Az 5 millión kívül bárki lehet magyar állampolgár

Fotó: Rtlklub.huFotó: Rtlklub.huSzerdán Debrecenben 4, (majd később még egy) afgán mászott fel egy rádiótelefonos átjátszó toronyra, hogy tiltakozzon a lassú ügyintézési folyamat miatt, hiszen még nem kaptak személyigazolványt. Amíg néhányan fenn a toronyban voltak, társaik lent csöndes „ülős” demonstrációba kezdtek. 8 magasban töltött óra után elérték amit akartak, még aznap kiállították nekik a személyigazolványokat. (Részletek a bejegyzés alján.)

Olyan szép dolog ez nem? Valami nem tetszik, élsz a demokrácia játékszabályaival, tiltakozol, és néhány órán belül teljesül a kérésed. (Természetesen, ha minden így menne, egyértelmű anarchia lenne pár napon belül a történet vége.) De mondjuk érdekes megnézni azt, hogy amikor sokkal többen, az ország különböző pontjain mondtuk ki, hogy Fletó bácsi balra nagyívbe eltűnhetne, nagyba tojtak a fejünkre. Miért? Mert mi csak holmi magyar állampolgárok vagyunk? A bejegyzésem most mégsem Gyurcsány elkúró Ferencről fog szólni.

Amikor meghallottam ezt a hírt, hogy a magyar állampolgárságért kuncsorognak ezek az afgán menekültek, az elszakított területen élő magyar testvéreim jutottak eszembe. Azaz „ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág”. (Ismerős Arcok – Nélküled)

Először is tisztázzuk, nekem nincs bajom az idegenekkel, a Szent Korona országában elfér mindenféle nép(!), persze úgy gondolom mindenki éljen otthon. Szóval nekem nem azzal van a bajom, hogy bárki is állampolgárságot akar, hanem a prioritással, a fontossági sorrend felborulása illetve meg nem létével.

Magyarországon talán a magyar emberek ügyei lennének az elsőszámúak nem? Azt hiszem, ez nem soviniszta gondolat, hanem egy egészséges patrióta/nacionalista megnyilvánulás. Az első az lenne, hogy az ötmillió elszakított magyar testvérem megkapja a magyar állampolgárságot. Aztán második körben jelentkezhetnek a többiek…

Ami még abszurd az egészben, hogy ezek az afgánok megkapják a papírt, anélkül, hogy én, mint magyar állampolgár beleegyeztem volna ebbe. Ergo: részesül mindenből, amiből én is részesülhetek. FÚJ! Hát nem pont ezzel riogattak 2004-ben? Most mért nem kérdezik meg a népet (bocs, nem demokrácia van hivatalosan?), hogy kinek is adjanak abból az annyira féltett magyar állampolgárságból? Érzitek ezt a KETTŐS MÉRCÉT már megint?

Ha magyar vagy és elszakítottak az anyaországtól (persze önhibádon kívül), akkor nem kapsz állampolgárságot, mert drága, fúj. Meg amúgy is, micsoda náci törekvés ez. De ha felmászol egy toronyra (és persze sötét a bőröd színe) néhány óra alatt megkapod amit akarsz.

Lehet, hogy épp egy rasszista bélyeg alól akartak megszabadulni a debreceni okmányirodások? Nehogy attól legyen hangos a média, ahogy a sötétbőrű afgánok belemondják a kamerába, - persze Pákó szintű magyar nyelvtudással – hogy az ő jogaik bizony keservesen sárba vannak tiporva? Lehet.

Mindenestre elgondolkodtató és elszomorító, ami itt folyik. Egy „mádzsárúl” beszélőnek mindenhez joga van, de egy valóban magyarul beszélőnek (és élőnek) semmihez.

Gondoljuk el, mi lett volna, ha arra a toronyra 5 elszakított területről érkező magyar mászott volna fel, lent pedig néhányan csöndesen tiltakoztak volna.

1. Be nem jelentett tüntetés miatt, a karhatalom eltessékelte volna a lent tiltakozókat.
2. Ha nem mentek volna a szép szóra, jött volna a kiszorítás, előállítás.
3. A tornyon lévőkhöz felmentek volna / megvárták volna még lejönnek (ha erre hajlandóságot mutatnak) majd BIZTOS hogy bevitték volna őket a rendőrségre, ahol hosszú órás kihallgatások után, lelkileg megtörve engedték volna el csak őket.
4. A média beszámolt volna, persze közel sem ilyen pozitív hozzáállással, mint ahogy most történt.
5. Eredmény nem született volna.

Ebben annyira biztos vagyok… De ha valaki rácáfolna / megerősítene ebben a gondolatomban, mielőtt akciót szervez Debrecen ugyanazon tornyához, 4-5 elszakított területi magyarral, feltétlen értesítse a rádiót, hogy tudósítani tudjunk az esetről, tisztán, igaz szavakkal.

(HeMK)

Alább az egész történet:

Sikeres volt az afgánok debreceni toronyfoglalása

Menekültstátuszt és személyi igazolványt is kaptak a debreceni menekülttábor mellett egy átjátszótorony tetején tiltakozó afgánok. Eredetileg négyen másztak fel a 30 méter magas torony tetejére. Azért tiltakoztak, mert szerintük túl lassan intézik az ügyüket. Időközben még egy menekült mászott fel, sokan pedig spontán ülősztrájkba kezdtek a tábor kapujában.

Kovács Zoltán, a Debreceni önkormányzat kommunikációs tanácsnoka a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Bevándorlási Hivatal még szerdán menekült státuszt adott a tiltakozó öt embernek. Ezután a helyi okmányiroda kiállította részükre a személyi igazolványt is.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója úgy tájékoztatott, hogy a toronyban lévő öt menekült délután négy óra előtt lemászott, miután kommandósok jelentek meg a torony mellett. A menekülteket rögtön bekísérték a táborba, így nem lehetett velük beszélni. A tiltakozók nyolc órát töltöttek a 30 méteres magasságban.

Adóba Éva a Menedék Egyesület szociális munkása a Független Hírügynökségnek korábban elmondta, hogy a tiltakozók korábban mind menekült státuszt kértek, ám csak úgynevezett oltalmazotti státuszt kaptak. Ez egy ideiglenes, 5 évig érvényes engedély, amely azonban ugyanolyan jogosítványokkal jár, mint a menekült státusz. Az engedély egyébként megújítható. A tábor lakóinak elkeseredettségét fokozta, hogy korábban úgy volt hogy szeptemberig nem kapnak személyi igazolványt. E nélkül azonban sem utazni, sem munkát vállalni nem tudtak volna.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, tiltakozásul egy 30 méter magas oszlop tetejére mászott négy menekült Debrecenben. A torony egy a menekülttábor mellett lévő, úgynevezett rádiótelefon bázisállomás. Azért tiltakoznak, mert állításuk szerint lassan intézik ügyüket. A menekültek azt mondták, hogy addig nem jönnek le, amíg nem rendezik irataikat. A toronyba közben még egy ember mászott fel, így összesen öten demonstráltak a toronyban. Körülbelül harminc ember pedig spontán ülősztrájkba kezdett. A menekültek a tábor kapujánál ültek a földre, a toronyban lévő társaikkal való szolidaritásból. A kommandósok megjelenését követően mind az öt ember lemászott a toronyból.

(FH)

Visszaping:

http://szentkoronaradio.com/trackback/37056

Hozzászólások

#1

A szocializmus eredmenye sajnos a dec.5-i szavazas eredmenye. Nem csak a sehonnai bitang emberek szavaztak NEM-el hanem olyanok is akik korabban attelepultek a csonka-Mo-ra es ugy lettek magyar allampolgarok. Agyamosott szerencsetlen EU-polgarok lettek mindannyian-meg irigyek is, Petofi Sandor (aki nagy magyar koltonk volt es ver szerint szerb es szlovak szarmazasu(!)) mar 150 eve megirta: Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete...nos ime a sehonnai bitang kormanyunk es szavazo tabora, kiknek dragabb rongy jelene, mint a nemzet erdeke, s amit elloptak testvereinktol, szuleinktol,nagyszuleintok, rokonaiktol, szomszedaiktol 1920-ban most itt lett volna a lehetoseg hogy beintve trianonnak visszaadjuk sajatjainknak azt, amit masok elloptak toluk. Ez alanyi jogon kell hogy jarjon,ez nem nepszavazas kerdese. Megerdemelne a sok NEM-el szavazo, hogy holnaptol pakisztani allampolgarok legyenek s a szerinti banasmodban reszesuljenek Magyarorszagon.

#2

Mindenben egyetértek.Egyetlen kommentem lenne még,én csak azért másznék fel egy olyan toronyra hogy magasról leszarjam azokat akik ellenünk szavaztak akkor azon a bizonyos napon.Minden tiszteletem az IGAZ magyaroknak és üzenem a többinek hogy adjatok még sok afgán stb.nek állampolgárságot s majd eljön az idő mikor már nem fogtok bírni velük mint a franciák a sok bevándorló feketével.Egy erdélyi magyar.

#3

Vajon igazán Az? Én úgytudtam,csak a felesége az! Egyébként Robert Fico is az!

#4

Ejnye-ejnye, te kedves, naív pozsonyigyerek!

Miért érdekelné Gyurcsányt, hogy te magyar vagy, amikor ő zsidó?...

#5

Teljesen egyetértek azon véleményetekkel, hogy a saját hazánkban több joguk van az idegeneknek, mint külhoni testvéreinknek és nekünk, azonban a cikk irói a személyigazolvány alatt a külföldiek részére kiállított személyigazolványt értik, merthogy olyan is van és egy hzamosabb idejű tartózkodási engedélynek felel meg, határátlépésre önmagában nem jogosít (sajnos, mert akkor elhúzhatnának nyugatra és úgysem akarnának visszajönni).

#6

TPJJ-Semmi gond,én tudtam kinek -kiknek írtad,csak lehethogy valaki félreérti,és remélem,,emooke,,is tudja!

#7

Természetesen a Afgán Alira, társaira és különféle nílusi székelyekre gondolotam... Azt hittem ,hogy ezen a honlapon , ezt nem kell magyaráznom. De ha megbátottalak, akkor elnézést Poszonyigyerek.

#8

TPJJ.Azért itt áljunk meg egy kicsit! Ki a jöttment és ki nem! Így írd! Mert nagyon nemmindegy!
...én elolvastam a cikket is...!

#9

Úgy látszik az afgánok hagyományt teremtettek... Ezek után minden jöttment ezt fogja játszani...
http://szentkoronaradio.com/belfold/2008_06_19_oszlopra-maszas-menekult-...

#10

A párommal mi is erdélyiek vagyunk,a határ mellett 10kmre laktunk.Rosszul húzták meg a vonalat és ezért vagyunk mi Román Állampolgárok.Párom már több mint 1 éve adta be a papírokat a Bevándorlási Hivatalba,de még mindig semmi.Felhívta őket és azt mondták hogy még 6 hónap az elbírálás...........Nekem már elgem van a sok papírmunkából........ keresünk lassan egy tornyot mi is.........ez már felháborító ami itt folyik!

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

HeMK BloG

HeMK BLoG

Jelenleg a rádióban

<<<Zene>>>

2:00–7:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:
EDDA - A Világ Közepén MV: Honvéd

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

<<<Zene>>>

8:00–12:00

Hozzászólások

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!