A Toroczkai Laci vs. Tomcat levélváltás...
A honlapra nyilván kommentár nélkül mentek ki a levelek, mert a Szent Korona Rádiónak nem feladata a döntőbíra szerepében tetszelegni.
Z. Kárpát Dani írta, hogy szerinte ezt házon belül kell elrendezni. Szerintem pedig hatalmas hiba házon belül rendezni a nézeteltéréseket. Hiszen azt akarjuk, hogy a nemzeti oldalon gondolkodó emberek legyenek, akik megismerik mindenkinek az ideológiáját és ebből a vitából jól látható lesz, hogy Tomcat miben különbözik Toroczkai Lacitól és mindenki eldöntheti, hogy kinek a felfogása áll közelebb hozzá. De ez persze nem fogja azt jelenteni, hogy egy-egy Tomcat-féle jó ügyet szolgáló rendezvényre nem fog elmenni az, aki egyébként Toroczkai Laciékat támogatja.
Nem gondolom azt sem, hogy ez káros lenne. Legalább szépen kirajzolódnak a törésvonalak. Nem véletlen, hogy hét törzsből állt az a nép, amelyik jött és hont foglalt a Kárpát-medencében.
Szóval mielőtt bárki mellett állást foglalnék, mindenkit biztatnék, hogy olvasson innen is onnan is, mint ahogyan tette eddig, és kezeljen mindent kritikával.
Néhány trükk, ha el akarunk igazodni:
Volt egy érdekes vizsgálat, aminek a levezetését még a Discovery Channelen láttam: eszerint az agy a hozzá érkező információt először igaznak teszi fel, majd megkérdőjelezi. Ha azonban megzavarják ezt a folyamatot, pl. nem hagynak időt az információ megkérdőjelezésére, akkor az agyban igazként tárolódik. Mesterien lehet hazudni, ha valaki ismeri ezt a módszert. Mond egy állítást, ami nem igaz, és mielőtt az ember rájönne, mond gyorsan még egyet, amihez inkább kötődnek attitűdök, emóciók és akkor az első állítás esetében az ember megfeledkezik arról, hogy ellenérveket gyűjtsön (de az első és a második állításnak kapcsolódnia kell egymáshoz, kifejezetten jó ha információk tömegével árasztunk el valakit és közzé ékeljük az hamis állíást). Persze hazugság közben a testbeszédnek sem szabad árulkodnia, tehát rá kell nézni a másikra beszéd közben, a lesütött szemnél semmi sem árulkodik jobban. Ezt könnyű észrevenni, hiszen kinek ne tűnne fel, ha valaki gyorsan tereli a témát... Csak figyelni kell a másikra.
Jó példa erre a kettős cigány gyilkosság. Nem tudnak az elkövetőkről semmit ám belecsempésztek egy mondatot, miszerint valószínűleg etnikai indíttatású bűncselekményről van szó, és mellé rengeteg plusz információt, arról, hogy ki mit nyilatkozott. Még az egyik tanárom is az egyetemen azt bizonygatta, hogy Magyarországon elkezdődött egy nagyon destruktív folyamat, azzal, hogy valakit azért ölnek meg, mert cigány. Fel sem merült egy tanult, okos és magas intelligenciájú nőben, hogy feltegye a kérdést: ha nem tudják ki volt, honnan tudják, hogy azért haltak meg, mert cigányok voltak? A manipuláció mintapéldája.
Vagy, hogy ne menjünk messzebbre, a DAC-Slovan meccs. Egymásnak ellentmondó információk mindenhonnan. Az emberek pedig megzavarodva ültek - köztük én is, aki folyamatosan frissítettem a hírt, és akit hívott a tudósítónk - hogy te jó ég, most mondja már meg valaki mi is történt valójában? Az egymásnak ellentmondó információk közül pedig minden szervezet felszedte a neki leginkább tetszőt és szépen felépített rá egy magyarázatot. Az pedig a nagy többséget nem érdekelte, hogy megnézze az esetről készült videók nagy részét és maga döntse el, hogy volt-e oka berohanni a tót rendőröknek a magyar szurkolók közé, vagy sem. (Egyébként nem volt
de nyugodtan utánanézhet bárki, ha megnézi a videókat, el fogja hinni nekem.) Elsikkadt az, ami történt és helyébe lépett valami egészen más, a csúsztató információ tenger, aminek a mélyén az algák között bomlik fel az igazság szövete.
Könnyen lehet befolyásolni úgyis az emberi agyat, hogyha pl. egy termékbemutatón úgy adjuk elő a közönségnek a mondanivalónkat, hogy a háttérben szól valamilyen kellemes zene egészen halkan. Megosztjuk a figyelmüket, kevesebb dolgot fognak felfogni az előadásból, viszont a sokszor ismételt mondatok eljutnak hozzájuk és mintegy kritika nélkül rögződnek is. Ha valaki elég ügyes sokszor megismétel olyan mondatokat, amelyekben egy-egy olyan szót használ a termékre vonatkozóan, amelyhez pozitív érzelmek társulnak. Pl. ezzel a fogkefével öröm fogat mosni, kényeztesse fogait is, ha ezt a fogkefét használja, fogai meghálálják stb. stb. stb... Ha ezt tudjuk és figyelünk is rá, akkor "immunisak" leszünk, azaz eleve negatív attitűddel fordulunk az ilyen termékbemutatók felé, vagy pedig ha egy kedvezőnek tűnő hitelről szóló reklámot látunk fel kell tennünk mindig a kérdést, hogy mit is hagytak ki belőle...
Szóval a lényeget kiemelendő: mindig mindent kritikával kezelni, ráhangolni magunkat folyamatosan a visszakérdezésre. Érdekes módon ezt 3-4 évesen a tökéletesen alkalmaztuk, szóval tanuljunk a gyerekektől ez ügyben. Kevéssé lényeges, ki mit mond, inkább az, ahogyan mondja.
Visszatérve a nemzeti törésvonalakra, itt is érdemes mindig kérdéseket feltenni az állításokkal kapcsolatban. Mi mennyire sportszerű, mit miért most mondanak, miért nem hallottuk hamarabb, tényleg van-e reláció egy pártban, érdemes-e két pártra szakítani a nemzeti ellenállást, mi az elérendő cél, ezt melyik levélíró hogyan képzeli el stb... A kérdések tárháza végtelen.
A krimikben előszeretettel alkalmazzák a mondást, azt hiszem még Scherlock Holmes jelentette ki: "Mindenre van válasz, csak a jó kérdést kell feltenni."
Alapszabály: kérdezni, gondolkodni, kérdezni, gondolkodni - ezt annyiszor ismételni, ahányszor csak szükséges - és végül véleményt megfogalmazni.





Hozzászólások
Törzsfejődés e percben is zajlik. Most van néhány domináns nézet a mi oldalunkon. Hogyan is kellene ezt meg azt csinálni. Ezek az idő előre haladtával megmérretetnek és amelyik könnyűnek találtatik az elfúja az időt.
Vitázni gondolkodni szabad és kell de legyenek meg a alap igazságok akit mindenki elfogad.
Hiszen a vita a közösség igazság keresésének legjobb módja hiszen minden ember csak igazság egy szeletét látja.
Eszter írás az amit el is lehet várni egy nemzeti értelmiségitől. Ez Eszternél az alap ha nem ilyen minőségű művet ad ki az kezéből akkor jöhet az ösztönző motiváló piszka de határok között.
Én személyes véleményem hogy a Teleki, Bethlen,Klebelsberg nézeteit, irány mutatását kell követni.
A nemzet sorsának irányításába első legfontosabb lépés az építkezés. Rendezni belső ügyeinket, felvirágoztatni a gazdaságot. Kultúrnemzetté lenni.
Ezek után jöhet egy kemény külpolitika ha kell.
falatbontok, mi az hogy nemzeti ellenallas? Tomcat? Zsidozik ezerrel, s kozben egy zsidoval el. Milyen lenne ha en is ruszkiznek mikozben egy orosszal elek? Nagyon hiteles...Jol megmondja mindig, s nem allitjak felre,nem ugy mint azt a politikust, aki azt mondta a parlamentben hogy LOGNI fogtok! Ot ki is csinaltak azonnal. Kerded hogy a Jobbik nepszerusege mire lesz eleg? arra amit elert a miep es a centrum-eleget tett feladatanak, hogy a fidesz sohase legyen annyira eros /pl:2/3 / hogy a magyar nep kovetelhessen rajta, csak annyira jusson be hogy megnyerje. 2 dolgot valaszthatsz: kokemeny cionista diktaturat /MSZP-SZDSZ-MDF-FKGP/ vagy egy enyhe cionista diktaturat /FIDESZ/. En nagy jobbik rajongo voltam mindaddig, amig nem dontottek ugy a hatalmasok hogy Balone Morvait //lasd pl. a www.magyarsors.hu/ nem a Fidesz hanem a Jobbik EU kepviselojeve akarjak tenni. Ad 1,mar megint EU-zunk, ad 2:honnan jott Morvai? ad3:rendkivul zsidozik, mint Tomcat, mert neki szabad. Vona honnan jott? A "jobeszedu" Orban reven...jobbik, a Fidesztol jobbik. Ideje lenne csinalni egy JO partot, ami alulrol szervezodik s nem letrehozzak. Persze ez alom! A Gardat miert kellett szetvernie 2 reszre? Mert tul eros lett magyarok altal s mar kontrolalhatatlanna valt? Meg mielott elkezdtek kopkodni hogy rohadt fideszes, gondoljatok vegig az elmult 18 evet, en irtozom a fidesztol de az egesz szinhazi eloadasban a jobbik arra lesz eleg, hogy legyengiti a fideszt, ami majd megint jon hogy nincs eleg eronk, stb...Sok ertelme volt Csurkanak is anno bejutni, almodjon aki akar tovabb, itt a magyar nemzetnek NEM osztottak lapot, de ez logikus es ertheto!Itt nincs is mit tenni ugy igazan, a rendszer fogja magat felzabalni amikor mar leszegenyit mindenkit, a magyar nem orosz, hogy megnyomoritva eljen sokaig. Csak majd ne feledjetek kiknek koszonheto, mert ok ujbol mint eddig tettek a fordulat elere allnak s atveszik az iranyitast, mi meg tapsolunk ujbol "nekik".
Kedves Eszter!
Örömmel veszem, hogy talált olyan dolgokat szerény írásomban, amelyekkel egyetért. Ezt a "nemzeti szubkultúra" kifejezést Ön,valakitől idézte?Hölgyem, ezzel a kifejezéssel ismét csak veszélyes vizekre evezett.Az hogy Toroczkai konzervatív,természetesen relatív, viszont a Tomcat által gerjesztett liberális torzszülemény egyértelműen elvetetndő minden józanul gondolkodó hazafi számára. Ugyanis, ha Tomcat hazafinak vallja magát, akkor valószínűleg (mivel nem nemzetiszocialista) nacionalista. Eddig természtesen "oké" is a dolog. Viszont üsse fel a fejünket az hogy liberális is,főleg mivel a liberalizmus eszméi a "nagy francia forradalom" alias szabadkőműves felemelkedés idején alakult ki,ezt tovább nem is szeretném fejtegetni. Ennek a kettőnek az összefonódásából alakult ki a 19.században a nemzeti-liberalizmus.Ezenfelül, még az 1848-as forradalmak,idején, összefogódtak a liberális és szociális elgondolások,amelynek közös "gyermeke" a polgári radikalizmus. A nagytöbbség most felteszi a kérdést: "Na és?". Kérem szépen a polgári radikalizmus, egy olyan világnézetnek az elődje, aminél ma talán nincs is nagyobb ellensége az erkölcsi normákkal megáldott embernek.Remélem Önök,mint elvileg tisztán gondolkodó magyarok azonnal rá is "vágták".Igen, helyesen gondolják a szociáldemokrácia ősattya, a polgári radikalizmus. És mint látjuk,a mai szociáldemokrata párt,az erkölcsi züllésbe viszi a Nemzetet, hiszen olyan beteg embereket próbál felhasználni,akik gyógyításra szorulnak,legyen itt szó akár a melegekről,akár a drogosokról, akár bárki másról.Természtesen ha úgy vesszük, ebbe a torz világnézetbe, egy valami a bűnös,mégpedig a liberális gondolkodásmód. Ugyanis mint tudják,a nacionalista és szocialista értékek összefonódásából jött létre a nemzetiszocializmus, mely a világon eddig legjobban és legnagyobb erővel védte a nemzeti értékeket.A nemzetiszocializmus az a világnézet, amely soha,senkivel meg nem alkudva,vállalta a harcot,népe és hazája fentmaradásért.
Egyetértek azzal kedves Eszter, attól hogy valaki gondolkodó,nem feltétlenül jó vezetőegyéniség. Jelen pillanatban, az a gond,hogy a jelenlegi nemzetinek nevezett vezetők még csak nem is gondolkodó egyének, nem hogy jó vezetők legyenek. Az én meglátásom szerint,nem csak hogy Tomcat nem jó "ideológiát" követ,hanem még ráadásul önjelölt vezető is.Ő már 5-6 éve is ott volt ahol most van,tábora semmit nem erősödik, sőt egyre inkább gyengülni látszik. A nemzeti oldal szerencséjére már sok mindenki át lát a szitán. Tudják hogy Tomcat csak egy báb, ahogy annak idején Szabó Albert is az volt. Az a feltételezés hogy már letettek valamit az asztalra kicsit erősnek hangzik, Tomcat csinált 3 PC játékot meg egész nap a blogjára irogat.Persze ez relatív megint csak,hisz ha úgy vesszük akkor Ön,kedves hölgyem szintén letett már valamit az asztalra, ez a blog írás pár éve "divatba" jött.Attól hogy én is elkezdenék egy blogot indítani,nem hinném hogy bármit is letettem volna az asztalra.Toroczkairól ezen szempontból nem szeretnék vitát nyitni, de ő is egyszer csak feltünt Budaházyval és hirtelen népvezérré kiáltották ki magukat. De mint mondtam,erről nem óhajtok vitát nyitni. Még annyit hogy a hatalomkerülésre is reagáljak. Tomcatat nem említem,mert úgy érzem vele mint valódi nemzetivel nem kell foglalkozni. Toroczkainak (tudtommal), nincsen pártja, ezáltal valószínüleg programja sincs. Nem hinném hogy minden 2. barátja esetlegesen közgazdász vagy mezőgazdaságban jártas ember. Persze ezt nem tudhatjuk, viszont ha nem veszik körbe ilyen személyek,akkor valószínűleg elkerülhetetlen lenne az ország csődbe juttatása.
Köszönöm, hogy válaszolt előző írásomra, várom esetlegesen a további észrevételeit.
A női nem iránti legnagyobb hódolatom és kéz csókom.
Kedves matek9323!
Részben egyetértek azzal, amit ír. A blogban az ideológia szót úgy értettem, hogy világnézet. Mert akárhogyan is vesszük Toroczkai Laci, Tomcat, Budaházy Gyuri és még néhányan meghatározó személyiségnek tekinthetőek a "nemzeti szubkultúrában". Ez a világnézet pedig annak ellenére, hogy első körben hasonló dolgokat akar mind Toroczkai, mind Tomcat, a végén teljesen ellenkező irányokat fog szülni. Egyszerűen azért mert amíg Toroczkai Laci a konzervatív elveken próbál építkezni, addig Tomcat inkább a liberális vonal felé tendál. Az pedig, hogy ez a vita végre napvilágra került azt eredményezheti, hogy Ön, aki veszi magának a fáradtságot és az a napi több ezer, sőt mondhatom, hogy napi több tízezer ember, aki elolvassa Tomcat és Toroczkai Laci közleményeit, leveleit, veszi magának rá a fáradságot és az időt, megérdemli, hogy támpontot adjanak neki arra, hogyan is értelmezheti, amit olvas. Attól, hogy valaki gondolkodó ember, nem feltétlenül bír vezéri ambíciókkal, sőt, az olyanok, akik inkább létrehoznak egy-két fős társaságokat, csakhogy ők lehessenek a főnökök, majd köre-maileket küldenek amikben összefogásra szólítanak fel, inkább buták, mintsem gondolkodók. Az önjelölt vezérekkel a fentebb felsorolt embereket ne tévesszük össze. Ők mindannyian létrehoztak valamit, letettek valamit az asztalra és tisztában vannak a saját határaikkal. Ami pedig engem illet, sokkal szívesebben látok a nemzeti oldalon olyan embereket, akik megértették, ami itt folyik, elolvasták a leveleket és ennek fényében teszik le a "voksukat" valaki mellett és ezek után is beleolvasnak mások írásaiba, híreibe is. Ahhoz pedig, hogy ez érthetővé váljon az kell, hogy az embereket bevonják ilyen "ideológiai" sőt ha pontosabbak akarunk lenni "világnézeti" dolgokba.
Az pedig, hogy ki bukna meg vagy vinné csődbe az országot csak akkor derül ki, ha próbára teszik. Mivel azonban az itt lévők nagyjából tisztában vannak saját határaikkal, nem hiszem, hogy olyan dolgokban is döntéseket hoznának, amikhez nem értenek. A konstruktivitás önismerettel kezdődik és szerintem ők tisztában vannak ezzel, csak más gondolkodási koordináta-rendszerben mozognak.
Kedves chubakka!
Köszönöm
.
Gubicza Eszter: Hoztad a formádat!!
Nagyon jó összefoglalás, elgondolkodtató és pontos! Eszter, lassan szerelmes leszek Magácskába! Érdemes továbbgondolni, amit írtál. Csak így tovább!
1,A nemzeti oldalon kevés gondolkodó ember van, természetesen relatív hogy mit nevezünk gondolkodónak.Számomra az hogy valaki azon a szinten van, hogy: "gyurcsány Ferenc monnyon le" az magátólértetődő hogy nem gondolkodó.Sajnos(vagy talánk szerencsénkre?) sok ilyen ember van.Hogy mindenki értse a szerencsénkre kifejezést, van itt pár gondolkodó és azok rögtön ahányan vannak,annyi felé tépig az nemzetinek nevezett oldalt.Azt is ki kell jelentenünk hogy ez a nemzeti,nem is olyan nemzeti,egyértelmű hogy a felszín nemzeti érdekeket véd,de ez is akkor kezdett el alakulgatni mikor nem az ember jelent meg,hanem a TÖMEG.Talán egy jó feladat mindenki számára hogy most próbáljon rajta elgondolkodni.
Mielőtt valaki nekem támadna,azelőtt elmondanám hogy eddigi írásomban nem mondtam nevet vagy neveket. Ez a pár sor lehet hogy az egyikre vonatkozik,lehet hogy a másikra,lehet hogy egyikre sem,de lehetséges hogy mindkettőre!Csak úgy mellesleg hozzátenném hogy nagyvonalakban követem TomCat dolgait(félreértés ne essék nem olvasom a blogját) és el kell mondanom hogy szerintem ő esetleg egy barom,de biztos hogy nem nemzeti.
2,Volt a bejegyzés elején arról szó,hogy a Z. Kárpát Dániel (lehet hogy csak számomra furcsa,de ha nekem a szomszédomba lakna,én akkor is megadnám neki is meg Toroczkainak is azt a tiszteletet hogy rendes nevét - értsd anyakönyvi kivonatba bejegyzett név - írnám bele a blogomba) nyilatkozott olyanról (bár ez talán csak a nyilatkozatánka összefoglalása) hogy: "Hiszen azt akarjuk, hogy a nemzeti oldalon gondolkodó emberek legyenek, akik megismerik mindenkinek az ideológiáját és ebből a vitából jól látható lesz, hogy Tomcat miben különbözik Toroczkai Lacitól és mindenki eldöntheti, hogy kinek a felfogása áll közelebb hozzá.". Kezét csókolom, a hölgynek, mégis milyen ideológiáról beszélünk? Ideológia, még az idegen szavak szótára is úgy említi mint: vmely osztály,politikai párt által vallott eszmék,nézetek rendszere,amely a társadalmi tudat különféle formáiban (filozófia, művészet, vallás, politika, erkölcs) jut kifejezésre.Szerintem talán sikerült is megdönteni azt hogy egyiküknek sincs ideológiája.De lehet hogy Ön a másik jelentésére gondol az ideológiának vagyis:"üres képzelgés,elvont okoskodás."
Azért hogy tisztába legyünk valójában milyen ideológiák vannak pl.: liberalizmus, nacionalizmus, szocializmus, kommunizmus, nemzetiszocializmus, keresztény szocializmus. Ezek valójában ideológiák, viszont ha itt akár a tomcat akár a Toroczkai hatalomra kerülne, (szerintem) totális csődbe vinnék az országot,halvány lila gőzük nincs arról hogy mit is kellene tenniük. Még egy nyavajás programjuk sincsen, annyit tudnának ők is mondani mint feri meg viki,vagyis csökkentjük az adókat valamint emeljük a minimálbért és hasonló "okosságokat".Csupán ennyit szerettem volna megosztani!
Összefogás és forgácsolódás, ez elég nehéz kérdés ami sokakat foglalkoztat. A végsőkig forgácsolódhatom, amíg
egyedül maradok egy rögeszmével vagy a végsőkig összefoghatok, amíg ismétcsak egyedül maradok, valamilyen
személyi kultusszal vagy szektával esetleg szubkultárával. Ez, ráadásul rendszerint a 'legjobbkor' következik
be, mondjuk egy rendőrattak alatt, vagy egy választási kampány hisztérikus hangulatában. Elég nehéz elkerülni,
hogy ne paródia legyen belőle, lásd szinglik, eladósodók, uzsorások, másság és tolerancia bajnokok, vagy Bolgár
úr minden határon túl lojális, kisnyugdíjas betelefonálóit. Azt hiszem, az köt össze bennünket, hogy a
bemutatott diszes társaságtól meglehetősen idegenkedünk, különösen mert állandóan a nyomunkban lihegnek, hogy
levadászhassanak és kitépve szívünket áldozatként mutathassák fel istenüknek: a semminek. Egy kidós orrbavágásra mindig számíthatnak, ha szerncséjük van és jól sáfárkodnak vele, még hasznukra válik.
A megoldás nem lehetetlen, csak éppen természet fölötti. Ugyanis nem lehet autonom, felnőtt személyiség aki nem
közösségi ember, de közösség csak autonom felnőtt személyiségekből állhat. Vagyis a kettőt egyszerre kell
megvalósítani. A hangsúly itt a megvalósításon van, ugyanis ez nem velünk született állapot, hanem ezt
fáradságos munkával kell létrehozni. Lehet, hogy a hangsúly a 'kell'-en van...fene tudja. Ez a megvalósítás,
azért nem lehetetlen, mert volt már akinek sikerült, életrajzirói szerint, az illető szerint a legjobb, ha van
valami szeretet féle az emberben. Ez a természet feletti momentum. Ám az egykori koronatanuk szerint, ez az
illető határozottan állította, hogy minden emberben van valami természet fölötti. Erről nem ártana
megbizonyosodni. Lássuk csak..ezt nyugodtan ki is próbálhatjuk, tekintve földi származásunkat, a bölcsek taácsait követve, kezdjük egy egyszerűvel nehogy mindent elrontsunk mindjárt a kezdet kezdetén. Vajon mit szól bimbózó természetfölöttink egy bimbózó harcostársnő természetfölöttijéhez, mondjuk éppen a természet lágy ölén?
Na és ha ezt kellőképpen begyakoroltuk, természetfölöttink túl van már néhány megpróbáltatáson és kellőléppen
megizmosodott, ha muszály, továbbléphetünk további természetfölötti tapasztálások felé, de sose feledkezzünk meg
a korábbi leckék gyakori átismétléséről!
Már csak azért sem, mert az út a siralom völgyében folytatódik-mindig ez a fránya agy! További eszmecserére a költészet tanulmányozása révén nyílik lehetőség, a próza sajnos nem alkalmas.
Ja! És figyeljünk oda a lemaradókra, néha törődjünk velük is, ha módunkban áll!
több-részre szakadásnál sokkal több ember tud azonosulni a részekkel. A leggyorsabb út minden cél felé uj kormányzat stb... ha először bejuttatunk értelmes embereket a parlamentbe mindegy azok fele tomcatos a másik fele torockais(bocs a szóhasználatért) , a lényeg hogy értelmesek és a nemzet iránt hű emberek lesznek a fö céljainkban akkor is jó megoldás születik , nekik majd ellehet magyarázni hogy ebböl ez következik hosszú távon és ha értelmesek a radikálisabb változásoktól se riadnak vissza mert szükségesek lesznek .(már ha nem a nagy pártok számlálják a szavazatokat)
Az rendben, hogy 7 magyar törzs volt, de azok tudtommal nem háborúztak egymással : D . Márpedig itt valami ilyesmi van.
Tomcat gusztustalanul nekiesett Toroczkaiéknak, aztán csodálkozott, hogy erre jött válasz, ezen felbuzdulva még jobban betámadta Lacit, nem érvekkel, nem tényekkel, hanem undorító személyeskedéssel.
Én szinte mindig egyetértettem Tomcat dolgaival, de ez az egy kicsit sok volt, és szerintem valami ilyesmi lehet az, hogy a magunkfajtáknak gondolkodnia is kell... nem kell vakon követni senki, még ha eddig minden cselekedetével egyet is értettünk.
igen, ebben igazad van, hogy voltak már kisebb pártok is, de én pillanatnyilag a most fennálló helyzetre gondoltam, mert azért 2006 óta megteremtődött egy nemzeti ellenállás, ami különbözik attól, ami előtte volt és ebben a közegben domináns a Jobbik. Ezért gondoltam a két pártra szakadást. Egyébként így utólag belegondolva a pártokban semmiféle hosszútávú lehetőséget nem látok, így számomra nem is olyan nagy horderejű, hogy most hányan szavaznak a Jobbikra és hányan a zöldpártra
de elképzelhető, hogy a pártok mindenféle megtestesülését szkepticizmussal fogadó látásmódommal egyedül vagyok 