Két évtizede munkálkodnak a kárpátaljai cserkészek

Ezekben a napokban ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ), amely fontos szerepet játszik a kárpátaljai magyar ifjúság nevelésében.

Az 1991. december 15-én Munkácson alakult KáMCSSZ elnöke, Popovics Pál az évforduló kapcsán az MTI-nek vasárnap telefonon elmondta: sikeresnek tekinthető a Kárpátalján húsz évvel ezelőtt újraindult magyar cserkészmozgalmat összefogó szervezet eddigi tevékenysége. Mint kifejtette, két évtizede a vidék hét településén hét felnőtt vezető kezdte el ennek a nagy múltú ifjúságnevelő mozgalomnak az újjászervezését, miután 1944-ben a szovjet hatóságok betiltották a cserkészetet. Az újrakezdés után Kárpátalja 20 településén mintegy kétezer fiatal kapcsolódott be a cserkészmozgalomba 35 tiszt és 130 őrsvezető irányítása mellett – tette hozzá, megjegyezve, hogy a szervezet mostanra a térség egyik meghatározó ifjúságnevelő és magyarságmegőrző tényezőjévé vált.

Popovics azt is elmondta, hogy a KáMCSSZ megalakulásának 20. évfordulója alkalmából a hétvégén emlékülést tartottak a munkácsi Rákóczi-kastélyban, és ezen felszentelték a budapesti Zrínyi Ilona Közalapítvány által a kárpátaljai cserkészeknek adományozott szövetségi zászlót. Az ünnepségen a KáMCSSZ vezetése A kárpátaljai magyar cserkészetért emlékplakettel tüntette ki a cserkészmozgalom újjászervezésében szerepet vállalt világi és egyházi közéleti személyiségeket.

A szervezet terveiről szólva Popovics kifejtette: a jövő év elejétől a KáMCSSZ a cserkészetet ismertető és népszerűsítő kampányba kezd Kárpátalja magyarlakta településein. Minden magyar iskolában, egyházi és más magyar közösségben bemutatja a mozgalmat, rámutat annak fontosságára a magyar fiatalok nevelését tekintve, vezetőjelölteket toboroz és képez ki, hogy minél több helyen alakulhassanak cserkészcsapatok – mutatott rá a kárpátaljai magyar főcserkész.

(MTI, MNO)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!