem inkább aggodalom kellene eltöltsön mindannyiunkat? Nem inkább új csatasorba kellene állítani mindenkit a foglalók ellen? Mert jaj a legyőzötteknek!” – írja Csíki Sándor tanácsos azok nevében, akik nem szavazták meg a visszavonást.
(Székelyhon nyomán Szent Korona Rádió)







Hozzászólások
3 min 21 sec ago
1 óra 15 min ago
1 óra 23 min ago
2 hours 19 min ago
4 hours 57 min ago
10 hours 38 min ago
11 hours 17 min ago
11 hours 17 min ago
11 hours 19 min ago
11 hours 19 min ago