Ne találjuk már ki az Úristent!

Szent István, az államalapítóSzent István, az államalapító"Aki a Szent Katolikus Egyházat gyalázza, saját édesanyját gyalázza".

Az czímzetes Vukics uramnak

A Kunszentmiklós-Bösztörpusztán „Életfa szomszédságában” épülő „Hétboldogasszony Kápolnával” kapcsolatban a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Hivatal minden katolikus hívet és papot távolmaradásra buzdító felhívást tett közzé, melyet rádiónkon is közzétettünk:

Főtisztelendő és Tisztelendő Urak!

A Kunszentmiklós-Bösztörpusztán folyó év augusztus 21. és 23. között megrendezendő Magyarok Országos Gyűlése ún. szakrális, gyógyító területének középpontjában kivitelezés alatt álló 100 négyzetméter alapterületű és 12 méter magas „körtemplom”, bár a Főegyházmegye területére tervezték, minden előzetes egyeztetés és egyházi engedély nélkül épül. Megálmodói a médiákon keresztül adakozásra és kétkezi munkára kérik a jószándékú embereket úgy, hogy titulusként a Boldogságos Szűz Mária neve említésével egyházias jelleget sugallnak és ezzel a katolikus híveket megtévesztik. A nyilvánosság előtt megjelent „Hétboldogasszony Kápolnával” kapcsolatos leírások ősmagyar és pogány elemekkel keverik hitünk igazságait, ezért az Érseki Hivatal a Főegyházmegye minden papját az eseménytől távolmaradásra kéri, ezzel együtt a Főpásztor megtilt minden liturgikus funkciót, mely(ek)re esetlegesen (akár megáldás formájában) az egyházmegye bármelyik klerikusát is kérik vagy kérték. Kérem, hogy az Érseki Hivatal egyértelmű elhatárolódása nyomán ki-ki a fentiek szellemében járjon el, és tájékoztassa híveit is.

Paptestvéri szeretettel:
Mészáros István
érseki irodaigazgató-helyettes

Amerikai indián-szerkós netgyógyító táltosbácsiAmerikai indián-szerkós netgyógyító táltosbácsiNéhány, a témát kevésbé ismerő olvasónk azonban messzemenő következtetéseket vont le a levélből. Például azt, hogy a Katolikus Anyaszentegyház magyarellenes. Az alábbiakban ezt a helytelen felvetést próbálom megcáfolni.
A kérdések megválaszolásához először a Magyarok Szövetsége honlapjára látogattam el, ahol a „templomról” leírt leglényegesebb gondolat ragadta meg a figyelmemet:

„A hét ágasfán a Gyümölcsoltó-, Sarlós-, stb. Boldogasszonyt jelenítjük meg.” A Magyarok Szövetsége állítólag azért építi a „templomot”, mert a Katolikus Anyaszentegyház nem elég magyar nekik. Vukics uramnak azonban elmondanám, hogy Gyömölcsoltó és Sarlós Boldogasszony a Katolikus Egyház kultúrájában már évszázadok óta megtalálható. Népi hagyomány. Ha Vukics uram felüti a Magyar Katolikus Lexikont, érdekes dolgokra bukkan:

Gyümölcsoltó boldogasszony: a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt. A jámbor néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla. Már Temesvári Pelbártnál olvassuk azt a jellegzetesen franciskánus-népies hagyományt, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága. Ez a híres barokk népszónok, a szintén ferences Telek József tanácsa is. A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában, hasonlóképpen a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet a palóc Eperbocson, Bátorban és bizonyára még más környező falukban pedig ezer Úrangyalát szoktak Gyümölcsoltó vigiliáján az angyali üdvözlet emlékezetére végezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart. A legfőbb istenanya és a nőivarú, az istenfiú-gyümölcsöt termő világfa egymásnak megfelelő Föld és Tejút jelkép, láttunk már rá példát. A Bibliában a kép hasonlat-szinten maradt fenn, a messiási próféciákban, és az angyali üdvözlet szavaiban: „áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”.

Sarlós boldogasszony: az ünnep elnevezése a kereszténység előtti időre utal, a Boldogasszony kifejezés valószínűleg egy ősi istennő neve. Gellért püspök tanácsára kezdhették el használni Szűz Mária szinonimájaként a 11. században. Az egyházi ünnep viszonylag későn, csak a 14. században terjedt el, s mivel egybeesett az aratás kezdetével, a népnyelv sarlós jelzővel illette. Nemcsak a név, hanem az ünnep is pogány eredetű, eredetileg a betakarítás, a nyári munkálatok jeles napja volt.

A Magyar Kurír (legnagyobb katolikus hírportál) még hozzáteszi:

Március 25-én az angyali üdvözletről emlékezik meg az Anyaszentegyház: Isten elküldte Gábriel arkangyalt, hogy hírül vigye Szűz Máriának az Istenanyaság nagy titkát: a Megváltó születését. Beteljesedett Isten ígérete; valóra vált a prófétai szó: a Szentlélek teremtő erejével a Boldogságos Szűz Istenanyává lett. Mária-ünnepként tartjuk számon, ám elsősorban a második isteni személy megtestesülésről szól, hiszen Jézus világba lépése hírüladásának rejtett eseményével kezdődött el. XVI. Benedek pápa szavaival: „Az Angyali Üdvözlet Szent Lukács evangéliumának elbeszélésében egy rejtve történt, egyszerű esemény – senki sem látta, senki sem tudott róla, csak Mária –, mégis meghatározó jelentőségű az egész emberiség történelmében. Amikor a Szűz kimondta igenjét az Angyal bejelentésére, Jézus megfogant, és általa új korszak kezdődött a történelemben.”

Vukics uramék honlapján a „kápolnáról” az alábbi képet lehet megtekinteni:

Újpogány "kápolna"Újpogány "kápolna"

A fotóra pillantva a legfontosabb, középen helyet foglaló szimbólum tűnik szemünkbe, mégpedig az apostoli kettős kereszt, másnéven érseki kereszt. A Magyar Katolikus Lexikonból megtudhatjuk, hogy:

A felső vízszintes, rövidebb szár a keresztfeliratot jelképezi, melyet Pilátus helyeztetett Krisztus feje fölé a keresztre. A 10-11. században a pápa előtt vitt kettős kereszt(apostoli kereszt) az egyetemes joghatóság jele volt. Hamarosan ugyanilyen értelemben a pápai követek előtt is kettős keresztet vittek. Először III. Sándor pápa (1159-81) a salernói érseknek adott engedélyt ugyanerre, majd sok érsek megkapta a kiváltságot. A 15-16. sz-tól pátriárkai, ill. érseki keresztnek is nevezik, mivel a litániában a pátriárkát és az érseket illeti meg. A kettős kereszt a magyar koronázási jelvények egyike, bizonyítottan II. András (1205-35) óta. A magyar címerben I. Szent István király (997-1038) apostoli királyságának jele.

Apostoli királyság: Szent István királyt 11. század végi életírói ruházták föl az apostoli jelzővel, mert mint az apostolok, előzmények nélkül, s az Apostoli Szentszékkel együttműködve teremtette meg Magyarország egyházszervezetét.

Nocsak, nocsak Vukics uram, akkor most hogyan is van az, hogy egy ősvallást majmolni próbáló, a Katolikus Egyházat elvető „kápolna” pont az általa megvetett Katolikus Egyháztól lop?

A CD-ken jól kereső, aranyórás, kissé elhízott "sámán", Kovács "Magyar" AndrásA CD-ken jól kereső, aranyórás, kissé elhízott "sámán", Kovács "Magyar" AndrásHa belegondolunk, nevetséges, micsoda üzlet virágzik a szerencsétlen, tanácstalan emberek hiszékenységéből. Nézzük meg pl. a magukat interneten hirdető, párducmintás maskarába beöltöztetett „táltosokat”. Tévedés ne essék, én hiszek a látóemberekeben, s szerintem annak,aki Wass Albert Hagyaték című munkáját olvasta, szemernyi kétsége sincsen az őrzők létezése felől. Ők azonban pont azért különlegesek, mert elvonultan élnek, igyekeznek elbújni a világ elől. Akinek szüksége van rájuk, megtalálja őket. Nem internetes hirdetésen, hanem erdélyi hegyi ösvényeken keresztül.

A gyakran rossz helyesírású, tartalmatlan versikéket öt éves gyermek szintjén farigcsáló „sámánok” nem állnak meg buta kis kazettáik méregdrága forgalmazásánál: adónk egy százalékát követelik. Mi másra ,mint templomépítésre. Nem véletlen, hogy más normális, európai országokban legalább kétszáz éve létező egyházaknak lehet csak adót felajánlani. Ezekkel a törvényekkel kerülik el többek között pl. a galandféregként működő Hit Gyülekezete, vagy a Badiny Jós nevével fémjelzett, hazaszeretetet kihasználó szekták adófizetők pénzéből való támogatását. Egyébként ha táltosokról beszélünk, van ám nekünk igazi táltoskirályunk: Akit bővebben érdekel az élete, érdemes elolvasnia Makkai Sándor kiváló regényét (Táltos király címmel).

A kör”templom” szimbolikájához visszakanyarodva Máriával kapcsolatban említik még a Napot és a Holdat, amelyek szintén a magyar katolicizmusból elcsent dolgok: a csíksomlyói Szűz Máriának ugyanis lába a Hold,fején a Nap a korona.

Daczó Árpád (Lukács atya) erdélyi ferences szerzetes "Csiksomlyó titka Mária-tisztelet a néphagyományban" című könyvében olvashatók az alábbi sorok:

"Égi Édesanya! Minden bűnünk és hűtlenségünk ellenére Mária népe vagyunk ma is! Mert Ö a Babba Mária betartja a szavát, amivel elfogadta Szent István felajánlását, mikor is Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Szent István tulajdonképpen csak megújította azt a valóságot, amivel már évszázadokkal talán évezredekkel azelőtt, ki tudja hányszor és hány törzsfőnök, nagyfejedelem vagy éppen király tette oda népét Boldogasszonya anyai ölének oltalmazó biztonságába! Kutatásaim során – írja Lukács atya –, érdekesek voltak a nőkkel való ismeretségeim. Mindig azokat sodorta elém a Szűz Anya, akikben különösképpen is virágzott az igazi nőiesség és a Máriás lelkület. A magyar nő mindig a Boldogasszonyban látta nőiességének örök példaképét, és ezért tisztelte is őt a magyar férfi mindig úgy, mint a Boldogasszonynak részére küldött földi mását. Európa népeinél pedig szinte közmondásszerű lett a "lovagias magyar nép" elnevezés. A lovagoknak éppen az volt egyik vállalt főtulajdonságuk a: Nőtisztelet. A férfi az erő, a nő a szív. És ezen az egységen a Boldogasszony Őrködik."

A fenti példákból következik, hogy Vukics uram újpogány temploma semmilyen olyan ősmagyar elemet nem tud felmutatni, amit a Szent Katolikus Egyház bele ne integrált volna a maga szervezetébe.

Egy másik érdekes kérdés, hogy a Szent Korona–tant fennen hirdető Magyarok Szövetsége miért próbálja az emberekből kitörölni a katolicizmust, mely valójában azonban a tan veleje. A Magyar Királyság ugyanis – Vukics uramnak akár tetszik, akár nem – I. Szent István királyunkkal kezdődött, aki a katolicizmus szilárd alapjára építette királyságát. A király pedig Isten akaratából uralkodó, pápa által elismert személy.

"Gyógyít a táltos" - nekem inkább szektás bácsinak tűnik"Gyógyít a táltos" - nekem inkább szektás bácsinak tűnikAhogyan a fentiekből már láthattuk, a katolicizmus magába integrálta, továbbfejlesztette őseink – a pannonhalmiak kutatásai szerinti egyébként is keresztény – vallását, szokásait, tehát egy fejlődésnek vagyunk szemtanúi. Hogy egy sarkított példával éljek, mi értelme lenne visszatérni a számítógéptől a pattintott kőszerszámokhoz?

Ha a katolicizmus rossz, akkor a Magyar Királyság rossz. Ha visszatérünk a jurtába, töröljük el az utána következő kort, Szent Istvántól a XX. századig! A logika szerint ez így működik, kedves Vukics úr!

Gondolatmenetemet ezer éves királyságunk érdemeinek felsorolásával szeretném folytatni. S mivel nálamnál sokkal ékesebb szavú énekes már korábban lejegyezte ezeket, álljanak itt Prohászka Ottokár, igaz magyar püspök szavai:

Prohászka Ottokár, a rendíthetetlen püspökProhászka Ottokár, a rendíthetetlen püspök„ A haza nem föld, melyet nomád népek sátorfái mérnek, nyájaik patái föltúrnak; a haza oly föld, mely otthonunk lett, melyhez életünk tapadt. A nemzet nem néptömeg, hanem egyetérző, rokonnép; egy érzés, egy élet. Hosszú századokon át lett azzá! Visszatérve bölcsőnkhöz, elmélkedjünk nagyságunk s dicsőségünk s gyászunk esélyein; kérjük számon életünk titkait, nagy eszméit, gondolatait, érzelmeit, hogy ami naggyá nevelt minket, hálás szeretetünk elismerésével koszorúzzuk. A magyar nép nemzeti eszményei mind a kereszténységből valók. Minden, ami szent, nemzeti lett; s minden, ami nemzeti volt, szent lett. A magyar korona szent korona; a magyar király apostoli király; a magyar zászló a Szent Szűz zászlaja; a magyarság ideáljai: István, Imre, Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga Árpád vére s katolikus szentek; Magyarország története sokáig a kereszténység védelme; azután kétszáz éven át a vértanúság szenvedése vergődés a félhold zsarnoksága alatt; a nemzet erkölcsi élete: a hit, bizalom, remény, kötelességtudás, jogérzet, minden, ami lelki, a kereszténységbôl való volt; az ápolta szívét; az egyenesítette föl újra meg újra a vad elnyomás és hanyatlás korszakai után; lelki életének ő volt csillaga.”

„Korona, apostoli király, trón, haza, zászló, a hősiesség, a történelem és annak nagy alakjai, ez mind a kereszténységé. Odatűzte jelét koronánkra, belevéste címereinkbe; a királyi palástba beleszőtte prófétáit, angyalait; történelmünkbe lehelte lelkét; életünk bánatos vágyódássá lett első szent királyunk után: ,,Hol vagy István király?'' Ereklyénk a Szent Jobb lett, a honalapító, koronátszerző, apostoli király jobbja; az ő műve áll s él köztünk; az ő karja, jobbja van velünk.”

Isten kegyelmébőlIsten kegyelméből„A Szent Korona keresztjét tovább ne görbítsük s a Szent Jobb műveit ádáz kézzel le ne törjük; hanem hálás kegyelettel a dicsőséges múlt és rendíthetetlen bizalommal a még dicsőbbnek hitt jövő iránt, tele életkedvvel, tele alkotási vággyal haladjunk előre, hogy a világot és enyészetet legyőző erő, a szent kereszténység oly népet állítson továbbra is síkra, mely győzni, fejlődni s boldogulni képes.”

(Ezerévünk forrásai)

„…állítsuk a régi igazságokat modern megvilágításba, hozzuk közelebb a mai kor érzéseihez s mi is föllendítettük a vallásosságot. Hogyne volna a katolicizmus világra való, mikor oly mély, oly isteni, mikor a fölség méltósága s a szépség igézete van rajta; mikor tele van erővel, szeretettel, irgalommal, türelemmel! Mikor oly isteni s ugyanakkor oly emberi! Misztériumoknak épít dómokat s befuttatja azokat a kultusz fölfutó rózsakoszorújával; szereti a gyermekek alázatát s dicsekszik a hősök vérével. Nem vagyunk-e már udvarképesek, mi, kik Európát trónra emeltük? Vagy úgy változott el a világ, hogy a fa koronája a maga virágos díszében megvetendônek tartja gyökerét és törzsét? Vagy olyat fordult talán, hogy kijózanodott a kereszténység isteni előkelőségének hitéből s csak tettetés és alkalmazkodás árán tarthatjuk föl a világ szemei előtt a keresztény ideál presztízsét?

Nem; mi nem így gondolkozunk; nekünk a kereszténység ,,szellem és élet'' s azt szeretnők, hogy mindnyájunknak az volna! Mi azt látjuk, hogy a vallásos érzésnek egységéből s mélységéből ered a nagy egyéniség s az élet virágzó pompája, a fénytől átitatott tudomány, a meleg érzéstől átjárt közélet s a hatalmas lendületű művészet. A népéletnek leghatalmasabb ideáljait a vallásos érzés hordozza, azokban nyilatkozik meg az élet legközvetlenebb s legelevenebb hatalma. A népekbe bele van oltva a keresztény vallás s ez elôbb volt ideáljuk mint a nemzeti eszme. A régi istenekhez vissza nem térhetünk, mert nem hiszünk bennük. Történelmet hamisít s képtelenségekben utazik, ki Hadúr oltáraival akar minket lelkesíteni vagy a német népbôl Wotan-imádót nevel. Aki oltárokat keres, az ne zarándokoljon Hadúrhoz, de még Sámsonhoz s Gideonhoz sem; itt állnak Krisztus oltárai s öröklámpák égnek előttük.

(Pro Domo)

Az utolsó mondat vonatkozik Badinyi Jós Ferencre is, aki hagymázas lázában a Biblia helyett holmi ötoldalas „Magyar Bibliát”talált ki, s azt a Jézust, akinek zsidó mivolta többszáz tekercs summájaként bizonyítható, pártus hercegként állította be, megtagadva Krisztus egyik legfontosabb üzenetét, miszerint egyszerű emberként jött a világra, egyszerűen akart élni, úgy , mint a többi ember. Elég nagy úr (volt) ő a mennyben ahhoz, hogy ne áhítozzon földi népek szegényes trónjaira. Ha herceg akart volna lenni, dúsgazdag pompában élni, akkor nem hagyta volna magát keresztre feszíteni sem! Ha pedig nem feszítették volna keresztre, nem győzte volna le a halált, és ha nem győzte volna le a halált, nem lenne feltámadás. A sort hosszasan folytathatnám, de azt hiszem, ebből is elég világosan látszik,mekkora károkat lehet okozni azzal,ha bölcs katolikus teológusok egész életének munkásságát magábanfoglaló, örökérvényű hittételekbe nyúlunk bele.

A Katolikus Egyház Katekizmusának címlapjaA Katolikus Egyház Katekizmusának címlapjaA katekizmus ugyanis nem karácsonyfadísz, akik leírták, nem véletlenül írták le. Badiny Jós Ferenc azonban a Szent Katolikus Anyaszentegyházat „judaistává” deklarálta, a Vatikánt megtagadta, s megalapította a Magyar Egyház nevű szektát.

Ne hagyjuk, hogy hazaszeretetünket megkaparintva világtalan vezesse a látót. Nem hitelesebb-e egy olyan személy (katolikus pap), aki egész életét híveiért adja, ergo nem házasodik, csak hogy minden órában egész szívével szolgálatukra lehessen? Miért lenne jobb holmi állatbőrmintás kínai kabátba öltözött , magát interneten pénzért hirdető„sámán”?

Ezen kívül Vukics uram helyében nem feledném el az Újszövetség utolsó sorait sem:

„Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz.”
(Jel 22, 19-20)

Végezetül álljanak itt Viennay Szent Ferenc szavai, aki egyik híve hatalmas bűnét látva csak annyit mondott: „Fiam, ha így folytatja, el fog kárhozni!”

U.i.: tényfeltáró riportfilm a Magyarok Szövetségéről
http://www.szentkoronatv.hu/szigoruan-bizalmas/szigoruan-bizalmas-magyar...

Trackback URL for this post:

http://szentkoronaradio.com/trackback/70569

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

"Ha csak annyi hitetek van, mint egy mustármag, hegyeket mozgattok vele""Ha csak annyi hitetek van, mint egy mustármag, hegyeket mozgattok vele"

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!