A tótok még a Kárpát-medencét sem ismerik el A tót belügyminisztériumnak nem tetszik a Kárpát-medence kifejezés; azért utasította el egy polgári társulás bejegyzését. A földrajzi elnevezéssel Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettesnek is gondja akadt a köztévé egyik műsorában. Kijelentette, küzdeni fog a kifejezés használata ellen.
Egy hagyományőrző népművészeti szervezet Felvidéken kérte bejegyzését a belügyminisztériumban, hogy hivatalosan működő szervezetként végezhesse munkáját. A belügyminisztérium a beterjesztett alapszabálytervezet módosítására kérte őket: kifogásolták, hogy tevékenységükbe tartozna „a Kárpát-medencében élő nemzetek szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek megőrzése“ is. A belügy válasza szerint a Kárpát-medence megnevezés veszélyezteti Szlovákia területi egységét, ezért javasolja a tevékenység meghatározásának módosítását.
A Polgár és a demokrácia (OAD) szervezet civil szervezeteknek nyújt segítséget, munkatársa szerint a belügy eljárása nincs összhangban a törvénnyel. „Szerintem a Kárpát-medence kifejezés egy földrajzi terület meghatározása, és nincs jogalap arra, hogy a használata miatt elutasítsák egy szervezet bejegyzését - mondta Kristina Babiaková, az OAD munkatársa. - A törvény pontosan meghatározza, milyen szervezet alapítását lehet elutasítani, ilyen indokkal nem lehet elutasítani a kérvényezőt.“
A bejegyzés előtt álló szervezet népművészettel foglalkozik, és néprajzi szempontból a Kárpát-medence kifejezés teljesen rendben van - állítják a szakemberek. „A Kárpát-medencében vannak olyan tipikus zenei, népzenei és a néptáncot meghatározó jegyek, melyek pontosan leírják ezt a térséget“ - mondta Hégli Dusán, az Ifjú Szivek néptáncegyüttes koreográfusa. A belügyminisztérium nem reagált írásban feltett kérdéseinkre.
A belügyminisztérium mellett kifogásolja a Kárpát-medence kifejezés használatát Dušan Čaplovič (Smer-SD) is. A miniszterelnök-helyettes a Szlovák Televízió egyik múlt heti műsorában kirohant a magyarság ellen, azt állította, hogy a magyar politikusok ezzel a kifejezéssel helyettesítik az élettér kifejezést, mely a nácik által használt Lebensraum magyar megfelelője. „Igen, Lebensraum, erről beszélek, csak nem akartam egyenesen kimondani - reagált egyik vitapartnere szavaira Čaplovič. -Ezért harcolok én a Kárpát-medence kifejezés ellen, mivel a kollégáim gyakran azt mondják: már nem használjuk a Felvidék megnevezést, már a Kárpát-medence kifejezést használjuk.“ Öllös László politológus szerint Čaplovič vádaskodása teljesen alaptalan. „Magyarország hagyományosan kötődik a Kárpát-medencéhez, de ezt a náci, nemzetiszocialista „élettér“ értelemben nem használják; ezt a fogalmat egyetlen párt használja Szlovákiában, ez a Szlovák Nemzeti Párt“ - mondta Öllös.
Egy hozzászóló írta a cikkel kapcsolatban:
Javaslatok további, szlovákokat irritáló kifejezésekre, dolgokra melyek hatóságilag betiltandók:
Magyarország, magyarok, Felvidék, Duna, minden magyar helyiségnév és földrajzi megnevezés, minden 1920 előtti térkép, minden magyar nyelvű könyv, a magyar nyelv, mint olyan, továbbá minden olyan növény, ahol a piros és zöld színek együtt fordulnak elő (pld tulipán, rózsa, stb). Ezen kívül kétségtelenül zavaróak a szlovák lélek számára az olyan kifejezések is, mint autonómia, emberi (pláne kisebbségi) jogok, egyenjogúság, törvény előtti egyenlőség és demokrácia. Javaslom ezek használatának betiltását is, hogy a kormány áldásos munkáját semmiféle irredenta, mongoloid ráhatás ne zavarhassa!
Az olvasó természetesen kissé ironikus hangú hozzászólásából is világosan kitűnik milyen is ez a tót vezetés. Félnek mindentől, ami magyar, mert ennek a 15 éves kis államnak a léte természetellenes. Ők is tudják és mi is tudjuk, hogy nekik nincs múltjuk, sem jövőjük, csak csúfos jelenük van, és pár hasonszőrű néphez hasonlóan ők is lopják és hamisítják történelmüket. A magyarságot zaklatják és ellehetetlenítik életüket, mert tudják, hogy kiké is volt e vidék, több mint ezer éven át, és hogy kiktől lopták azt el.
Nevetséges és egyben szánalmas is az a folyamatos, görcsös próbálkozás arra, hogy a magyar nép minden nyomát eltüntessék. Eltüntessenek egy, több mint 1000 éves történelmet. Amit a tót "állam" tesz az is csak azt bizonyítja, hogy egy múlt nélküli nemzetnek nincs jövője, mert amely nemzetnek nincs múltja, annak jövője sem lehet. A tótok ezt jól tudják ezért is védik minden eszközzel államukat.
(Ujszo.com nyomán Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
Antares,
Azt a 150 évet talán nem, de én bizony simán kitörölném az életemből a piszkos komcsi-libsi uralmat.
Szebb jövőt!
Király,
"#10
Őfelsége a Király óhaja intelligens, erkölcsös baráti politika és konszenzus!"
Abszolút egyeztértek veled, s addig is, amíg a kedves népek nem ilyenek, addig jól pofán kell csapkodni, hogy tanuljon, művelődjön, s rájöjjön, hol is helye.
Szebb jövőt!
Ki ez a "Öfelsega a Kiraly"?Nem-e rabbi pepule csak mas fedöneven?Avagy pepule ikertestvere?Mert ha se egyik es se masik,hanem komolyan erti mindazt amit irt,akkor surgössen menjen vissza a kezelöorvosahoz es kerjen hatasossabb gyogyszereket.
ŐFELSÉGE nem unod még.? figyelj Király ha pofán vágnak a szlovákok akkor nyald ki a se...ket, megérdemled!
Őfelsége a Jóisten akaratából lépett a Magyar Trónra!
A Jóisten üzenete: az intelligencia és erkölcs összekapcsolása az agressziót unintelligensé teszi.
Célunk, hogy a tót atyafiak intelligensebben viselkedjenek!
Intelligens emberi cselekvésmód a béke és a szeretet!
Legyen minden ember intelligensebb és erkölcsösebb!
A MAGYAR NEMZETÉRT, A MAGYAR HAZÁÉRT, A MAGYAR KIRÁLYSÁGÉRT!
A Keresztény politka békét akar, melyet Önöknek tisztelniük kell!
Minden intelligens Magyar képes a Szép Magyar beszédre és emelkedett szavak használatára!
A Jóisten akarata a szeretet és a béke!
Olvassák Szent István Király intelmeit!
Támogassák azt aki a Magyar Hazáért intelligens eszközökkel küzd!
Legyenek nemeslelkűek, legyenek igazak, legyenek szentek!
Törekedjenek a jóra! Egyedül a jó vezet előre!
A MAGYAR NEMZETÉRT, A MAGYAR HAZÁÉRT, A MAGYAR KIRÁLYSÁGÉRT!
Ez az Ő FELSÉGE a KIrály tényleg szánalmas. Hogy a fenébe tenyésznek ki ilyen barmok? : emese
I. Levente Apostoli Magyar Király, megtisztelő hogy itt láthatom Magyarország Legnépszerűbb Web rádióján!
Örömmel látom, hogy ilyen színvonalas óhajai vannak fenségednek! Béküljünk szomszédjainkkal, és folytassunk baráti politikát? Hát, persze ahogy azt őfelsége elképzelte! Baráti politikát ezekkel? Ha ön lenne a király meg lenne pecsételődve az országunk sorsa.
Egyet mondok, önnek kedves „FENSÉG” az ötleteivel inkább menjen egy másik országba „uralkodni”! Nekünk vannak igaz Magyar harcosaink és vezetőink, akik magánál okosabbak és többet tudnak a NEMZETÜNKRŐL! Izraelnek azonban elkélne egy olyan vezető, mint ön. Az bizonyos hogy megszűnnének a problémáink a cionizmussal és Izraellel!
Egyébként, aki többet óhajt tudni a mi kedves I. Levente Apostoli Magyar Királyunkról az nézze meg ezt a cikket: http://barikad.hu/node/18363
Egy szóval, és tömören erről a véleményem: SZÁNALMAS
Ő Felsége! Mindíg akad egy önjelölt barom, aki átlépi az intelligens emberek határát. Felség ezt azért írom méltóságodnak, hogy fejts ki többet magadról, mert nekünk nem kielégítő ez a felsőbb rendű parancsolgatás és felszólítás. Értünk mi Magyarul is.
constable! A nyilast kihagytad