Ha én köztársasági pribék lennék

Ha én a hatalomban bármiféle szerepet betöltő személy lennék, akkor nem ezt csinálnám, mert ez ultragáz. '50-es évek hangulata köszöntött be újra, és már joggal lehet kommunistázni, ávh-zni stb. Inkább okosabban kellene ezt csinálni, vagy már túl késő? Félnek már az elvtársak az akasztófától? "Megnyugtatásképpen": van mitől, de attól még nem kéne kapkodni, mert már utálja őket az ország nagy része így is, és ez csak olaj a tűzre.

Voltak olyanok, akik elhagyták a a politikát még talán időben. De még ők sem érezhetik magukat biztonságban egy tényleges rendszerváltás után. Viszont, akik ebben az utolsó percekben is foggal-körömmel harcolnak, azoknak azonnal végük lesz. Helyükben eltűnnék Cipruson, bár az elit-kommandó oda is eljut majd. Lesz nekünk is Simon Wiesenthal Központunk, egy végrehajtó Moszaddal, de a vadászat nem hazugságokra fog épülni ebben az esetben.

Voltak olyan rendőrök, akik még rendőrként szereltek le. Ajánlanám a maradott bűntársaknak, hogy kövessék az ő példájukat őket, bár már nem rendőrként, csak pribékként tudnak leszerelni. Köztársaság csahos kutyái, egyszerű droidok, sünök vannak már csak, még ha nagy ritkán - bizonyításvágyból - tényleg tesznek is valamit a valódi bűnözők ellen, de tény, hogy mára a főspecialitás a hazafiak vadászása lett.

Politizáló Zsaru magazin, uszító parancsnokok, tudatlanság és agymosás jellemzi már csak ezt az erőszakszervezetet. Szóval, ha én köztársasági pribék lennék: eltűnnék a p.cs.ba, és bíznék abban, hogy nem jönnek majd utánam.

Visszaping:

http://szentkoronaradio.com/trackback/67888

Hozzászólások

#1

illetve aki valóban rendőr próbált maradni azt kirúgták vagy megpróbálták ellehetetleníteni, lásd miskolci rendőrkapitány, aki kimondta az igazságot...

#2

Küldtem pár képet, amin arcok vannak, ha megkaptad őket kérlek igazold vissza.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

Egy Szent Korona alattvalónak a köznaplója

"Aki elbukott, elárul újra""Aki elbukott, elárul újra"

"Jaj, annak, aki meghajol! Ki meghajol sírjára térdel. Jaj, annak, ki könnyekkel sirat, nem harccal, gyilokkal, fegyverrel, vérrel..."

Jelenleg a rádióban

Hadak Útján (ismétlés)

10:00–11:00
Leírás később.
(Hadtörténeti)
Most hallható:

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

11:00–11:45

Madártávlatból

11:45–12:00

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!