Dósa István kitálal, Vona Gábor válaszol – exkluzív interjúk

A lemondásának s az arra érkező válaszreakciónak napvilágra kerülése óta először ad mélyinterjút a volt főkapitány.
EllentétEllentét

Vona Gábor a korábbihoz képest mérsékeltebb, kevesebb sejtetéssel, több konkrétummal válaszol Dósa állításaira. Egyedüli hírportálként, teret engedve mind a két félnek, nálunk elolvashatja mind a két interjút.

Villámcsapásként robbant be a hír, hogy Dósa István lemondott. Indoklásában úgy fogalmazott, hogy a Jobbik vezetői elárulták a Mozgalmat; továbbá a pénz és a hatalom többet ér nekik, mint a Magyar Gárda jövője. Egyfajta válaszként pedig még aznap Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület nevében, közleményben erősítette meg a hírt s úgy fogalmazott, hogy Dósa István összeroppant, vezetésre alkalmatlan, továbbá olyan irányba akarja vinni a Gárdát, ami nem egyezik az Egyesület, a Mozgalom, az azt körülvevő holdudvar és a megyei kapitányok többségének elképzelésével.

Vona Gábornak sikerült elérnie azt, amit Draskovicsnak, Szilvásynak s a Fidesznek nem, azaz szétszakította a Magyar Gárdát; ami pedig a főkapitányi lemondás körül történt az sok mindenről szólt, csak a tisztességről és a becsületről nem - állítja Dósa István a rádiónknak adott interjújában (Vona Gábor interjúja alatt).

Vona Gábor, Dósa István interjúira, nyilatkozataira

-
adott válaszként nyilatkozott egy bajtársi médiumnak, amiben próbálja tisztázni a helyzetet. Sok felmerülő kérdésre így sem kaphatunk választ, de talán mérsékelődni látszik a kialakult, elmérgesedett viszony.

A helyzet tisztázásának, illetve a világosabbá tételének érdekében leközöljük mind a két fél véleményét.

Megszólalt több megyei kapitány is, IDE kattintva olvasható.

Interjú Vona Gáborral (barikad.hu)

- Kezdjük az elején. Lemondott Dósa István vagy leváltották?

- Dósa István több helyen maga ismerte el, hogy lemondott. Az az ülés, amelyről már olyan sokan, olyan sokfélét mondtak, azzal kezdődött, hogy az értekezletet levezető gárdista felolvasta a napirendet, amelyben egyik pont az országos vezetés lemondása volt. Ráadásul nekem nincs is jogom leváltani a Gárda főkapitányát, így nem is tehettem ilyet.

- De azért valami mégis csak elromlott?

- Valami igen. Ezt nem is titkoltam. De nem én változtam meg, nem is az egyesület, hanem a főkapitány úr. A Gárda eddig taposott útjáról ő akart letérni és nem én. Négyszemközt, majd az ülésen is közöltem vele az egyesület és a saját magam véleményét: nem tudunk már benne megbízni. Hozzáteszem, nemrég még Dósa István maga nyilatkozta, addig marad főkapitány, amíg a gárdisták és az alapítók bizalmát élvezi. Előbbi részben, utóbbi teljesen elfogyott.

- De mi történt ilyen hirtelen? Egyik napról a másikra…

- Hogy ez egyik napról a másikra történt-e, azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy számomra és az egyesület tagjai számára kb. három hete vált világossá, hogy valami nincs rendben. Korábban maximálisan megbíztam Istvánban. A Gárdán belül az a vicc terjedt, hogy nem is érdemes nálam mószerolni az Istvánt, mert én „szerelmes vagyok belé”.

- És mi történt három hete?

- Kaptam egy levelet, amelyben István a Gárda Egyesület, a Gárda Mozgalom és a Jobbik viszonyáról érdeklődött. Már eleve furcsa volt, hogy erről hivatalos levelet küld, hiszen a viszonyunk ennél jóval szorosabb volt. Rendszeresen egyeztettünk, beszélgettünk. Korábban nem tett utalást arra, hogy ilyen irányú problémái vannak. Ráadásul én írtam egy együttműködési tervet is a Gárda és a Jobbik viszonyáról már hónapokkal ezelőtt, amely aztán elsikkadt valahol. Még furcsább volt, amikor leültem vele, és azt láttam, hogy egészen másképp látja a dolgokat, mint ahogy ezek addig működtek. A Gárda mozgalom függetlenségéről beszélt, de egyfolytában az volt az érzésem, valójában a Jobbikkal van valami problémája. Ez mostanra be is igazolódott.

- Mi volt a vita tárgya?

- Az általam is támogatott koncepció szerint minden úgy jó, ahogy eddig volt. Vagyis a három szervezet kéz a kézben, szoros testvéri, családi viszonyban, de egymás függetlenségét tiszteletben tartva meneteljen tovább a megkezdett úton. István ezzel szemben mindenáron azt követelte, hogy a Gárda Mozgalom váljon el a Jobbiktól és a Gárda Egyesülettől is.

- A Gárda Mozgalom ezek szerint függött a Jobbiktól vagy az Egyesülettől?

- Dehogy. Természetesen számos átfedés volt mindenféle szinten, de ez nem okozott soha komoly problémát. A Jobbik és az Egyesület soha nem adott parancsokat a Gárda vezetésének vagy a főkapitánynak. Ezt meg lehet kérdezni bármelyik gárdistától az 1300-ból. Fogalmam sincs, hogy miért volt ez a szétválás ennyire fontos Dósa Istvánnak. Egyszerűen nem értettem, és ma sem értem, hogy amikor annyi fontos tennivalónk volt, amikor az egész ország ránk figyelt, amikor milliók bíztak bennünk, amikor avatás előtt álltunk, amikor indult a népfőiskolánk, akkor egyeseknek az volt a legsürgetőbb, hogy a Gárda és a Jobbik között egy vagy két lépés legyen-e a távolság. A legszörnyűbb, hogy most sem tudom a választ. Egyszerűen felfoghatatlan.

- Mi történt azon a bizonyos kapitányi értekezleten, mert mindenki mást mond?

- István és az őt támogató megyei kapitányok mindenáron arról akartak szavazni, hogy a Gárda és a Jobbik két külön szervezet. Ráadásul ezt az értelmetlen kérdést több megyében feltették az állománynak, amelyet ezzel teljesen összezavartak.

- Miért értelmetlen a kérdés?

- Az értekezleten felálltam és elmondtam, hogy tényekről nincs értelme szavazni, mert a Gárda és a Jobbik két külön szervezet. Külön vezetői, külön tagjai, külön gazdálkodása, külön programjai, külön szabályzata és külön jogi háttere van. Mivel néhányan mindenáron szavazni akarnak róla, hogy nyomatékot adjak az álláspontomnak, ott mindenki előtt felemeltem a kezem: én is arra szavazok, hogy a Gárda Mozgalom és a Jobbik legyenek független szervezetek, és takarodjon el a teremből az, aki ezt nem így gondolja.

- De hát elég sok személyi átfedés van. Akár az ön személye is.

- Ez nevetséges. Én csak az egyesület tagja vagyok. Nagyon szívesen lennék gárdista, hiszen az egész úgy kezdődött, hogy az én fejemből pattant ki az ötlet, én alapítottam meg az egyesületet. De a tetteimet talán még nem kell bizonygatnom... Az egész olyan nekem, mint az édes gyermekem. Másrészt hihetetlen élmény lehet esküt tenni a Hősök terén, és részt venni ebben a munkában. De pont azért nem lettem gárdista, hogy ne tudják egybemosni a dolgokat az ellenfeleink. Nem beszélve arról, hogy tagja vagyok a Trianon Társaságnak, a Rákóczi Szövetségnek, a Magyarok Világszövetségének és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének is. Akkor most ezeknek a szervezeteknek is nyilatkoznia kellene, hogy függetlenek-e a Jobbiktól?

- Akkor miről történt szavazás?

- Arról, hogy a Mozgalom számára az Egyesület maradjon-e meg egyfajta szellemi-ideológiai iránytűnek, vagy pedig a Mozgalom átlépjen azon az egyesületen, amely létrehozta, és amely mindenben segítette és segíti. Szerencsére a józan többség az előbbi álláspont mellé állt 13-6 arányban, ahogy ezt már elmondtam a közleményemben.

- Abban a közleményben elég keményen fogalmazott Dósa Istvánról.

- Ahhoz képest, amiket ő mondott rólam? Hogy árulónak, pénz- és hataloméhesnek nevezte a Jobbik vezetőit? Hogy azzal vádolt, felhasználom a gárdistákat? Én? Folyamatosan csörögnek a telefonomon a helyi Jobbik vezetők, akik ahol tudnak, segítenek a Gárdának, akik a gárdistákhoz hasonlóan szintén az egész életüket feltették és elköltik az utolsó forintjukat is a nemzet szolgálatára. Kétségbeesve kérdezik, hogy miért és kik akarják őket szembefordítani a gárdistákkal, akikre testvérként tekintenek. A legszörnyűbb az volt, amikor egy helyi Jobbik elnök, egy hölgy, akinek a fia jelentkezett a Gárdába, könnyek között kérdezte: „Most mit mondjak a fiamnak, hogy anyád egy utolsó mocsadék politikus?” Persze gárdisták is megkeresnek állandóan hasonló kérdésekkel, de ahogy mondtam korábban, nem tudom és nem értem a miértet.

- Ön azt állította, hogy a főkapitány lelkileg megroppant.

- Mert így gondolom.

- Dósa István szerint le is ügynöközték.

- Kit nem ügynököznek ma a magyar belpolitikában? Engem az egyik nagykanizsai gárdista a megyei kapitánya szeme láttára életveszélyesen megfenyegetett. A kapitány egyáltalán nem utasította rendre a saját emberét, ami nem esett jól, de mégsem panaszkodom senkinek. Az ilyen sértések benne vannak a pakliban. Akadnak mindig, akiknek nem az észből adott sokat a Jóisten.

- De úgy is lehetett érteni, mintha Ön ügynöközné Dósát.

- Ez nem igaz. Mind a mai napig, a rólam mondott hazugságoktól függetlenül is, úgy gondolom, Dósa István kitűnő főkapitány volt, akivel történt valami az elmúlt néhány hónapban, ami megváltoztatta. Egyszerűen nem az az ember, akit megismertem. Rossz vicc, de az a Dósa István, aki korábban volt, úgy kizárta volna a mai Dósa Istvánt a Gárdából, hogy nyoma nem maradt volna...

- Egyes internetes fórumok beszélnek egy titokzatos gárdista hölgyről, aki a főkapitány jobb kezeként az adatokat és a pénzeket kezelte, miközben a Gyurcsány-kormány egyik minisztériumának alkalmazottja.

- Erről nem kívánok beszélni.

- Miért? Nem igaz?

- Nem akarok személyeskedésbe belemenni. Fizikailag fáj az, ami most folyik. Ahogy a baloldali média a tenyerére emeli Dósa Istvánt, megmutatja mindenhol, hogy lám-lám, ezek sem különbek, ezek is csak veszekednek. Nem kellett volna kiteregetni a szennyest, azt hittem, hogy a kapitányi értekezlettel vége, hogy mindenki elfogadja a megszületett döntéseket. Nem is én fordultam a sajtóhoz. Nézze, nem értek a romboláshoz. Aki végigköveti a közéleti tevékenységemet, mindenhol azt látja, hogy építkezem, építkezem, építkezem. Édesapám kőműves, talán ezért. Egész életében épített, ő kézzel, én meg igyekszem a fejemmel. Hihetetlen károkat okoz ez a mostani időszak, mert annyi megvalósítandó terv, ötlet, elmaradt találkozó tornyosul az íróasztalomon, melyekkel lehetne továbbtolni a nemzet szekerét, ehelyett ilyen kellemetlen interjúkat kell adnom. Olyan érzésem van, mint egy festőnek, akitől elvették az ecsetét, és arra kényszerítik, hogy egész nap pucoljon krumplit.

- Azért van más dolga is a krumplipucolás mellett?

- Persze. Kiszely István, Vörös Jolanda, Szakács Gábor, Szentmihályi-Szabó Péter és Z. Kárpát Dániel vezetésével most indult el az ország 15 pontján az Atilla Király Népfőiskola, több mint ezer hallgatóval, ami indulásnak hatalmas siker. A jelenlegi helyzetben kevesebb energiát tudtam szánni rá, ami miatt nagyon mardos a lelkiismeret. Még van javítani, csiszolni való rajta, de legalább létezik. Közben Morvai Krisztinával járom az országot, amelynek állomásain rendre 500-600 ember jelenik meg. Ezek már nem is lakossági fórumnak, hanem egyfajta nemzeti tüntetésnek számítanak, hatalmas sikerrel, nagyon sok élménnyel. Azt hiszem, hogy a tervezett 20 állomásból könnyen lehet még 100 is.

- És hogyan tovább? Széteshet a Gárda?

- Ezt tegnapig kizártnak tartottam, ma már azonban elképzelhetőnek tartom, hogy akiknek ez a céljuk, azok kettészakítják a Gárdát. A turáni átok, amely elérte a Horthy Miklós Társaságot, a Trianon Társaságot, a Vitézi Rendet, úgy látszik, bennünket is elérhet. Igyekszem mindent megtenni, hogy ne így legyen, de nem csak rajtam múlik. Akik nem akarnak ennek a családnak a tagjai maradni, azokat nem lehet erőszakkal marasztalni. Ha valakik más úton akarnak járni, és csak a saját fejük után mennének, akkor hagyni kell, hogy menjenek. Csináljanak saját mozgalmat, és azt alakítsák olyanná, amilyenné csak akarják. Nagyon fontos, hogy az Egyesület minden tagja, a gárdisták nagy többsége, valamint a számunkra fontos emberek, mint Für Lajos, Potyka bácsi, Usztics Mátyás, vagy ifj. Hegedűs Loránt mind a mi álláspontunk mellett állnak.

- Nem fél attól, hogy a nemzeti oldal szimpatizánsait elkeserítik a történtek?

- De. Ez a legrosszabb az egészben. A Gárdában sok olyan ember van, aki korábban nem volt semmilyen nagyobb társadalmi szervezet tagja, pláne nem helyi vagy országos vezetője. Ilyenkor egyszerűen nem alakult ki az illetőben egy szervezeti kultúra. Hirtelen belekerül egy hatalmas gépezetbe, anélkül, hogy kellő tapasztalata lenne, hogyan kell kezelni egy csoportot, amelyben sokfajta ember van. Vannak, akik azt hiszik, ilyen esetben mindent erőből kell megoldani. A nagy tusakodásban pedig elfelejtik, hogy nem csak magukért, sőt, legkevésbé magukért tartoznak felelősséggel. Hanem azokért, akiket képviselnek, akik beléjük helyezték a bizalmukat. A Gárda nem egy játszótér, ahol az óvodások azon versenghetnek, kié legyen a legnagyobb homokozó lapát. A Gárda számomra a rendszerváltozás utáni 18 év legnagyobb kincse. Nem fogom tétlenül nézni, hogy lezüllesztik. Ha kevesebben is maradunk néhány távozóval, az építkezést nem hagyhatjuk abba.

- És ez mennyiben érinti a Jobbikot?

- A Gárda sorsa mindenkit érint. Természetesen a Jobbikot is. Keresztény emberként hiszem, hogy úgyis a Jóisten kezében vagyunk, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet. Ha kell, akkor tűrjük a keresztre feszítést, ha kell, akkor megmossuk egymás lábát, de ha kell, akkor kisöpörjük a kufárokat a templomból. Az ország pedig tele van kufárokkal. Annyi, de annyi tennivaló volna! Ezért is tartom furcsának, ha valakinek 2008-ban, négy évvel Gyurcsány puccsa, a kettős állampolgárság leszavazása, két évvel a bolsevik terror újjáéledése, egy évvel a lisszaboni szerződés magyar aláírása és Simon Peresz honfoglaló nyilatkozata után, valamint három évvel a magyar föld végleges felvásárlása előtt, a Jobbik jelenti a legnagyobb ellenséget. Az a Jobbik lenne Magyarország legnagyobb problémája, amely mindezekkel, akár egyedüliként is szembeszállt és szembe fog szállni a jövőben is? Az a Jobbik lenne a Gárda legfontosabb ellensége, aki elsőként – amikor a Gárda még ötlet sem volt – felvetette a cigánybűnözés problémáját, amely idén legalább 200 helyen szervezett Trianon megemlékezést és amely az egyetlen párt, amelynek benne van a programjában a Szent Korona-tan alapján álló jogfolytonosság visszaállítása? Az a Jobbik volna az áruló, amely 2007 tavaszától 2008 tavaszáig azért nem fejlődött szervezetileg, mert az elnöke – azaz jómagam – parancsára a párt minden energiáját a Gárda felépítésébe fektette? Bizonyára nem. Gondolkodjon el mindenki alaposan, hogy valakik mégis miért akarhatják mindenáron ezt bemagyarázni?!

Ladányi András, nagykanizsai gárda-tag kiegészítése a Vona Gábor által említett nagykanizsai esetről:

Kedves Gábor,
Öntsünk tiszta vizet a pohárba az „életveszélyes fenyegetés kapcsán”, mivel Édesapám volt az a Gárdista.

Tehát: Odaléptél hozzá (talán köszönteni) s akkor a következő mondat hangzott el Édesapám szájából: „Aki szétverte a Gárdát az nem éli túl”.

Ez miért is volt neked fenyegetés? Miért is vetted egyből magadra (a „vádat“) már ott a helyszínen is hiszen így válaszoltál: „Most fenyeget engem?“

A viszontválasz sem maradt el s a következők hangzottak el: „Nem. Csak úgy mondtam.“

Ladányi András, Magyar Gárda tag, Nagykanizsa

Interjú Dósa Istvánnal

Részletek a hosszúra nyúlt interjúból:
„Vona Gábor nincs abban a helyzetben, hogy bárkit is bolondok házába küldjön”

„a Magyar Gárda olyan módon kommunikál a társadalommal, hogy az a parlamentbe készülő Jobbik számára nem vállalható”

„…az a párt, amelyik képes beülni a zsinagógává züllesztett parlamentbe és kollaborálni a zsidókkal, az vajon akar-e igazi rendszerváltást, vajon az élére fog-e állni egy forradalomnak? Mert az lesz, mert annak kell lennie! Szerintem nem.”

„…NBH-s lettem, (…) tolvaj lettem, (…) alkoholistának híreszteltek, (…) közvetlen harcostársam pedig, aki nő, riherongy lett…”

„…felveti azt a kérdést, hogy (…) Vona Gábor nem hazudott-e a bíróság előtt…”

„Nem lehet, hogy (…) egy önálló arculattal rendelkező Mozgalmat, amit a gárdisták tettek országosan ismert közéleti tényezővé, egy politikai erő uralja”

„Ez a négy ember azért ment le, hogy főkapitányt verjen, Murányi Levente megbízásából…”

„Amiről Vona Gábor nem ír a közleményében (…) az a vélemény volt erősebb, hogy a Mozgalom pártok és határok feletti szervezetként működjön, a Jobbikkal szövetségben, de önállóan.”

„…itt a politikai banditizmus kívánja feláldozni saját érdekei védelmében azt a Mozgalmat, amit saját céljaira már nem tud fordítani.”

„Nem hiszem, hogy ez a párt majd a mi érdekeinket fogja képviselni, mikor úgy váltogatja a véleményét, mint más az alsónadrágját – elnézést a profán hasonlatért.”

- Kezdjük Vona Gábor közleményével, amit nyilván Ön is olvasott.

Ezzel a közleménnyel kapcsolatban számomra világossá válik, hogy milyen értékrend mentén politizál Vona Gábor. Ez az „összeroppant és vezetésre alkalmatlan” megjegyzés, mint indoklás, engem nagyon emlékeztet egy letűnt kor politikai kultúrájára, ahol a hivatalos politika úgy tüntette el a számára kényelmetlen személyeket, hogy bolondok házába zárta őket. Ma már a hatalom megszüntette ezt a módszert, és úgy gondolom, Vona Gábor sincsen abban a helyzetben, hogy bárkit is bolondok házába küldjön. Ettől függetlenül ez egy nagyon szépen csengő érv, ami mögül viszont hiányzik az érvanyag. Nem derül ki, hogy mi volt Vona Gábor és a Jobbik problémája a Magyar Gárda főkapitányával.

- Ön szerint akkor mi a valódi oka, hogy ma már nem Dósa István a főkapitány?

Két okot jelölök meg, ami rövid három hét alatt elvezetett oda, hogy az addig igaz hazafinak, kiváló vezetőnek tartott országos főkapitányból mára „összeroppant, vezetésre alkalmatlan”, vagyis politikai hulla lett, legalábbis a Jobbik szándékai szerint,

A személyemet érintő támadás egyik oka, s ezt a 14-ei kapitányi értekezleten maguk az alapítók is elismerték, hogy a Magyar Gárda olyan módon kommunikál a társadalommal, hogy az a parlamentbe készülő Jobbik számára nem vállalható. A Mozgalom megnevezte a cigánykérdés problémáját, vagy éppen az országunkat megszálló cionistákat.

Mindaddig, amíg a Mozgalom a cigánybűnözéssel foglakozott, és ebből tudott profitálni a Jobbik, nem volt baj, sőt üdvösnek tartották, de amint megneveztük azt az okot, ami véleményünk szerint minden problémánk okozója (így többek közt a cigánybűnözésé is), egyre kezdtek gyülekezni a viharfelhők személyem fölött.

- Körülbelül egy hónappal a lemondás előtt volt egy szintén (természetesen méreteiben kevésbé) felkavaró hír, miszerint egy Zala megyei beszédét letiltották. Ezt mi hoztuk le elsőként s szinte utolsóként is.

Így van, ez a beszéd a II. bécsi döntést méltatta és gyakorlatilag végigment a XX. századi magyar történelem fontos állomásain. Így az általunk patkányforradalomnak nevezett 1918-as eseményeken, a cionista-bolsevik terroron, az ország újjáépítésén, az elcsatolt területek visszafoglalásán és a ’45 utáni történelmen keresztül napjainkig, ahol gyakorlatilag sáskáknak neveztem azokat, akik ezt az országot birtokolni akarják. Nem fegyverrel, mert azzal Izraelben már megbuktak, hanem pénzzel jönnek, de ugyanúgy sáskaként…

Ezt a beszédet eredetileg Zala megyében mondta volna el egy gárdistánk, de a helyi Jobbik elnöke nem járult hozzá. Mivel azonban ez a gárdisták véleményét tükrözte, s nem titkolták, megismertették a közvéleménnyel (így jutott el a Szent Korona Rádióhoz, különböző fórumokba, körlevelekbe - a szerk.) Csak egy helyre nem kerülhetett fel, arra a honlapra, amit a Magyar Gárda hivatalos honlapjaként tart számon a közvélemény. Vona Gábor egy személyben úgy döntött, hogy az a beszéd ott nem jelenhet meg, mondván, hogy lehet sáskáknak nevezni az „új honfoglalókat”.

Nyilvánvalóan abból a megfontolásból döntött így, hogy annak a Jobbiknak, ami most nagyjából 5-7%-on van, mi a fontosabb, hogy néven nevezzük-e a dolgokat, felébresszük-e az embereket, szembesítsük-e őket azokkal a problémákkal, amik ezt az országot veszélyeztetik, kimondjuk-e, hogy mekkora a veszély, vagy kössünk kisebb kompromisszumokat, hogy bejussunk a parlamentbe tisztes havi fizetésért és egyéb juttatásokért. Megkérdezem, hogy az a párt, amelyik képes beülni a zsinagógává züllesztett parlamentbe és kollaborálni a zsidókkal, az vajon akar-e igazi rendszerváltást, vajon az élére fog-e állni egy forradalomnak? Mert az lesz, mert annak kell lennie! Szerintem nem.

- Tehát Ön elsőként a Magyar Gárda kommunikációjának milyenségét látja indokként. Mi a második ok?

Mindaz, amin az elmúlt három hétben keresztülmentem, az sok mindenről szólt, de a becsületről és a tisztességről nem. Rájöttem arra, hogy a civil társadalom a jelenlegi politikai kultúrában eszköz, játékszer, a hatalom megszerzésének olcsó kampányeszköze.

Az elmúlt három hétben, miután valahol valakik eldöntötték, hogy nemkívánatos vagyok a Mozgalom élére (hozzáteszem, ezt nem a tagság döntötte el, hanem néhány önmagát politikusnak tartó gazember), NBH-s lettem, amit egy felvétellel próbáltak bizonyítani. A kritikus helyzetben lévő budapesti kapitánynak telefonon játszották le. A felvételen egy ember mond valakinek valamit valahol - el lehet dönteni mennyire hiteles, de arra pont jó, hogy különböző internetes portálokon és a 20-ai nagygyűlésen azt sulykolják az emberekbe, hogy NBH-s ügynök vagyok. Aztán tolvaj lettem, aki ellopta a Mozgalom vezetőivel együtt a Mozgalom pénzét. Alkoholistának is híreszteltek, közvetlen harcostársam pedig, aki nő, riherongy lett a pletykákban.

Mindez egyetlen dolog miatt, mert tudták, hogy az útjukban állok, mert tudták azt, hogy kifejezem a gárdisták döntő többségének véleményét: miszerint a Mozgalomnak pártok és határok felettivé kell válnia, és ragaszkodnunk kell ehhez. Ez nyilvánvalóan megkérdőjelezi annak az egyesületnek a jogosultságát, aminek tagjai gyakorlatilag lefedik a Jobbik vezetőségét. Csak aki bolond és vak, az nem látja, amit egyéként a köztudat is így értékel, hogy ma a Gárda a Jobbik eszköze.

- Felmerül a kérdés, hogy nem lehetett volna ezt megbeszélni, kompromisszumokat kötni?

Mi kísérletet tettünk arra, hogy rendezzük a viszonyunkat a Jobbikhoz. Három héttel ezelőtt feltettünk Vona Gábornak néhány kérdést, ebben megkértük, hogy határozza meg a Mozgalom és az általa képviselt politikai szervezet viszonyát. Elolvasta a kérdéseket és úgy értékelte, hogy ez egy függetlenségi nyilatkozat a Mozgalom részéről. Ez egyébként felveti azt a kérdést, hogy abban a perben, ami a Magyar Gárda Egyesület ellen folyik, és ami mellett felsorakozott a Mozgalom, Vona Gábor nem hazudott-e a bíróság előtt, amikor büntetőjogi felelőssége teljes tudatában arról beszélt, hogy két külön álló szervezet (a Magyar Gárda Mozgalom és az Egyesület), aminek egymással csak informális kapcsolata van. Én nem adok felmentést azzal az indokkal, hogy „gyurcsányi bíróság” volt.

- Annyira fontos kérdés ez, hogy mi a kapcsolat a Jobbik, az Egyesület és a Mozgalom között?

Az a probléma, hogy az Egyesület és azon keresztül a Jobbik jogot érez arra, hogy a Mozgalmat saját céljai érdekében használja fel és a Mozgalom hátán másszon be a parlamentbe. Én ezt elutasítom. A gárdisták Isten előtt a Szent Koronára és a nemzet szolgálatára esküdtek fel, nem egy politikai pártot jelöltek meg. A gárdisták joggal követelhetik azt, hogy eldönthessék, merre tartson a Mozgalom. Nem a Jobbik tölti tele a tankot, amikor el kell menni egy rendezvényre, nem a Jobbik pakol a gátakon. Galgagyörkön én egyetlen Jobbik vagy Egyesületi vezetőt nem láttam, mikor cigányokkal néztünk szembe és mentettük ki egyik honfitársunkat. Ezt a Mozgalmat a gárdisták a működtetik saját pénzükön, elhiszem, hogy ez a Jobbiknak a létező legolcsóbb megoldás saját kampányának finanszírozásához, de a gárdisták nagy része úgy gondolja, hogy nem akar vazallusi szerepben működni, eszköz lenni.

Annak idején, amikor az a bizonyos kérdéskör felvetődött, én elmondtam Vona Gábornak, hogy én úgy képzelem el a Mozgalom és a politika kapcsolatát (ezt támogatták a Mozgalom országos vezetői és a gárdisták), hogy mi két egyenrangú szövetségesként küzdünk a közösen kitűzött célok megvalósítása érdekében. Nem lehet, hogy egy párt azonosítsa magát a nemzet érdekeivel, hogy egy önálló arculattal rendelkező Mozgalmat, amit a gárdisták tettek országosan ismert közéleti tényezővé, egy politikai erő uralja. Az elmúlt egy évben megtett utunk, mindaz, amit megvalósítottunk, igenis feljogosít arra, hogy eldöntsük, merre tartson a Mozgalom, kikkel kössön szövetséget. Akkor szövetséget ajánlottam Vona Gábornak.

Az ő véleménye az volt, hogy a Jobbik, a Mozgalom és az Egyesület egy család. Csakhogy a nyilatkozatában nem tette hozzá, hogy családfőnek a Jobbikot tartja, pontosabban önmagát.

- Tehát a szövetség kizárva az ő részükről?

A megbeszélés után Vona Gábor kijelentette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mozgalom számára nem megfelelő irányba való elmozdulását megakadályozza. Ennek az elhatározásnak az eredményét a bőrömön érzem a mai napig. Ezt követően volt még egy találkozónk, ahol arról biztosított, hogy megrendült a bizalma bennem és kéri a kapitányi értekezlet összehívását. Mivel ismerem a Mozgalomban működő folyamatokat, tudtam, hogy ebből nagy baj lesz, legalábbis ebben a formában. Ma már látom, hogy mi volt ennek az egésznek a célja: vagy megtartják a Mozgalmat, vagy ha nem tudják, akkor inkább szétverik.

Ezért azt kértem, hogy mielőtt összehívjuk, dolgozzunk ki egy mindenki számára elfogadható alternatívát, mert ha nem tesszük, és ezt a kérdést így visszük a kapitányok elé, akkor a Mozgalom ketté fog szakadni. Ő azt felelte, hogy ezt a döntést ott kell eldönteni.

A másfél hét alatt gyakorlatilag olyan erőket mozgatott meg a Jobbik, aminek célja az én lejáratásom. Ebbe belefért az is, hogy egy sörözőben összehívjanak néhány Jobbikost és fegyelmi okok miatt kirúgott, vagy sértődött gárdistákat, akik a maguk részéről úgy gondolták, hogy joguk van leváltani a főkapitányt.

Ami számomra a katarzist jelentette, hogy ezen az ún. gyűlésen, amit gyakorlatilag a liter számra folyó sör jellemzett, részt vett Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, az Egyesület egyik alapítója, Szilárd István, szintén az Egyesület egyik alapítója, Schön Péter, a Jobbik egyik vezetője s az Egyesület szintén egyik alapítója, s odavárták amúgy Vona Gábort is. Ez a három ember (önmaga becsületére büszke három politikus) egyike sem kérdezte meg, hogy „Jó, rendben, lopott a Dósa, de ti ezt honnan tudjátok, hol van erre a bizonyíték?” Egyik sem kérte ki magának, hogy ott egy nőt, aki az életét tette a Mozgalomra, akinek köszönhetően ma a Mozgalom szervezett és hatékony formában működik, hogy ezt a nőt női tisztességében és becsületében alázták meg folyamatosan. Mondanom sem kell, bennünket nem hívtak meg erre a performanszra, egyik alapító sem állt fel, vagy inkább azt mondom: egyik Jobbikos sem állt fel és kérte ki magának azt, ami ott folyik, hanem jelenlétükkel gyakorlatilag legalizálták a mocskolódást.

Nem sokkal később Szegeden volt dolgom, ahol találkoztam négy budapesti gárdistával, akik gyakorlatilag megfenyegettek. Ez a négy ember azért ment le, hogy főkapitányt verjen, Murányi Levente megbízásából (ezt mind a négyen egybehangzóan állították, sőt, le is írták). Természetesen, időközben felhívott Murányi Levente s ezt kerek-perec letagadta, de ha a jogot nézzük: négy állítás, egy tagadás - ez önmagáért beszél. Végül nem lett a verésből semmi, ugyanis kínos szemtanú volt az ott lévő megyei kapitány, aki ebbéli tapasztalatait megosztotta a többiekkel.

Ugyanitt hangzott el ettől a négy embertől, hogy be fogják támadni a Magyar Gárda kapitányi értekezletét, és ha ott nem az a döntés születik, amit ők kívánatosnak tartanak, akkor ők érvényesíteni fogják az akaratukat ebben a kérdésben. A vasárnapi értekezlet helyszínét ezért a legnagyobb titokban szerveztük meg, illetve gondoskodtunk arról, hogy vidéki gárdisták biztosítsák a rendezvényt. A rendezvény előtt félórával értesítettük smsben a résztvevőket arról, hogy hol lesz. A Jobbik részéről mi csak Vona Gábort értesítettük ki. Nem sokkal a rendezvény megkezdése után megjelentek azok az erők, akik valóban komolyan gondolták azt, hogy ők majd akár erőszakkal is érvényesítik az álláspontjukat.

- Miként zajlott le ez az értekezlet, aminek az eredményét már tudhatjuk?

Már úgy érkeztem, hogy le fogok mondani, mert ebben a mocsokban nem kívánok részt venni, nem erre esküdtem fel, nem ez az én pályám, amikor gárdistának jelentkeztem, abban a tudatban jelentkeztem, hogy 2006. október 23-a után végre megjelenik egy szervezett erő, amely irányt tud mutatni és szükség esetén segíteni tudja az embereket, hogy ne birkaként verjék őket végig Budapest utcáin. Ezen az értekezleten egyébként (újra) megtudtuk azt a közismert tényt, hogy édesapám, akit egy éve nem láttam, mert kitagadott, tehát hogy édesapám a munkásőrség vezetője volt. Aztán némi megdöbbenéssel értesültem arról, hogy én egy MSZP-közeli cégnél dolgoztam. Ez azért döbbentett meg, mert mikor úgy döntöttem, hogy minden energiámat a Mozgalom építésére szánom, akkor a cég vezetői nagyon meleg szavakkal búcsúztak el tőlem és kívántak sok sikert. Amit külön szánalmasnak és sajnálatosnak tartok, hogy odacitálták Für Lajost és felhasználták, hogy a Jobbik álláspontját erősítse.

Ráadásul az alapítók méltatlan viselkedésükkel, az Országos Cigány Önkormányzat választási gyűlését meghazudtoló arroganciával vásári komédiát csináltak az értekezletből. Folyamatos bekiabálásaikkal darabokra tördelték a folyamatát. Vona Gábor egy 13-6-os szavazásról ír. Tudni kell azt, hogy erre az értekezletre a kapitányok úgy érkeztek, hogy a legtöbb helyen megkérdezték a gárdisták véleményét arról, hogy a Mozgalom pártok feletti és határok feletti szervezetként működjön-e vagy a Jobbik egyfajta Polgári Köreként. Nem véletlenül mondok Polgári Kört egyébként, mert tudni kell, hogy a Jobbik jelenlegi vezetői nagyjából a Fidesz struktúráját igyekeznek megvalósítani. Tehát létrehoznak egy társadalmi szervezetet, amely lefedi a társadalom azon részét, amely nem kíván politizálni. Úgy tűnik hasonlóképpen, ahogy a Fidesz annak idején szétverte az egyre öntudatosabbá váló Polgári Köröket, most ugyanezt a sorsot szánják a Magyar Gárda Mozgalomnak.

Amiről Vona Gábor nem ír a közleményében: a kapitányok egyenként ismertethették a gárdisták véleményét, és ezen 12-8 arányban az a vélemény volt erősebb, hogy a Mozgalom pártok és határok feletti szervezetként működjön, a Jobbikkal szövetségben, de önállóan. Természetesen az Egyesület vezetői ezt nem fogadták el és addig csűrték-csavarták a dolgot, amíg kiharcoltak egy számukra kedvezőbben kommunikálható döntést.

Az értekezlet folyamán egy napirendi pontként kértük azt, hogy Vona Gábor mutassa be azt a felvételt, amely alapján engem NBH-s ügynökké nyilvánítottak. Közölte, hogy a felvétel igazából nem lényeges. Ehhez képest jelenik meg a jelenlegi kommunikációjukban az, ahol azt sugallják, igenis NBH-s ügynök vagyok.

Aztán egy másik napirendi pontként elszámoltam az utolsó fillérig azzal a pénzzel, amelynek ellopásával vádoltak. A pénzt átadtuk a kijelölt személynek, és ezt követően, mint a Magyar Gárda Mozgalom országos kapitánya, lemondtam. Nem kívánok árulókkal kompromisszumokat kötni.

- Tehát az a 13-6-os arány, amiről Vona Gábor írt, nem azt jelenti, hogy annyian nem álltak Ön mellett?

A lemondás elfogadása nem volt kérdés, mert nem bizalmi szavazást kértem magam ellen. Ez a szavazás egy katyvasz volt, és azt a célt szolgálta, hogy meggyőzzék azokat a kapitányokat, akik a függetlenség mellett döntöttek arról, hogy az Egyesület vezető szerepe érvényesüljön. A felvételen (az értekezletről készült egy körülbelül hat órás kép- és hanganyag) megvan az, hogy milyen politikusi beszéddel vitték keresztül ezt az egészet. A szavazáson azt a kérdést tették fel, hogy a Mozgalom továbbra is az Egyesület eszmei-ideológiai irányítása mellett működjön-e és elfogadják-e azt, hogy a jövőben ezt az együttműködést egy külön szerződés szabályozza. Ez lett megszavazva.

- Egyre többen értékelik úgy a helyzetet, hogy a Magyar Gárda kettészakadt: függetlenekre és Jobbik-szimpatikusokra.

Jelen pillanatban ott tartunk – és most visszautalnék a korábban elmondottakra, hogy én kértem Vona Gábort, hogy ezt a problémát ne vigyük ki, amíg alternatívát nem tudunk nyújtani –, most ott tart a Magyar Gárda Mozgalom, hogy kettészakadt. Vannak megyék, amelyek továbbra is a Jobbik vazallusaként képzelik el a működésüket. Ezek között a megyék között olyan is van, ahol olyan személy vezeti a Mozgalmat a Jobbik megyei elnökhelyetteseként, akinek eltökélt szándéka, hogy listán bejusson a parlamentbe. Ebben a megyében alaptétel volt, hogy aki a Gárda tagja, annak a Jobbiknak is tagjává kellett válnia. Aki nem fogadta ezt el, vagy nem léphetett be a Gárdába, vagy az idők folyamán elüldözték, mindenféle indokkal.

A másik oldal pedig azokból a megyékből áll - és ide felsorakozott a teljes Dunántúl –, akik úgy gondolják, hogy ők egy olyan Mozgalom részei, amelyik az eredeti alapítói szándék szerint pártok és határok fölött működik. Vona Gábornak sikerült elérnie azt, amit sem Draskovicsnak, sem Szilvásynak, sem a Fidesznek nem sikerült, hogy létében veszélyeztesse a Mozgalmat azzal, hogy kettős értékrend mentén kettészakította. Nem tudom mi volt a mögöttes szándék, vagy amit sejtek, azt nem szívesen mondom ki, de én úgy gondolom, hogy itt a politikai banditizmus kívánja feláldozni saját érdekei védelmében azt a Mozgalmat, amit saját céljaira már nem tud fordítani. Ma a politikát az jellemzi, hogy vagy birtoklom, vagy elpusztítom. Ezt mi megtapasztaltuk. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez a szándék nem fog győzni.

- Tehát túléli a Magyar Gárda a válságot?

A vezető személye nem lényeges, nem szabad, hogy meghatározó legyen egy vezető, hiszen akkor valóban igaz lehet Vona Gábor azon vádja, hogy magánhadsereget építek. A Mozgalom mára erős, összetartó közösségek sorává vált, amelyeket politikai intrikával, mocskolódással, fenyegetésekkel nem lehet szétverni. Ezek az emberek egymásra találtak, hisznek abban, amit tesznek, s nem fogják hagyni, hogy félrevezessék őket. Hozzáteszem, hogy mindaz, ami történt az elmúlt napokban, hetekben, megerősítette ezeknek a gárdistáknak az eltökéltségét, elhivatottságát. Hisznek abban, amit tesznek, hisznek a küldetésükben, de ugyanakkor világossá vált számukra az is, hogy ők a politika kezében csak eszközök.

Azokban a megyékben, ahol a kapitány a gárdisták megkérdezése nélkül döntött, jönnek a visszajelzések, tehát tudjuk, hogy sok gárdistának fogalma sem volt arról, hogy véleményt kell nyilvánítani. Nyilvánvaló, hiszen, ha a megyei Jobbik alelnöke megy el egy ilyen kapitányi értekezletre, akinek egyébként messze mutató politikai ambíciói vannak, az nem fogja megkérdezni a gárdistáit, még kevésbé fogja az ő véleményeiket elmondani.

Folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket, hogy a gárdisták ezekben a megyékben is elárulva érzik magukat. Úgy gondolom, hogy nem lehet a gárdisták akaratát semmibe venni, nem lehet a fejük fölött róluk dönteni. Ezért hiszem azt, hogy ezekben a megyékben is újjászerveződik az eredeti értékrend mentén a Mozgalom, és tovább megy a maga útján, ha lehet még erősebben.

- Mi a végkövetkeztetése, van valami tanulság, amit belülről, volt főkapitányként, gárdistaként meg lehet élni?

Mindenki megmutatta a maga arcát. Megmutattuk mi és megmutatta a politika. A legtöbben kevesebbek lettünk egy illúzióval. Ez az illúzió arról szólt, hogy igenis létezhet a tisztességes politika. Igenis létezhet olyan politikai erő, amelynek célja nem a hatalom és a pénz, hanem a legszerencsétlenebb, legkiszolgáltatottabb nemzettestvéreink érdekeinek védelme. Én úgy gondolom, hogy ebben a pillanatban Magyarországon nincs ilyen politikai erő.

Ebbéli véleményemet az elmúlt napok történéseire alapozom. Mélységesen hiszek abban, hogy a társadalmi szervezeteknek, erőknek kell összefogniuk, hogy a nemzet akaratát érvényesítsék. Nem hiszek abban, hogy a mi sorsunk jobbra fordul a parlamentben. Nem hiszek abban, hogy akik oda beülnek, azon fognak dolgozni, hogy itt hárommillió ember felemelkedjen a nyomorból. Nem hiszek abban, hogy az a párt, amelyik néhány évvel ezelőtt az Európai Unió ellen kampányolt, ma parlamenti képviselőt akar oda bejuttatni, s ezzel legalizálni az Európai Uniós Parlamentet itt, Magyarországon, illetve szembe köpni saját, korábbi véleményét. Nem hiszem, hogy ez a párt majd a mi érdekeinket fogja képviselni, mikor úgy váltogatja a véleményét, mint más az alsónadrágját – elnézést a profán hasonlatért.

Én abban hiszek, hogy ezt az országot nekünk, magunknak kell rendbe tenni. Olyan szervezetekkel, amelyek már bizonyítottak, vagy amelyek talán most alakulnak és szerveződnek…

(Szent Korona Rádió)

Dósa István: Párbeszédet!

Dósa István párbeszédre hívta a másik felet. Alább a levele:

Adjon az Isten!

Kapitányok, Gárdisták!

Minden szervezet életében időről időre elérkeznek olyan pillanatok, amikor válaszúthoz érkezve el kell döntenie, melyik ösvényen haladjon tovább. Ezek a döntések nem egyszerű folyamatok, különösen nem azok a mi esetünkben. Ma a Mozgalom kettészakadni látszik, hiszen a véleménykülönbségek, a Mozgalom által követendő út megítélése polarizálta közösségeinket. Gárdista fordított hátat gárdista testvérének, feledve a legszentebb dolgot, ami összeköt bennünket – az ESKÜT. Vajon tényleg ennyire könnyű bennünket egymás ellen fordítani, vagy képesek vagyunk felülemelkedni kívülről táplált indulatainkon? Vajon tisztességesen egymás szemébe nézve, véleményünket őszintén elmondva meg tudjuk-e menteni azt, amit a közélet ma úgy hív: Magyar Gárda Mozgalom.

Mi Isten előtt a Szent Koronára esküt tett gárdisták hiszünk abban, hogy a Mozgalom a mostani katarzis után tovább megy és betölti azt a szerepet, amit a Jóisten a Nemzet szolgálatában neki szánt. Nyilván nem lesz egyszerű megteremteni az egységet, túl hamar, túl mélyre ástuk a lövészárkokat. Ezeket most be kell temetni, közösen és gyorsan. Nem ülhetnek tort felettünk a politikát irányító sötét erők, nem tehetik tönkre azt, amit az elmúlt egy évben kínnal, verítékkel saját, olykor utolsó forintjainkkal felépítettünk.
Mi, akik úgy gondoljuk, hogy nem téphető ketté az, ami összetartozik, párbeszédre hívunk minden közösséget, akik az egység mellett elkötelezettek.

A párbeszéd tárgyául az alábbiakat javasoljuk:

* a Mozgalom alapértékeinek tisztázása
* a Mozgalom viszonya az őt körülvevő társadalmi környezethez, különös tekintettel a politikához
* a működési struktúra, Szolgálati Szabályzat szükséges módosításának kidolgozása
* a Mozgalom vezetésének eldöntendő kérdései

Nem sérelmek felemlegetéséről szól ez a párbeszéd, hanem az álláspontok tisztázásáról, a további párbeszéd lehetőségének megteremtéséről. Olyan vitaanyagot szeretnénk közreműködésetekkel készíteni, amely magában kell, hogy hordja a megbékélés és az egység megteremtésének lehetőségét.

A vita lezárásaként minden megyében tisztújító állománygyűléseket kell tartani, ahol a megyei kapitányok személyéről kell dönteni. Fontosnak tartjuk, hogy ez alkalommal minden esküt tett gárdista kinyilváníthassa akaratát. Az elmúlt időszak történései kapcsán fontosnak tartjuk, hogy ezeken az állománygyűléseken megfigyelőként a jelenleg két táborra szakadt csoport egy-egy meghatalmazottja részt tudjon venni. Csak így látjuk azt biztosítottnak, hogy a megyei vezetők a gárdisták véleményét és nem politikai preferenciáikat jelenítsék meg.

A közösségeik által felhatalmazott kapitányok kell, hogy állományuk véleményével végső döntést hozzanak, arról ki és merre vezesse a Mozgalmat az elkövetkező egy évben. A döntésnek egyszerű szavazattöbbségen kell alapulnia. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a szavazás előtt minden döntéshozónak írásos nyilatkozatban kell kijelentenie, hogy a többség akaratát elfogadja, azt magára nézve kötelezőnek tartja.

Javasolt menetrend:

1. vitaanyag elkészítése, kiküldése 10. 04-ig
2. előkészítő kapitányi értekezlet kapitányokkal, meghatalmazottakkal 10. 06. 18. 00-tól
3. szükséges kiegészítések, vélemények megküldése 10. 09-ig
4. végleges változat kiküldése 10. 11-ig
5. állománygyűlések, vita, tisztújítás 10. 12-16 között
6. országos kapitányi értekezlet 10. 19.

A fenti javaslattól függetlenül alapvetőnek tartjuk, hogy az október 25-i esküre való felkészülést közösen hajtsuk végre, hiszen a felvázolt folyamat végén, az eskütétel színhelyén szándékaink szerint már egy egységes Mozgalom sorakozik fel.

A magunk részéről úgy gondoljuk, hogy a Mozgalom továbblépésének meghatározása ránk, esküt tett gárdistákra tartozik. Nekünk és csakis nekünk van jogunk dönteni saját jövőnkről, vezetőinkről, ezért a párbeszédbe külső erőket (Egyesület) nem kívánunk bevonni.

A felelősségünk óriási, de hisszük, hogy az akarat megvan, csak tennünk kell a dolgunkat.

Budapest 2008. október 1-én

Szebb jövőt!
Dósa István gárdista
o. főkapitány

Megyék Dósa mellett

Dósa István és Vona Gábor után megszólalnak maguk a gárdisták is.

A Magyar Gárda Mozgalom Zala megyei kapitányának nyilatkozata az alábbiakban. Közleményt adott ki a Tolna megyei Gömbös Gyula zászlóalj is és Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson -Sopron, Veszprém és Baranya megye is.

A Baranya megyei Kapitány nyilatkozata

Adjon az Isten!

Kedves Nemzettestvéreim!

Dósa István Főkapitányunk, Kapitánytársaim és Gárdista Nemzettestvéreim nyomdokaiba lépve a teljes baranyai szakasszal csatlakozunk Mozgalmunk megmentése érdekében a Gárda eredendő eszmei vonalának további követéséhez! Jómagam és társaim többségének nevében nyilatkozom, hogy az 1990 óta eltelt idő bebizonyította számunkra a magyarországi pártokba, demokráciába és a köztársaságba vetett reményeink hiábavalóságát. Nem bízhatunk többé egy olyan rendszerben, amely az 1949-es kommunista alkotmány foltozott-csipkézett változatára kívánja alapozni nemzetünk és Hazánk felemelkedését! Keresztény népként nem hihetjük, hogy a földi hatalom csak az állampolgároktól ered, hiszen így semmi erkölcsi elvárást nem támaszthatunk az ország vezetésével szemben. Csakis a mindenható Istentől eredhet a hatalmunk, attól az Istentől, aki előtt mi gárdisták letettük az életünk végéig tartó eskünket, mely alól legfeljebb a halál hozhat feloldozást!
Nem esküdtünk fel sem pártra, sem emberre, csakis nemzetünk dicsőséges Szent Koronájára! Sajnos a szeptember 14-ei országos kapitányi értekezleten csalódnia kellett a tiszta hitű kapitányoknak annak a pártnak a vezetésében (aki mellesleg lefedi a Magyar Gárda Egyesület tagságát), amelytől utoljára várhattuk a zsinagógává züllesztett, egykor pompás parlamentünk észhez térítését, de legalábbis a nemzet érdekének képviseletét. Azonban, aki már járt zsinagógában az tudhatja, hogy mikor belép az épületbe kompromisszumra kényszerül, azaz fel kell vennie a kippát...
Nem fogadjuk el szellemi és stratégiai irányítónknak a Magyar Gárda Egyesületet és nem fogadjuk el Dósa István Főkapitány Úr lemondatását, mivel benne még nem kellett csalódnunk és mindvégig hű maradt esküjéhez! Baranya szakaszának dicsőséges névadóihoz, a Mecseki Láthatatlanokhoz méltó módon mi is kitartunk eskünk és becsületünk tisztaságáért, pártokon, politikán és határokon felülálló mozgalom leszünk, míg ki nem cseppen az utolsó gárdista vére is!!!

Bajtársi üdvözlettel:
Fekete Tamás gárdista
Baranya megye kapitánya

Szebb jövőt!

Fejér megyei század nyilatkozata

Adjon az Isten!

„Az Árpád Vérei század állománygyűlésen megvitatta, és egyöntetűen állást foglalt a „Csóri paktum” mellett, mely kimondja, hogy a Kapitányi értekezleten történt szavazást nem fogadja el. Egyöntetűen letette voksát amellett, hogy továbbra is Dósa Istvánt tekinti a Magyar Gárda főkapitányának. Nem kívánnak semmiféle politikai irányzathoz tartozni, önállóan, minden befolyásoltságot nélkülözve szeretnének tovább működni. Ugyanakkor kinyilatkoztatták, hogy minden olyan párttal, civil szervezettel szorosan együtt kíván működni, mely szervezetek magukban hordozzák azokat az értékeket, amelyeket a Magyar Gárda tagsága magáénak vall.”

Ugyanakkor, gárdista előterjesztésre, az állomány jelenlévő tagjai kinyilatkoztatták, és aláírásukkal megerősítették azon szándékukat, hogy a volt megyei kapitánnyal, Herman Istvánnal, semmiféle kapcsolatot nem kívánnak tartani.
Szebb jövőt!

Árpád Vérei
Magyar Gárda
Fejér megyei százada

A Győr-Moson-Sopron megyei kapitány nyilatkozata

Adjon az Isten, Gárdisták, Nemzettestvéreim!

A Magyar Gárda Mozgalom Győr-Moson-Sopron megyei kapitányaként az alábbiakkal indokolom a politikai befolyástól mentes Mozgalom iránti elkötelezettségemet:

Először, mint már sokszor korábban, csak idézni kell a Gárda alapító nyilatkozatának ide vonatkozó részletét:

"A Magyar Gárda pártok és határok felett áll."

Másodszor: A Magyar Gárda Egyesület elnöke és tagjai emberi méltóságában alázták meg a Gárda országos Főkapitányát és az országos vezetést húsz kapitány társa előtt, kézzelfogható vádak nélkül. Ez viszont nagyon is kézzelfogható és hatásos politikai nyomás, befolyás volt a kapitányok felé.

Harmadszor: Bárki is vezesse tovább Isten áldásával a Magyar Gárda Mozgalmat, tudnia kell, hogy ezek után a fentebb említett módszer a poltika eszköztárában gyakorlattá vált. És ez így nincs rendjén.

Szebb jövőt!

Szabó Róbert gárdista

megyei kapitány

A Veszprém megyei Vérbulcsú fiai zászlóalj nyilatkozata

Vérbulcsú fiai, a Magyar Gárda Mozgalom Veszprém megyei alegységének gárdistái egy emberként nyilvánítják ki akaratukat és elkötelezettségüket a Mozgalom önállósága és függetlensége mellett!

Önállóság és függetlenség. Ez az a két fogalom ami a mára szinte teljes civil kontroll nélkül maradt Magyar Gárda Egyesület számára elfogadhatatlan a Mozgalom további működésére nézve. Mi, gárdisták Isten előtt a Szent Korona Őfelségére tettünk esküt, és nem egy pártérdekek által vezérelt egyesület tagjaira. Esküt tettünk és eskünk kötelez! Mi építettük fel a Mozgalmat saját erőnkből, saját zsebünkből és nem fogadjuk el, hogy munkánk gyümölcsét, a mára országos elismerést szerzett Mozgalmat, politikai pártok kisajátítsák, ingyen reklámnak tekintsék, szavazóbázisként, pártkatonaként tekintsenek ránk! A Mozgalom vezetése Dósa István munkássága alatt markáns, egyértelmű utat mutatott minden gárdistának. Számunkra ez a továbbra is követendő út, mégha az sérti is egy parlamentbe készülő párt érdekeit. Veszprém megye gárdistái nem hajlandók semmilyen párt irányította szerveződés részesei lenni. A nemzet érdekeit szem előtt tartva, a csonkahoni és az elszakított Magyarság igényeit szolgálva tesszük dolgunkat eskünk szellemében.

Az országos iroda munkatársai és Dósa István főkapitány ellen felhozott vádakat bizonyítottság hiányában nevetséges rágalmaknak tekintjük, az országos vezetés lemondását nem fogadjuk el!

Szebb jövőt!
Veszprém megye esküt tett Gárdistái

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szabolcs Fejedelem zászlóalj nyilatkozata:

Adjon az Isten!
Mi, a Szabolcs Fejedelem Zászlóalj gárdistái egy emberként hitet teszünk amellett, hogy a Magyar Gárda Mozgalom szellemiségét meg kívánjuk őrizni.

Kinyilvánítjuk, hogy a Gárda eredeti célkitűzései, alapító okirata és az egy éves működésünk alatt megteremtett értékek mentén, Isten előtt a Szent Koronára tett eskünknek megfelelően kívánunk tovább élni és halni, ha kell! Nemzetünk és hazánk, a Kárpát medencei magyarság érdekében a nemzet felemelkedése és magyarságunk megőrzése érdekében.

Kinyilvánítjuk, hogy a Magyar Gárda Mozgalom továbbra is egy önálló, politikai pártoktól független civil szervezet, amely egyenrangú partnerként kíván együttműködni a hasonló szellemiséget és értékrendet magáénak valló társadalmi szervezetekkel.

Főkapitányunk, Dósa István lemondását el nem fogadjuk, az ellene a rokon egyesület által megfogalmazott vádakat – melyekről, már bebizonyosodott, hogy alaptalanok – elutasítjuk és követeljük a hamis vádaskodók számonkérését, az ügy teljes kivizsgálását. Hogy mozgalmunk megtisztulva és megerősödve haladjon előre a Megváltónk által számára meghatározott úton!

A Magyar Gárda Mozgalom ellen irányuló támadásokat elhárítjuk, eszméinket és társainkat megvédjük minden belső és külső támadással szemben. Ellenségeinknek üzenjük, hogy a Magyar Gárda Mozgalom elpusztítására tett kísérlete csak akkor lehet eredményes, ha előbb az utolsó élő Gárdistát is fizikailag elpusztítja!

Amíg az utolsó is közülünk életben marad, addig a Magyar Gárda Mozgalom is él és tovább működve végzi Istentől kapott feladatát!!

Szebb Jövőt!
Szabolcs Fejedelem Zászlóalj

A Tolna megyei Vitéz Gömbös Gyula zászlóalj közleménye:

A Magyar Gárda Mozgalom, Tolna megyei Vitéz Gömbös Gyula zászlóalja, az alábbi közleményt teszi közzé: Dósa István és az Országos Iroda leváltásával kapcsolatban. A Tolna megyei szakasz nem kíván a Jobbik párt hadseregévé válni, az eskünkhöz híven a pártatlanság mellet tettük le a voksunkat, egységesen 100%-os szavazati többséggel. Továbbra is Dósa Istvánt tekintjük Főkapitányunknak, mivel az Egyesület az alaptalan vádakat, bizonyítani nem tudta. Méltatlannak tartjuk azt az eljárást, amivel az Országos Iroda tagjait eltávolították. Ezért az ország több megyéjének összefogásával, küzdeni fogunk a Mozgalom függetlenségéért, és kiállunk Dósa István és az Országos Iroda gárdistái mellet. A gárda további működését, eredeti szellemiségünkkel, szolgálati szabályzatunknak megfelelően, Isten előtt a Szent Koronára tett eskünknek megfelelően folytatjuk.

Szebb Jövőt!
Tolna megye Gárdistái

A Zala megyei főkapitány szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye:

A Magyar Gárda gárdistájaként én azért léptem be a Magyar Gárda Mozgalom soraiba, mert én úgy tudtam, hogy ez egy politikán, határokon, és pártokon felül álló szervezet lesz. Aztán elkezdődött a „Gárda" per. Ott elhangzott, ESKÜ alatt, hogy a két szervezet két egymástól különálló szervezet. Ami számomra azt sugallta, hogy az önálló, az önálló! Vagyis önálló VEZETÉS, önálló KOMMUNKÁCIÓ, önálló infrastruktúra stb.
Aztán ahogy telt múlt az idő, furcsa módon az addig sajátnak gondolt honlapunkról kiderült, hogy az egyesület tagja, és még egy (Jobbikhoz közel álló személy) szerkeszti, cenzúrázza! Ennyit az önálló kommunikációról!

Kiderült, hogy az önálló vezetés azt jelenti, hogy az egyesület tagjai (akik furcsa módon többnyire a Jobbik vezetői is) határozzák meg számunkra a szellemi irányokat. Ezek szerint mi, buta gárdisták, a főkapitányunkkal együtt teljesen alkalmatlanok vagyunk az önálló gondolkodásra. A megbeszélésre eljött Vona Gáboron kívül Szilárd István alapító, Schön Péter alapító, Murányi Levente alapító, Szabó Gábor alapító, Pörzse Sándor alapító, aki már kilépett azóta az Egyesületből, hiszen a karrierje nem tette lehetővé az egyesületi munkát. Továbbá ott volt még Für Lajos az MDF kormány honvédelmi minisztere is.

Három héttel ezelőtt Dósa István egy 5 pontból álló kérdéssort tett le az Egyesület, és egyben a Jobbik elnökének, Vona Gábornak az asztalára. Ezek a kérdések már fél éve is sürgetőek voltak, ám nem történt érdemi megbeszélés a kérdések ügyében. (Nem Dósa István halogatta!)

Az eredményt az elmúlt három hét alatt megtapasztalhatta minden gárdista. Az egyesület irányából egy aljas, mocskos, és undorító rágalomhadjárat indult meg a Főkapitány irányába, amelynek csúcspontja a szeptember 14.-i kapitányi ülés volt!
Az addig „Isten ajándékaként" emlegetett Dósa István, és az országos vezetés néhány nap leforgása alatt került le a porba! A politika úgy látta, hogy számukra nem jó, ha a Főkapitány egy önállóan gondolkodó, tettre kész ember lesz. Hát így lett Dósa István, és az országos vezetés pillanatok alatt tolvaj, áruló, züllesztő, alkoholista, k.....va, ügynök és még ki tudja mi.

Én szeptember elején azt az utasítást kaptam a Főkapitány Úrtól, minden megyei kapitánnyal együtt, hogy nyilatkoztassam az állományt. Kérdezzek meg minél több embert arról, hogy szeretnénk-e önállóan, az Egyesülettől, és a Jobbiktól függetlenül működni, vagy megfelel az eddig járt út. Tehát az, hogy majd az Egyesület tagjai megmondják, hogy mi a helyes irány, és mi majd arra masírozunk, amerre meghatározzák számunkra. Én megyei kapitányként végrehajtottam a kért utasítást. Itt jegyzem meg, én csakis a Főkapitány személyét ismerem el elöljárómnak! Sem Vona Gábort, sem az egyesület egyéb tagjait, főleg nem párttagokat!

Zala megye megkérdezett állománya 70,4%-29,6% arányban a teljes függetlenség mellett döntött!
Ezen adatok birtokában mentem szeptember 14.-én a budapesti kapitányi gyűlésre!

Amit ott tapasztaltam, az maga volt a szenny, a mocsok, az emberi gonoszság! Ott nem történt más, mint egy olyan fokú vádaskodás, mocskolódás, amelynek célpontjai a Mozgalom vezetői voltak! Vona elnök Úr közzé tett egy nyilatkozatot, amely szerint a kapitányok 13-6 arányban elfogadták az egyesület iránymutatását a jövőben is! Igen ez így történt, ám az igazság így nem teljes! Hiszen a Főkapitány kérdésére, amelyre először szavaztunk, a megyék 12-7 arányban mondták azt, hogy a teljes önállóság a Mozgalom jövőbeli útja! Ebben a pillanatban egy emberkén ugrott fel a helyéről az egyesület hét tagja, hogy nem fogadják el, hiszen ez nem is volt igazi kérdés! A Vona által megfogalmazott kérdés már arról szólt, hogy szerinte a Mozgalom önállósága nem kérdés, tehát szavazzunk arról, hogy a három szervezet (Mozgalom, Egyesület, Jobbik) között hozzunk létre egy együttműködési, stratégiai szerződést, amelynek szellemi irányítója az Egyesület lesz. No erre született a 13-6-os eredmény! (Halkan jegyzem meg, hogy Dósa kérdései is egy ilyen szerződésre irányultak három hete!)

Ezt a kérdést ott, és akkor kaptuk! Ebből egyenesen következik, hogy az ott hozott döntés az állományok megkérdezése nélkül történt, tehát ez nem volt más, mint 20 ember szavazása!
Ezért ezt nem tartom magamra nézvést kötelezőnek, amúgy én ott is NEMMEL szavaztam!

Vona és az egyesület vádjai, amelyekkel az országos vezetést illették, a szemünk láttára dőltek meg! Amúgy nem is igazán próbálták alátámasztani vádjaikat, így azok maradtak puszta rágalmak!
Vona odáig süllyedt, hogy még Dósa édesapjának múltját is előhúzta a cilinderből! Igen! Dósa István édesapja volt az utolsó országos munkásőr parancsnok. Ez tény! Ezt azonban mindenki tudta. Tudták ezt már a legelején is, hiszen István akkor közölte! Akkor is tudták, amikor az egyesület kinevezte! Ha ez hiba, akkor ebben az Egyesület hibázott!!!!!! Nem kicsit,nagyot! Vona Gábor ilyen mélyre süllyedt! Arra azonban, hogy miért késett egy órát a Gárda egy éves születésnapjára rendezett ünnepélyről, arra azt válaszolta pironkodva, hogy előbb megnézte a vízilabdadöntőt! Eközben a Gárdisták közel ¾ órát vártak rá alakzatban! Állítása szerint Ő nem tudta pontosan, hogy mikor kezdődik. Érdekes, hogy Szilárd István, de még Toroczkai Laci is időben ott volt!

A mai napig nem tisztázott viszont az, hogy hová tűntek azok a pénzek, amiket az Egyesület számlaszámára küldtek azok a támogatók, akik a gárdisták támogatására (Mozgalom), nem pedig az Egyesület 10 tagjának szántak, mint Jobbik gyorssegélyek! Én személy szerint tudok olyan támogatóról, aki 150000 Ft-ot fizetett a számlára. Kérdésem az, hogy ebből mennyit kapott Zala megye? A kérdés költői, hiszen mind a mai napig saját magunk állunk minden kiadásunkat, lásd benzin, irodabérlet, nyomtatások stb. Az egyesület eddig egyetlen forint támogatást sem adott számunkra, jól lehet a Gárda biztosítja az egyetlen zalai irodát a Jobbik számára is!

Vona szerint Dósa összeroskadt a ránehezedő súly alatt. Ez nem igaz! Ami akkor és ott történt az nem volt más, mint az, hogy a politika erőszakkal MEGPUCCSOLTA a Mozgalom vezetését, mert veszni látta azt az ingyen propagandát, amelyet a Mozgalom nyújtott a pártnak!

Az Egyesület tagjai értetlenül álltak az előtt az állítás előtt, hogy miért állítja a Mozgalom, hogy ők (az Egyesület=Jobbik) beleavatkoztak a Mozgalom életébe. Hát kérem:

2008. augusztus 30.-án a Zalaegerszegen a Jobbik által szervezett, a II. Bécsi döntés évfordulójának megemlékezésén az eredeti tervek szerint a Mozgalom helyi szakaszparancsnoka olvasott volna egy beszédet. Ezt a beszédet maga Dósa István írta. A rendezvény előtti napon, a nevezett megyei Jobbik vezető azt kérte, hogy olvashassa el előbb. Ezt megtette, majd tanuk jelenlétében azt mondta, hogy jó, mehet. (Itt jegyzem meg, hogy a Magyar Gárda mozgalom soha nem kérte be a Jobbik beszédeket előzetes cenzúrára) Másnap reggel azonban telefonon még négyszer hívta a szakaszparancsnokot, hogy itt és itt, ezt és ezt javítsuk ki, írjuk át stb. A szakaszparancsnok végül kijelentette, hogy vagy ez hangzik el, vagy semmi. Mivel a Jobbik szerint nem volt „polkorrekt" a beszéd, így az nem hangzott el, sőt, a Gárda is csak civilben jelent meg az eseményen. Azonban volt annyi becsület a gárdistákban, hogy ingyen a Jobbik rendelkezésére bocsátották a saját hangosító berendezésüket. ( A beszéd olyan kifejezések miatt vált „ nem polkorrektté", mint „cionista patkány", vagy „sáskák szállják meg az országot") Amúgy a rendezvényen kb. 35-en voltak, ebből gárdista, Gárda szimpatizáns, várományos kb. 28-30 fő,a többi pedig a kőkemény helyi Jobbik!

Nos, ha ez nem az önálló vélemény súlyos korlátozása, akkor mi minősül annak? (Csak halkan jegyzem meg, hogy nevezett, megyei Jobbikos vezető, az első 56'-os Gárdisták egyike volt, aki azóta nem titkoltan levette az egyenruhát, mivel saját bevallása szerint ő inkább a Jobbikkal foglalkozik a megyében. Adódik a kérdés: Vajon mennyire lehet hiteles egy ilyen köpönyegforgató párt nacsalnyik?)

Ezt a tényt is elővezettem szeptember 14.-én, ám ott Pörzse Sándor kioktatott média-ismeretből. Egész pontosan azt elemezte, hogy az emlékezetes Bíber József beszéd óta nem szabad így beszélni, hiszen ezek igen kemény szavak. Ekkor én elmondtam, hogy ez a beszéd két héttel később elhangzott egy sárbogárdi rendezvényen. Ott már nem csak 35-en voltak, hanem legalább 300-an a város központjában. Ezzel szemben mégsem indult semmilyen médiahadjárat! Érdekes, nem?

A szeptember 14-ét követő héten Vona Gábor (bár ez a Barikádról lemaradt) ellátogatott Szabolcs és Hajdú megyékbe! Ott szomorúan kellet megtapasztalnia azt a tényt, hogy a Gárda nem kíváncsi rá! Nem volt Gárda-sorfal az elnök Úrnak. Vajon miért? Azért, mert a Gárdától ő és barátai elvették a Gárda ikonját, Dósa Istvánt! A Dunántúlon hasonló fogadtatásokra számíthat! A Gárda NEM KÉR A JOBBIKBÓL, NEM KÉR AZ EGYESÜLETBŐL! A politika feletti civil kontroll vonatkozik a Jobbikra is!

Amúgy a 14-i megbeszélésen készült egy 8 órás videofelvétel! Ezen egyértelműen kitűnik az, hogy az egyesület egyértelmű szándéka az, hogy a jövőben az Egyesület kívánja meghatározni a Mozgalom feladatait, irányát, eszmeiségét. Ezek szerint valaki hazudott! Vagy bíróságon hazudtak az egyesület tagjai, vagy szeptember 14-i kapitányi ülésen! Hogyan van ez? Mert valahol hazudtak!!!!!!!!!!!

Azóta volt idő megbeszélni az állományokkal a vasárnap és azt megelőző időszak eseményeit. Ezúton jelentem be az EGYESÜLET és a másként gondolkozó megyei kapitányok felé, hogy Zala megye továbbra sem kér a pártbérencekből, a pártokból, az egyesületből!

Megkérdeztem, tehát nyugodt lehetek, hogy én nem hazudtam a feltett két kérdés egyikében sem! Ellentétben azon kapitány-társaimmal, aki az állományuk véleményével ellentétesen szavaztak! Én pontosan tudom, hogy melyek azok a hazug megyei kapitányok, akik erre vetemedtek! Ez nem más, mint lázítás, nyíltan szembe mentek az elöljáró parancsnokukkal. Ez az én szememben ÁRULÁS! Van olyan megyei kapitány, akit azóta a saját emberei keresnek, mert kiderült otthon a hazugsága!

2008. szeptember 17-én mi nagyobb részt a Dunántúl kapitányai egy megbeszélést tartottunk.
Ezen a megbeszélésen kijelentettük, hogy azóta az állományainkkal egyeztetve, a következőkre jutottunk:

1. A Magyar Gárda Mozgalom főkapitányának továbbra is Dósa Istvánt tartjuk, tehát nem fogadjuk el a lemondását!

2. A Magyar Gárda Egyesület sürgősen oszlassa fel saját magát, és alakuljon egy olyan egyesület, amely valóban a politika, és a pártok felett álló, hiteles, igaz magyar emberekből álljon! Ezzel az egyesülettel hajlandóak vagyunk együttműködni, ám nem engedjük, hogy bármilyen szervezet hatalmat gyakoroljon a valóban független Mozgalom felett!

Az Egyesület és természetesen a Jobbik úgy döntöttek, hogy a politika kínálta lehetőségek érdekében inkább beáldozza Dósa Istvánt, sem mint hogy lemondjon az 5-8%-ról a választásokon!

A Jobbik hirtelen konszolidálódása, számomra egyértelműen azt jelenti, hogy elárulták a Magyar Gárda Mozgalmat! Ők nem tettek esküt a Szent Koronára így bátran játszadoznak mások becsületével! Mondom becsület. Ez az a fogalom, amely egy takonygerincű politikusnak sohasem lesz! Ellentétben egy többszörösen kitüntetett kifogástalan előmenetelű katonatiszttel: Dósa Istvánnal! A tiszti becsület számomra többet ér, mint akárhány aljas politikus!

A kapitányok nyilatkozatával párhuzamosan, a Mozgalom Gárdistái egy hasonló kérdőívet indítottak egyébként útjára, amelyben az előző két témában nyilatkozhatnak a Gárdisták! Ami fontos: Ezt a kérdőívet gárdisták indították, gárdisták felé. Ez azt jelenti, hogy az állomány saját magát is szondáztatja. Ez azért fontos, mert a megyei kapitányok feladata nem az, hogy a rájuk bízott állomány helyett gondolkozzon és döntsön, hanem az, hogy az ő véleményüket tolmácsolja a vezetés felé!

Tisztelettel kívánom megjegyezni, hogy az őszi avatás előkészületei gőzerővel folytak a Dósa vezette országos vezetéssel! Amennyiben az őszi avatás nem sikerül (amire egyre nagyobb esély), azt a magam részéről az Egyesületnek, illetve személy szerint Vona Gábornak tudom majd be!

Az eskümhöz hűen én a Nemzetet, a Szent Koronát, és a valóban független Magyar Gárda Mozgalmat szolgálom!
Adjon az Isten: Szebb jövőt!

Magyar Zoltán gárdista,
Zala megyei kapitány"

(Szent Korona Rádió)

Tartalom átvétel

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!