Néhány keresztény tematikájú film, amit ajánlunk a bezárt Húsvétra

Ez a Húsvét valóban nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Nem vehetjük magunkhoz a szentségeket, a templomok zárva vannak, a látogatások és családi rendezvények, illetve a népi hagyományok (locsolkodás) is elmaradnak. Azonban mielőtt szentmise-közvetítésekkel virtualizálnánk a vallásgyakorlást, inkább azt javasolnánk, hogy mindenki önmagában mélyedjen el, az imaéletét tökéletesítse. Ha valakinek mégis kijelzők nézéséhez lenne kedve, akkor azt tegye értelmesen, és mindenféle káros mellékhatások nélkül. Rendhagyó filmajánlónk következik. Szubjektív szempontok alapján válogattunk…

A passió (2004)

Mel Gibson sok kritikát és elismerést is kiváltó filmje. Sokan túl naturálisnak tartják, mivel az “ember” szenvedését túlzottan kiemeli és sokkolhatja a nézőt a sok véres jelenet. Nyilván nem kisgyermekekkel kell megnézni, ám a szenvedést a modern filmes technikának köszönhetően – ha máshogy nem, csak testi szinten -, de átérezhetik a modernek is. Ami nekünk inkább dicséret és kedvcsinálóként ható kritika, hogy sokan “antiszemitának” bélyegezték meg a filmet, mivel leplezetlenül benne van, hogy zsidók feszítették meg Jézust. Nagypénteki aktualitása miatt tettük az első helyre.

A következő sorrend nem fontossági, vagy ajánlási sorrend! 

A Misszió (1986)

Személyes dráma és megtérés története a dzsungelben. Főszerepben Robert De Niro és Jeremy Irons. Egy brutális rabszolgakereskedő történetét látjuk a vásznon, aki megtér. Spoilerezés nélkül nehéz kedvet csinálni a filmhez, azonban azt mindenképpen megemlítjük, hogy számunkra is fontos kérdést feszeget: az őslakosokat, vagy egyéb rasszokat elfogadjuk-e ugyanolyan testvérünként, ha keresztények? A film igen erős szála az egyházpolitikai kérdés bemutatása is. Nem véletlenül lett nagy sikerű film és a szépsége miatt többször is megnézhető.

Mennyei Királyság (2005)

A Szentföld kereszteslovagjainak életébe csöppenünk bele elég mesés történeten keresztül, ám jól kerül ábrázolásra az iszlám-keresztény együttélés problematikája és a vallási türelmetlenség kérdésköre. A film gyengesége a templomosok primitívként és vallási fanatikusként való bemutatása, akik a filmben soha nem értenek semmiből semmit, holott tudjuk, hogy ez pont nem így volt. Ettől még érdemes megnézni, ha kíváncsiak vagyunk a keresztes hadjáratokra, és arra a korra, amikor még nem a zsidók (és az általuk bábként irányított USA) döntött Jeruzsálem sorsáról.

Az ifjú pápa (2016)

Meg lennénk elégedve egy olyan pápával, akit a HBO sorozata bemutat az első évadban, hogy aztán az egész művet tönkretegyék a másodikkal. A rendező és forgatókönyvíró (Paolo Sorrentino) látszik, hogy vette a fáradtságot és utánaolvasott azoknak a kérdéseknek, amik az Egyházban jelen vannak törésvonalak, illetve problémák. Nyilván az első évad sem tökéletes, ám nézhető. Hangulatos, kellően humoros, a látványvilága csodálatos. Bővebben a Médiavadász foglalkozott vele.

A Sziget – Ostrov (2006)

Pavel Lungin orosz rendező 2006-ban készült filmje, A sziget – Ostrov kiválóan tükrözi, az értők számára pedig közel is hozza az ortodox szerzetesség nyugati lélek számára idegenül ható archaikus szellemiségét, amit Meteóra című esszéje alapján még Hamvas Béla is viszonylag értetlenül szemlélt. A film főszereplője egész életében egy fiatalkori bűne miatt vezekel, bányássza a szenet a hajdani gaztette helyszínéül szolgáló megfeneklett szénszállító hajóról. Anatolij Jézus-imával fűszerezett permanens vezeklése során a hajóroncs közelében található kolostor élő szentjévé válik. A film kivívta a művészeti alkotások kérdésében rendkívül kritikus, és kritikáinak markánsan hangot is adó orosz ortodox egyház elismerését is, arról II. Alekszij néhai moszkvai pátriárka is elismerően beszélt.

Némaság (2016)

Ha már missziózás szóba került, akkor megemlítjük Martin Scorsese egyik legújabb filmjét. A 17. századi Japánban járunk, ahol van működő államvallás, ám a jezsuiták térítenek a kereszténységre. Nem tudjuk történetileg mennyire hiteles a film, de ha nem is így volt, akkor is jól bemutatásra kerül a térítés nehéz kérdése. Elgondolkodtató és természetesen itt-ott felkavaró is. A hit próbája, a valódi mártíromság is bemutatásra kerül.

Légió (2010)
Isten megelégeli a temérdek gonoszságot, amit az emberiség elkövetett, ezért parancsba adja a mennyei seregeknek, hogy pusztítsák el az emberiséget. Szent Mihály arkangyal azonban lát még néhány igaz embert, és elhatározza, hogy megvédi őket. A film szemléletesen mutatja be az apokalipszist és rengeteg bibliai szimbolikát használ. Eltekintve a hollywoodi beszüremkedésektől erőt adhat egy keresztény ember harcához a modern világ mocskával szemben. Csak erős idegzetűeknek!

Pio atya –a csodák embere (2000)
A San Giovanni Rotondoban élt és elhunyt XX. századi misztikus, Krisztus stigmáit hordozó Pio atya életéről megható filmet rendezett Carlo Carlei. A filmben végigkísérhetjük a szent életének főbb mozzanatait gyerekkorától kezdve egészen halála pillanatáig. Bár a Sátán időről időre megkísérti, és megtámadja, Pio atya a hitét mindvégig Krisztusba veti. A filmben végig jelen van az Egyházban jelen lévő hitetlenség is, hiszen az egyházi hierarchia mindvégig ellentmondásosan viszonyul Pio atyához, őt számtalan hamis vádnak kitéve. Ugyanakkor, a már éltében szentként tisztelt atya egyházba vetett hite egyetlen pillanatra sem rendül meg, mindvégig tudja, hogy a gonosz van ilyen hatással az emberekre. Kitartó hite és alázatossága több személyre hatással van, de legszembetűnőbb a Monsigneur-nek nevezett egyházi látogatójával kapcsolatos: a férfi mindvégig megalázza, támadja Pio atyát, ám a halálos ágyán lévő Pionál megtörik, őt több évtizede gyötrő súlyos bűneit bevallja, és könnyeivel küszködve megvallja Krisztust.

Péter, a kőszikla (2005)
Krisztus tanítványának, Szent Péternek az életét mutatja be Giulio Base filmje. A történet Jézus keresztre feszítésétől kezdve, olykor visszatekintve tárja elénk Péter apostol életét, Péter saját belső vívódásait, az első keresztények üldöztetését és a krisztusi tanítások elterjedését a többi apostol szereplésével. Péter – hitében megerősödve – végül Néró császár vérengzései ellenére, összefogja az első keresztény közösségeket.

Amennyiben szeretne filmet ajánlani, akkor a fenti ajánlásokhoz hasonló terjedelemben és formában küldje el a [email protected]!

(Szent Korona Rádió)