Az SZDSZ kilép a koalícióból, Gyurcsány marasztalná őket. Ezerszer eljátszották már ezt, esetleg a szereplők változnak. Most mégis kilép a gyűlöletpárt. Tán tényleg ennyire elkötelezettek a reformok mellett? Nem. Talán Kóka és Horvát intim kapcsolatban állnak egymással? Ezt nem tudhatjuk, azonban az ok biztosan nem ez. A háttérben jól megfontolt, stratégiai döntés áll.
Mi fontosabb az SZDSZ-nek annál, hogy az első sorból törjenek az országra? Mi fontosabb annál, hogy 0%-os pártként is több minisztert adjanak a kormányba? Mi fontosabb annál, hogy – jelentős túlsúllyal – részt vegyenek a kormányzati és politikai döntéshozatalban?
Egyetlen egy dolog. Az, hogy az elkövetkezendő parlamenti választások alkalmával is bejussanak a parlamentbe. Márpedig ez, törvénymódosítás nélkül, a jelenlegi 5%-os küszöbbel elég valószínűtlen. Mit tesz tehát a törpepárt? Eltávolodik az MSZP-től, melynek ő okozta (főleg) a népszerűségvesztést, elhatárolódik saját „reformjaitól” és kitalál valamit – bármit! -, hogy új arcát mutatva, magát újrapozicionálva (van még ideje, lásd a választói emlékezetről és logikáról szóló jegyzetem) látszólag, vagy akár tevőlegesen is új pártként megjelenve a palettán újra népszerűségre törjön. Nem kell magas értéket elérnie, csupán 5%-ot. Miért ne menne ez ennyi hatalommal a hátuk mögött. Kell sorolnom? Kapcsolati tőke, cégcsoportok, médiabefolyás stb... Könnyedén elérik majd az elégséges százalékot. Láttunk már erre példát: a legutóbbi választások alkalmával a szétszakadt, eltörpült MDF program nélkül, a TV és az óriásplakátok segítségével becumizta magát a parlamentbe. Ugye, emlékszünk még a plakátokra, valamint a botrányos MSZP közeli idős klubra a háttérben.
Arról nem is beszélve, hogy az SZDSZ, habár kormányban nem marad, hatalma szinte változatlan erősségű lesz. A háttérből ugyanúgy ráncigálhatják majd az MSZP-t, mint eddig tették. Bár, helyesebb szó az együttműködés, hiszen a valóságban a jelenlegi balhé nem is létezik. Gyurcsány alatt tényleg süllyed a hajó, de más valós „áldozata” nem nagyon lehet a szakadásnak. Márpedig Gyurcsány sem fog belehalni az elkövetkezendő változásokba. Vagyona megmarad, valószínűleg a pletyka is beteljesül, miszerint jelentős pozíciót kap a Gaspromnál, esetleg a Déli Áramlat felügyelője lesz. Ugyanúgy, mint Ausztriában Gerhard Schrörder. Így megy ez.
Nem hinném, hogy bárki is beveszi ezt a színjátékot, ha csak abba belegondol, hogy Kóka Fletó jó barátjaként került pozícióba, majd közreműködésére lett az SZDSZ elnöke...
(electron - Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
Itt egy újabb színjáték! Természetesen a FIDESZ most éppen nem akar előrehozott választásokat. Ez azért érdekes, mert a népszavazás előtt még kormány váltásról és hasonló marhaságokról beszélt. Most, hogy lehetősége is lenne kussol. Persze az MSZP hajlandó kisebbségből kormányozni, és természetesen az SZDSZ ebben támogatja. Nos nem változik semmi, csak van min csámcsognia a népnek ahelyett, hogy a fontos dolgokat fontolgatná. Ügyes!