Péntek és a NyuszilányEgy messzi-messzi erdőben élt egy medve. Nagyon szerette a pénteki napokat, ezért mindenki csak Péntek néven ismerte őt. Az erdő szélén, egy kis faházban húzta meg magát, nem szeretett a többi állat között lenni. Pontosabban azt nem szerette Péntek, hogy a többiek nem szeretik, ha ő a közelükben van. "Furcsa, elvont egy medve vagy te, Péntek!" - mondogatták neki az erdő állatai. Tudni kell ugyanis Péntekről, hogy csupa medvétlen dolgot szeretett csinálni. Szívesen sétált az erdőben, virágokat szedett, nem bántotta a kisebb állatokat, de a mi a legérdekesebb, sosem aludt téli álmot.

Az állatok tehát furcsán néztek rá, de Péntek egyszer mégiscsak kimerészkedett egy őszi napon az erdő egyik tisztására. Megszokott késő őszi idő volt... Péntek egyszer hirtelen felkapta a fejét, amikor egy aranyos Nyuszilányt pillantott meg a tisztás másik oldalán… összenézetek. Hírtelen kisütött a nap. A Nyuszilány kíváncsian pillantott a sokak által megvetett medvére. Oda ment hozzá, és megszólította. Péntek meglepődve figyelte a Nyuszilány közeledését, de nagyon örült, hogy végre nem ítéli el valaki első pillantásra. Sokáig ültek ott a tisztáson, majd beesteledett és Péntek hazakísérte a Nyuszilányt. Megbeszélték, hogy ezen túl, amikor magason jár a nap, ott találkoznak a tisztáson. Péntek minden nap ott volt a Nyuszilány előtt néhány perccel, de a Nyuszilány sem késett el soha. Péntek minden nap nagyon várta, hogy ismét a Nyuszilánnyal lehessen. Ha eljött a megbeszélt idő, minden mást otthagyott, hogy biztosan ott legyen a megbeszélt helyen. Az idő egyre zordabb lett, lehullott az első hó... A Nyuszilány nagyon fázott ezekben a hetekben, és mindig odabújt Péntekhez. Egyszer annyira megfeledkeztek magukról, hogy a búcsúpusziból búcsúcsók lett.

Aztán eltelt néhány nap, és a Nyuszilány nem ment el találkozóhelyre. Péntek úgy gondolta, biztos egyéb elfoglaltsága akadt a Nyuszilánynak, s mindig csak legyintett, majd holnap úgyis eljön! De a Nyuszilány csak nem jött a tisztásra… Péntek útra kelt, és megkereste a Nyuszilány házát. Egy gyönyörű patak mellett élt, egy aranyos kis faházikóban. Bekopogott. A Nyuszilány meglepődve engedte be Pénteket. Valami különös érzés keringett a levegőben. A Nyuszilány furcsa volt, zavart de Péntek türelmesen hallgatta. Hallgatta, ahogy a Nyuszilány a gondjairól, fájdalmairól beszél... majd egyszer hirtelen belenézett a Nyuszilány szemébe és ezt kérdezte: "Igazából velem van a bajod, ugye?". A Nyuszilány nagy nehezen bevallotta Pénteknek az igazat, s azt kérte tőle, hogy ne hagyja ott, csak értse meg, hogy szeretné megvárni a _Tavaszt_. Péntek megértő volt, s úgy beszélték meg, hogy holnaptól újra a tisztáson találkoznak, a szokott módon. A Nyuszilány eljött, de néhány nap után azt mondta a Pénteknek, "Mostanában sok dolgom lesz! Csak pár naponta tudunk találkozni. Ugye nem baj?" Péntek naivan megértő volt.

Közelgett az erdő ünnep. Mindenki lelkesen készült, csak Péntek nem. A Nyuszilány már egy héttel korábban arról beszélt Pénteknek, hogy mennyire szeretné, ha már az erdő ünnepen lehetne. Gyorsan elreppent azaz egy hét, és a Nyuszilány elment az ünnepre. Péntek otthon ült a házában, és a Nyuszilányra gondolt, tudta, nem lehet vele, tudta, egész más helyen van, egész más állatokkal, ahonnan ő csak kilógna.
Közben a Nyuszilány nagyon jól érezte magát az erdő ünnepen. A szomszéd erdőben is híres málnapezsgős poharakat sorra ürítette ki. Majd odalépett hozzá egy Nyuszifiú, szép csokornyakkendőben. Nézték egymást, majd pillekönnyű – málnapezsgő szagú - puszit hintettek egymás szájára. Jól érezték magukat.
Eközben Péntek a Nyuszilányra gondolt, mit sem sejtve abból, ami épp zajlik az ünnepen. Remélte hogy biztos jól érzi magát a Nyuszilány, és hamarosan találkozhatnak. Úgy is lett. A Nyuszilány másnap áradozott az erdő ünnepről, de a csokornyakkendős-Nyuszifiúról egy szót sem ejtett.

Furcsa volt azokban a napokban a Nyuszilány. Egyre többet maradozott ki a tisztási találkozókról. Péntek kedveskedni akart a Nyuszilánynak, és bekopogott hozzá pár nappal az erdő ünnep után egy kis meglepetéssel a kezében. A Nyuszilány úgy tűnt örül Pénteknek, beszélgettek, nevetgéltek, majd Péntek hazafelé indult.
Másnap nagyon rosszul érezte magát Péntek... furcsa érzésekkel rohant a tisztásra, ahol már várta a Nyuszilány. Fekete felhők gomolyogtak az égen, vihar közeledett. A Nyuszilány bevallotta Pénteknek, hogy képtelen őt elfogadni. Mégiscsak egy nagy szőrős medve, és mégiscsak nagyon különböznek. A Nyuszilány azt mondta még Pénteknek, hogy nagyon örült hogy megismerhette, és ő is azt hitte, más folytatása lesz az életüknek, de mégsem így lett. Péntek nem szólt semmit, felállt majd elindult a sűrű erdőbe.

Egy diófa alatt ült le, könnybe lábadt a szeme, ahogy a Nyuszilánnyal együtt töltött szép órákra gondolt. Néhány másik állat sétált arra, meglátták, hogy Péntek ott kuporog a fa alatt, és körül ülték. Péntek mindent elmesélt nekik. Az egyik hallgatója elbeszélte a szomorú medvének, hogy mi történt az erdő ünnepen. Péntek teljesen maga alatt volt. Hosszú napokig bolyongott a sűrű rengetegben, és mindenről csak a Nyuszilány jutott az eszébe. Néha találkozott valakivel, és mindig a Nyuszilányról érdeklődött. Az erdőlakók arról tudtak beszámolni, hogy a Nyuszilány szíve egy rózsaszín-csokornyakkendős Nyuszifiúért dobog. Péntek mindig illedelmesen megköszönte az információt, majd tovább állt. Egyszer csak összetalálkozott az erdő közepén a Nyuszilánnyal, aki kézen fogva sétált a rózsaszín-csokornyakkendős Nyuszifiúval. Mélyen egymás szemébe néztek, a Pénteknek összeszorult a szíve, annyira szerette a Nyuszilányt. Majd Péntek szótlanul, könnybe lábadt szemmel hazafelé indult.

Az úton azon gondolkodott, hogy hol ronthatta el. Majd magára nézett, és eszébe jutott, hogy ő még mindig csak egy szőrős, nagy medve. Aki nem mehet csak úgy oda a nyuszik közé. Péntek hazaért, és szívében keserűségek között mégis csak arra próbált gondolni, hogy egyszer biztos találkozik majd egy _macilánnyal_ azon a szép tisztáson. Ebben a gondolatban elmélyedve pedig Péntek kivételesen hosszú téli álomba merült, várva a _Tavaszt_...

HeMK