Egy találós kérdés: melyik párt? (és a frusztráltság)

Szép és jó a hangulat. Az ember leír pár tényt, mint egy találós kérdés kellékeit, hozzáfűz egy gondolatot, oda írja, hogy ez csak valamire vonatkozik, nem az egészre. Meg különben is egy blogbejegyzés, ami nem a Szent Korona Rádió címlapján jelent meg, hanem általam íródott, mondhatni magánvélemény. Erre mi történik? Mint Ficó a kettősállampolgárságra ugranak. Olyanok, akiket nem is láttunk még, vagy nagy ritkán. Hozzászólnak, átjönnek, mozgósítva vannak a kitartásról, meg a Hűség Házából, meg ki tudja honnan, de jönnek és mint az őrültek vitatkoznak egyes tényekkel, ami még hagyján is lenne... Azonban igen nagy frusztráltságra és feltűnési viszketegségre vall, hogy a saját hírportálukra ebből címlapos cikket kerítenek (ami elég gyenge lett, így magunk között), vádolva mindenfélével a Szent Korona Rádiót, miközben ismétlem: ez csak egy blogbejegyzés.

Elég ingerszegény lehet a hungarista élet, ha ez volt a legnagyobb hír a közelmúltban a mozgalom körül.

(A hozzászólásokat továbbra is letiltva hagytam.)

-----
Melyik pártra (több párt, de gyakorlatilag egy) gondolok, amikor a következő tényeket vesszük sorba:

-1937 tavaszán indítják be első pártlapjukat: Új Magyar Munkás.

-1940-ben országos bányászsztrájkot szerveznek, majd cserbenhagyják a sztrájkolókat.

-Hatalomra kerülésükkel Üzemi tanácsokat hoztak létre.

-Az arisztokrácia és az úri középosztály addig törvénybeiktatott megszólításait eltörölték.

-Általános és titkos választói jog követelése

-A párt hitvallása:
"Minden hatalom a néptõl ered. A népfelség eredeti, az államfelség eredõ hatalomjog. A népfelség államhatalom alakjában átadja élõ akaratát kiválasztottjának, hogy a népfelség érdekeit belsõ és külsõ vonatkozásaiban biztosítsa és megvédje;felhatalmazást ad neki jogok gyakorlására, másfelõl az államvezetést rábízva kötelességeket szab meg számára.
...hogy az államnak mi a hivatása , ennek folyamányaképpen milyen célt tûzhet ki, vagy az államalkotó elemei érdekében kényszerbõl milyen célt kell kitûznie: ez az államcél;
hogy a célt hogyan, milyen eszközökkel, mi módon, milyen sorrendben és mikor érheti el, a cél érdekében az eszközöket hogyan kell megszerveznie, kiépítenie, fejlesztenie és gyümölcsöztetnie: ez az államélet.

Államcél és államélet egymást szervesen ki kell egészítsék, egymással párhuzamosan kell haladniok. Ennek a szervezett párhuzamnak élõszóban meghatározott, ésszerûen és célirányosan alkotott törvénye, az állam munkaruhája: az alkotmány. Ezen az alapon épül az államösszesség dicsõségének, boldogságának és nagyságának a háza.

Az államcél legyen közcél és közakarat, éppen ezért közkinccsé kell válnia. A vezetõpolitikus pedig legyen az állam elsõ szolgája az államcélra való törekvés elsõ munkása. Õ tervezi, szerkeszti és állítja munkába az államgépezetet."

A megoldáshoz görgessen lejjebb!

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Hungaristák pártjai: Magyar Nemzeti Szocialista Párt, NAP, Nyilaskeresztes Párt.

Azért írtam össze ezen dolgokat, hogy megmutassam: a hungarizmus ideológiailag ugyanolyan baloldali, és gyakorlatilag ezekkel a rendelkezésekkel, ténykedésével a kommunizmusnak készítette elő a talajt - akaratlanul is. Ez magyarázza, hogy miért állt be aztán oly sok nyilas kommunistának.

Kicsit meg is vagyok rökönyödve, ha valaki nem gyógyul ki 18-19 éves korára a hungarizmusból, mert sajnos a baloldaliságot ezzel magába szívja és konzerválja.

(Természetesen ez a kis szösszenet nem az egész ideológiát mutatja be.)

Új hozzászólás nem küldhető már. Mindenki kifejtette véleményét. Köszönjük!

Trackback URL for this post:

http://szentkoronaradio.com/trackback/93358

Comments

#1

Ön(ök) bizonyára másképpen értelmezték a bejegyzést író szavait, mint ahogy "mi" értelmezzük. A megállapítás, miszerint a hungarizmus, vagy a nemzetiszocializmus ugyanúgy baloldali mozgalmak, mint a szocializmus, vagy a kommunizmus, nem kotta szerinti egyezést állít, hanem a közös, ún. baloldali elvi gyökereket, egyezéseket. Miként mondhatom azt, hogy a tank és az autó is fémből van, sőt még gép is, de a konflis fából készült, és az csak konflis (ami ettől függetlenül tartalmazhat vas kapcsokat, pántokat).

Az osztályszocializmussal kapcsolatos elképzelését nem osztanám, főleg, hogy a kommunizmus hosszútávon a munkásságtól eltérő osztályok felszámolását tűzte ki céljául, vagyis egyazon egységesítést, egyenlőséget, uniformizálást, azonosságot, amit az NS mozgalmak a "nemzet" szó égisze alatt.

Mindezt azon nemzetfogalmon alapulva, mely diadalmenetét a franciaországi forradalomtól datálhatjuk. Nemcsak a szó szerint vett nemzetállamok életszerűtlen utópisztikusságára hívnám ezzel föl a figyelmet, hanem ezen közösségfelfogás anyagias (materialista) gyökereire is rávilágítva, mely szemben áll például a soknemzetiségű Magyar Királyság rendezőelvével - mely a Koronával az élen isteni eredetű, kulturális alapú, felülről szerveződő volt. Ím, a fent-lent, Isten-nép, természetesség-tervezettség megközelítésének szembenállása.

A korabeli Hungarizmus valláshoz való hozzáállásához érdemben nem tudok hozzászólni (megteszi más), de jelenlegi hivatalos képviselőik (az MNA, ha jól vagyok informálva), eszmefuttatásait magam is olvastam.
Nos ha a mai hungaristák vallással kapcsolatos elképzelései érdemben nem változtak az akkorihoz képest, akkor azt kell mondjam, a hasonlóság újfent adott a kommunista/szocialista és nemzetiszocialista mozgalmak között abban, ahogy a vallásosságot, vallásokat "tiszteletben tartva" azért csak-csak beleszólnának annak tanításaiba, interpretációjába, egyházának/egyházainak működésébe. Mert semelyik sem azon gondolkodik, hogy lehetne a saját mozgalmát az előbbihez alakítani, hanem hogyan lehetne a vallást hungarista/szocialista-kompatibilissé tenni.

Nem vitatom el öntől, hogy a szocializmusra, mint társadalmi jelenségre, az emberek egymáshoz fűződő segítő viszonyára mindig is igény volt a történelemben. A különféle rendszerek igyekeztek is lehetőség szerint kiszolgálni. De nem a Hungarizmus, vagy a szocialistának nevezett egyenlősítés, "munkásosítás", nemzetesítés a csodaszer erre a várakozásra, hanem az emberségesség megteremtése a lelkekben. Ehhez nincs szükség izmusokra, pusztán a kereszténységre.

#2

Cherrung:

A maga korában szélsőjobboldalinak tartották. Nem viccből. A vegytiszta szélsőjobboldaliságot mondjuk De Maistre gróf képviselte (reagálva 1789-re), még a 19. században. Ha ma valaki Metternich politikáját (a "felvilágosodás" teljes és feltétlen elutasítása) kívánja képviselni, akkor őt is szélsőjobboldalinak tekinthetjük, de mindennemű baloldaliság nélkül. Viszont ilyen politikai mozgalmat az elmúlt évszázadban nem fog találni.

Hogy mi konzervatív, az attól is függ, hogy ki mit ért konzervativizmus alatt és mihez viszonyít. (Az egyik történelem tankönyvben például "konzervatív kommunistákról" írnak...) A konzervatív azon kívül nem teljesen esik a jobboldalival egybe. A nacionalizmust is jobboldalinak tartják, meg a kapitalizmust is, bár _eredetileg_ egyik sem volt az. De az internacionalizmus és a kommunizmus/szocializmus megjelenése után ezek "jobbra tolódtak".

#3

Nincs hagyománytalan és hagyományos jobboldal és baloldal. Van egy értékrendszer, ami alapján megállapítható egy ideológiáról, hogy baloldali vagy jobboldali. Jobboldaliság nemcsak a politikai síkon mutatkozik meg, hanem az már egy vetülete. Hozzátartozik a konzerváló hozzáállás, az organikus társadalomkép, a legitimáció kérdése, a vallásosság, az ellenforradalmiság, a hierarchia iránti tisztelet.

Ha ezt végigveszem, akkor:
-konzerváló hozzáállás és organikus társadalom kép?
Hmm, nemzetvezetői teljesen idegen poszt létrehozása, a megszólítások eltörlése/figyelmen kívül hagyása/akármi, hungarista munkaállam, köszi. Továbbá nem tudom, mintha Mindszenty-t is ők tartoztatták volna le először, talán, mert ő sem tűrte a jogfolytonosságot megszakító törekvéseket?
-legitimáció
A nyilasok a néptől eredeztetik. Nekem ez baloldalinak tűnik, aminek gyökerei a 1789-ben keresendőek, hiszen onnantól beszélhetünk népuralmista államalakulatokról.
-vallásosság:
Ez az egyetlen ami megvan a hungaristáknál, de itt is már lehetett látni vadabbnál vadabb dolgokat, pl.: hogy vegyünk ki bizonyos zsidó, vagy zsidónak vélt elemeket az szertartásból... de remélem, hogy ez nem elterjedt nézet.
-ellenforradalmiság
Szorosan kapcsolódik az első kettőhöz, de nekem elég forradalmi, és mint olyan baloldali. Egyedül csak egy jó ellenforradalom, ami elfogadható, ami minden forradalmi folyamat ellentétét jelenti. Tehát pont hogy a változtatásokat kieszközölő a hungarizmus, a régi rendet felbolygató, és nem megtartó erő.
-Hierarchia
Címek eltörlése, Mindszenty letartóztatása (és még sok grófé stb.). Hát nem tudom, nekem ez sem tűnik a hierarchia elfogadásának, bár, maguk között lehet elfogadták/elfogadják. De a kommunisták és minden rend elfogadja maga között...

Eléggé nacionalista ez a hungarizmus nekem, mert folyton nemzetről beszélnek itt az urak, meg mindenféle népről. tetszik tudni, hogy a nacionalizmus gyökerei szintén a nagy francia forradalomban keresendőek? A nacionalizmus hozta el nekünk Trianont? Előtte ez úriasabban kezelték, nem volt erőszakos nemzetállamosítás stb. A nacionalizmus viszont nem ideológia, se nem jobb, se nem bal, mert lehet jobboldali vonzata is, ha a globalizmus ellenes, de amint a birodalmak és a régi rend lebontására szolgál, akkor már baloldali. Inkább csak egy jó mozgósítás.

Na mindegy, Ti menjetek a Hungarista Munkaállamba dolgozni, én maradnék a Magyar Apostoli Királyságban.

#4

Ha a hagyományos jobb és baloldali felosztás mentén szemléljük, akkor azt mondhatnánk, hogy egyszerre jobb és baloldali. Ez pedig ellentmondás ugye.

Mi nemzetben gondolkodókat, és nemzetellenes erőket különböztetünk meg. Nem pedig jobb és baloldaliakat.

- a nemzetiszocializmus szocializmusa távolról sem egyezik meg a marxizmus szocializmusával

- a marxizmus osztályszocializmust hirdet, ezzel ellentétben a nemzetiszocializmus egyetemes, az egész nemzetre kiterjedő szocializmust tart megvalósítandónak

- a marxizmus materialista, istentagadó világnézet, míg ezzel szemben a Hungarizmus-nemzetiszocializmus tana mélyen kötődik a transzcendenshez, s egyben vallásos, Isten végtelen mindenhatóságát tanító eszme

- a marxizmus szocializmusában nincs helye magántulajdonnak, mellyel totálisan elnyomja az egyéni érdekeket, így nincs meg a megfelelő összhang egyén és közösség között

A felsorolás természetesen nélkülözte a teljesség igényét, de, már így is kitűnik, hogy a nemzetiszocializmus és a marxizmus összemosása két okból történhet csak; tudatlanság, vagy bűnös, tudatos szélhámosság, megtévesztés eredményeképpen.

Mióta világ a világ, az ember akarva, akaratlanul is, de vágyódik afelé, hogy életbiztonsága meglegyen. Munkája megbecsülésre találjon, megélhetése tisztességesen biztosítva legyen. Mondhatjuk úgy, hogy ez egy természetes, vele született tulajdonsága minden embernek. De, ha ez így van, akkor kijelenthető az is, hogy a szocializmus iránti vágyódás – ha így nevezték, ha nem – a kezdetektől fogva létezik. Éppen ezért a nemzeti, és egyben szocialista munkaállamnak elsődleges feladatai közé tartozik, hogy ügyeljen arra, hogy a nemzet ne hulljon szét egymással merőben szembenálló társadalmi rétegekre, melyek egymás ellenségeivé válnak a mammon árnyékában.

#5

Félreértések elkerülése végett, amit írtam az előbb, egy továbbított üzenet volt, Végvári Levente Attilától, mivel én igen, ő pedig nincs itt regisztrálva.

Ettől persze a véleményünk még nem tér el.

#6

Uraim, elveszünk a részletekben. Kicsit baloldali, vagy nagyon baloldali? Ki, milyen törvényecskéken gondolkozott, mélázgatott? Nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy a Hungarista mozgalom baloldali-e, vagy sem? Nem az lenne? Kérem, tessék bizonyítani a Hungarizmus jobboldaliságát.

Ha valaki azt is bebizonyítja, hogy a hungarizmus konzervatív, megmondom neki a jövő heti lottószámokat.

#7

A méltányosság megköveteli tőlem, hogy a cikk állításaiba belekössek.

"ugyanolyan baloldali, és gyakorlatilag ezekkel a rendelkezésekkel, ténykedésével a kommunizmusnak készítette elő a talajt"

Ugyanolyan baloldali vagy tartalmaz baloldali elemeket is? Nem mindegy. Az "ugyanolyan" enyhén szólva is pontatlan, mivel a fasizmushoz köthető szélsőjobboldali mozgalmak általában mind elvetették a marxizmust - a leninizmusról nem is beszélve.

Másrészt a kommunizmusnak nem készíthették elő a talajt, mivel a kommunizmust mindig illegitim módon "felülről" erőszakolták rá a népre. A kommunizmus elleni fegyveres harcukról és erősen kommunistaellenes propagandájukról nem is beszélve. A kommunizmusnak többnyire a polgári-demokratikus forradalmak készítették elő a talajt (ideértve a korábbi, 19. századi forradalmakat is).

Az általános választójogot már Fejérváry báró - kényszerűségből - bevezetendőnek gondolta. Gömbös Gyula szintén. Bonyolult és összetett problémát képviselt a választójogi kérdés már a Monarchia idején is.

"Természetesen ez a kis szösszenet nem az egész ideológiát mutatja be."

Pedig úgy volna illő, ha nem-baloldali elemeit is bemutatnák - mivel ez így félrevezető és egyoldalú.

"Kicsit meg is vagyok rökönyödve, ha valaki nem gyógyul ki 18-19 éves korára a hungarizmusból, mert sajnos a baloldaliságot ezzel magába szívja és konzerválja."

Ezt a mondatot így írnám át:
Kicsit meg is vagyok rökönyödve, ha valaki nem gyógyul ki 18-19 éves korára a d e m o k r a t i z m u s b ó l, mert sajnos a baloldaliságot ezzel magába szívja és konzerválja.

(Ezzel nem arra akarok célozni, hogy a bejegyzés írója demokrata - mert ezt nem tudom -, hanem hogy a mai általános demokratizmus, amely a nemzeti radikálisok egy jelentékeny részét is jellemzi, sokkal komolyabb és szélesebb körű probléma.)

#8

Lantos! Minden személyeskedés nélkül. Látom, maguknak "zöld kommunistáknak" még mindig szokása a könnyfacsarással vegyes csúsztatás?

- A címek eltörlése és a megszólítás eltörlése? Két különböző? Ugyan barátom, magának sem volt a kezében még egyik törvénycikk sem, mégis osztja az észt.
Ha kivenné a zsebéből a párttagkönyvét és elkezd(ene) gondolkodni, rájöhetne, hogy cím nélkül nem lehet megszólítani. Marad a maguk "testvér" megszólítása vagy a kommunisták "elvtárs" nevezete.

- Mi ez a sok "lebuktunk"? Most vállalja, vagy nem vállalja? Szégyelli netalántán, hogy köze volt (nem magának, hanem) őstalajgyökeres eszme-elődeinek a munkásokhoz? Nem szégyen az. Minek az idézőjel? Ja, a teatralitás miatt. Értjük. Vicces volt. De kérem ne válaszoljon, mind értettük a nagyon frenetikus über-viccet.

- Nem ez a pártjuk hitvallása. Rendben. Egyébként engem nem érdekel, ha igaz, ha nem igaz. Csak azt nem értem, hogy ha nem ez az, akkor mit keres az egyik nyilas eszmékkel foglalkozó és azzal nem ellenséges viszonyban álló honlapon - szó szerint - mint a Nemzeti Akarat Pártjának Hitvallása? Tetszik tudni, aminek Szálasi volt az elnöke. Biztos vannak nyilasok, nyilasabbak és legnyilasabbak. A konspiráció miatt van aki az írásai elejét, a második a közepét, a harmadik meg a végét tanulta meg. Néha beszélgessenek egymással, ha nem félnek a konspirációs szabályok megszegése következményeitől.

- A "félkegyelmű" szóról, meg elárulom magának, hogy azt maga használta, ha maga az a bizonyos Végvári. És csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a szó két részből áll: a "fél" szóból, és a "kegyelem" kifejezésből, tehát együtt, akinek nem jut ki a teljes kegyelem; a Jó Isten teljes kegyelme.
Annak azért örülök, hogy legalább maga arra gondolt, hogy a helyesírása hibáira hívtam fel a figyelmet. Ezek szerint legalább érzi, hogy van min javítania, még ha olyan bombasztikus szavakat is képes használni, mint az: ignorál vagy a reagál.

Tudja, inkább leszek net-huszár és csak magának "fél-nótás" (ha a másik felét a nótának nem maga énekli), mint zöld kommunista. Azt sokkal jobban szégyellném, sőt néhai nagyapáim is forognának a sírjukban. Országrontókkal közösség? Nein! Danke!

BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!

#9

@ Lantos:

Javaslom a 'The Soviet story' c. film megnézését; egészen egyértelművé teszi, h a nemzeti szocializmus és a nemzetközi szocializmus (marxizmus-leninizmus) rokon ideológiák. A huszas években Göbbels is sokat példálózott Leninnel.

A hungarizmus, mint a nemzeti szocializmus egy ága is élt olyan frázisokkal, h pl. 'Hungarista Munkaállam', 'Szálasi munkaállama' stb. Maga Szálasi is beszédeiben sokat példálózott olyan vállalhatatlan, szélbalos, forradalmi alakokkal mint Kossuth és Petőfi. A 'Nemzetvezető' cím sem hagyományos semmilyen szempontból, idegenimádás, a német 'Führer'-t másolja, pont ugyanúgy mint pl. a román 'Conducător'.

Az NSDAP is egy forradalmi (ergo - per definitionem - szélbal) párt volt, ezt kár lenne tagadni. Az egy dolog, h Hitler a forradalmi folyamatot a kezdet után nem sokkal leállította (ld. C. Schmitt: "Der Führer schützt das Recht"). A rendpártiságon és a tekintélyelvű renszeren kívül semmi jobboldali nem volt benne és a német alkotmányos hagyomány és közjog torzszülöttje volt a nemzeti szocialista Németország. Hitlert pozitívan értékelni csupán II. Vilmos császár restaurációja esetén tudnám (mondjuk 1934-ben, Hindenburg bir. elnök halála után).

"a címek és rangok megszüntetése, és a törvényileg előírt kötelező megszólítás eltörlése" közt valóban hatalmas a különbség, de azt azért kár lenne tagadni, h mind a kettő forradalmi (ergo - megintcsak - szélbalos) rendelet és tett. Az átállások a vörösökhöz megintcsak nem voltak olyan ritkák mint azt Ön feltételezi. A Hungarista ideológiát én - többek közt - ezért tartom vállalhatatlannak és impotensnek.

#10

Avocat nevű hozzászóló vicces bejegyzése „megérdemel” néhány észrevételt.

Meglátása szerint nem reagáltam konkrét „állításokra”.

Tudomásul kell hát venni, hogy gyengébb felfogású olvasók kedvéért részletesebben is ki kell fejtenem érvelésem, mely legalább olyan „nagyívű” mint az eredeti bejegyzés, melyre néhány mondatban reflektáltam:

Maguk az „állítások” gyakorlatilag egyetlen „érvrendszer” köré épülnek, szemantikai összefüggések mentén igyekeznek bizonyítani az egyívásúságot.

Felvonultat egy sor olyan kifejezést, mely’ a korabeli nemzetiszocialista mozgalmak szóhasználatában egészen mindennapos.

Erre írtam, hogy: „A „logika” igen egyszerű. Hasonló gondolatmenet mentén nem nehéz belátni, hogy a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt (NSDAP) is csak a kommunizmus egyik bujtatott megjelenítése volt. „

Továbbá: -1937 tavaszán indítják be első pártlapjukat: Új Magyar Munkás.

Júj, „munkás”! (Lebuktunk)

Ezek után, hozzászólónk mellünknek szegezi a kérdést: Nem igaz?

De, igaz...

Bányászsztrájk, és cserbenhagyás. Nem igaz?

Erre reagáltam konkrétan is. Olyan formában, ahogyan azt itt tálalják: nem.

Üzemi tanácsok. Nem igaz?

Júj, „Üzemi tanácsok”! Megint lebuktunk.

„Rákosiék első törvényeik között átvették - és erről a szerző és a replika sem beszél; sem itt, sem ott. V.L.A. is nagylelkűen kifelejti - az a címe: 1947. évi IV. törvénycikk Az egyes címek és rangok megszüntetéséről. Tessék utána nézni a Törvénytárban. „

Úgy tűnik a jog (sem) erős oldala „barátunknak”. Képtelen ugyanis különbséget tenni a címek és rangok megszüntetése, és a törvényileg előírt kötelező megszólítás eltörlése között.

A kettő még véletlenül sem ugyanaz.

Tehát, nem igaz? Nem.

tt még meg kell jegyezni, hogy Rákosiék bizonyos intézkedései, és a hungarista hatalom lépései között esetlegesen felfedezhető párhuzam, csak a legelvetemültebb nyilasfóbiában szenvedők számára szolgálhat „bizonyítékul” a két ideológia „hasonlóságára”.

Ha azt látjuk, hogy a Fidesz nagygyűlésen eléneklik a Székely Himnuszt, erre nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy jó, viszont ettől még nem leszünk fideszesek, de még akkor sem, ha adandó alkalommal mi is énekeljük.

Ellenben lehet erre úgy reagálni, hogy valaki a továbbiakban ignorálja a Székely Himnuszt, nehogy véletlenül a fideszesség árnyéka vetüljön rá, csak nem annyira okos viselkedés az ilyesmi.

De hasonló gondolatiság vezet el oda is, hogy Jézus pártus királyfi volt.

Általános és titkos választójog. Ezt a kérdést annak fényében vizsgálhatnánk csak objektívan, ha figyelembe vesszük a Horthy – rezsim '39-es választásokon tett, nyilaskeresztesekkel szemben elkövetett diszkriminatív lépéseit, vagy választási csalásait.

Hozzászólónk „nagylelkűen megfeledkezik” arról, hogy a demokrácia intézményének ez a formája létezett, nem a nyilasok találták ki. Horthyék is alkalmazták, pusztán olyan megszorításokkal, melyek az ő győzelmüket segítették elő.

A párt hitvallása. Nem igaz? Nem. A leggusztustalanabb csúsztatás a fenti kiragadott, könnyen félremagyarázható idézeteket a Nyilaskeresztes Párt „hitvallásának” nevezni.

Nos, a vérszegény „állításokkal” immár tételesen is foglalkoztam, hogy bejegyzőnket boldoggá tegyem.

Hogy a félkegyelmű szó helyesírásával kapcsolatos hiányos ismereteit rajtam kéri számon, azzal nem tudok mit kezdeni. Tényleg, ki itt a „fél-nótás”?

Ki gyaláz kit?

Néhány „nagy tudású” nethuszár, olyan mártírokat, akik az életüket adták a hazáért, és a kommunizmus elleni harcért.

V.L.A.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!