Villámcsapásként robbant be a hír, hogy Dósa István lemondott. Indoklásában úgy fogalmazott, hogy a Jobbik vezetői elárulták a Mozgalmat; továbbá a pénz és a hatalom többet ér nekik, mint a Magyar Gárda jövője. Egyfajta válaszként pedig még aznap Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület nevében, közleményben erősítette meg a hírt s úgy fogalmazott, hogy Dósa István összeroppant, vezetésre alkalmatlan, továbbá olyan irányba akarja vinni a Gárdát, ami nem egyezik az Egyesület, a Mozgalom, az azt körülvevő holdudvar és a megyei kapitányok többségének elképzelésével.

Vona Gábornak sikerült elérnie azt, amit Draskovicsnak, Szilvásynak s a Fidesznek nem, azaz szétszakította a Magyar Gárdát; ami pedig a főkapitányi lemondás körül történt az sok mindenről szólt, csak a tisztességről és a becsületről nem - állítja Dósa István a rádiónknak adott interjújában (Vona Gábor interjúja alatt).

Vona Gábor, Dósa István interjúira, nyilatkozataira

adott válaszként nyilatkozott egy bajtársi médiumnak, amiben próbálja tisztázni a helyzetet. Sok felmerülő kérdésre így sem kaphatunk választ, de talán mérsékelődni látszik a kialakult, elmérgesedett viszony.

A helyzet tisztázásának, illetve a világosabbá tételének érdekében leközöljük mind a két fél véleményét.

Megszólalt több megyei kapitány is, IDE kattintva olvasható.

Interjú Vona Gáborral (barikad.hu)

- Kezdjük az elején. Lemondott Dósa István vagy leváltották?

- Dósa István több helyen maga ismerte el, hogy lemondott. Az az ülés, amelyről már olyan sokan, olyan sokfélét mondtak, azzal kezdődött, hogy az értekezletet levezető gárdista felolvasta a napirendet, amelyben egyik pont az országos vezetés lemondása volt. Ráadásul nekem nincs is jogom leváltani a Gárda főkapitányát, így nem is tehettem ilyet.

- De azért valami mégis csak elromlott?

- Valami igen. Ezt nem is titkoltam. De nem én változtam meg, nem is az egyesület, hanem a főkapitány úr. A Gárda eddig taposott útjáról ő akart letérni és nem én. Négyszemközt, majd az ülésen is közöltem vele az egyesület és a saját magam véleményét: nem tudunk már benne megbízni. Hozzáteszem, nemrég még Dósa István maga nyilatkozta, addig marad főkapitány, amíg a gárdisták és az alapítók bizalmát élvezi. Előbbi részben, utóbbi teljesen elfogyott.

- De mi történt ilyen hirtelen? Egyik napról a másikra…

- Hogy ez egyik napról a másikra történt-e, azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy számomra és az egyesület tagjai számára kb. három hete vált világossá, hogy valami nincs rendben. Korábban maximálisan megbíztam Istvánban. A Gárdán belül az a vicc terjedt, hogy nem is érdemes nálam mószerolni az Istvánt, mert én „szerelmes vagyok belé”.

- És mi történt három hete?

- Kaptam egy levelet, amelyben István a Gárda Egyesület, a Gárda Mozgalom és a Jobbik viszonyáról érdeklődött. Már eleve furcsa volt, hogy erről hivatalos levelet küld, hiszen a viszonyunk ennél jóval szorosabb volt. Rendszeresen egyeztettünk, beszélgettünk. Korábban nem tett utalást arra, hogy ilyen irányú problémái vannak. Ráadásul én írtam egy együttműködési tervet is a Gárda és a Jobbik viszonyáról már hónapokkal ezelőtt, amely aztán elsikkadt valahol. Még furcsább volt, amikor leültem vele, és azt láttam, hogy egészen másképp látja a dolgokat, mint ahogy ezek addig működtek. A Gárda mozgalom függetlenségéről beszélt, de egyfolytában az volt az érzésem, valójában a Jobbikkal van valami problémája. Ez mostanra be is igazolódott.

- Mi volt a vita tárgya?

- Az általam is támogatott koncepció szerint minden úgy jó, ahogy eddig volt. Vagyis a három szervezet kéz a kézben, szoros testvéri, családi viszonyban, de egymás függetlenségét tiszteletben tartva meneteljen tovább a megkezdett úton. István ezzel szemben mindenáron azt követelte, hogy a Gárda Mozgalom váljon el a Jobbiktól és a Gárda Egyesülettől is.

- A Gárda Mozgalom ezek szerint függött a Jobbiktól vagy az Egyesülettől?

- Dehogy. Természetesen számos átfedés volt mindenféle szinten, de ez nem okozott soha komoly problémát. A Jobbik és az Egyesület soha nem adott parancsokat a Gárda vezetésének vagy a főkapitánynak. Ezt meg lehet kérdezni bármelyik gárdistától az 1300-ból. Fogalmam sincs, hogy miért volt ez a szétválás ennyire fontos Dósa Istvánnak. Egyszerűen nem értettem, és ma sem értem, hogy amikor annyi fontos tennivalónk volt, amikor az egész ország ránk figyelt, amikor milliók bíztak bennünk, amikor avatás előtt álltunk, amikor indult a népfőiskolánk, akkor egyeseknek az volt a legsürgetőbb, hogy a Gárda és a Jobbik között egy vagy két lépés legyen-e a távolság. A legszörnyűbb, hogy most sem tudom a választ. Egyszerűen felfoghatatlan.

- Mi történt azon a bizonyos kapitányi értekezleten, mert mindenki mást mond?

- István és az őt támogató megyei kapitányok mindenáron arról akartak szavazni, hogy a Gárda és a Jobbik két külön szervezet. Ráadásul ezt az értelmetlen kérdést több megyében feltették az állománynak, amelyet ezzel teljesen összezavartak.

- Miért értelmetlen a kérdés?

- Az értekezleten felálltam és elmondtam, hogy tényekről nincs értelme szavazni, mert a Gárda és a Jobbik két külön szervezet. Külön vezetői, külön tagjai, külön gazdálkodása, külön programjai, külön szabályzata és külön jogi háttere van. Mivel néhányan mindenáron szavazni akarnak róla, hogy nyomatékot adjak az álláspontomnak, ott mindenki előtt felemeltem a kezem: én is arra szavazok, hogy a Gárda Mozgalom és a Jobbik legyenek független szervezetek, és takarodjon el a teremből az, aki ezt nem így gondolja.

- De hát elég sok személyi átfedés van. Akár az ön személye is.

- Ez nevetséges. Én csak az egyesület tagja vagyok. Nagyon szívesen lennék gárdista, hiszen az egész úgy kezdődött, hogy az én fejemből pattant ki az ötlet, én alapítottam meg az egyesületet. De a tetteimet talán még nem kell bizonygatnom... Az egész olyan nekem, mint az édes gyermekem. Másrészt hihetetlen élmény lehet esküt tenni a Hősök terén, és részt venni ebben a munkában. De pont azért nem lettem gárdista, hogy ne tudják egybemosni a dolgokat az ellenfeleink. Nem beszélve arról, hogy tagja vagyok a Trianon Társaságnak, a Rákóczi Szövetségnek, a Magyarok Világszövetségének és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének is. Akkor most ezeknek a szervezeteknek is nyilatkoznia kellene, hogy függetlenek-e a Jobbiktól?

- Akkor miről történt szavazás?

- Arról, hogy a Mozgalom számára az Egyesület maradjon-e meg egyfajta szellemi-ideológiai iránytűnek, vagy pedig a Mozgalom átlépjen azon az egyesületen, amely létrehozta, és amely mindenben segítette és segíti. Szerencsére a józan többség az előbbi álláspont mellé állt 13-6 arányban, ahogy ezt már elmondtam a közleményemben.

- Abban a közleményben elég keményen fogalmazott Dósa Istvánról.

- Ahhoz képest, amiket ő mondott rólam? Hogy árulónak, pénz- és hataloméhesnek nevezte a Jobbik vezetőit? Hogy azzal vádolt, felhasználom a gárdistákat? Én? Folyamatosan csörögnek a telefonomon a helyi Jobbik vezetők, akik ahol tudnak, segítenek a Gárdának, akik a gárdistákhoz hasonlóan szintén az egész életüket feltették és elköltik az utolsó forintjukat is a nemzet szolgálatára. Kétségbeesve kérdezik, hogy miért és kik akarják őket szembefordítani a gárdistákkal, akikre testvérként tekintenek. A legszörnyűbb az volt, amikor egy helyi Jobbik elnök, egy hölgy, akinek a fia jelentkezett a Gárdába, könnyek között kérdezte: „Most mit mondjak a fiamnak, hogy anyád egy utolsó mocsadék politikus?” Persze gárdisták is megkeresnek állandóan hasonló kérdésekkel, de ahogy mondtam korábban, nem tudom és nem értem a miértet.

- Ön azt állította, hogy a főkapitány lelkileg megroppant.

- Mert így gondolom.

- Dósa István szerint le is ügynöközték.

- Kit nem ügynököznek ma a magyar belpolitikában? Engem az egyik nagykanizsai gárdista a megyei kapitánya szeme láttára életveszélyesen megfenyegetett. A kapitány egyáltalán nem utasította rendre a saját emberét, ami nem esett jól, de mégsem panaszkodom senkinek. Az ilyen sértések benne vannak a pakliban. Akadnak mindig, akiknek nem az észből adott sokat a Jóisten.

- De úgy is lehetett érteni, mintha Ön ügynöközné Dósát.

- Ez nem igaz. Mind a mai napig, a rólam mondott hazugságoktól függetlenül is, úgy gondolom, Dósa István kitűnő főkapitány volt, akivel történt valami az elmúlt néhány hónapban, ami megváltoztatta. Egyszerűen nem az az ember, akit megismertem. Rossz vicc, de az a Dósa István, aki korábban volt, úgy kizárta volna a mai Dósa Istvánt a Gárdából, hogy nyoma nem maradt volna...

- Egyes internetes fórumok beszélnek egy titokzatos gárdista hölgyről, aki a főkapitány jobb kezeként az adatokat és a pénzeket kezelte, miközben a Gyurcsány-kormány egyik minisztériumának alkalmazottja.

- Erről nem kívánok beszélni.

- Miért? Nem igaz?

- Nem akarok személyeskedésbe belemenni. Fizikailag fáj az, ami most folyik. Ahogy a baloldali média a tenyerére emeli Dósa Istvánt, megmutatja mindenhol, hogy lám-lám, ezek sem különbek, ezek is csak veszekednek. Nem kellett volna kiteregetni a szennyest, azt hittem, hogy a kapitányi értekezlettel vége, hogy mindenki elfogadja a megszületett döntéseket. Nem is én fordultam a sajtóhoz. Nézze, nem értek a romboláshoz. Aki végigköveti a közéleti tevékenységemet, mindenhol azt látja, hogy építkezem, építkezem, építkezem. Édesapám kőműves, talán ezért. Egész életében épített, ő kézzel, én meg igyekszem a fejemmel. Hihetetlen károkat okoz ez a mostani időszak, mert annyi megvalósítandó terv, ötlet, elmaradt találkozó tornyosul az íróasztalomon, melyekkel lehetne továbbtolni a nemzet szekerét, ehelyett ilyen kellemetlen interjúkat kell adnom. Olyan érzésem van, mint egy festőnek, akitől elvették az ecsetét, és arra kényszerítik, hogy egész nap pucoljon krumplit.

- Azért van más dolga is a krumplipucolás mellett?

- Persze. Kiszely István, Vörös Jolanda, Szakács Gábor, Szentmihályi-Szabó Péter és Z. Kárpát Dániel vezetésével most indult el az ország 15 pontján az Atilla Király Népfőiskola, több mint ezer hallgatóval, ami indulásnak hatalmas siker. A jelenlegi helyzetben kevesebb energiát tudtam szánni rá, ami miatt nagyon mardos a lelkiismeret. Még van javítani, csiszolni való rajta, de legalább létezik. Közben Morvai Krisztinával járom az országot, amelynek állomásain rendre 500-600 ember jelenik meg. Ezek már nem is lakossági fórumnak, hanem egyfajta nemzeti tüntetésnek számítanak, hatalmas sikerrel, nagyon sok élménnyel. Azt hiszem, hogy a tervezett 20 állomásból könnyen lehet még 100 is.

- És hogyan tovább? Széteshet a Gárda?

- Ezt tegnapig kizártnak tartottam, ma már azonban elképzelhetőnek tartom, hogy akiknek ez a céljuk, azok kettészakítják a Gárdát. A turáni átok, amely elérte a Horthy Miklós Társaságot, a Trianon Társaságot, a Vitézi Rendet, úgy látszik, bennünket is elérhet. Igyekszem mindent megtenni, hogy ne így legyen, de nem csak rajtam múlik. Akik nem akarnak ennek a családnak a tagjai maradni, azokat nem lehet erőszakkal marasztalni. Ha valakik más úton akarnak járni, és csak a saját fejük után mennének, akkor hagyni kell, hogy menjenek. Csináljanak saját mozgalmat, és azt alakítsák olyanná, amilyenné csak akarják. Nagyon fontos, hogy az Egyesület minden tagja, a gárdisták nagy többsége, valamint a számunkra fontos emberek, mint Für Lajos, Potyka bácsi, Usztics Mátyás, vagy ifj. Hegedűs Loránt mind a mi álláspontunk mellett állnak.

- Nem fél attól, hogy a nemzeti oldal szimpatizánsait elkeserítik a történtek?

- De. Ez a legrosszabb az egészben. A Gárdában sok olyan ember van, aki korábban nem volt semmilyen nagyobb társadalmi szervezet tagja, pláne nem helyi vagy országos vezetője. Ilyenkor egyszerűen nem alakult ki az illetőben egy szervezeti kultúra. Hirtelen belekerül egy hatalmas gépezetbe, anélkül, hogy kellő tapasztalata lenne, hogyan kell kezelni egy csoportot, amelyben sokfajta ember van. Vannak, akik azt hiszik, ilyen esetben mindent erőből kell megoldani. A nagy tusakodásban pedig elfelejtik, hogy nem csak magukért, sőt, legkevésbé magukért tartoznak felelősséggel. Hanem azokért, akiket képviselnek, akik beléjük helyezték a bizalmukat. A Gárda nem egy játszótér, ahol az óvodások azon versenghetnek, kié legyen a legnagyobb homokozó lapát. A Gárda számomra a rendszerváltozás utáni 18 év legnagyobb kincse. Nem fogom tétlenül nézni, hogy lezüllesztik. Ha kevesebben is maradunk néhány távozóval, az építkezést nem hagyhatjuk abba.

- És ez mennyiben érinti a Jobbikot?

- A Gárda sorsa mindenkit érint. Természetesen a Jobbikot is. Keresztény emberként hiszem, hogy úgyis a Jóisten kezében vagyunk, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet. Ha kell, akkor tűrjük a keresztre feszítést, ha kell, akkor megmossuk egymás lábát, de ha kell, akkor kisöpörjük a kufárokat a templomból. Az ország pedig tele van kufárokkal. Annyi, de annyi tennivaló volna! Ezért is tartom furcsának, ha valakinek 2008-ban, négy évvel Gyurcsány puccsa, a kettős állampolgárság leszavazása, két évvel a bolsevik terror újjáéledése, egy évvel a lisszaboni szerződés magyar aláírása és Simon Peresz honfoglaló nyilatkozata után, valamint három évvel a magyar föld végleges felvásárlása előtt, a Jobbik jelenti a legnagyobb ellenséget. Az a Jobbik lenne Magyarország legnagyobb problémája, amely mindezekkel, akár egyedüliként is szembeszállt és szembe fog szállni a jövőben is? Az a Jobbik lenne a Gárda legfontosabb ellensége, aki elsőként – amikor a Gárda még ötlet sem volt – felvetette a cigánybűnözés problémáját, amely idén legalább 200 helyen szervezett Trianon megemlékezést és amely az egyetlen párt, amelynek benne van a programjában a Szent Korona-tan alapján álló jogfolytonosság visszaállítása? Az a Jobbik volna az áruló, amely 2007 tavaszától 2008 tavaszáig azért nem fejlődött szervezetileg, mert az elnöke – azaz jómagam – parancsára a párt minden energiáját a Gárda felépítésébe fektette? Bizonyára nem. Gondolkodjon el mindenki alaposan, hogy valakik mégis miért akarhatják mindenáron ezt bemagyarázni?!

Ladányi András, nagykanizsai gárda-tag kiegészítése a Vona Gábor által említett nagykanizsai esetről:

Kedves Gábor,
Öntsünk tiszta vizet a pohárba az „életveszélyes fenyegetés kapcsán”, mivel Édesapám volt az a Gárdista.

Tehát: Odaléptél hozzá (talán köszönteni) s akkor a következő mondat hangzott el Édesapám szájából: „Aki szétverte a Gárdát az nem éli túl”.

Ez miért is volt neked fenyegetés? Miért is vetted egyből magadra (a „vádat“) már ott a helyszínen is hiszen így válaszoltál: „Most fenyeget engem?“

A viszontválasz sem maradt el s a következők hangzottak el: „Nem. Csak úgy mondtam.“

Ladányi András, Magyar Gárda tag, Nagykanizsa

Interjú Dósa Istvánnal

Részletek a hosszúra nyúlt interjúból:
„Vona Gábor nincs abban a helyzetben, hogy bárkit is bolondok házába küldjön”

„a Magyar Gárda olyan módon kommunikál a társadalommal, hogy az a parlamentbe készülő Jobbik számára nem vállalható”

„…az a párt, amelyik képes beülni a zsinagógává züllesztett parlamentbe és kollaborálni a zsidókkal, az vajon akar-e igazi rendszerváltást, vajon az élére fog-e állni egy forradalomnak? Mert az lesz, mert annak kell lennie! Szerintem nem.”

„…NBH-s lettem, (…) tolvaj lettem, (…) alkoholistának híreszteltek, (…) közvetlen harcostársam pedig, aki nő, riherongy lett…”

„…felveti azt a kérdést, hogy (…) Vona Gábor nem hazudott-e a bíróság előtt…”

„Nem lehet, hogy (…) egy önálló arculattal rendelkező Mozgalmat, amit a gárdisták tettek országosan ismert közéleti tényezővé, egy politikai erő uralja”

„Ez a négy ember azért ment le, hogy főkapitányt verjen, Murányi Levente megbízásából…”

„Amiről Vona Gábor nem ír a közleményében (…) az a vélemény volt erősebb, hogy a Mozgalom pártok és határok feletti szervezetként működjön, a Jobbikkal szövetségben, de önállóan.”

„…itt a politikai banditizmus kívánja feláldozni saját érdekei védelmében azt a Mozgalmat, amit saját céljaira már nem tud fordítani.”

„Nem hiszem, hogy ez a párt majd a mi érdekeinket fogja képviselni, mikor úgy váltogatja a véleményét, mint más az alsónadrágját – elnézést a profán hasonlatért.”

- Kezdjük Vona Gábor közleményével, amit nyilván Ön is olvasott.

Ezzel a közleménnyel kapcsolatban számomra világossá válik, hogy milyen értékrend mentén politizál Vona Gábor. Ez az „összeroppant és vezetésre alkalmatlan” megjegyzés, mint indoklás, engem nagyon emlékeztet egy letűnt kor politikai kultúrájára, ahol a hivatalos politika úgy tüntette el a számára kényelmetlen személyeket, hogy bolondok házába zárta őket. Ma már a hatalom megszüntette ezt a módszert, és úgy gondolom, Vona Gábor sincsen abban a helyzetben, hogy bárkit is bolondok házába küldjön. Ettől függetlenül ez egy nagyon szépen csengő érv, ami mögül viszont hiányzik az érvanyag. Nem derül ki, hogy mi volt Vona Gábor és a Jobbik problémája a Magyar Gárda főkapitányával.

- Ön szerint akkor mi a valódi oka, hogy ma már nem Dósa István a főkapitány?

Két okot jelölök meg, ami rövid három hét alatt elvezetett oda, hogy az addig igaz hazafinak, kiváló vezetőnek tartott országos főkapitányból mára „összeroppant, vezetésre alkalmatlan”, vagyis politikai hulla lett, legalábbis a Jobbik szándékai szerint,

A személyemet érintő támadás egyik oka, s ezt a 14-ei kapitányi értekezleten maguk az alapítók is elismerték, hogy a Magyar Gárda olyan módon kommunikál a társadalommal, hogy az a parlamentbe készülő Jobbik számára nem vállalható. A Mozgalom megnevezte a cigánykérdés problémáját, vagy éppen az országunkat megszálló cionistákat.

Mindaddig, amíg a Mozgalom a cigánybűnözéssel foglakozott, és ebből tudott profitálni a Jobbik, nem volt baj, sőt üdvösnek tartották, de amint megneveztük azt az okot, ami véleményünk szerint minden problémánk okozója (így többek közt a cigánybűnözésé is), egyre kezdtek gyülekezni a viharfelhők személyem fölött.

- Körülbelül egy hónappal a lemondás előtt volt egy szintén (természetesen méreteiben kevésbé) felkavaró hír, miszerint egy Zala megyei beszédét letiltották. Ezt mi hoztuk le elsőként s szinte utolsóként is.

Így van, ez a beszéd a II. bécsi döntést méltatta és gyakorlatilag végigment a XX. századi magyar történelem fontos állomásain. Így az általunk patkányforradalomnak nevezett 1918-as eseményeken, a cionista-bolsevik terroron, az ország újjáépítésén, az elcsatolt területek visszafoglalásán és a ’45 utáni történelmen keresztül napjainkig, ahol gyakorlatilag sáskáknak neveztem azokat, akik ezt az országot birtokolni akarják. Nem fegyverrel, mert azzal Izraelben már megbuktak, hanem pénzzel jönnek, de ugyanúgy sáskaként…

Ezt a beszédet eredetileg Zala megyében mondta volna el egy gárdistánk, de a helyi Jobbik elnöke nem járult hozzá. Mivel azonban ez a gárdisták véleményét tükrözte, s nem titkolták, megismertették a közvéleménnyel (így jutott el a Szent Korona Rádióhoz, különböző fórumokba, körlevelekbe - a szerk.) Csak egy helyre nem kerülhetett fel, arra a honlapra, amit a Magyar Gárda hivatalos honlapjaként tart számon a közvélemény. Vona Gábor egy személyben úgy döntött, hogy az a beszéd ott nem jelenhet meg, mondván, hogy lehet sáskáknak nevezni az „új honfoglalókat”.

Nyilvánvalóan abból a megfontolásból döntött így, hogy annak a Jobbiknak, ami most nagyjából 5-7%-on van, mi a fontosabb, hogy néven nevezzük-e a dolgokat, felébresszük-e az embereket, szembesítsük-e őket azokkal a problémákkal, amik ezt az országot veszélyeztetik, kimondjuk-e, hogy mekkora a veszély, vagy kössünk kisebb kompromisszumokat, hogy bejussunk a parlamentbe tisztes havi fizetésért és egyéb juttatásokért. Megkérdezem, hogy az a párt, amelyik képes beülni a zsinagógává züllesztett parlamentbe és kollaborálni a zsidókkal, az vajon akar-e igazi rendszerváltást, vajon az élére fog-e állni egy forradalomnak? Mert az lesz, mert annak kell lennie! Szerintem nem.

- Tehát Ön elsőként a Magyar Gárda kommunikációjának milyenségét látja indokként. Mi a második ok?

Mindaz, amin az elmúlt három hétben keresztülmentem, az sok mindenről szólt, de a becsületről és a tisztességről nem. Rájöttem arra, hogy a civil társadalom a jelenlegi politikai kultúrában eszköz, játékszer, a hatalom megszerzésének olcsó kampányeszköze.

Az elmúlt három hétben, miután valahol valakik eldöntötték, hogy nemkívánatos vagyok a Mozgalom élére (hozzáteszem, ezt nem a tagság döntötte el, hanem néhány önmagát politikusnak tartó gazember), NBH-s lettem, amit egy felvétellel próbáltak bizonyítani. A kritikus helyzetben lévő budapesti kapitánynak telefonon játszották le. A felvételen egy ember mond valakinek valamit valahol - el lehet dönteni mennyire hiteles, de arra pont jó, hogy különböző internetes portálokon és a 20-ai nagygyűlésen azt sulykolják az emberekbe, hogy NBH-s ügynök vagyok. Aztán tolvaj lettem, aki ellopta a Mozgalom vezetőivel együtt a Mozgalom pénzét. Alkoholistának is híreszteltek, közvetlen harcostársam pedig, aki nő, riherongy lett a pletykákban.

Mindez egyetlen dolog miatt, mert tudták, hogy az útjukban állok, mert tudták azt, hogy kifejezem a gárdisták döntő többségének véleményét: miszerint a Mozgalomnak pártok és határok felettivé kell válnia, és ragaszkodnunk kell ehhez. Ez nyilvánvalóan megkérdőjelezi annak az egyesületnek a jogosultságát, aminek tagjai gyakorlatilag lefedik a Jobbik vezetőségét. Csak aki bolond és vak, az nem látja, amit egyéként a köztudat is így értékel, hogy ma a Gárda a Jobbik eszköze.

- Felmerül a kérdés, hogy nem lehetett volna ezt megbeszélni, kompromisszumokat kötni?

Mi kísérletet tettünk arra, hogy rendezzük a viszonyunkat a Jobbikhoz. Három héttel ezelőtt feltettünk Vona Gábornak néhány kérdést, ebben megkértük, hogy határozza meg a Mozgalom és az általa képviselt politikai szervezet viszonyát. Elolvasta a kérdéseket és úgy értékelte, hogy ez egy függetlenségi nyilatkozat a Mozgalom részéről. Ez egyébként felveti azt a kérdést, hogy abban a perben, ami a Magyar Gárda Egyesület ellen folyik, és ami mellett felsorakozott a Mozgalom, Vona Gábor nem hazudott-e a bíróság előtt, amikor büntetőjogi felelőssége teljes tudatában arról beszélt, hogy két külön álló szervezet (a Magyar Gárda Mozgalom és az Egyesület), aminek egymással csak informális kapcsolata van. Én nem adok felmentést azzal az indokkal, hogy „gyurcsányi bíróság” volt.

- Annyira fontos kérdés ez, hogy mi a kapcsolat a Jobbik, az Egyesület és a Mozgalom között?

Az a probléma, hogy az Egyesület és azon keresztül a Jobbik jogot érez arra, hogy a Mozgalmat saját céljai érdekében használja fel és a Mozgalom hátán másszon be a parlamentbe. Én ezt elutasítom. A gárdisták Isten előtt a Szent Koronára és a nemzet szolgálatára esküdtek fel, nem egy politikai pártot jelöltek meg. A gárdisták joggal követelhetik azt, hogy eldönthessék, merre tartson a Mozgalom. Nem a Jobbik tölti tele a tankot, amikor el kell menni egy rendezvényre, nem a Jobbik pakol a gátakon. Galgagyörkön én egyetlen Jobbik vagy Egyesületi vezetőt nem láttam, mikor cigányokkal néztünk szembe és mentettük ki egyik honfitársunkat. Ezt a Mozgalmat a gárdisták a működtetik saját pénzükön, elhiszem, hogy ez a Jobbiknak a létező legolcsóbb megoldás saját kampányának finanszírozásához, de a gárdisták nagy része úgy gondolja, hogy nem akar vazallusi szerepben működni, eszköz lenni.

Annak idején, amikor az a bizonyos kérdéskör felvetődött, én elmondtam Vona Gábornak, hogy én úgy képzelem el a Mozgalom és a politika kapcsolatát (ezt támogatták a Mozgalom országos vezetői és a gárdisták), hogy mi két egyenrangú szövetségesként küzdünk a közösen kitűzött célok megvalósítása érdekében. Nem lehet, hogy egy párt azonosítsa magát a nemzet érdekeivel, hogy egy önálló arculattal rendelkező Mozgalmat, amit a gárdisták tettek országosan ismert közéleti tényezővé, egy politikai erő uralja. Az elmúlt egy évben megtett utunk, mindaz, amit megvalósítottunk, igenis feljogosít arra, hogy eldöntsük, merre tartson a Mozgalom, kikkel kössön szövetséget. Akkor szövetséget ajánlottam Vona Gábornak.

Az ő véleménye az volt, hogy a Jobbik, a Mozgalom és az Egyesület egy család. Csakhogy a nyilatkozatában nem tette hozzá, hogy családfőnek a Jobbikot tartja, pontosabban önmagát.

- Tehát a szövetség kizárva az ő részükről?

A megbeszélés után Vona Gábor kijelentette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mozgalom számára nem megfelelő irányba való elmozdulását megakadályozza. Ennek az elhatározásnak az eredményét a bőrömön érzem a mai napig. Ezt követően volt még egy találkozónk, ahol arról biztosított, hogy megrendült a bizalma bennem és kéri a kapitányi értekezlet összehívását. Mivel ismerem a Mozgalomban működő folyamatokat, tudtam, hogy ebből nagy baj lesz, legalábbis ebben a formában. Ma már látom, hogy mi volt ennek az egésznek a célja: vagy megtartják a Mozgalmat, vagy ha nem tudják, akkor inkább szétverik.

Ezért azt kértem, hogy mielőtt összehívjuk, dolgozzunk ki egy mindenki számára elfogadható alternatívát, mert ha nem tesszük, és ezt a kérdést így visszük a kapitányok elé, akkor a Mozgalom ketté fog szakadni. Ő azt felelte, hogy ezt a döntést ott kell eldönteni.

A másfél hét alatt gyakorlatilag olyan erőket mozgatott meg a Jobbik, aminek célja az én lejáratásom. Ebbe belefért az is, hogy egy sörözőben összehívjanak néhány Jobbikost és fegyelmi okok miatt kirúgott, vagy sértődött gárdistákat, akik a maguk részéről úgy gondolták, hogy joguk van leváltani a főkapitányt.

Ami számomra a katarzist jelentette, hogy ezen az ún. gyűlésen, amit gyakorlatilag a liter számra folyó sör jellemzett, részt vett Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, az Egyesület egyik alapítója, Szilárd István, szintén az Egyesület egyik alapítója, Schön Péter, a Jobbik egyik vezetője s az Egyesület szintén egyik alapítója, s odavárták amúgy Vona Gábort is. Ez a három ember (önmaga becsületére büszke három politikus) egyike sem kérdezte meg, hogy „Jó, rendben, lopott a Dósa, de ti ezt honnan tudjátok, hol van erre a bizonyíték?” Egyik sem kérte ki magának, hogy ott egy nőt, aki az életét tette a Mozgalomra, akinek köszönhetően ma a Mozgalom szervezett és hatékony formában működik, hogy ezt a nőt női tisztességében és becsületében alázták meg folyamatosan. Mondanom sem kell, bennünket nem hívtak meg erre a performanszra, egyik alapító sem állt fel, vagy inkább azt mondom: egyik Jobbikos sem állt fel és kérte ki magának azt, ami ott folyik, hanem jelenlétükkel gyakorlatilag legalizálták a mocskolódást.

Nem sokkal később Szegeden volt dolgom, ahol találkoztam négy budapesti gárdistával, akik gyakorlatilag megfenyegettek. Ez a négy ember azért ment le, hogy főkapitányt verjen, Murányi Levente megbízásából (ezt mind a négyen egybehangzóan állították, sőt, le is írták). Természetesen, időközben felhívott Murányi Levente s ezt kerek-perec letagadta, de ha a jogot nézzük: négy állítás, egy tagadás - ez önmagáért beszél. Végül nem lett a verésből semmi, ugyanis kínos szemtanú volt az ott lévő megyei kapitány, aki ebbéli tapasztalatait megosztotta a többiekkel.

Ugyanitt hangzott el ettől a négy embertől, hogy be fogják támadni a Magyar Gárda kapitányi értekezletét, és ha ott nem az a döntés születik, amit ők kívánatosnak tartanak, akkor ők érvényesíteni fogják az akaratukat ebben a kérdésben. A vasárnapi értekezlet helyszínét ezért a legnagyobb titokban szerveztük meg, illetve gondoskodtunk arról, hogy vidéki gárdisták biztosítsák a rendezvényt. A rendezvény előtt félórával értesítettük smsben a résztvevőket arról, hogy hol lesz. A Jobbik részéről mi csak Vona Gábort értesítettük ki. Nem sokkal a rendezvény megkezdése után megjelentek azok az erők, akik valóban komolyan gondolták azt, hogy ők majd akár erőszakkal is érvényesítik az álláspontjukat.

- Miként zajlott le ez az értekezlet, aminek az eredményét már tudhatjuk?

Már úgy érkeztem, hogy le fogok mondani, mert ebben a mocsokban nem kívánok részt venni, nem erre esküdtem fel, nem ez az én pályám, amikor gárdistának jelentkeztem, abban a tudatban jelentkeztem, hogy 2006. október 23-a után végre megjelenik egy szervezett erő, amely irányt tud mutatni és szükség esetén segíteni tudja az embereket, hogy ne birkaként verjék őket végig Budapest utcáin. Ezen az értekezleten egyébként (újra) megtudtuk azt a közismert tényt, hogy édesapám, akit egy éve nem láttam, mert kitagadott, tehát hogy édesapám a munkásőrség vezetője volt. Aztán némi megdöbbenéssel értesültem arról, hogy én egy MSZP-közeli cégnél dolgoztam. Ez azért döbbentett meg, mert mikor úgy döntöttem, hogy minden energiámat a Mozgalom építésére szánom, akkor a cég vezetői nagyon meleg szavakkal búcsúztak el tőlem és kívántak sok sikert. Amit külön szánalmasnak és sajnálatosnak tartok, hogy odacitálták Für Lajost és felhasználták, hogy a Jobbik álláspontját erősítse.

Ráadásul az alapítók méltatlan viselkedésükkel, az Országos Cigány Önkormányzat választási gyűlését meghazudtoló arroganciával vásári komédiát csináltak az értekezletből. Folyamatos bekiabálásaikkal darabokra tördelték a folyamatát. Vona Gábor egy 13-6-os szavazásról ír. Tudni kell azt, hogy erre az értekezletre a kapitányok úgy érkeztek, hogy a legtöbb helyen megkérdezték a gárdisták véleményét arról, hogy a Mozgalom pártok feletti és határok feletti szervezetként működjön-e vagy a Jobbik egyfajta Polgári Köreként. Nem véletlenül mondok Polgári Kört egyébként, mert tudni kell, hogy a Jobbik jelenlegi vezetői nagyjából a Fidesz struktúráját igyekeznek megvalósítani. Tehát létrehoznak egy társadalmi szervezetet, amely lefedi a társadalom azon részét, amely nem kíván politizálni. Úgy tűnik hasonlóképpen, ahogy a Fidesz annak idején szétverte az egyre öntudatosabbá váló Polgári Köröket, most ugyanezt a sorsot szánják a Magyar Gárda Mozgalomnak.

Amiről Vona Gábor nem ír a közleményében: a kapitányok egyenként ismertethették a gárdisták véleményét, és ezen 12-8 arányban az a vélemény volt erősebb, hogy a Mozgalom pártok és határok feletti szervezetként működjön, a Jobbikkal szövetségben, de önállóan. Természetesen az Egyesület vezetői ezt nem fogadták el és addig csűrték-csavarták a dolgot, amíg kiharcoltak egy számukra kedvezőbben kommunikálható döntést.

Az értekezlet folyamán egy napirendi pontként kértük azt, hogy Vona Gábor mutassa be azt a felvételt, amely alapján engem NBH-s ügynökké nyilvánítottak. Közölte, hogy a felvétel igazából nem lényeges. Ehhez képest jelenik meg a jelenlegi kommunikációjukban az, ahol azt sugallják, igenis NBH-s ügynök vagyok.

Aztán egy másik napirendi pontként elszámoltam az utolsó fillérig azzal a pénzzel, amelynek ellopásával vádoltak. A pénzt átadtuk a kijelölt személynek, és ezt követően, mint a Magyar Gárda Mozgalom országos kapitánya, lemondtam. Nem kívánok árulókkal kompromisszumokat kötni.

- Tehát az a 13-6-os arány, amiről Vona Gábor írt, nem azt jelenti, hogy annyian nem álltak Ön mellett?

A lemondás elfogadása nem volt kérdés, mert nem bizalmi szavazást kértem magam ellen. Ez a szavazás egy katyvasz volt, és azt a célt szolgálta, hogy meggyőzzék azokat a kapitányokat, akik a függetlenség mellett döntöttek arról, hogy az Egyesület vezető szerepe érvényesüljön. A felvételen (az értekezletről készült egy körülbelül hat órás kép- és hanganyag) megvan az, hogy milyen politikusi beszéddel vitték keresztül ezt az egészet. A szavazáson azt a kérdést tették fel, hogy a Mozgalom továbbra is az Egyesület eszmei-ideológiai irányítása mellett működjön-e és elfogadják-e azt, hogy a jövőben ezt az együttműködést egy külön szerződés szabályozza. Ez lett megszavazva.

- Egyre többen értékelik úgy a helyzetet, hogy a Magyar Gárda kettészakadt: függetlenekre és Jobbik-szimpatikusokra.

Jelen pillanatban ott tartunk – és most visszautalnék a korábban elmondottakra, hogy én kértem Vona Gábort, hogy ezt a problémát ne vigyük ki, amíg alternatívát nem tudunk nyújtani –, most ott tart a Magyar Gárda Mozgalom, hogy kettészakadt. Vannak megyék, amelyek továbbra is a Jobbik vazallusaként képzelik el a működésüket. Ezek között a megyék között olyan is van, ahol olyan személy vezeti a Mozgalmat a Jobbik megyei elnökhelyetteseként, akinek eltökélt szándéka, hogy listán bejusson a parlamentbe. Ebben a megyében alaptétel volt, hogy aki a Gárda tagja, annak a Jobbiknak is tagjává kellett válnia. Aki nem fogadta ezt el, vagy nem léphetett be a Gárdába, vagy az idők folyamán elüldözték, mindenféle indokkal.

A másik oldal pedig azokból a megyékből áll - és ide felsorakozott a teljes Dunántúl –, akik úgy gondolják, hogy ők egy olyan Mozgalom részei, amelyik az eredeti alapítói szándék szerint pártok és határok fölött működik. Vona Gábornak sikerült elérnie azt, amit sem Draskovicsnak, sem Szilvásynak, sem a Fidesznek nem sikerült, hogy létében veszélyeztesse a Mozgalmat azzal, hogy kettős értékrend mentén kettészakította. Nem tudom mi volt a mögöttes szándék, vagy amit sejtek, azt nem szívesen mondom ki, de én úgy gondolom, hogy itt a politikai banditizmus kívánja feláldozni saját érdekei védelmében azt a Mozgalmat, amit saját céljaira már nem tud fordítani. Ma a politikát az jellemzi, hogy vagy birtoklom, vagy elpusztítom. Ezt mi megtapasztaltuk. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez a szándék nem fog győzni.

- Tehát túléli a Magyar Gárda a válságot?

A vezető személye nem lényeges, nem szabad, hogy meghatározó legyen egy vezető, hiszen akkor valóban igaz lehet Vona Gábor azon vádja, hogy magánhadsereget építek. A Mozgalom mára erős, összetartó közösségek sorává vált, amelyeket politikai intrikával, mocskolódással, fenyegetésekkel nem lehet szétverni. Ezek az emberek egymásra találtak, hisznek abban, amit tesznek, s nem fogják hagyni, hogy félrevezessék őket. Hozzáteszem, hogy mindaz, ami történt az elmúlt napokban, hetekben, megerősítette ezeknek a gárdistáknak az eltökéltségét, elhivatottságát. Hisznek abban, amit tesznek, hisznek a küldetésükben, de ugyanakkor világossá vált számukra az is, hogy ők a politika kezében csak eszközök.

Azokban a megyékben, ahol a kapitány a gárdisták megkérdezése nélkül döntött, jönnek a visszajelzések, tehát tudjuk, hogy sok gárdistának fogalma sem volt arról, hogy véleményt kell nyilvánítani. Nyilvánvaló, hiszen, ha a megyei Jobbik alelnöke megy el egy ilyen kapitányi értekezletre, akinek egyébként messze mutató politikai ambíciói vannak, az nem fogja megkérdezni a gárdistáit, még kevésbé fogja az ő véleményeiket elmondani.

Folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket, hogy a gárdisták ezekben a megyékben is elárulva érzik magukat. Úgy gondolom, hogy nem lehet a gárdisták akaratát semmibe venni, nem lehet a fejük fölött róluk dönteni. Ezért hiszem azt, hogy ezekben a megyékben is újjászerveződik az eredeti értékrend mentén a Mozgalom, és tovább megy a maga útján, ha lehet még erősebben.

- Mi a végkövetkeztetése, van valami tanulság, amit belülről, volt főkapitányként, gárdistaként meg lehet élni?

Mindenki megmutatta a maga arcát. Megmutattuk mi és megmutatta a politika. A legtöbben kevesebbek lettünk egy illúzióval. Ez az illúzió arról szólt, hogy igenis létezhet a tisztességes politika. Igenis létezhet olyan politikai erő, amelynek célja nem a hatalom és a pénz, hanem a legszerencsétlenebb, legkiszolgáltatottabb nemzettestvéreink érdekeinek védelme. Én úgy gondolom, hogy ebben a pillanatban Magyarországon nincs ilyen politikai erő.

Ebbéli véleményemet az elmúlt napok történéseire alapozom. Mélységesen hiszek abban, hogy a társadalmi szervezeteknek, erőknek kell összefogniuk, hogy a nemzet akaratát érvényesítsék. Nem hiszek abban, hogy a mi sorsunk jobbra fordul a parlamentben. Nem hiszek abban, hogy akik oda beülnek, azon fognak dolgozni, hogy itt hárommillió ember felemelkedjen a nyomorból. Nem hiszek abban, hogy az a párt, amelyik néhány évvel ezelőtt az Európai Unió ellen kampányolt, ma parlamenti képviselőt akar oda bejuttatni, s ezzel legalizálni az Európai Uniós Parlamentet itt, Magyarországon, illetve szembe köpni saját, korábbi véleményét. Nem hiszem, hogy ez a párt majd a mi érdekeinket fogja képviselni, mikor úgy váltogatja a véleményét, mint más az alsónadrágját – elnézést a profán hasonlatért.

Én abban hiszek, hogy ezt az országot nekünk, magunknak kell rendbe tenni. Olyan szervezetekkel, amelyek már bizonyítottak, vagy amelyek talán most alakulnak és szerveződnek…

(Szent Korona Rádió)