Három év után nemzeti koncert Délvidéken - Segítsen ön is!

PlakátPlakát

Több, mint három év után nemzeti rock koncert lehet Délvidéken, a Magyar Remény Mozgalom szervezésében. Segítsen ön is, hogy véghezvihessék céljukat és, hogy a délvidéki fiatalság végre hallgathassa élőben a Beatrice jól ismert dallamait!

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Tisztelt Vállalkozó!

Örömmel jelentjük, hogy a Kárpát-medencei magyarság nemzeti ünnepére, az 1848-as forradalmunkra és szabadságharcunkra idén a Délvidéken is nagyszabású rendezvénnyel emlékezünk. A központi ünnepre ezúttal Topolya városában kerül sor március 27-én a „Cseri csárda” nagytermében. A délután folyamán kulturális programok várják a nagyérdeműt, szavalatok és beszédek fognak elhangzani, majd az esti koncert keretében a méltán híres magyarországi Beatrice (Nagy Feró és csapata), valamint a kishegyesi HalfLight együttesek adnak több órás koncertet.

Ezúton szeretnénk támogatási kérelemmel fordulni Önökhöz, mivel a rendezvény kivitelezése nem kevés összegbe kerül, melyet a szervezők önerőből nehezen tudnak biztosítani, ezért a legcsekélyebb támogatás is nagy segítségünkre lesz.

A támogató cégek logóját a plakátokon és a rendezvény helyszínén is feltüntetjük, valamint a médiumokban is megemlítjük. Amennyiben segíteni szeretnének történelmi emléknapunk méltó megünneplésében és támogatásra érdemesnek tartják ezen - a délvidéki magyarság szempontjából fontos - rendezvényt, kérjük, habozás nélkül jelezzék ezt a szervezők felé.

Bankszámlaszám: 10402812-85525251-54481009
Számlatulajdonos: Szakál Boglárka
Kérjük befizetéskor a megjegyzés rovatba írják be: "Délvidék"

A rendezvényt szervező Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevében,
köszönettel:

Szlivka Gábor

(Szent Korona Rádió)

Ajánló: Megjelent a trianoni diktátum - Most 20% engedménnyel a készlet erejéig! (x)

Comments

#1

Valószinüsíten, hogy nem elírás a cím...
Néha sokat jelent ha az ember átállítja az agyát hibakeresésről elemzésre.

#2

Nem értem ezt a 3 éve nem volt nemzeti koncert dolgot Smiling azt hiszem 2007ben volt Kárpátia, Zentán (lehet 2006, bár az már 4), 2008-ban volt Dalriada, ugyancsak Zentán, 2009-ben volt Dalriada és Beatrice, Zentán, Romantikus Erőszak az EMI tábor keretein belül, valamint a törökbecsei Kárpátia koncert. Smiling Persze nem akarok belekötni semmibe, csak azért mondom, hogy képben legyünk.

#3

Hál` Istennek. Látni hogy a MRM tényleg a Magyarokért jött létre. Edig a Délvidéki nemzeti koncerteket álltalában a HVIM szervezte-rendezte,egyik Délvidéki Magyar párt sem merte ezt megtenni-felvállelni.
CSak egy kis kiegészítésként: Tavaly is volt Kárpátia koncert Törökbecsén!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

<<<Zene>>>

13:00–17:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Magyar Lelátó

17:30–18:15

<<<Zene>>>

18:15–19:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!