1920 előtt egy ilyen látogatás értelmezhetetlen lett volna Bevitték a nagyszalontai rendőrségre az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet 9 tagját, akik rögtönzött tüntetést akartak szervezni Ivan Gasparovic, a Felvidéket bitorló államképződmény vezetőjének az elcsatolt erdélyi területeinken történő látogatása idején.
Lovassy Tamás, a csoportosulás nagyváradi vezetője elmondta: az Európában már megszokott gyakorlatnak megfelelően, néhány felirat felmutatásával akartak tiltakozni a szlovák nyelvtörvény ellen, szolidaritást vállalva a felvidéki magyarsággal, de mielőtt a szlovák területrablók elnöke megérkezett, bevitték őket a román területrablók helyi rendőrségére.
Hangsúlyozta: a hatóságok két órával később engedték el őket, de semmivel nem indokolták előállításukat. Lovassy Tamás szerint a román rendőrség csak az időt húzta, hogy megakadályozza a tüntetést.
(Kuruc.info)






Comments
A hír nem hiteles, mert Gasparovic ellen nem csak EMI-sek tüntettek, hanem HVIM-tagok is.
A vármegyéseket is bevitték a rendőrségre, méghozzá külön szobába és velük egyáltalán nem csevegtek olyan kedélyesen mint az emisekkel.
KÉSOBEN VAGYTOK PATKÁNYOK, FELTÁMADOTT A MAGYAR NÉP, NEMZETI PÁRT KÉSZ ÉS KÉPES KORMÁNYOZNI, A NÉP PEDIG KIKÉPEZTE MAGÁT ! GÁRDA, MNA, ORSEREG, PAX-H, BETYÁRSEREG, ELORE !!!!!
Vicces volt, az őrsön kiderült hogy a botfülü sünöknek fogalmuk sincs ki jön a városba, és hogy eszik e vagy isszák Tótországot. Mikor elmondtam nekik hogy e szép törvény értelmében ők például nem beszélhetnének egymással olá nyelven (csak mondjuk magyarul) hülyén néztek, és hitetlenkedtek.
Az is kiderült, hogy tudják kik irányitják a világot, és nem kedvelik roma polgártársaikat. Sőt, megvetően szóltak regáti testvéreikről, bezzeg Erdély, arról áradoztak, hogy milyen jó lehetett anno a Monarchia idején ...groteszk egy élmény volt.