Művelődjünk együtt egy kicsit, lapozzuk fel Kézai Simon Gesta Hungarorumát. Egész pontosan a Csodaszarvas-mondánál. Tehát, mialatt űzték az ünőt Hunor és Magor eljutottak Meotiszba, ami a monda szerint egy csodálatos hely volt, legelőkkel, vadállatokkal, szóval minden korabeli extrával fel volt szerelve. Úgy döntöttek itt megtelepednek, apjuk Nimród pedig áldását adta a dologra. A hatodik évben kijöttek ebből a kis földi paradicsomból, és itt kezdődik a most számunkra fontos rész:

„… egy elhagyott helyen rábukkantak a Belár-fiak feleségeire és gyermekeire, akik férjeik nélkül maradtak sátraikban. Minden vagyonukkal együtt elragadták, s gyors vágtában Meotiszba nyargaltak. Történt pedig, hogy a gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két lányát is elfogták; az egyiket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől a nőktől veszi eredetét minden hun.”

Tehát, a két alán hercegnő a monda szerint mind a magyarok, mind a rokonnépek ősanyái. De hát kik is ezek az alánok? A 3. századi kínai források szerint Belső-Ázsiában a mai Kirgizisztán területén éltek, ahonnan vándorlásaik során eljutottak a Kaukázusba. A 6-7. században találkoztunk először velünk mi magyarok, még a Kazár Birodalmon belül. De ennél érdekesebb, hogy mi másképpen hívjuk őket. Arabul és törökül ászinak nevezik őket, aztán orosz közvetítéssel került át hozzánk, ahol a szláv nyelvekre jellemző szó eleji „j”-t kapott, és innen a jász szavunk. Tehát, akkor a jó jászaink a Kaukázusból ideszakadt alánok.

Az érdekesség, hogy a mai alánoknak van egy kis köztársaságuk az Orosz Föderáción belül amelyet Északoszét-Alán Köztársaságnak hívnak. Itt lakik a népesség 80%-a, de van egy déli része, amiről manapság sokat lehetett hallani. Ez Dél-Oszétia, egy csak az oroszok által elismert de facto állam Grúzián belül. Addig ez nem igazán volt érdekes, amíg a grúzok meg nem támadták őket, és el nem kezdődött egy jó kis régimódi kaukázusi vérfürdő. A nyugati médiában persze mindenki sajnálja „szegény” Grúziát, de arról nem szólnak, hogy 2000 alánt mészároltak le, ami egy kis népnél nem kevés. Egyébként is ki húzza meg a határt, hogy honnan számít népirtásnak valami? Csak látni kell a pusztítást, amit a grúzok műveletek: rommá lőtt lakótelepek, kórház.

Lehet utálni a ruszkikat, lehet mondani, hogy csak gazdasági érdekekből vonultak be, nem pedig valami magasztos humánus célért… Ez valószínűleg igaz is, mindenesetre köszönettel tartozunk az orosz katonáknak, hogy megakadályozták a további vérontást.

Kinga Gönczová pedig természetesen, már siet Grúziába, expressz megnyitni egy követséget. És büszkén hirdeti: a Magyar Köztársaság kiáll a független és demokratikus Grúzia szuverenitásáért és területi egységért! A gonosz elnyomó orosz medve ellenében kiállt kormányunk a pici és bátor Grúzia mellett… Nekem csak az nem stimmel, hogy fél éve még támogatták Koszovó leválását a független és szuverén Szerbiáról. Hát, de hogyan is várhatnánk következetes politizálást ezektől? Mindig azt szajkózzák, amit a fentről leszólnak nekik a nagyok. Éppen ezért nem is meglepő, hogy külügyminisztériumunk nagy ívben tesz oszét véreinkre és halottaikra, abban nincs üzlet.

Egy szónak is száz a vége, köszönjük Grisa!